Korunk 1979 (38. évfolyam)
1979 / 9. szám - LÍRAI PÁRBESZÉD - 1979 - ADONYI NAGY MÁRIA: A levegő árnyéka (vers) - NAGYGAZDA JÓZSEF: Kafka (vers)
ADONYI NAGY MÁRIA A LEVEGŐ ÁRNYÉKA Mikor felszáll a levegő magasra, fel, fel, az összes, hiánytalanul, s itthagyja árnyát a kövön, légzőszerveken — érzitek-e ezt a hiányt, ezt a jelenlétet? Mintha végtelen vásznak egy robogni készülő kisállomásban. Alkonyattájt megtörren-e bennetek egy kanál, egy lámpa hiánya? A félpohár víz híjára, a másik fél lehetőségére gondoltok-e? Mikor ádámcsutkátokat mint apró világhuzat dugattyúját üresség tologatja, s hiányom szárazvillámként forog elhagyott folyosókon, ilyenkor összenéztek-e? Mintha robogni készülő vásznak egy végtelen kisállomásban. Ha hosszan álldogáltok egy üresnek tűnő széknél, s végül mégis odébbkényszerit valami, hinnétek-e, hogy neutroncsillagként én ülök ott olyankor? Mintha készülő vásznakban egy elrobogott végtelen. NAGYGARDA JÓZSEF KAFKA Egészen egyszerű dolog történt: a zsíros vasárnapi ebéd közben jött a posta és jól szituált, papucsban és pizsamában ebédelő polgárnak kikézbesítették azt a bizonyos meghívót, ■melyben tudatták vele, hogy egy Franz Kafka nevezetű úriember beperelte, és éppen ezért X. napon köteles megjelenni a bíróságon a fentnevezett ügyben. Mindezt azért írom le, hogy eloszlassam egyesek tévedését, miszerint a papucsban és pizsamában ebédelő úriember perelte volna be Franz Kafka urat. Nem. Csak F. K. úrban robbant ki az addig elkövetett bűneink igazsága, melyeket szívósan magába épített ítélőszékestül. Mindezt megfontoltan tette Amerika és a különbözően megvilágított folyosók átvészelése után, abban a hiszemben, hogy csak bejut egyszer az emberek közé, ahova annyira kívánkozott. 2 — KORUNK 1979/9681