Kortárs, 2019. július-december (63. évfolyam, 7-12. szám)

2019 / 10. szám - E. Bártfai László: Csend és rend - A fegyelem néma világa

kalmait.60 A szándékos zajkeltéssel vagy lármázással járó szokáscselekmények eredeti rendeltetése az volt, hogy elűzzék és távol tartsák az ártó szellemeket, illetve gondoskodjanak az elkövetkező esz­tendő bő terméséről és állatszaporulatáról. A természetfeletti lényekben való hit kezdeti stádiumában az emberek a növényeknek, állatoknak, élettelen tárgyaknak egyaránt lelket tulajdonítottak. A szelle­mi lényekbe vetett hitet Sir Edward Burnett Tyler Primitive Culture című összefoglaló művében animiz­­musnak nevezte.61 Max Weber a vallást és a varázslatot az érzékfeletti hatalmakhoz fűződő kapcsolat formája - kérés, áldozat, ima, illetve mágikus eljárások - alapján választotta szét: „»isteneknek« lehet nevezni azokat a lényeket, akiket vallásos tisztelet övez, és akikhez imádkoznak, »démonoknak« pe­dig azokat, akiket mágikus eszközökkel kényszerítenek, és igéznek meg".62 Közismert népi mondóká­­ink némelyike a „gyermekek szájára került ráolvasás", amely egykor „nagy lármával, síppal, dobbal, nádi hegedűvel való gyógyításnak" számított.63 A hiedelem szerint a betegségdémonok zajcsapással kísért gyógyító ráolvasással űzhetők ki a testből, a sámán vagy a varázsló sokszor a távozás útvona­lát is megadja. Pócs Éva a moldvai Lábnikban gyűjtötte fel a következő ráolvasást: „Térj meg, térj meg hetvenhétféle betegség, fejiból, fuliból, hátából, mejjiből, szüviből, derekából, hasából, lábujjiból.'66 Az emberélet fordulóit is gonoszűző zajongással kísérték. A keresztelői lakomán cserépfazekat vágtak az ajtóhoz, nehogy süket legyen a gyerek. Az esküvői menetben a szekérhez csaptak cserép­edényt. A halott kivitelekor is cserépfazékkal csaptak zajt, virrasztáskor pedig csörgőpálcával éb­­resztgették az elalvókat. A kellő számú utód világra jöttét és a háziállatok szaporaságát biztosító termékenységvarázslást is a zajkeltés legváltozatosabb formái kísérték: lármázás, kurjongatás, ze­nés-álarcos felvonulás, mozsárdurrogtatás, harangozás, kerepelés, kulcscsörgetés, vasfazék- és deszkaverés, dobolás, ostorpattogtatás. A zajcsapás résztvevői is alkalomról alkalomra változtak. Szüléskor az asszonyok lármáztak, karácsonykor és újév táján a gyerekek végezték a koledáló kán­­tálást, az emberi és növényi termékenység előmozdítása a legényekre hárult, a pásztorok az állati termékenységet biztosítani hivatott zajcsapásokban jeleskedtek, a határt érintő varázslatokban az egész közösség részt vett.65 Az ünnep kezdetét sok helyütt jelezték lövéssel, kolomppal, kereplővel, hogy így tartsák távol az ártó erőket. Az óévtől is fülsiketítő lármával, fékeveszett zajkeltéssel bú­csúztak, hogy elűzzék, ami benne rossz volt. Szent György napján, amikor az állatokat kihajtották a legelőre, a pásztorok kezet mostak a reggeli harmatban, szalmalánggal füstölték magukat és a jó­szágot, majd puskát ropogtattak, hogy elijesszék a farkasokat. A falu népe a megszokottól való eltérést sohasem nézte jó szemmel. A tuskóhúzás 1790-től adatolható szokása még a 20. század harmincas éveiben is eleven volt a Rába mentén. A vénlányo­kat és az öreglegényeket úgy szégyenítették meg, hogy akinek farsang farkáig nem volt bejelentve az esküvője, annak csúfondáros lárma közepette, tüsköt húzva kellett végigvonulnia a falun.66 Cso­konai Vitéz Mihály Szatmár vármegyéből ismerte a szokást: „mikor a’ Farsang elmúlik, a' meg nem házasodott Ifjakkal, és a férjhez nem ment Leányokkal, valamelly darab fát vagy tőkét nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyről más helyre vitetnek..."67 A bakfazékdobálás is a vénlány­­csúfoló farsangi ugratások közé tartozott. Húshagyókedden a legények szeméttel, trágyával meg­töltött rozsdás fazekat hajítottak azoknak a házaknak az udvarára, ahol pártában maradt lányok laktak.68 A népi büntető szokások a megszólástól, szapulástól, kinézéstől, a csúfoláson, szitkozódá­­son és átkozódáson át a Nyugat-Európában charivarinak nevezett macskazenéig terjedtek.69 A civa­kodó házaspárokat kigúnyoló, sokszor dulakodássá, véres verekedéssé fajuló lármázást Biharugrán tángózásnak, Körösharsányban csatrangolásnak, Geszten kikolompolásnak nevezték.70 Az imént felsorolt eseteket Angyal Pál büntetőjogász nyomán a néprajzi szakirodalomban is a közvélemény­büntetés átfogó elnevezéssel illetik.71 Hangzatos, de nem alaptalan állítás, hogy a kulturális strukturalizmus megszületésének idő­pontja 1930. november 26. Roman Jakobson ezen a napon írta Nyikolaj Szergejevics Trubeckojhoz, a fonológia megalapozójához intézett levelében: „Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy az Ön gondolata a korrelációról mint a megjelölt és jelöletlen típus közti állandó, kölcsönös kapcsolatról, egyike az Ön legjelentősebb és legtermékenyebb gondolatainak. Úgy látom, hogy nemcsak nyelvé­szeti jelentősége van, hanem néprajzi és kultúrtörténeti is."72 Hatvan év múlva Jurij Lotmannak már nem kellett hosszasan fejtegetnie, mire gondol, amikor kurtán-furcsán odavetette: „A norma jelölet­len."73 A történetileg kibomló emberi világban nincsenek, vagy legalábbis nagyon ritkák a tiszta tí­pusok. A környezetet minden ízében átlelkesítő ártó vagy segítő lények visszaszorulóban vannak ugyan, de még ma sem tűntek el teljesen.­­A katolikus egyházban mind a mai napig űznek ördögöt. KORTÁRS 2019/10 67

Next