Korunk, 1926. február-december (1. évfolyam)
1926-02-01 - Dienes László: Beköszöntő
, annak felismerése, hogy minden mérés csak egy bizonyos mértékhez viszonyítva mér és sohasem ad abszolút, e mérték kompetenciáján túlmenő eredményt. Más szavakkal: a korunkból leszűrt benyomást nincs jogunk kiterjeszteni a jövőre. Ezzel szemben a történelem előttünk ismeretes teljes görbéje megtanít valamire, amiből inkább megsejdíthetjük jövőnk alakulását. A történelem azt mutatja, hogy egy kultúra életében a szintetikus és analitikus korok váltogatják egymást. Vannak korok, amelyek a fejlődés eddig elért eredményeit egy kerek, önmagában egész, grandiózus világképpé összegezik, amelyekben mindennek megvan a maga pontos helye, ahol nincs semmi bizonytalan, semmi relatív. Egy jól megépített hierarkiát mutat az egész anyagi és szellemi mindenség, amelyben az embernek is pontosan ki van jelölve a maga helye. Ezek a nagy építő, szintetikus korok. Ilyen volt az európai középkor is. De minden szintézis magában hordja felbomlásának csíráját. Minden szintetikus kort egy szenvedélyes analitikus korszak követ, amely részeire bontja az előző kor abszolút szilárdnak vélt világképét s kimutatja annak tarthatatlanságát. Ezt tette a Renaissanceszal kezdődő európai Új-kor is, amely kőről-kőre haladva lehordta a keresztény középkor abszolút érvényességet igénylő vallásos hierarcikus építményét s kimutatta nemcsak e kor, hanem minden más kor szintézisének is relativitását. A szintézisek relativitásának igazolásával azonban még nem törölte el magának a szintézisnek szükségességét. Ez ma is épen úgy megvan és épen úgy él bennünk, mint azelőtt, minden korban. Egy pár évtizedig talán úgy látszott, hogy az emberiség el tud lenni nélküle s tisztán az analízis alapján is tud nagy, hatalmas kultúrát teremteni. Ma azonban már rájöttünk, hogy ez nincs így s amit analitikus tudásunkkal alkottunk, az csak civilizáció volt, külsőleges, nagy technikai-gazdasági haladás, de nem benső, lelki kultúra. S ezzel megértettük azt, hogy a szintézis kell, nélküle igazi nagy kultúra nincs. Ennek a megértésnek vajúdása korunk lázas, beteges állapota. A régi, belénk idegzett analitikus világfelfogás béklyóiba zárva, görcsös mozdulatokkal igyekezünk kiszabadítani a hosszú racionális korszak alatt elzsibbadt intuitív képességeinket, amelyek reaktiválása megadja lehetőségét egy új szintézis lehetőségének. Racionalista előítéleteink még meg vannak, önkénytelenül még mindig azok szerint gondolkodunk s minden újat, amely elébünk kínálkozik, még ma is a régi kiélt, de még lelkünket üres vázai közé szorító pozitivista-racionalista világnézet szempontjából ítélünk meg. Még nem tudunk azonnal nem analizálni s relativizálni. Bármennyire építeni szeretnénk is, még mindig csak szétszedni, rombolni tudunk. Ez az ellentét a ma embere krónikus lelki krízisének forrása. S aki hozzá akar járulni a krízis gyógyításához, csak egyet Beköszöntő