Kortárs, 2016. július-december (60. évfolyam, 7-12. szám)
2016 / 9. szám - Horváth Anna: Jókai újratöltve
gény utószavában leírtak alapján vizsgálódott: Egyed Ilona a keletkezéstörténet kapcsán bemutatta, hogy a mű az Üstökös című hetilapban jelent meg.3 Maga az író jellemezte úgy a folyamatot, hogy mostantól az irodalmi humornak fog egy kis helyet adni a lapban az eddig politikai viccek helyett. Ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy a tárgyalt mű a humor oldaláról fogja megközelíteni Verne stílusát (amit Egyed cáfol is), hanem el akarta kerülni a Tegetthoff-kontextussal szembeni vádakat. A Tegetthoff története 1872 és 1874 között egy osztrák-magyar északi-sarki expedíció indult útnak a Tegetthoff gőzös fedélzetén. Az eredeti cél az Északkeleti átjáró felfedezése lett volna, ehelyett azonban a 24 fős csapat felfedezte a Ferenc József-földet. Az expedíciót Julius von Payer főhadnagy és Karl Weyprecht irányította, a költségek legnagyobb részét osztrák és magyar nemesek, arisztokraták finanszírozták. Az felfedezőút sikerrel zárult, a vállalkozás résztvevői több mint két évet töltöttek el az északi sarkvidéken gyakran életveszélyes körülmények között. (Egyetlen halálos áldozata volt az expedíciónak, amely Jókai regényében a következőképpen jelenik meg: Galiba Pétert halottnak hiszik, otthagyják az idegen földön - így válik feleségéből özvegy.) Az expedíciónak embertelen körülményeket kellett kibírnia kezdetleges eszközökkel felszerelve. A sarki télben a mínusz 50 °C-os hideg átlagosnak volt mondható, ezen a hőmérsékleten csonttá fagyott minden élelmiszerük. A kenyér haraphatatlanná és törhetetlenné vált, a vajat és a zsírt vésővel meg baltával kellett feldarabolni, hogy a főzéshez használni tudják. Telente a higany hetekre megfagyott. Étrendjükön főképp elejtett jegesmedvék szerepeltek: az egész expedíció alatt hatvanhetet ejtettek el, emellett fókára is vadásztak. A személyzet meteorológiai méréseket végzett, vizsgálták a jégmezők mozgását, illetve felderítés és vadászat céljából kisebb-nagyobb utakat tettek meg kutyaszánnal a jégtáblákon. Az ünnepeket megtartották, karácsonykor jégkunyhót emeltek a jégtáblákból. A felfedezőút történetét és a felfedezett területeket Julius von Payer írta le a Die österreichischungarische Nordpol-Expedition in den Jahren 1872-1874 című könyvében (1876). Az eredményeket - a fent említett könyvön kívül - Weyprecht és Payer magyarul is kiadott jelentéseiből ismerhette meg a korabeli tudományos élet. Julius von Payer és dr. Kepes Gyula a Magyar Földrajzi Társaságban 1874. október 19-én tartott előadást. Dr. Kepes pedig még az expedíció idején - Tromsobe viszszatérve - számolt be levélben a Vasárnapi Újság számára az utazás körülményeiről és felfedezéseikről." Az Egész az északi pólusig vagy: Mi lett volna tovább a Tegetthoffal? Regény egy a hajón hátramaradt matróz feljegyzései után című regény 1875-ben jelent meg az Üstökösben, ahol további alcímet is kapott. Jules Verne oktatásai szerint írta Kakas Márton - Jókai ezen a néven jegyezte írásait a lapban. De 1876-ban, könyv alakban már elhagyta az alcímet, nem ismert, milyen megfontolásból (lehetséges, hogy el akarta kerülni az összehasonlítást Vernével). A kérdés kortársait is foglalkoztatta az Üstökös olvasóitól kezdve egészen a művelt rétegekig, többek között Mikszáth Kálmán is szentelt részletet ennek a Jókairól szóló memoárjában. Elsősorban azt emelte ki, hogy míg Verne természeti és fölrajzi ismereteinek népszerű terjesztése miatt épített ki cselekményt és tett bele alakokat, addig Jókai Verne metódusa és a mese miatt talált ki ismereteket, kiforgatva őket eredeti mivoltukból. Verne az észre épített, Jókai a képzeletre. Verne a tudományt terjesztette, Jókai pedig hamis tudományt tanított. Már Mikszáth is kiemelte, hogy a vélemények megoszlottak: egyesek önkicsinylésnek vették ezt az írói eljárást, míg mások elbizakodottságnak. Szerinte egyik sem volt, csupán megtetszett neki Verne stílusa. (Később hasonló motivációval írta meg A csigák regényét, talán nem is az akkoriban már nem divatos Verne-replikák miatt, hanem az üvegszekrényben levő csigagyűjteménye kedvéért.) A mű megírása folyamán Jókai nem tért el különösképpen jól bevált írói módszerétől: egy híranyagot dúsított fel fantáziája segítségével és színesítette regénnyé. A főhős Galiba Péter, aki - jellemzően korábbi regényhőseire - eszére és talpraesettségére támaszkodva túléli a szigeten maradást, tudományos felfedezések sorozatát teszi meg. Nem feltétlenül újdonsága miatt érdemes kiemelni a művet az érdektelenségből, és a kánonközeli regények mellé helyezni, hanem humora és nyelvi megfogalmazásai miatt, amelyek talán a fiatalabb generációkhoz is közelebb tudják hozni Jókait, akiről esetleg csak a Kőszívű írójaként voltak nem túl kellemes emlékeik. KORTÁRS 2016/09 53