Korunk 1958 (17. évfolyam)
1958 / 4. szám - KRÓNIKA - FERENCZI ISTVÁN: Constantin Daicoviciu és a dákok történelmének feltárása
Krónika Constantn Daicoviciu és a dákok történelmének feltárása Az ország régészei, történészei és más szakmájú kutatók serege ünnepelte a hatvanéves Constantin Daicoviciu akadémikust. Az ünnepelt immár csaknem negyven évre terjedő tudományos munkásságra tekinthet vissza. Ez a tapasztalatokban és eredményekben gazdag múlt már régóta, délkelet-európai viszonylatban is kiváló tudóssá avatta a kolozsvári Babes Tudományegyetem professzorát. Vonzó, érdeklődést keltő egyetemi és egyetemen kívüli előadásai, új, járhatóbb utakat kereső igyekezete idővel valóságos kutatócsoportba tömörítették az egyénisége lenyűgöző volta miatt is köréje sereglett ifjú kutatókat. Ma már joggal beszélhetünk a tudományos-szellemi vezetése alatt működő kolozsvári régészeti és ókori történeti iskoláról. Constantin Daicoviciu munkássága azonban soha nem szorítkozott csupán szűkebb értelemben vett szakmára, a régészet területére, hanem sokoldalú tudományos és közéleti érdeklődésének megfelelően mindig részt vállalt nagy közösségi feladatok megoldásából is. Nem beszélünk arról, hogy az általa vezetett intézetben körültekintő gondossággal miként teremtette meg tudóstársai és tanítványai számára a jó munkafeltételeket, inkább azt hangsúlyozzuk, hogy az országos műemlékvédelemben, majd a népi demokrácia tanügyi rendszerének felépítésében is áldozatos munkát fejtett ki. Művelődéspolitikai tevékenysége során jelentős feladatnak tartotta a nemzetiségi iskoláztatás és más nemzetiségi jellegű kérdések megoldását is. Maga és tanítványai úgyszólván kivétel nélkül a dák társadalom életének a megismerését vallották és vallják tudományos életcéljuknak. 1921 őszétől kezdve az Országos Műemlék Bizottság erdélyrészi osztályának titkáraként a műemlékvédelem igaz ügyéhez méltó lelkesedéssel és buzgalommal karolta fel ennek a ma is országos jelentőségű kérdésnek az előbbrevitelét. 1926-tól a műemlékbizottság közleményeinek, majd 1928-tól 1948-ig a kolozsvári román egyetem ókortudományi intézete közleményeinek, ezeknek az erdélyi viszonylatban egyedülálló régészeti és ókori történeti kiadvány-sorozatoknak a szerkesztési gondja is nagyrészt az ő vállára nehezedik. Céltudatos munkájával ezeket a rendszeresen megjelenő közleményeket belföldön, külföldön egyaránt elismert tekintélyes orgánummá teszi. Már 1932 óta gyakorlatilag az ország egyik legnagyobb gyűjteményének, a kolozsvári Történeti Múzeumnak nagyon körültekintő, gondos vezetése is az ő személyéhez kapcsolódik. Nem szándékunk itt kitérni csaknem negyven évre visszatekintő tudományos munkásságára. Az emberi valóságok iránti érzéke természetszerűen vezette őt, a római kor Hunyad tartományi (Micia, Sarmisegetuza—Ulpia Traiana) emlékei kutatásának és feltárásának szentelt első időszakok után a dák nép nagyszabású emlékei: a Szeszsebesi-havasok dák várrendszere felé. Az 1930-as évek óta, kisebbnagyobb megszakításokkal, de 1949-től egyfolytában vezeti a jelentősebbnéljelentősebb ásatásokat a kosztesdi Cetáfuián, Blidaron, Lunkány magas fennsíkján, Vereskő (Piatra Roșie) várában és főképpen a grádi Istenújvárhelyi dák „főváros“ (a dák Sarmisegetuza) településcsoportja területén. Nevéhez fűződik az — egy kivételével eddig teljességgel ismeretlen — hat dák szentély feltárása, az egyre gyarapodó számú dákkori feliratos emlékek napfényre hozatala, a várrendszer összefüggéseinek az eleve alaposan meghatározott terv szerinti kinyomozása. Mindezeknek s a jövő munkálatoknak az alapjait a dák állam kialakulásával kapcsolatos, egymást szerencsésen kiegészítő újabb tanulmányaival vetette meg. (A$ezurile dacice din munjii Orá$tiei ?f Inceputurile statului sclavagist dac — A Szászvárosi-havasok dák települései és a dák állam kezdetei, 1950; Agezurile dacice din mun|ii Orá$tiei — A Szászvárosi-havasok dák települései, 1951, Piatra Roșie monográfiája, 1954. és Le probléme de l’état et de la culture des Daces à la lumiére des nouvelles recherches — A dák állam és műveltség kérdése az újabb kutatások fényében, 1955.) Az ezekben megnyilvánuló mélyreható szintetizálási készség szülötte korábbi, 1945-ös megjelenése óta nélkülözhetetlenné vált összefoglaló műve is, a La Transylvanie dans l’antiquité — Erdély az ókorban. Constantin Daicoviciunak évtizedek közéleti elfoglaltsága után legfőbb vágya, hogy kutatásainak óriási anyagát szélesebben értelmezett dák társadalomtörténetben dolgozza fel. Tapasztalatait nem nélkülözheti a hazai ókori történettudó 573