Kortárs, 2012. január-június (56. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 4. szám - Szabó Zoltán: Amerikai jegyzetek (3. rész)
12 az öntudatnak ez a fajtája hevíti: szűkülőfélben vannak az értelem horizontjai. Minden limitálódik, illetve egyszerűsödik, beszűkül a limitáltság kereteibe. Ebből az öntudatból, mondja tapasztalatom, logikailag szükségszerűen provincializmus születik. A tartomány lehet kis ország határai közt, s lehet földrésznyi birodalom két óceán között. Ezekben a napokban úgy érzem magam itt, mint egy fehérek s feketék közé került európai. Az az identitás, ami a helybeliektől elkülönít, nem magyar, francia vagy angol, hanem európai. Lépten-nyomon, utcán és lakásban, lifteken és emeleteken folyton európainak érzem vagy gondolom magam, ezt a minőséget különbözőségek tudatosítják. Ez a szó először telik meg számomra konkrét tartalommal; mintegy fordított tükrözésben történik az, amit Valéry gondolt. Valéry az első világháború után gondolt arra, francia földön, hogy amennyiben valaha európai egység jön létre, az amerikaiaknak lesz köszönhető: Európa nekik egység, nem annak, aki ezen a földrészen él. Bennem itt, negyedszázaddal a második világháború után, amerikai földön kezd el Európa egyesülni s egységgé válni, folyton felfigyelek a folyamatra, s okaira is. -Amikor ide érkeztél, a 21. századba érkeztél! - tudatja barátom velem. - Boldog az, aki korábban élt! Aki a 21. század előtt élt, teljesebb emberéletet élhetett - tudatom vele én. Lehet, hogy jósnak ő jó - gondolom én -, s bírónak én - gondolja ő. A két gondolkodás párhuzamos, tehát egyik a másikkal megfér. Együttlétük békéjét az biztosítja, hogy a végtelenben találkoznak, vagyis sehol. A távolság a két értékskála közt nem csökken és nem nő, ugyanaz marad. Az értékmérő kétségkívül Kölcseyé, vagyis ama „haza és haladás". Az, amit ő mond vagy tud haladásnak: teljesítményként az emberé. Ez az emberi teljesítmény azonban nem az embert tökéletesíti, hanem az eszközeit. Ennek a haladásnak a hazája: Amerika. Ebben az amerikai hazában vagy amerikai földön az Egyesült Államok van. Az Egyesült Államoknak állampolgárai vannak. Az Európa-hazában viszont nemzetek vannak. A nemzetek egy nemzetbeliekből tevődnek össze. Az állam: intézmény. A nemzet: emberek. Eddig nagyjából egytucat törzsökös amerikairól fedeztem fel, hogy intenzív Európa-honvágya van. Ezek Amerikában születtek, s angol anyanyelvűnek a statisztikus észjárás szerint. Európa-honvágyuk azonban nem anyanyelvi meghatározottságú. Az Európa-honvágy mágnese - spanyol, francia, olasz vagy görög földön - a vidék. Van, aki egymás után több más nyelvű országban, előbb egyikben, később másikban keresett magának hazát, s vett házat. A ház falusi. Az európai szegénység millióinak áthajózását Amerikába a nagy hajóstársaságok tették lehetővé. Az angol és német óceánjárók üzemköltségeit az első és másodosztályon utazó, kabinbérlő utasok eleve fedezték. A fedélközön átszállított kivándorlók által fizetett összegek, mondhatni, egészében a hajóstársaságok profitját növelték. A nagyobb óceánjáró gőzösök egy-egy átkeléssel 1500-2000 embert, asszonyt és gyereket szállítottak át Amerikába, fedélközön, gyakorta ötvenezer dollárra rúgott a fedélközi jegyek bevétele. Minél több utast helyezett el a vállalat a hajótérben, annál kifizetődőbb volt az átkelés, amely tíz-tizenöt napot vett igénybe. Az emberrakomány létfeltételeinek felderítésére egy amerikai kutató cseh parasztasszonynak öltözve tette meg az utat. Az átkelés tizenkét napot vett igénybe. A fedélközi utasoknak közös dormitóriumban a hajóstársaság szűk fekvőhelyet biztosított. Az egyes fekvőhelyeket a közös dormitóriumokban alacsony deszkapalánk választotta el egymástól. Ágynak szalmazsák szolgált, az utasnak a társaság egy takarót bocsájtott rendelkezésére. Párna a fekvőhelyeken nem volt. A kutató beszámolója szerint a helyiségek padlóját naponta felsöpörték, homokkal hintették be, de a hajópadlót a tizenkét nap alatt egyszer se mosták fel. A másfél ezer kivándorlónak a hajón két mosdóhelyiség állt a rendelkezésére. Mosdásra s mosogatásra ugyanazok a mosdók szolgáltak. Aki tengeribeteg lett, ugyanezeket használta, mivel más edény e célra nem volt a fedélközön. „Ez alatt a tizenkét nap alatt - írta a kutató - olyan körülmények közt éltem, olyan szűk helyen, ahol a rendtartás lehetetlen volt, s a környezet minden eleme undorító volt mindegyik érzékszervnek. A büdösséget, ami émelyítő volt, csak a tengeri szél enyhítette, a fedélzeten. Minden piszkos volt és ragadós, minden, amihez értem, visszataszító." KORTÁRS 2012/4