Kortárs, 2010. január-június (54. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 1. szám - Horányi Károly: Vád és emlékezet - Lezáratlan eljárások Szabó Lőrinc ügyében
Horányi Károly Vád és emlékezet Lezáratlan eljárások Szabó Lőrinc ügyében 1 1. 2006. november 9-én, főműsoridőben, a Magyar Televízió Kulturház című adásában Szabó Lőrincről beszélgettek a meghívott vendégek abból az alkalomból, hogy nem sokkal korábban megjelent Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinc „pere” című könyve. A szerző ebben a munkájában Szabó Lőrinc életrajzi megnyilatkozásait szembesítette kora és az utókor ítéletével, felhasználva az éveken át gyűjtött különféle írásos és szóbeli emlékezéseket, dokumentumokat. A műsorvezető, Rózsa Péter Ladányi Mihálynak egy bökversét idézte bevezetésként: „X úr a Mein Kampf-ot fordította csupán. / Dehogy fasiszta ő. Fordító veterán.” Majd konferálását így folytatta: „Ladányi groteszkje nagyon is életszerű. Csak most fordított előjellel fogunk beszélni erről a dologról. Volt egyszer egy Szabó Lőrinc nevű ember, akiről a kortársai és az utókor is nagyrészt azt tartotta, náciszimpatizáns, s Hitlert, legalábbis Németországot imádta. Van viszont Szabó Lőrinc, a költő, akit a kortársak és az utókor is az egyik legnagyobb európai lírikusnak ítélt. A két Szabó Lőrinc valójában egy. Csak éppen a fején a kollaboráns csuklya és a költői babérkoszorú egyszerre látható.” A Ladányi-vers citálása azt sugallta mégis, a „fordított előjelbe” tétel ellenére, hogy Szabó Lőrinc műfordítói munkásságával, áttételesen írói tevékenységével némiképp a nácizmus kiszolgálója volt, másrészt az a tény, hogy 1945 után is fordításirodalmunk és költészetünk jelentős alakja maradt (vagy inkább lett újból), az nemcsak kvalitásainak, hanem elvtelenségének, morális szempontból megkérdőjelezhető módon megkötött különbékéjének is köszönhető. (Egyébként a „fordított előjelbe” tételre vonatkozó mondat a műsor bevezetőjének a televízió honlapján elérhető leírt és nyomtatható változatából már hiányzik.) Lépten-nyomon tetten érhető az a nemcsak a sajtóban, hanem az irodalomtörténet-írásban, illetve az irodalmi közéletben is meglévő bulvárszemlélet, bulvárérzékenység, mely Dr. Jekyllnek látja-láttatja a költőt, akinek ott van az a másik énje, Mr. Hyde, és olyan nagy megtévedtekhez hasonlítja őt újra meg újra, mint Ezra Pound, Céline vagy Gottfried Benn, akikhez egyébként az égvilágon semmi köze. Mintha az életmű izgalmasabbá válnék azáltal, hogy az azt kibontó tehetség egyfajta etikátlan magatartással, súlyos emberi és ideológiai kudarccal létezett volna együtt. Ha a Szabó Lőrincet illető vádakkal találkozunk, ritkán hallunk cikkekről, írásos dokumentumokról, mondjuk levelekről, olyan konkrétumokra támaszkodó