Kortárs, 2010. január-június (54. évfolyam, 1-6. szám)

2010 / 1. szám - Horányi Károly: Vád és emlékezet - Lezáratlan eljárások Szabó Lőrinc ügyében

Horányi Károly Vád és emlékezet Lezáratlan eljárások Szabó Lőrinc ügyében 1­ 1. 2006. november 9-én, főműsoridőben, a Magyar Televízió Kultu­rház című adá­sában Szabó Lőrincről beszélgettek a meghívott vendégek abból az alkalomból, hogy nem sokkal korábban megjelent Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinc „pere” című könyve. A szerző ebben a munkájában Szabó Lőrinc életrajzi megnyilatkozásait szembesítette kora és az utókor ítéletével, felhasználva az éveken át gyűjtött kü­lönféle írásos és szóbeli emlékezéseket, dokumentumokat. A műsorvezető, Ró­zsa Péter Ladányi Mihálynak egy bökversét idézte bevezetésként: „X úr a Mein Kampf-ot fordította csupán. / Dehogy fasiszta ő. Fordító veterán.” Majd konferá­­lását így folytatta: „Ladányi groteszkje nagyon is életszerű. Csak most fordított előjellel fogunk beszélni erről a dologról. Volt egyszer egy Szabó Lőrinc nevű ember, akiről a kortársai és az utókor is nagyrészt azt tartotta, náciszimpatizáns, s Hitlert, legalábbis Németországot imádta. Van viszont Szabó Lőrinc, a költő, akit a kortársak és az utókor is az egyik legnagyobb európai lírikusnak ítélt. A két Szabó Lőrinc valójában egy. Csak éppen a fején a kollaboráns csuklya és a költői babérkoszorú egyszerre látható.”­ A Ladányi-vers citálása azt sugallta még­is, a „fordított előjelbe” tétel ellenére, hogy Szabó Lőrinc műfordítói munkásságá­val, áttételesen írói tevékenységével némiképp a nácizmus kiszolgálója volt, másrészt az a tény, hogy 1945 után is fordításirodalmunk és költészetünk jelen­tős alakja maradt (vagy inkább lett újból), az nemcsak kvalitásainak, hanem elv­­telenségének, morális szempontból megkérdőjelezhető módon megkötött külön­­békéjének is köszönhető. (Egyébként a „fordított előjelbe” tételre vonatkozó mondat a műsor bevezetőjének a televízió honlapján elérhető leírt és nyomtatha­tó változatából már hiányzik.) Lépten-nyomon tetten érhető az a nemcsak a saj­tóban, hanem az irodalomtörténet-írásban, illetve az irodalmi közéletben is meg­lévő bulvárszemlélet, bulvárérzékenység, mely Dr. Jekyllnek látja-láttatja a költőt, akinek ott van az a másik énje, Mr. Hyde, és olyan nagy megtévedtekhez hason­lítja őt újra meg újra, mint Ezra Pound, Céline vagy Gottfried Benn, akikhez egyébként az égvilágon semmi köze. Mintha az életmű izgalmasabbá válnék az­által, hogy az azt kibontó tehetség egyfajta etikátlan magatartással, súlyos emberi és ideológiai kudarccal létezett volna együtt. Ha a Szabó Lőrincet illető vádakkal találkozunk, ritkán hallunk cikkekről, írá­sos dokumentumokról, mondjuk levelekről, olyan konkrétumokra támaszkodó

Next