Korunk 1976 (35. évfolyam)

1976 / 11. szám - UTAK, ESZMÉK, VITÁK - KÁNTOR LAJOS: Emberi képek, háttérrel

használt ez a könyv — Végh Anti hevesen ellenkezik, amikor a sportági javulás tényeit próbálom elősorolni —, a kitűnő riportok-szociográfiák, a novellák, regé­nyek és drámák sokkötetes szerzőjének a nevét mindenesetre most megtanulta a nagyközönség; ismerik azok is, akik a Valóságot sosem veszik a kezükbe, színházba pedig csak az operettdalokért mennek. Majd annyian ismerik, mint a mi kolozs­­vár-napocai Kovács Istvánunkat, a becsületrend kitüntetettjét, aki a holland Ajaxnál jutott igazi világhírre, majd a francia válogatott élén szerzett újabb megbecsülést magának és a hazai sportnak. Akárhonnan nézem, a sport és az irodalom már nem választható el egy­mástól. Kovács István nyilatkozta nemrég nálunk, az Ultunknak — s tudjuk, így igaz —, hogy annak idején a bukaresti Csillag labdarúgóit hetente egyszer színházba vitte. Ő maga több nyelven beszél és olvas, olvas állandóan (irodalmat is), s mindez nem kirakat, hanem belső szükséglet; nem utolsósorban ez a mű­­veltségbeli-tudományos plusz a fedezéke rendkívüli edzői sikereinek. Ha az át­lagos labdarúgó-szinthez szokott olvasó kételkedne e jellemzésben, meggyőzésére idézzük irodalmi hetilapunkból Kovács István véleményét a boldogságról: „A boldogságot az ember maga csinálja magának. Boldog az ember egyedül nem le­het. Vagy családi körben, vagy partnerrel, vagy nagyon jó barátokkal lehet csak boldog. És adni és kapni szellemieket, és kölcsönösen segíteni, ha szükség van rá. Aztán én még azt mondanám, az a boldog ember, aki reggel boldog, amikor felkel, egy munkanap elé néz, mert este annyi sok lehetősége van, annyi min­den, ami boldoggá tudja tenni az embert, égnek a villanyok, ital, szerelem, meg­hittség, hangulat, de reggel, amikor tiszta fővel, kiegyensúlyozottan boldog az ember, az a nagy boldogság.“ Boldogok voltak hát azok az Ajax-szurkólók, akik néhány évvel ezelőtt, a Bajnokcsapatok Európa Kupája megnyerése után „tébo­lyok színpadává“ tették az amszterdami éjszakát? Ennek az élménynek a meg­írásával tartozom még (legalábbis magamnak), addig azonban hadd idézzem költő­sportújságíró barátom, Rózsa András verséből (Fekete sárkány című kötetének számomra legemlékezetesebb darabja a hangulaton túl őriz valamit magából a korból): „a-jax a-jax üvöltötte a beat és az isten engedte ránk a labdarúgás csillagait cruijff szólózott lángpallossal és keszer cselezte át az eget meg a piros­fehér fellegeket a-jax a-jax a kémények mind visszaszóltak és a nieuwe kerk komor kőívei megindultak felénk ezen az utolsó­ ítélet-éjszakán amikor a labda­rúgás ülte a nászát féktelenül hajszolva körtáncba énekbe alázatba tébolyba csor­dánkat bőgve taposva szabadultunk a polgármester nem rendelt el szesztilalmat zajtilalmat semmilyen tilalmat ma hajnalig nyitva tartanak a kocsmák és mo­zognak a mozgóárusok dobozos sörrel konfettivel piros-fehér imakönyvekkel ben­nük kereszten a krisztus és cruijffal vitázik még még még csak ütemre hajigáld a sör fémbörtönét a­ jax a­ jax ez az ütem még még még nem volt elég a szürke kő ma piros-fehér és bömbölnek százezer voltos reflektorok a mennybolt vilá­gossága dől orrlikaikból cruijff neeskens keizer swart gagarin vagy neil armstrong nem volt ennyire nemzeti hős brigitte bardotnak sem hódolt még így a világ...“ Igen, így volt 1973-ban is, ilyen megállíthatatlan, épp ezért már félelmetes höm­­pölygéssel, a gitárhang, az ordítás, az üresen guruló sörösdobozok, a zenegépek, rakéták zaja szétválaszthatatlanul töltötte be az amszterdami éjszakát, elnyomva a délelőtt látott Rembrandt-képek, a Van Gogh-múzeum vagy akár a Zeedelijk előkirakatainak emlékét... S úgy látszik, a „színészek“ cserélődése ellenére a színpad nem változik: szakmabeli barátom megdöbbentő skóciai riportsorozata a Népsportban most prózai sorokban idézte fel a győzelemtől részeg glasgow-i tömeg hangulatát. Hiába, hosszú elszámolás ez ... Jó visszatérni e profivilágból a mégiscsak szelídebb amatőrséghez. S ha már az olimpia idején, olimpiai eseményekkel utazunk, jó érzés egy olyan all­­round sportemberhez térni vissza, akit Csoóri Sándor-, Kormos István- és Nagy László-nagyságrendű költők is tisztelettel emlegetnek. Kisvárdán dolgozik egy bio­lógus, mondják, aki állítólag szenzációs felfedezést tett a rák gyógyításában; tu­dományos igazát az illetékesek előtt ezután kell bizonyítania. Nos, az ötszörös világbajnok, a müncheni olimpia öttusázó-aranyérmese, Balczó András, költőkkel és filmesekkel versengve segít, önzetlenül, ennek a kutatónak, hogy eredményei minél előbb a nagyvilág előtt is igazolódjanak. Gondolom, Balczó boldogsága tartósabb lehet, mint az Ajax-szurkolók éjszakai mámora. „üvegen át nyal mézet.. S még egy lépéssel visszább lépve az amatőrvilágba, megint az irodalomnál vagyunk. Az olimpiai játékok végén többen is megkísérelték az alkalmi írókom­mentátorok közül közvetlenül visszalépni a hétköznapokba, a közönség tekintet

Next