Korunk 1970 (29. évfolyam)
1970 / 6. szám - TALLÓZÁS - Az ellentmondások megoldása a szocialista gazdaságban (Probleme economice, 1970. 4) - Petőfi és Kossuth élő üzenete (Kortárs, 1970. 3.)
Az ellentmondások megoldása a szocialista gazdaságban (Probleme economice, 1970. 4) A szocializmus politikai gazdaságtanában az ellentmondások tanulmányozását vagy elkerülik, vagy félénken végzik — írja gondolatgazdag cikkének bevezetőjében N. N. Constantinescu professzor. Majd hangsúlyozza, hogy a szocialista gazdaságban jelentkező ellentmondás sajátos jellegének tanulmányozása nagy jelentőségű a társadalom fejlődése szempontjából, annál is inkább, mert a dialektika tudatos alkalmazása egyre fontosabb a társadalmi haladás meggyorsításának folyamatában. Lényegüknél fogva a szocializmus gazdasági ellentmondásai nem antagonista természetűek, következésképpen megvan minden objektív előfeltétele annak, hogy idejében felfedjük és szervezett módon megoldjuk őket az egész társadalom érdekében. A továbbiakban a szerző rámutat, hogy a szocializmusban a gazdasági ellentmondások két nagyobb kategóriába sorolhatók. Az első csoportba iktatható a termelőeszközök (a műszaki-anyagi alap) és a munkaerő közötti ellentmondás. Ennek lényege röviden: a termelőeszközök optimális felhasználása feltételezi, hogy megfelelő mennyiségű, szerkezetű és minőségű munkaerő álljon rendelkezésre , és megfordítva. Így a műszaki-anyagi alap elégtelen felhasználása következtében lehetetlenné válik a munkaerő megfelelő értékesítése. Ez megfordítva is érvényes. Az ellentmondás megoldása tehát feltételezi a termelőerők e két oldala közötti összefüggés mind magasabb ívelésű dinamikájának biztosítását. E tekintetben bármilyen eltérés veszteségekkel jár. Minthogy a szocializmusban is érvényes az a törvény, hogy a termelőerők gyorsabban fejlődnek, mint a termelési viszonyok, ellentmondások keletkeznek a termelőerők és a termelési viszonyok között. Ezért ez utóbbiak állandó tökéletesítése, tudatos és szervezett módszere az effajta ellentmondások kiküszöbölésének. E tekintetben az időtényező lényeges szerepet játszik, ugyanis a termelési viszonyok idejében történő összehangolása a termelőerők új szükségleteivel maximális gazdasági előnyöket jelent, a késlekedés viszont károkat okoz a nemzetgazdaságnak. A szerző a harmadik csoportba sorolja azokat az ellentmondásokat, amelyek a termelőeszközök szocialista tulajdonával kapcsolatosak. Jóllehet a szocializmusban a társadalom tagjai egyenlőek a tulajdonhoz való viszonyban, mégis lényeges különbségek vannak a fizikai és a szellemi munka, az ipari és a mezőgazdasági munka között. E nem antagonista ellentmondások megszüntetésének objektív útja a termelőerők tervszerű és gyors fejlesztése, az állampolgárok műveltségi, tudományos-műszaki szintjének emelése, a termelőerők ésszerű területi elosztása, hogy gazdasági-technikai szempontból ne legyenek elmaradt zónák. E csoportba tartozik többek között az az ellentmondás is, amely abból adódik, hogy a termelőeszközök a nép tulajdonában vannak, a munkaerő viszont minden dolgozó személyi tulajdona. Ahhoz, hogy a szocialista társadalom reálisan termelhessen, egyesítenie kell az egyéni munkaerőt teljes társadalmi munkaerővé. Mind az egyik, mind a másik vonatkozásban az ellentmondás megszüntetése az ellentétek egységéből indul ki, és azon alapszik, hogy minden termelőnek alapvető érdeke működésbe hozni a közös tulajdonban levő munkaeszközöket. Constantinescu tanulmányában még más ellentmondásokra is felhívja a figyelmet. Ilyen például az az ellentmondás, hogy a bért a munka mennyisége és minősége szerinti elosztás törvénye határozza meg, de a javadalmazás el is tér ettől az elvtől. Befejezésül a szerző hangsúlyozza: az ellentmondások a mozgás, a fejlődés forrásai, s áthatják a termelési viszonyok egész rendszerét és a gazdasági törvényeket. A szocializmusban megvan minden objektív feltétel ahhoz, hogy felismerjük, tanulmányozzuk az ellentmondásokat, megelőzzük kiéleződésüket, s tervszerűen megoldjuk őket. Petőfi és Kossuth élő üzenete (Kortárs, 1970. 3.) Fekete Sándor, a neves irodalomtörténész rendhagyó módon, nem az ünnepek talapzatra emelő tónusában idézi meg az 1848-as forradalom két kiemelkedő alakját. Nem hőst mondunk, a szerző sem a hősi gesztusokról, hanem a Petőfi és Kossuth örökségét jellemző problémákról ír 966