Korunk 1974 (33. évfolyam)
1974 / 4. szám - TÉKA - Beke György: Vándorvillám
TÉKA ugyanakkor részletekbe menő munkája értékes hozzájárulás a strukturalizmus mai, korszerű meghatározásához és felhasználhatósági területeinek (természettudományok, nyelvészet, lélektan, társadalomtudományok) érthetőbbé tételéhez. Tárgyalja a strukturalizmus és a filozófia — s azon belül a dialektika — összekapcsolhatóságát. Piaget elve: a strukturalizmus nem doktrína, hanem módszer. És ehhez végig ragaszkodik könyvében, amely Al. Gheorghe fordításában jelent meg. (Editura ştiinţifică, 1973.) BEKE GYÖRGY: Vándorvillám. — Beke György másodszor (átdolgozott formában) megjelent regénye tulajdonképpen lelki történet: egy küküllőmenti faluból munkatelepre kerülő székely legény tragédiája. Mondhatnánk azt is: egy életforma-váltás belső rajza. Az írót ugyanis ennek a jól ismert társadalmi folyamatnak embert formáló hatása érdekli, az, ami a nagy ambícióval elinduló fiatalemberben végbemegy, egészen a tragikus végkifejletig. Mert Kelemen az életforma-váltás lelki következményeinek lesz az áldozata. Valójában — a lélekben — nem tud elszakadni annak a világnak a törvényeitől, szokásaitól, amelytől (ha ideiglenes szándékkal is) megválott. Egész énjét a falu emlékei határozzák meg az új körülmények között, s ahogy fokozatosan elszakad a falu világától, úgy válik egyre erősebbé belső meghasonlása. A regénynek nincs is „külső“ cselekménye, az események jórészt a hős tudatában, emlékezetében zajlanak le. Innen a regény bizonyos fokú líraisága, amit csak fokoz az írói hozzáállás közvetlensége. Beke úgyszólván együtt vívódik hősével. Nem maradnak rejtve Kelemen új életviszonyainak olykor rideg, bensőséget nélkülöző kapcsolatai sem, így nála jól odafigyelni, aztán megírni, minél rövidebben, csupán a sztori groteszk tálalására ügyelve. A rövid terjedelem és a groteszk beállítás párosítása a kötet tanúsága szerint viszont nem vezet megnyugtató eredményhez; az „egyperceshez“ talán jobban illenék, ha a szerző az abszurd novellaépítés irányába modellálná az eseményvázat, a részletek közvetlen összefüggéséből adódó jelentésen túli gondolati magra s a szinte képtelenségig vitt absztrahálásra koncentrálva. Ennek talán ő maga is érzi a szükségességét, amikor néhány karcolatában (A tanítvány, Történelem) megpróbál elszakadni a groteszktől. b) Jól sikerült Györffi Kálmán és Váradi B. László bemutatkozása. Meglepően érett, tárgyilagos és pontos képet rögzítő írásaik nemcsak a színvonal, hanem a kifejezetten realista szemlélet és hangvétel miatt is elkülönülnek a többiekétől. Tárgyköreik pillanatnyilag könnyen körülhatárolhatók; jól, majdnem kimerítően ismerik az embereket, társadalmi rétegeket, amelyekről írnak, így novelláik szociológiai szempontból is hitelesek. Váradi B. novellahősei a társadalom perifériáján, pontosabban valahol a (már nem „szűz“) természet és a társadalom határvidékén élnek, az erdők, folyók világában érzik jól magukat, de nem lehet céljuk a társadalomból való kiszakadás, hiszen ők maguk is érzik, tudják, hogy ez lehetetlen. A „civilizált“ tülekedésből való kivonulásuk ily módon csak részleges — pozitív tartalmú — tagadás, kísérlet a viszonylagos nyugalom, a tisztább emberi kapcsolatok megteremtésére. A szerző számára ez az élethelyzet az arkhimédészi pont, ahonnan a társadalom jelenségeit szemléli, s róluk alkotott véleményét elmondja. Kötetének fő erénye éppen ennek a szemléletmódnak a következetes alkalmazásából adódik, ezért általában jól megírt novellái, karcolatai közül inkább csak az „írói megmódolás“ foka szerint emelhetők ki a Lent a Maroson, A fény körül és a Délelőtt. Hagyományos elbeszélésmintákra épít Györffi Kálmán is, írásai két, világosan elhatárolható csoportba sorolhatók. Az egyikbe a szerkezetben és cselekménybonyolításban egyaránt a regény, kisregény felé mutató elbeszélések tartoznak (Magyarnék, Házépítők) — ezek az Igaz Szóban azóta már megjelent Házavatók című kisregény előtanulmányainak tekinthetők. A másik csoport írásai műfajilag tökéletesebbek: tartalmi-formai szempontból egyaránt eleget tesznek a tapasztalati anyag és intellektuális töltet novellányi terjedelemre szervezettsége követelményének. Éppen a szerkezeti felépítésből és a nyelvi megformáltságból adódóan olyan tömörek, másként el nem mondhatók ezek a novellák (Sikítás, Játékaim). Az első pontos — az okokra is utaló — állapotrajz, hiteles keresztmetszet. A második már egyértelműen a múlt—jelen (múlt—jövő?) dialektikájára épül (implicite megjelenik a feloldás gesztusa is); az idősíkok állandó vibrációját nyelvi szinten a főleg mellérendeléses szerkezetekből álló, mesterien megkomponált mondatok biztosítják, kitűnően példázva a „tartalom“ és stílus funkcionális egységét.