Korunk 1992 (III. folyam 3.)

1992 / 1. szám = Egyetem térben és időben - LÁSZLÓFFY ALADÁR: A bölcsesség koronája

LÁSZLÓFFY ALADÁR A BÖLCSESSÉG KORONÁJA I. Fölverte már a földet a barbár hallah­, És nőtt az ős sötétség, mint ólmos áradat, Szegény elaggott mester mellett más nem maradt, Csak hű íródeákja, a Boldog Rajnai. Császárok és királyok, pápák és püspökök — A Sokratest s a Krisztust mutattam fel nekik, Emberség és igazság hogy megteremjen itt, Mint rózsa gyönge szirma rontó tövis között. Hazám, Európa pusztul e gyilkos harci lázban. Még felsóhajt utószor a rotterdami házban... DESIDERIUS DESIDERII Egyetem. Talán az egyetlen dolog, amit nem ismertek tudásunk és eszméletünk „igazi” ősei — már az ógörögök is; hacsak nem számítjuk ide azt is, amit a történelemnek éppen abban a nagy pillanatában, amikor az egyetemet „feltalálták”, eszmeiségének is fontos tényezőjeként tartott számon a világ: az antikvitás nem ismerte az oszmán veszély mumusát sem. De nem tréfa, humor, irónia, móka tárgya, hanem jellegzetes értékrendi kérdés, hogy amiről az ókori kútfők, az első leltár összehozni nem tudtak, az könnyen tűnhetett fölöslegesnek vagy károsnak „Európa hajnalán”. Hiszen a tudomány művelésének fontos eszközeként, a nemzeti nyelv problémáját, se ismerték még a középkor hosszú századain át: egy-két holtnyelv mankóján a kiművelt fők egészen jól elbicegtek, miközben a kor nyelvi poklában vagy mennyországában nyelvek és etnikumok születése, kihalása vagy­ összeolvadá­sa és újak keletkezése jellemző módon napirenden volt, annak nevében, hogy minél primitívebb egy népség, annál inkább zuhan, omlik vissza az egy­nyelvűségbe úgy, hogy akit csak megkaparint­, hatalma körébe vonz, annak más kommunikációs alternatívája nemigen marad, mint asszimilálódni. Az egynyelvűség agresszivitása a modern korban is alapelvként működne, csakhogy a kis nyelvi közösségeknek, sőt magának az egyednek az ellenállóképességét megannyi civilizációs tényező támo­gatja már. És mégis: mindennek végeredményeképpen, a holtnyelvek, különösen a latin nyelvi imperializmusa dacára a középkor magára találó, de az ókoréban gyökerező egyetemessége az anyanyelv mint a legfőbb eszmélet-ápoló felfedezésével járt, s ennek tudatosságát bizonyítja Dante De vulgare eloquentiaja óta az érett rene­szánsz ebben is kicsúcsosodó termékeny gőgjéig annyi minden, elsősorban az, hogy e korszakban az újonnan felfedezett, megkaparintott ókor minden ismeretét azon­nal lefordították a saját élő nyelveikre; a széles választékot­, mindent amire csak az antikvitás kiterjesztette a maga ismeretkörét, alapul kínálták addig a pontig, ahonnan a modernnek nevezhető tudományosság tette aztán meg a további felfede­zéseket. Ne felejtsük el, hogy minden akkora utazások árán érkezik — néha nem is holmi új világba, hanem éppen az eredeti kiindulópontra vissza — mint valami Vasco da Gama vagy Kolumbusz. Mert az történik, hogy Arisztotelész, Eukleidész, Hip­­pokratész, Ptolemaiosz műveit eretnekek és üldözött zsidók juttatják el Keletre, ömlesztik a nagy arab közvetítés áramába, hogy e körút végén ismét ide érkezzék minden, a nyugati kereszténység partjaira.

Next