Korunk, 1928. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)
1928 / 7-8. szám - Bégnin, Albert: A modern francia irodalom
den játék volt a szavakkal, azon igyekeztek, hogy minden absztrakt meghatározás kiküszöbölésével és a szokatlan csengésű és végtelen szubtilis szavak és mítoszok felhasználásával valami rejtett metafizikát alkossanak és fejezzenek ki, amely mindig határozatlan körvonalú, zenei marad. Ezzel szemben az új generáció több határozottságot kíván, sokkal szorosabb kapcsolatot az élettel és igazi élményeket. Nemsokára Riviéra és Fournier kétségeket táplálnak a szimbolista iskola művészi felfogásaival, elméleteivel és műveivel szemben, felfedezik Jammest, Péguyt, Gidet és Rimbaud költészetét egészen máskép fogják fel és magyarázzák, mint a Mercure de France-beli csodáiét. De Claudel volt e fiatalok részére a tulajdonképpeni kinyilatkoztatás, az elhatározó élmény, amely az ifjú írónak egyszerre megmutatja saját útját és elválasztja gyermekkori felfogásaitól. Leveleikben szinte vallásos áhítattal írnak róla. Eleinte teljesen magukévá teszik Claudel világképét, a nagy zseni csillagkörébe vonja őket. Tudják most már, hogy a költészet szent igehirdetés, és Riviere gondosan tanulmányozza Claudel költészetét és elveit, ő benne látja a nagy költőt, aki a szimbolisták csak irodalmi törekvésein túlemelkedett. Művészete ki nem fejezett, de határozott és mindig újra és újra megismételt intuíciókon át világképet ad, ami nélkül minden művészet csak játék. Ezek az intuíciók adják meg Claudel művének páratlan jellegét: lényegesen különböző dolgok között kapcsolatokat fedez fel, mert azok tartamuk vagy kiterjedésük bizonyos pontján egymás közelébe jutnak, sőt összeelegyednek, így Claudelnél a világ mindig megőrzi egyszerűségét és érintetlenségét, a költő nála az, akinek a világ minden pillanatban új élményt jelent, aki azt legegyszerűbb tényeiben is mindig újra felfedezi. Az embereknek meg van a küldetésük ezen a földön. Ennek betöltése nem egyéb, mint Isten jelenlétének felismerése és nincs más vétek, mint a szembehelyezkedés ezzel a jelenléttel. Plasztikus, pompásan érzékelt képei, a lélegzethez mért ritmusa, világszemléletének naiv eredetisége (ebben ismerjük fel benne Rimbaud tanítványát) korunk legteljesebb zsenijévé avatják. De bármennyire magával ragadta Riviéret és Fourniert ez a hatalmas költői oeuvre, nem maradtak mégsem érzéketlenek André Gide kétségtelenül kevésbé kidomborodó, fátyolozottabb művészetével szemben, amelynek hatása azonban talán még csábítóbb lett. Glide tanítása, amely egy rendkívül finom, ötletes stílus tekervényei között rejtőzik el, nem bontakozik elő keresetlenül. Hugenotte származása, a szigorú és kicsinyesen józan nevelés, amelyben részesült (Emlékezéseiben beszámol róla) kétségtelenül meghatározták volna jellemét, de döntő önmagára ismerést keltett benne Afrika és Wilde hatása. Gide a legmagasabbra törő önmegtagadó és misztikus törekvések, másrészt a vágy és az élmény takarás láza között ingadoz. „Fér vernének hívja azt, amit csodál és tanít és ez kifejezi lényének mindkét oldalát. Claudel Gidet egyszer „esprit sans pente“-ként jellemezte, pedig talán találóbb lenne őt „esprit á double pente“-nak mondani. Szellemi magasba emelkedésének egyik oldalán viszik fölfelé e művet.