Kortárs, 2013. január-június (57. évfolyam, 1-6. szám)
2013 / 6. szám - Novotny Tihamér: "Négy kétkezes" (képzőművészet)
45 lem lelkibb látása, mely mint egy hold, égi testeket és más világokat mutat, mely a maga tárgyait csak az érzés lelki fátyoléban látja...". Mert Platón, Buddha, Jézus és - urambocsá! - Kolozsvári Grandpierre I szemszögéből nézvést is az öröklét már réges-rég elkezdődött, csak észre kelnünk, csak meg kellene tudni ragadnunk, ha kell, a vallás, ha kell, a filozófia, s ha kell, a művészet erejével és eszközeivel, amely leginkább a „szeretet esztétikájának", a „lelki nemzésnek" gyümölcseként adatik meg számunkra. „Spirituális változás / Fejed kizuhan a glóriából / Szíved / levelű lóhere / Mely levelek találkozásánál / Rezegni kezd az égi fény / Forrása ősrobbanásnak / és angyallá válásnak ” - olvashatjuk a költészettel is foglalkozó művész egyik képének szöveges útmutatójában (Szerencse fiai, 2012). Nem véletlenek tehát hivatkozásaink, mert Grandpierre Károly „világképző lelke" is az égre néz, a „világelvre", a harmóniára, onnan nyeri ihletettségét, s oda irányítja a figyelmünket, más szóval defejez bennünket. Kerényi Károly írja Berzsenyi platonizmusával kapcsolatban, hogy „van egy kő, amelyet a görögök héraklészinek neveznek, ebben csodálatos erő lakik. Vasgyűrűket vonz magához, azonkívül erejét továbbadja ezeknek a magához vonzott vasdaraboknak is, hogy hasonlóképpen hassanak másokra. Ily erőforrás a Múzsa. A Múzsa ihleti a költőt, ez az előadót, aki a hatást továbbárasztja hallgatói lelkébe..."7 „A harmóniának mint világelvnek érdekes értelmezését adja a költő [Berzsenyi], amikor a szeretettel azonosítja. A világot és az embert is ez a harmónia, ez a szeretet kapcsolja össze. Az ember nem léphet ki önmagából, csupán a szeretet által, annak (a szeretetnek) magasabb régióiba küzdve fel magát. A szeretetnek azonban különböző fokozatai vannak. Kezdődik az önszeretettel. [...] Berzsenyinél a szeretet értelmezésében a görög szerelem, az Eros, egyesül a keresztény szeretettel, az »agapé«-val",s a szeretetlakomával, a kenyér- és halszaporítás csodájában, az adni és továbbadni tudásával és ihletettségével... „Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm" - vívódta a korai Babits Mihály A lírikus epilógja című versében. „Ezért minden önkínzás, ének ... szeretném, ha szeretnének" - szenvedte Ady. „Csak az olvassa versemet, / ki ismer engem és szeret, / aki a semmiben hajóz / s hogy mi lesz, tudja, mint a jós" - remegte József Attila egyik töredékében. Mert nem olyan egyszerű probléma ám szeretni, önmagunkból kitörni, és egyáltalán úgy szeretni felebarátunkat, mint tenmagunkat. Azonban van itt egy figyelemre méltó alapszabály, egy nagyon bölcs, megszívlelendő megjegyzése Németh Lászlónak Berzsenyi költészetfilozófiájával kapcsolatosan. Mégpedig a következő: „A modern költő megmutatni akarja magát, hogy megszeressék, az antik gyönyöríteni, képezni, szebbíteni. A kitakarózásra nincs jogunk, ha nem nagy az, amit kitakarunk, s a nagy kitakarás is kevés, ha a világot gazdagabbá nem teszi." Úgy érzem, hogy Kolozsvári Grandpierre Károly művészete is valami ilyesmi úton jár. Nem megbotránkoztatni, meg- és elriasztani, kizökkenteni, rombolni és mellbe vágni akar, hanem gyönyörködtetve, kozmikus harmóniákat, energiákat, lüktetéseket, rezgéseket felmutatva szeretni, szeretve lenni, létezni és tanítani. Helyzete, lénye, szerepe, létmódja majdhogynem társtalan a magyar képzőművészetben. A mikro- és makrokozmosz esztétikáját, a világűr és a mindenség, a lélek, látomás és gondolat dimenzióit és titkait, a harmóniák, aranyarányok és számsorok, fraktálok mibenléteit, leképeződéseit és megnyilvánulásait, valamint a szeretetláng, szeretetmandalák és szeretetszarvasok, illetve a fizikai és szellemi szeretet parancsát kutató és követő átlelkesült filozófus-festők közül olyan életműveket és irányultságokat tudnék felemlegetni, mint például a régebbiek közül Mokry-Mészáros Dezső, Tóth Menyhért, Gyarmathy Tihamér és Veszelszky Béla vagy a maiak közül Körösi Papp Kálmán, Selényi Károly István és Wrobel Péter művészetét. Mindezek mellett „Károly családja több generáción keresztül adott és ad jeles alkotókat a magyar kultúrának, festő, történész, költő, író édesapja, Grandpierre A. Endre, annak testvére, Grandpierre Lajos és unokatestvére, Kolozsvári Grandpierre Emil író személyében. Testvére, Attila pedig neves csillagász, filozófiai könyvek szerzője, de költőként, zenészként, énekesként is aktív" - írja Győrffy Sándor A csillagfestő magányossága című tanulmányában.10 Ezek után én nem tudom, hogy egy olyan ízig-vérig csillagfestő, mint Kolozsvári Grandpierre Károly, lehet-e ténylegesen magányos, vagy csak egy egyedülállóan poétái táltos-szuverén. KOLOZSVÁRI GRANDPIERRE KÁROLY (1949) Ér.