Korunk, 1939. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1939 / 6. szám - Köves Miklós: Sándor bíró, Sándor báró

486 Köves Miklós: Sándor-biró, Sándor-báró tében a szabadság helyett mégis csak a tekintély felé visz és csak a zsidó­kérdésben hive­i a gyökeres megoldásnak. Egy népszerűtlenné vált politi­kának uj alakban való jelentkezése ez, amelynek betetőzésekor savanyúan­ kérdezhetik magukban a magyar írók: „Hát ezért kellett a békát lenyel­nünk?“ Az író felelős és ez a felelősség annyival is súlyosabb, mivel késői kö­vetkezményeiben jóvátehetetlen. Felelősek elsősorban jövő írói oeuvre­­jükért, amelynek arca, jelentősége éppen a mai súlyos időkben, a ma el­foglalt magatartásuk során és nem csekély mértékben ennek következté­ben alakul ki. Felelősek eddigi írói alkotásaikért is, amit kötelezően és utat mutatóan áll mögöttük s amelyet ha nem tagadnak meg, csak azok sorába állhatnak, akik őszintén és félreérthetetlenül küzdenek a magyar nép felszabadulásáért. Az iró számára nincsen „harmadik út“. Minden iró, aki ezt ügyes­kedett választani, elhullott, jóvátehetetlenül leszorult a fórumról, ahol jo­ga és kötelessége volt népe igazát védeni. Ez az út az irói fejlődés megál­lásához, a lelkiismeret elcsitításához és a felelősség megtagadásához ve­zet. Író számára pedig ma, ezekben a kérdésekben, különösen Magyaror­szágon nem lehet megállás. Soha égetőbben aktuális nem volt Petőfi ver­se A XIX. század költőihez, mint ma, amikor a benne forrongó írói feladat­­vállalás kötelezettségének kérdését kilenc évtized súlyosbítja. Sándor bíró, Sándor ráró írta: KÖVES MIKLÓS J^SI.'-'T ••-V—J A délidő alatt hellyel-közzel még érezni lehetett szellőnek leheletét, a Darkó Károlyék háza megett kötélen száradó gyerekingek meg-meglib­­bentek tőle és a Pálos-ucca egymásba borult lombjai halk fejbólintásokkal felelgetnek nekik: igen-nem, igen-nem... Elmaradt ez is. Még a madarak is elaludtak, gondolja Pál András, a nemrégi fuvaros aki Czakó Sándor „kúriája“ felé tartva, e lombok sötétjében halad el és olyan némaságot észlel, hogy már kicsit borzongva néz fel a feje fölé... Csak az apró rovarkák szállonganak még az ágak közt, a bolygó pihécs­­kék... Jobbra fenn, egy dombi ház kicsi­ öreg ajtaján egy hórihorgas vén­ember jött ki, hogy megnézze: hova indult, mit keres erre ez az Andris, ezen a dolgos forró napon? Nem nehéz kitalálni: Czakó Sándor úrhoz megy, a holnapi községi küldöncválasztás ügyében: — Andris küldönc akar lenni... — Kibuntt a csiga — morog Andris, a hosszú embert látván a kis aj­tón kibújni. De már ott látni a !Czakó Sándor kertjeit, udvarát, udvari épületeit, kis cselédházat és —­ az udvar mélyén, a domb oldalába fúródva — ma­gát a nagy uriházat. A ház megett a dombi zöldön, egy kicsapott sárga lovat, egy fehéringes embert... A másik oldalon, fennebb, a patakmosta porondos, füzes téren is túl.

Next