Korunk 1975 (34. évfolyam)

1975 / 11. szám - JEGYZETEK - VITA ZSIGMOND: Jókai Erdélyben

Jókai Erdélyben Két évvel Petőfi ünneplése után az idén Jókai születésének százötvenedik évfordulójára emlékeztünk. Annak idején Dávid Gyula és Mikó Imre Petőfi Erdélyben című munkájából főként a kortársak feljegyzései, levelei, valamint Petőfi útilevelei, versei, levelei és Szendrey Júlia naplója útján ismertük meg a költő életének talán legviharosabb, legváltozatosabb korszakát, az erdélyi élettel való kapcsolatait, itt fogant költői alkotásait; most Jókai nyomán indulhattunk el a korabeli Erdély felfedezésére. A helyzet és a feladatok mégis egészen másak. Jókai születésének századik évfordulóján, 1925-ben Kristóf György, Gyalui Farkas, Szentimrei Jenő és mások szinte feltérképezték Jókai fontosabb erdélyi útjait, történetüket részben még a kortársak visszaemlékezései alapján írhatták meg, részletesen. Jókai erdélyi uta­zásait nem csoportosíthatjuk egy-két év fontos eseményei, a szerelem, a házasság, a szabadságharc rövid, de mozgalmas korszakának keretei közé. Jókai nem volt központi, mindenki által csodált alakja azoknak az időknek. Mint népszerű és ünnepelt újságíró és regényíró, majd mint kormánypárti képviselő jött Erdélybe, egyes utazásai között évtizedes távolságok vannak. Ezalatt sokat változott az erdélyi politikai és társadalmi helyzet, változtak az emberek, és az ünnepélyes fogadta­tások közepette Jókai mindinkább elszakadt a korabeli élet valóságos kérdéseitől. Petőfi megjelenése Szatmáron vagy a nagy­károlyi megyegyűlésen már feltű­nést keltett. Jókai erdélyi utazásairól a korabeli hírlapok több ízben beszámoltak ugyan, de ezek a hírlapi cikkek hiányosak, nem pótolhatják a kortársak emlé­kezéseit, vallomásait vagy leveleit. Szerencsére azonban maga Jókai jön segítsé­günkre 1853-ban és 1858-ban írt útileveleivel, illetőleg a More patria című, kevéssé ismert útleírásával, az Úti táskámból című költői, nagybányai és fernezelyi cikk­sorozatával, főként pedig erdélyi tárgyú regényeivel, elbeszéléseivel. Ezekben évti­zedek múlva is visszatérnek ifjúkori úti élményei. Jókai utazásait és a hozzájuk fűződő élményeket, a belőlük fakadó műveket ma már egészen más szempontokból tudjuk megítélni, mint ezelőtt ötven évvel. Dávid Gyula pár éve megjelent munkájában (Jókai, Kolozsvár, 1971) megvilágította a Jókai erdélyi vonatkozású műveiben felmerülő kérdéseket, a társadalmi és poli­tikai, a nemzetiségi élet összefüggéseiben elemezte munkáit, gondolatvilágát. Jókai olvasóközönségének többsége még ma is a nagy mesemondót csodálja, de Jókai eszmevilágát alig-alig veszi észre. Emiatt különösen értékesek Dávid Gyula elemzései Jókai román tárgyú novelláiról, román vonatkozású cikkeiről, valamint a Szegény gazdagokról és az Egy az Istenről. Még mindig fennmarad azonban szá­mos kérdés Jókai kevésbé ismert háromszéki, aradi, nagyváradi útjaival kapcsolat­ban; a Nemere című sepsiszentgyörgyi lap anyagát például az eddigi kutatók nem ismerték, nem dolgozták fel a Nagyváradi Napló 1902. évfolyamának Jókairól szóló cikkeit, amelyekben utolsó erdélyi útjának előzményeiről olvashatunk, és nem ke­resték fel azokat a helyeket, ahol Jókai járt (például Abrudbányán). Jókai erdélyi útjain végigtekintve, ezúttal csak arra akarunk rámutatni, milyen jelentősebb élmények hatottak reá a tájjal, illetve az erdélyiekkel való találkozása folyamán. Olyan élményekre gondolunk, amelyek nemcsak számos témával, érdekes alakkal gazdagították műveit, hanem ember- és életszemléletére is hatottak, erősí­tették a nemzeti műveltség erejébe és az emberiség haladásába vetett hitét. Az első erdélyi hatásokat Jókai bizonyára még feleségétől, Laborfalvi Benke Rózától és általa az erdélyi magyar színészettől kapta. Szinte minden kolozsvári útja alkalmával hivatkozott felesége erdélyi voltára. Nem véletlen, hogy első er­délyi utazására, 1853 májusában, Laborfalvi Róza kolozsvári vendégszereplése adott alkalmat, és hogy utazásain mindig örömmel említette, ha vidéki magyar színészek­kel találkozott. Másokról könnyen megfeledkezett, sohasem emlegette például, hogy Tordán Veress Dénes legjobb borait hozta fel tiszteletére a pincéből, és nem örö­kítette meg azoknak a főispánoknak és polgármestereknek az alakját sem, akik mindenféle ékes beszédekkel fogadták. Nagyobb hatással volt reá az, hogy Bács színtársulatával találkozott Abrudbányán, hogy meghallgatta Lányi cigányt, és elbeszélgetett Zsakó Istvánnal torockói kirándulása alkalmával, s a legnagyobb elragadtatással írt egy székely furulyásról, aki egyszer a színházban egyszerű székely dalokat játszott. Ugyancsak erdélyi utazásai előtt ismeri fel Jókai a székely asszonyokban, Bem apóban, Gábor Áronban és Zeyk Domokosban az 1848—1849-es szabadságharc példa­mutató hőseit. Ugyanakkor megbecsüléssel írt a román nép jogaiért harcoló sorra­

Next