Korunk 1976 (35. évfolyam)
1976 / 11. szám - UTAK, ESZMÉK, VITÁK - KÁNTOR LAJOS: Emberi képek, háttérrel
használt ez a könyv — Végh Anti hevesen ellenkezik, amikor a sportági javulás tényeit próbálom elősorolni —, a kitűnő riportok-szociográfiák, a novellák, regények és drámák sokkötetes szerzőjének a nevét mindenesetre most megtanulta a nagyközönség; ismerik azok is, akik a Valóságot sosem veszik a kezükbe, színházba pedig csak az operettdalokért mennek. Majd annyian ismerik, mint a mi kolozsvár-napocai Kovács Istvánunkat, a becsületrend kitüntetettjét, aki a holland Ajaxnál jutott igazi világhírre, majd a francia válogatott élén szerzett újabb megbecsülést magának és a hazai sportnak. Akárhonnan nézem, a sport és az irodalom már nem választható el egymástól. Kovács István nyilatkozta nemrég nálunk, az Ultunknak — s tudjuk, így igaz —, hogy annak idején a bukaresti Csillag labdarúgóit hetente egyszer színházba vitte. Ő maga több nyelven beszél és olvas, olvas állandóan (irodalmat is), s mindez nem kirakat, hanem belső szükséglet; nem utolsósorban ez a műveltségbeli-tudományos plusz a fedezéke rendkívüli edzői sikereinek. Ha az átlagos labdarúgó-szinthez szokott olvasó kételkedne e jellemzésben, meggyőzésére idézzük irodalmi hetilapunkból Kovács István véleményét a boldogságról: „A boldogságot az ember maga csinálja magának. Boldog az ember egyedül nem lehet. Vagy családi körben, vagy partnerrel, vagy nagyon jó barátokkal lehet csak boldog. És adni és kapni szellemieket, és kölcsönösen segíteni, ha szükség van rá. Aztán én még azt mondanám, az a boldog ember, aki reggel boldog, amikor felkel, egy munkanap elé néz, mert este annyi sok lehetősége van, annyi minden, ami boldoggá tudja tenni az embert, égnek a villanyok, ital, szerelem, meghittség, hangulat, de reggel, amikor tiszta fővel, kiegyensúlyozottan boldog az ember, az a nagy boldogság.“ Boldogok voltak hát azok az Ajax-szurkólók, akik néhány évvel ezelőtt, a Bajnokcsapatok Európa Kupája megnyerése után „tébolyok színpadává“ tették az amszterdami éjszakát? Ennek az élménynek a megírásával tartozom még (legalábbis magamnak), addig azonban hadd idézzem költősportújságíró barátom, Rózsa András verséből (Fekete sárkány című kötetének számomra legemlékezetesebb darabja a hangulaton túl őriz valamit magából a korból): „a-jax a-jax üvöltötte a beat és az isten engedte ránk a labdarúgás csillagait cruijff szólózott lángpallossal és keszer cselezte át az eget meg a pirosfehér fellegeket a-jax a-jax a kémények mind visszaszóltak és a nieuwe kerk komor kőívei megindultak felénk ezen az utolsó ítélet-éjszakán amikor a labdarúgás ülte a nászát féktelenül hajszolva körtáncba énekbe alázatba tébolyba csordánkat bőgve taposva szabadultunk a polgármester nem rendelt el szesztilalmat zajtilalmat semmilyen tilalmat ma hajnalig nyitva tartanak a kocsmák és mozognak a mozgóárusok dobozos sörrel konfettivel piros-fehér imakönyvekkel bennük kereszten a krisztus és cruijffal vitázik még még még csak ütemre hajigáld a sör fémbörtönét a jax a jax ez az ütem még még még nem volt elég a szürke kő ma piros-fehér és bömbölnek százezer voltos reflektorok a mennybolt világossága dől orrlikaikból cruijff neeskens keizer swart gagarin vagy neil armstrong nem volt ennyire nemzeti hős brigitte bardotnak sem hódolt még így a világ...“ Igen, így volt 1973-ban is, ilyen megállíthatatlan, épp ezért már félelmetes hömpölygéssel, a gitárhang, az ordítás, az üresen guruló sörösdobozok, a zenegépek, rakéták zaja szétválaszthatatlanul töltötte be az amszterdami éjszakát, elnyomva a délelőtt látott Rembrandt-képek, a Van Gogh-múzeum vagy akár a Zeedelijk előkirakatainak emlékét... S úgy látszik, a „színészek“ cserélődése ellenére a színpad nem változik: szakmabeli barátom megdöbbentő skóciai riportsorozata a Népsportban most prózai sorokban idézte fel a győzelemtől részeg glasgow-i tömeg hangulatát. Hiába, hosszú elszámolás ez ... Jó visszatérni e profivilágból a mégiscsak szelídebb amatőrséghez. S ha már az olimpia idején, olimpiai eseményekkel utazunk, jó érzés egy olyan allround sportemberhez térni vissza, akit Csoóri Sándor-, Kormos István- és Nagy László-nagyságrendű költők is tisztelettel emlegetnek. Kisvárdán dolgozik egy biológus, mondják, aki állítólag szenzációs felfedezést tett a rák gyógyításában; tudományos igazát az illetékesek előtt ezután kell bizonyítania. Nos, az ötszörös világbajnok, a müncheni olimpia öttusázó-aranyérmese, Balczó András, költőkkel és filmesekkel versengve segít, önzetlenül, ennek a kutatónak, hogy eredményei minél előbb a nagyvilág előtt is igazolódjanak. Gondolom, Balczó boldogsága tartósabb lehet, mint az Ajax-szurkolók éjszakai mámora. „üvegen át nyal mézet.. S még egy lépéssel visszább lépve az amatőrvilágba, megint az irodalomnál vagyunk. Az olimpiai játékok végén többen is megkísérelték az alkalmi írókommentátorok közül közvetlenül visszalépni a hétköznapokba, a közönség tekintet