Korunk 1970 (29. évfolyam)

1970 / 8. szám - LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ - DASCÁLU, EUGEN: Murgu és Petőfi

LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Murgu és Petőfi Murgu és Petőfi cím alatt, most 23 éve, amikor a román nép is nagyban ké­szült az 1848-as forradalom századik évfordulójának megünneplésére, Liviu Jurchescu ugyancsak bánáti származású, nagy tehetségű író-kollégám és barátom a maros­vásárhelyi Szabad Szóban egy tanulmányt írt a nagy történelmi eseménnyel kap­csolatban, amely most, Petőfi és Kossuth harcostársa, Eftimie Murgu halálának szá­zadfordulója alkalmával újra időszerűvé vált. „A nagy ünnep évfordulójának — mondotta — alkalmul kell szolgálnia arra, hogy a román és magyar nép egyszer s mindenkorra baráti kezet nyújtson egymásnak ... “ Murgu halálának századik évfordulója alkalmával most újra felvetődik a kér­dés, mit tettünk avégett, hogy a közös harc, mely összefűzte Murgut Petőfivel és Kossuthtal, mind Magyarországon, mind Romániában minél jobban megőriztessék a két ország történelmi hagyományaiban. Ami Romániát illeti, nálunk ebben az évben a Temesvárt megnyílt Murgit­­emlékmúzeum egyik terme őrzi mindazokat a történelmi dokumentumokat, melyek a 48-as forradalommal vannak kapcsolatban. De az okmányok, festmények, fény­képek, újságcikkek, emlékérmek és egyéb tárgyak csak elenyésző részét alkotják mindazoknak, amelyek valóban léteznek. Ugyanez a helyzet valószínűleg Magyar­­országon is, ahol a 48-as forradalomra vonatkozó sok olyan dokumentum hiányzik az ottani múzeumokból, amelyek nálunk történetesen megvannak. Nem lenne tehát időszerű, hogy a két ország között egy dokumentum­csere jöjjön létre, melynek értelmében mindkét ország kölcsönösen rendelkezésére bocsátaná egymásnak, ter­mészetesen másolatban, az illető történelmi dokumentumokat? De eredetiben is — véleményem szerint — egy Kossuth- vagy Deák Ferenc-levél, amely történetesen itt Temesvárt egy másik írókollégám birtokában van, sokkal nagyobb érték egy múzeum történelmi irattárában, mint egy helybeli magánosnál. Eftimie Murgu sok helyen fordult meg Magyarországon, ahol hosszú ideig az országgyűlés tagja volt, és a hírhedt Bach-korszak idején a pesti Neugebaudéban és Sopronban töltötte börtönéveinek egy részét. Azonkívül évekig lakott Budán a Krisztinavárosban, a régi Stadtmayerhof utca 291. szám alatt nővérével, özv. Ver­­savia Dascaluval együtt. Nem tudjuk, hogy a ház, mely Murgu tulajdona volt, még létezik-e, vagy már lebontották az idők folyamán, és esetleg egy másikat építettek a helyébe. A hely mindenesetre megvan, és az újonnan épült ház is emlékezésre ser­kent. A hagyományok hűséges ápolása minden nemzetnek legfőbb kötelessége. S történetesen két olyan nemzetről van szó, mely a közös harc folytán közös tra­díciókkal is rendelkezik. Mint Eftimie Murgu utolsó ivadékainak egyike, aki ebben a történelmi évben a közeljövőben Magyarországra is ellátogat, hogy a nagy szabadságharcos utolsó lakhelyét felkeresse, meg vagyok győződve, hogy elgondolásommal a román—ma­gyar barátság elmélyítéséhez, mely mindkét kormány legfőbb vágya, szerény módon én is hozzájárulhatok. Temesvár, 1970. július EUGEN DASCÄLU

Next