Korunk, 1937. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1937 / 11. szám - BÍRÁLATOK
Bírálatok 1001 kát azonban kunyhót, sátort jelent. (A svédországi lapp nyelvben a kát tulajdonképpen gátőr. Vájjon nem kell-e itt sátorra gondolni? A. Gy.) Meg volt az ágy szó is a közös nyelvben, de ez csak rénszarvasbőrrel leterített fekvőhelyet jelentett. Van közös szó városra, de ez aligha jelentett várost a mai értelemben. Meg van a fal szó is, ez inkább rekesztéket jelentett. Ellenben a vogul paul tökéletesen megfelel a magyar falu szónak. (Már szóltunk a magyar f-nek p-vé változásáról a finnugor nyelvben. A magyar is szereti a p legyöngítését: dupla helyett sokszor duplát mond. A. Gy.) • A finn-ugor egység fölbontása Zsirai szerint mintegy 3500 évvel ezelőtt történt. E fölbomlás után a magyarok a fejlett műveltségű bolgárok, törökök szomszédságába kerültek, míg a többi finn-ugor népek északra, északkeletre vándoroltak. Még csak röviddel ezelőtt a hivatalos magyar történetírók önteltséggel hirdették, hogy a finn-ugor népek közül egyedül a magyar tudott nemzetté fejlődni, államot alakítani. E megállapításra nemcsak a jelen, a múlt is rácáfol. A mai finneknek csaknem ezer éven át, a Kr. u. első századoktól egészen 1249-ig megvolt a teljes önállóságuk, melynek a svéd, majd pedig az orosz uralom vetett véget. Bizonyos fokú önkormányzatuk mindig volt nekik. A vótok évszázadokon át sikeresen szembeszálltak az őket meghódítani vágyó német lovagrendekkel, szövetségesei voltak a hatalmas Novgorodnak. Jugria, az obi ugorok országa, évszázadokon át megvédelmezte függetlenségét. És mikor végre a moszkvai cárok e terület uraivá lettek, egyben felvették a „jugor nagyfejedelem“ címet, akárcsak a Habsburgok az „apostoli királyit“. Zsirai történelmi áttekintést ad a finnugor nyelvcsalád valamennyi tagjáról. A legnagyobb elnyomásban tán az észteknek volt részük, kiket a 13. században a német lovagok meghódítottak. A népet megkeresztelték, ellenben „kihúzták a földet a nép lába alól és hűbéri birtokul a lovagoknak osztották ki“, állapítja meg Zsirai. (451. o.) Az észtekről irt fejezet olvasása közben önkéntelenül is Treischkére, a nagynémet törekvések irodalmi képviselőjére kell gondolnunk, aki a német lovagrendről irt munkájában fölemlíti, hogy ezekben a hittérítőkben, kik egyúttal rabolni szerető katonák, vakmerő kereskedők voltak, valósággal központosult a német fajban amúgy is jó adagban meglévő kegyetlenség. „Ezek az egész észt lakosságot — írja Zsirai — minden jog nélküli rabszolgává süllyesztették... A németek mindent vérbe fojtottak.... Valóságos rabszolgakereskedést űztek a néppel“. (u. o.) Egy ideig az észtek svéd uralom alá kerültek. Ez az idő Észtország régi történetének egyetlen verőfényes szakasza. De 1721 óta újra ki lettek szolgáltatva a német nagybirtokosok kényének-kedvének, akik kamatos kárpótlást akarnak venni a svéd uralom alatt elszenvedett gazdasági és tekintélyi veszteségért. Az 1905-ös orosz forradalom idején Észtországban föllángolt a német nagybirtokosok ellen érzett gyűlölet. „A parasztság — írja Zsirai — itt is, ott is rátette kezét a hite szerint és munkájáért őt megillető birtokra. A kozákok rendet teremtettek, de most már semmi sem tudta megtörni a nép szervezkedő lendületét s a korábbinál is kíméletlenebb embernyúzás csak az idegengyűlöletet hevitette még izzóbbá. Megtörtént, mikor egy ártatlan észt „forradalmár" kivégzésekor hatéves fiacskája felzokogott, nagybátyja fogcsikorgatva ezekkel a szavakkal fojtotta bele a hangot: ,Ne sírj, a németnek nem szabad látni a mi könnyeinket.' “ (455. o.) A végtelen elnyomatás következménye, hogy az észt népköltészet