Kortárs, 2016. július-december (60. évfolyam, 7-12. szám)

2016 / 9. szám - Kontra Ferenc: Szülőföldem, a Drávaszög

KONTRA FERENC Szülőföldem, a Drávaszög A szobor mindent látott. Előtte kanyarodott el a temető felé a lassú fekete me­net a vállon vitt koporsóval. Ilyenkor a csendesség volt nyomasztó, amibe mindig akkor hasított bele a gyászharang, amikor ideértek. Mindenkit kikísért legalább a fél falu. És a szobor mögött kanyarodott ki a vidám sereglet is es­küvő vagy keresztelő után. Ezen is ott volt mindig a fél falu, és a jeles esemé­nyeket csoportképek örökítették meg. Minden lakodalmas kép fölött ott őrkö­dött a szobor, mintha áldását adná azokra, akik ott állnak, és a fényképész gé­pébe néznek. Itt gyűltek össze a búcsúzó diákok, és itt álltak vigyázzban a ka­tonák, mögöttük a szobor inkább őrzőangyal volt, aki mindenkire vigyáz. Naponta láttam iskolába menet. Lilás patinát kapott, ha a nap sütötte, és visszatükrözte fényes felülete éjszaka a teliholdat. Mintha bronzból lett volna, abból öntenek ilyen robusztus alakokat. Pedig ez egy Zsolnay-szobor, belül üreges, terrakotta, senki sem gondolná, mennyire törékeny. Könnyen végez­hettek volna vele egyetlen puskalövéssel. Erre gondolhattak bölcsen azok is, akik állíttatták. Szilárdabb anyagból is készültek első világháborús emlék­művek a környéken, bakaruhában, puskával, ezeknek a fejét vették az első adandó alkalommal. Laskón nőttem fel, és ez a szobor a maga környezetével, a mögötte magasodó templommal, amit az egykori római erődítmény alapja­ira húztak fel, igazi jelképe és középpontja volt a szülőföldemnek. Fűszeres levegője, igazi aurája van ennek a helynek. A szobor mögé egy támfalat emeltek, amire az „Ősök jussán" felirat került. Egy Bauhausra emlé­keztető kompozíciót látunk, ami kellően rejtélyes ahhoz, hogy első ránézésre bárki megfejthesse. Az első világháborúban elesetteknek emeltették a falu lakói, adakozásból, amire 1942-ben nyílt lehetőség. Egy olyan hőst állítottak a falu központjába, aki akkor is talpon marad, ha esetleg fordul a hadiszeren­cse. Úgy gondolták, ne hadonásszon itt csatakiáltással se egy egyenruhás ka­tona, se egy ősmagyar harcos, hanem árasszon békét, álljon ott méltósággal a márványtábla felett, amelyre az elesettek nevét vésték. A szobor különösen gyerekként tűnt titokzatosnak. Stílusából adódóan modern, mégis érthető al­kotás: egy keresztény király tiszteletet parancsol. Kardjának markolatán pi­henteti a kezét - ez az egyetlen tárgy, ami felismerhetővé teszi. A feje fölött ott a titokzatos felirat, melynek betűi ugyanolyan majolikazománcosak, mint a szobor: „Ősök jussan”. Iskolába menet mindig elolvastam. Vajon mit jelenthet? Cím, sírfelirat, mementó vagy egy üzenet a távoli múltból? Azt már a második világháború kellős közepén járva sejteni lehetett, hogy különböző anyanyelvű csapatok elmasíroznak előtte, a falu főutcáján, esetleg megállnak, és meg­kérdik, mit jelent. Azon gondolkodtam én is, hogyan fordítanám le különböző nyelvekre. Hiszen még magam sem értettem, magyarul. Mondják, rákérdez­tek az oroszok is, a németek is. Imádság, fohász az Úrhoz a holtak lelki üdvé­ért - felelték a laskóiak, hiszen melyik nép ne tisztelné a halottait. Nem jártak messze az igazságtól. Mert mögötte, a dörömbön álló templom udvarában már egy ásónyom is elég volt ahhoz, hogy emberi csontokra bukkanjanak. Ez volt a falu első temetője, még a rómaiak létesítették, a magaslaton nem öntöt­te el a folyó. szülőföldem 1 35 szülőföldem KONTRA FERENC (1958) Újvidék KORTÁRS 2016/09

Next