Kortárs, 2018. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)
2018 / 7-8. szám - TÉPŐZÁRAK - Sárhegyi Tamás Felicián: Humor és szocializmus: a múlt megőrzése és feldolgozása az online térben
128 elrugaszkodott termelési terveinek kigúnyolására utal a tél közepén történő aratás és az éjszakai napfény. Egészében véve a mém a folyamatos termelés megállíthatatlanságát állítja pellengére, és csupán az egyes összetevők ellentmondásosságának megfigyelésével fejthetők fel a mélyebb rétegei. A koccintó férfiakat közelebbről megtekintve felismerhető, hogy foglalkozásuk szerint kéményseprők, akiket városi bérházak tetején (tehát a „természetes lelőhelyükön") kaptak lencsevégre, amint pezsgőspohárral koccintanak. Tehát nem is ők azok, akik az első és a harmadik képen folyamatban lévő termelést ténylegesen végzik, így a mém a rendszer explicite társadalmi preferenciáit is tükrözi, hiszen a mindenkori dolgozó munkás foglalta el az osztályok közötti rangsorban a privilegizált első helyet a mezőgazdaságban tevékenykedő parasztsággal szemben. A szocializmus teljes időszakában Magyarországon az egyik gyújtópontnak számított az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc ünnepnapja, március 15., hiszen a nemzeti eszmék csak erőltetett logikai bukfencek és ideológiai kompromisszumok árán találtak egymásra a marxizmus-leninizmus több mint fél évszázadon át programadó eszmerendszerével.16 A 2. sz. ábrán látható mém pontosan erre az ellentmondásra reflektál, az ünneppel kapcsolatos egyik elsődleges személyi asszociációt összekötve a százéves évforduló idejétől számított Rákosi-rendszer névadó alakjával. A mém a Milner-féle típusokat tekintve a „halmozott állóképek" közé sorolható, azzal a különbséggel, hogy itt két portré került egymás mellé, alattuk egy-egy évszámmal. Az első képen Petőfi Sándor stilizált portréja látható, aki a márciusi ifjak vezető egyéniségeként kulcsszerepet játszott az 1848. március 15-én zajló pest-budai megmozdulások során. A későbbi uralkodó rendszerek bátran nyúltak alakjához, hogy politikai szimbólummá avanzsálják, és ideológiai tartalommal töltsék fel. Ahogyan Anatolij Lunacsarszkij is a „maga kora bolsevikjének" nevezte a költőt.17 A mellette látható fényképportré nem nevezhető stilizáltnak, ám sokkal kevésbé bizalomgerjesztő rajta Rákosi Mátyás, 1948-ban épp a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára. A mém kontextusához ebben az esetben hozzátartozik a kép közzétételéhez fűződő aláírás: „Mindenkinek mást jelent '48. Avagy 100 évente hősök állnak nemzetünk élére." A két történelmi alak egymás mellé illesztése pozitív és negatív pólusra osztja a képet. Továbbá egy lineáris idővonalon helyezi el a „magyar hősöket", minőségbeli különbségeiket tekintve - ha létezik egyáltalán ilyen - csökkenő sorrendben, amivel fordítottan arányos az alakok képen megjelenített mérete. A forradalomra és szabadságharcra való emlékezéshez hozzátartozik a kivívott eredmények időtállósága és a múltra vetített reflexiók különbözősége. A humorforrás itt a '48-as, rövidített évszámhoz kötődő személyek szerepének és megítélésének különbözősége. Nem feledve azt a tényt, hogy mindkét alaknak a fentebb jelzett évben már létezett - saját maga által gerjesztett - kultusza.18 Az izzó tekintetű romantikus költő és a kamerába flegmatikus megvetéssel néző Rákosi Mátyás kettősége jelenti az irónia magját. A hős és az antihős antagonisztikus ellentétének jelentéssel felruházott képi ábrázolása teremti meg azt a jelentéskomplexumot, ami az online térben lecsapódhat mint egy esetleges sokrétű emlékezeti konstrukció.19 1. és 2. sz. ábra KORTÁRS 2018/ 07-08