Korunk, 1933. január-június (8. évfolyam, 1-6. szám)
1933 / 1. szám - Illyés Gyula: "Hősökről beszélek..." (II.)
Illyés Gyula: „Hősökről beszélek...“ IV. Hosszú huhogás, rá fütty s újabb füttyök, gyors veszéllyel tele! Hallom a lármát mintha most is fülem, mellett süvítene. Hallom az éles, szaggatott jelt, a rohanó léptek zaját, a percnyi csendet... majd a völgyből a káromkodást, ugatást, a kasznát, tiszt rekedt szavát. Majd lódobogást és egy régibb éjből három kemény lövést — mintha szivemen át tolongna a bomlott vak menekülés! Torkomban érzem, itt lüktet még a megindult riadalom s a félelem, ahogy lihegve átugrálnak az árkokon, rohannak a domboldalon. Mint villám, mint jég, mint szapora gépfegyverek magvas széle söpör a kerten végig a vész meg-megismétlődő jele. Látom a kedves nénikéket, mint megriasztott madarak rebbenek széjjel, forgolódik, kapkod kis nagyanyám, szalad, botlik a nagy teli alatt. Amott a bokrok közt fehérlő szoknyák villognak; a sötét éjben leánykák, lengő hajjal, szállnak, mint fürge őzikék. Repülnek hangtalan, — mögöttük meglett férfiak, gyors fiúk — megállnak percre, visszanéznek, viszik vagy görgetik az út mentén a duzzadó batyut. Mentik lihegve a zsákmányt, mely az életnél is fontosabb: megannyi kő, miből tán egyszer kis faluvégi ház tapad. Húzzák cibálják, mint a hangyák, átesnek rajta, púposan kúsznak csigaként vele, míg a gazdatiszt fullajtárival egyszerre hétféle roham. 5