Korunk 1957 (16. évfolyam / Új folyam 1.)

1957 / 12. szám - KRÓNIKA - ZOLTÁN ALADÁR: Kodály Zoltán

n is Kodály Zoltán Finomművű arca áttetsző, mint a prófétáké, hosszú, hófehér haj von köré glóriát. Szeme a művészé és a tudósé, rendkívül élesen hatol minden jelenség lényegébe, mégis mindig önmagába néz; az intuíció és az objektivitás sajátos fénye villan rajta. Alakja egyenes: 75 nehéz év baja-band­a sem bírta meggörnyeszteni e házat, habár mindenkor mindeneknél több önként­ vállalt idegősség húzta-vonta a föld felé. S a keze? Pillanatig sem nyugvó kéz, olyan, mintha Michelangelo álmodta volna büszke márványia, vagy rég porráomlott kínai mes­er véste volna opálos elefántcsontba. A hangja, amelyből több mint egy félévszázadon át bőven csurgott a tiszta humá­num, a megalkuvás nélküli igazságszeretet Léthe-vize, fátyolos, mint ahogyan este az álomba békülő hegyi forrás ködpárából von magára puha takarót. De a forrás vize sohsem apad ki. Igazi költő-költő, aki első eszmélése óta a dolgozó népről a népnek ír. A Gyulai Pál szövegére írt Este zsáner-képétől a Nemzeti dal eget-föld­­ megmozgató dübörgéséig egyenes i­nal vezet a M­egkésett melódiák­­, a Psalmus Hungaricuson, a Háry Jánoson, a Székelyfonon, a Jézus és a kufár­okon, a Páva variációkon, a Kállai kettősön keresztül. Minden művé­ben, a legrövidebb Biciniától a Zrínyi szózatá­g, ott a legnagyobbak kézdete: a tömörség. Egyetlen hangot sem lehet elvenni, egyetlen hangot sem lehet hozzáadni anélkül, hogy ne bomoljon szét a mű. Nincs egyetlen erőltetett hangzás-effektus, amelyet ki lehetne cse­rélni. Minden világos, áttetsző, kerek égé­s, műü­kötés- Műveinek tömörsége, lekerekí­­tettsége mély tartalom rubinjának a foglalata. S ezért bármelyik művének ezredszeri hallgatása is művészi kielégülést nyújt. Mert minden alkalommal az életnek újabb szép­ségeit fedezhetjük fel kitárulkozó szűkszavúságában. Mint Bach fugáiban, Mozart szimfóniá­ban, Beethoven vonósnégyeseiben. A népből lett. A népé lett. A legszebb, s a legnehezebb művészsors. Uralkodóvá tette a népet a hangversenyteremben akkor, amikor a közönség nagy része a nép alatt „büdös parasztot“ és „cucilista lázadót" értett. Nem restellte Bukovi­nától a Muraközig bejárni a birodalmat, s jegyezni az egyszerű nép csodás dalgyön­­gueit■ Ezelőtt ötven évvel Bartókkal együtt vállalta a lekicsinylő gúnyt, a nyílt támadást. Ma már tudjuk: tettével megváltoztatta a magyar zenetörténet folyását, megteremtette a XX- század színvonalán álló zenefolklór-tudományt, s a magyar műzenét. Aki valóban gazdag, nem rest kincseit osztani. A mester Krőzusnál gazdagabb, s tudásából bőven adott mindig. Egész zeneszerző­nemzedéket nevelt fel, akiktől sohasem kívánta az. ő személyes példájának utánzását Nem sémák másolására szoktatta tanítványait, hanem a zenének mint élő folyamatnak a megismerésére, a szakadatlan kutatásra és a mély művészi felelősségre. De meg is követelte, hogy képességeihez mérten ki-ki a legtöbbet adja. Tanítványaitól elvárta, hogy zenei anyanyelvünk ügyében fáradhatatlanul munkál­kodjanak. öröm számunkka, hogy e nagy munkából részt kértek nálunk is. Kodály Zoltán legjobb erdélyi tanítványának, Nagy Istvánnak a kórusai negyed évszázada terjesztik ezen a földön a megújhodott magyar zenei műveltsége■ t, s hangversenyei a zenekedvelők ezreivel ismertették meg a nagy mester izig-vérig haladó, realista s ma már Vladivosz­­toktól San-Franciscoig ol odalútat járói művészetét. S ha ezelőtt néhány évvel még akad­tak nálunk, akik gáncsolni igyekeznek művészetének terjedését, a kételkedők hangját elnémította a művészetéből és az egyéniségéből sugárzó emberi nagyság.

Next