Kortárs, 2015. január-június (59. évfolyam, 1-6. szám)

2015 / 1. szám - Halász Margit: Arábus estvék - Úti levelek Csokonai Vitéz Mihály stílusában (próza)

HALÁSZ MARGIT Arabus estvéri Úti levelek Csokonai Vitéz Mihály stílusában ELSŐ LEVÉL Kedves Barátném! A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze íme kiindíttatott Debreczenből, s elrepíttetett egészen Egyiptomig. Szomorkodni láttatik az ég, ahogyan felné­zek reája. Öszveszedem magam, és elindulok kairói szállásom felé. Azért írom, hogy öszveszedem, mert annakutána, hogy leszállottam a gépről, és az ekvipázsomat magamhoz vettem, kiléptem a hűtött áterből. Kiléptem, és megcsapott Afrika emésztő melege. Fullasztó köhögés tört rám, ollykor­­ollykor a reményem is elveszett. Ekkoron néztem fel az égre, hogy ezt a pilla­natot majd bevéssem elmémbe. Az ájer szürke, ködös, poros. Oh, bárcsak jön­ne egy gyenge ligeti rephir, de nem jön. Sok bajom van nekem, szomorú sze­relmesnek, hidd el. Mégis olybá tűnik nekem, mintha egy adventi csodavárás lengené at egész belsőmet. Csoda, hisz megmondta a lélekorvosom, hogy a kezdeti nehézségek után egészség dugában ünnepelhetek. Afrika, Afrika, Afri­ka, olyan ez a szó, mint egy pirosbarna, hajdúsági kislyány, aki csalogatja az férfiembert, és aztán jól megrontja. A kvártélyom egy arábus családnál vagyon: apa, anya, két deci. Kis szo­­bácskám ablakából hallgatom a zümmögő müezzint. A kertben jázminos lu­gas, kedvem volna írni egy anakreóni negyedfeles jambust. De fáradt vagyok, szeretőm száját látom, amint kecsegtet és nevet felém. Drága Barátném, ijjeszt a felismerés: vajon sikerül-e elfelednem őt, vagy ő az én fátumom és héjjában jöttem ide édes kínokat andalítani. Testes, ingadozó járású beduin kószál a kertben, feddő szavakat hallott, de csak úgy, mint aki tudja, hogy úgy­sem lesz következménye fenyegetőzésének. Mellette egy szutykos és hájas, zsírfoltos köpenyű arábus asszony. Nem szól egy szót sem. Őket figyelem. Ezenkívül semmi interessz nincs. Képzeletem fékezhetetlensége okán folyton szeretőmre gondolok. Eszeve­szetten vágyom ölébe hajtani a fejem, hogy simogasson, elfütyürésszen nekem egy hortobágyi szerelemdalt. Rázz meg, édes barátném, rázz meg, hogy ne gondoljak rá többé. Hát héjjában szaladtam ilyen messzire? Hát héjjában repül­tem át a Mediterránius-tengert? Oh, égek, rettegek. Jobb lenne nekem ott a sá­ros Debrecenben. Mert érzem, erőm elhagy, meghűlni vágyom a honvágytól és a szerelem gerjedelmétől. Oh, Debrecen! Oh, rózsám. Édes mostoháim. Misztikuskodnak a vendéglátóim. Végre kihámozom a mondandójukból: vacsoráljak egyedül, ők csak naplemente után ehetnek, mert Allah ünnepe van. Én, aki a háztartás-vezetési kötöttségeket is sehogy sem bírtam egyköny­­nyen, most cikornyásan tudtukra adom, hogy megvárom őket. Addig elboldo­gulok fehér réklis, képzeletcsaló Múzsámmal. Kazinczyra gondolok, ki belő­lem írót tett, s bárhogy faggatták, konok hallgatásával megkímélt engem a fogságtól. Verseket mondok fennhangon, latin, német, görög, francia, angol, héber, perzsa nyelven. Az arábus nyelv is kedvemre való, remény­em, az uta­zásom végére öszveszedek belőle egy dalra valót. Eszünk. Eddegélünk. A földön ülünk egy szép perzsa szőnyegen. Első fo­gás egy zöld leves, külömbféle tésztaságokkal benne. Utána egy cukoros­ka- KORTÁRS 2015/01 5 HALÁSZ MARGIT (1969) Budapest

Next