Korunk Szava, 1935 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1935-01-01 / 1. szám
KORUNK SZAVA V. évfolyam 1. sz. 1935. január 1. AZ IDŐ SODRÁBAN. ÖTÖDIK ÉVFOLYAMUNK küszöbén sem adunk nagy programmot, a Korunk Szava elmúlt négy évfolyama magáért beszél. A lelkek zűrzavarában, a szociális nyomorúság borzalmai közepette, a nacionális ellentétek viharában a mi programmunk a régi: a Korunk Szava vágya csak az, hogy minél több lelket nyerjen meg az Örökkévalóság számára, minél több tévelygőnek nyissa ki szemét s minél több lelket erősítsen meg a jó úton. Semmiféle politikai, társadalmi, szociális cél nem ér semmit, ha nem az örökkévalóság felé fordítja tekintetét. Az emberek javát, jólétét, békéjét, munkáját akarjuk — de csak azért, hogy annál erősebben, céltudatosabban haladhassanak Jézus felé, mert csak a mi életünk és vigaszunk e földi pályán. A Korunk Szava minden sora gyarló eszközökkel Neki akar szolgálni, tudjuk jól, hogy zsákutcába keverednénk, ha öncéllá válnék kezünkben egy programm, ha például azért akarnánk szociális jólétet, hogy az ember materiális vágyait elégítsük ki. — Van harcolnivaló sok. A látszólagos nyugalom alatt vészes tüzek parázslanak. Ne felejtsük el, hogy e földön nincs nyugalom. A Korunk Szava minden barátjától azt kérjük, hogy ilyen szellemben álljon a szerkesztőség mellett, hogy a sokezer olvasótól felénk sugárzó szellem bennünket is erősítsen. KÜLÖNÖS, hogy milyen csodálatos módon ébredt fel Magyarország kartelnagyáraiban a szociális érzék. Tyler úr, ki a Népszövetség pénzügyi delegátja — vigyázván a hitelezők pénzére — negyedévenként azzal lep meg bennünket, hogy (amit mi elmulasztottunk) szemünk elé tárja gazdaságunk helyzetét. Tyler úrnak igazán nincs oka hazudni, Tyler úr objektív is marad. Minden alkalommal megállapítja, hogy az agrárolló milyen nagy s hogy iparcikkeink milyen drágák, hogy a kartelek mennyit zsebelnek. Egy ideig tűrték „gazdasági vezéreink", hogy Tyler úr beléjük lásson, de most (honnan e bátorság egyszerre) felfedezik, hogy Tyler ittléte sokba kerül s idegességükben ők a kapitalisták haragudni kezdenek a legkapitalistább kapitalistára, aki mégis csak hatalmasabb urakat képvisel, mint akár a GYOSZ is. Szinte nem átallanak haragjukban „burzsuj“-nak nevezni s azt várjuk már, hogy tüntetést szerveznek ellene. Hogy miért e zaj és sok jajgatás? Tyler úr tudja, hová folyik a nép pénze és szeretné, ha forogna, mert ha forog — a hitelező is láthat valamit. S mert Tyler úr tudja, hogy kik fölözik le a magyar gazdasági életet, kik az akadályai — nagyrészt, — egy emberibb életnek, nem jelenthet megbízóinak hazugságot. Vagy nem gondolják talán, hogy Tyler úr rossz sáfár?! Ennek eldöntését aztán igazán hivatottabbakra bízzák, a hitelezőkre. Akik okosabb kapitalisták a honiaknál. Végül pedig: csodálatos, hogy ez a kartelhang most ilyen erőszakos mer lenni. Egyidőben, igen bölcsen, hallgatás volt a neve. Tenni kellene róla, hogy legalább nyugton maradjon s ne provokálja ki az egész ország felháborodását és undorát. ÚGY LÁTSZIK BIZONYOS HELYEK A POLITIKÁT MÉG MINDIG CSAK ÚRI PASSZIÓNAK fogják fel (ez az oka aztán, hogy a nép úri huncutságnak tartja, s azt hiszik, ha megunták, ott lehet hagyni, mint egy kivénhedt ruhadarabot. Legutóbb egyik körüli orgánumunk zengett melankolikus mondatokat abból az alkalomból, hogy a fiatal mágnáspolitikus kijelentette: felhagy a politikával és könyvei közé vonul. Bizonyos helyen napokon át nem lehetett egyebet olvasni, mint ennek az esetnek „méltatását“, nagy sírásokat, hogy milyen kár s hogy milyen az élet és hogy javuljatok meg emberek, hogy a történelmi név viselőjének méltóztassék veletek foglalkozni. Mert ugyebár micsoda kegy az, ha törődnek velünk. Különösen ahogy mondani szokás: a nép hivatott vezetői, kiknek történelmi kötelességük a politika. Hát egy kicsit sántítanak itt a dolgok. Elkedvetlenedni mindenkinek joga van, de elmúltak már azok az idők, amikor a politizálást, mint a kiváltságoltak jogát fogták fel. Az új világ politikusa mind harcos, akit nem lehet kiábrándítani, mert nem a sikerekért és nem a háláért, hanem a bonum commune-ért cselekszik. A ma közéleti férfiai vegyék csak példának a sok közül a remeteéletet élő portugál diktátort, aki hivatásnak tartja pályáját, tudja, hogy a tömeg hálátlan, de mégis harcol, mert javukat akarja s mert nem tehet mást: ez lényege. Visszavonulni joga van mindenkinek, de ez magánügy. A magyar politika eleget volt egyes klikkek és családok hitbizománya, eleget volt hatalmasok magánügye, ezt a szellemet, melytől szerencsésen megszabadultunk, nem engedjük vissza s még a látszatát is kerüljük annak, hogy a fórumon nem folyik más, mint egyének pozíció és karrierharca.