Korunk 1992 (III. folyam 3.)
1992 / 1. szám = Egyetem térben és időben - LENGYEL LÁSZLÓ: Az új Oroszország - magyar szemmel
67 AZ ÚJ OROSZORSZÁG — MAGYAR SZEMMEL Orosz Föderáció területére vonják vissza. Mindez nagyon megnyugtató a nagyhatalmaknak és Magyarországnak is, mert nem kell attól tartanunk, hogy az ukrán nemzeti hadsereg atomrakétákkal támadja meg Moszkvát, illetve így védekezik. Viszont Ukrajnának vagy Belorussziának nincs komoly védelme a szovjet-orosz hadsereggel szemben. A fegyveres erő demonstratív bevetése a tagköztársaságok közötti, azokon belüli viszályokba végül magán az orosz földön nyugodtan elképzelhető. A helyi nemzeti, nemzetiségi konfliktusok teremtik a beavatkozás ürügyeit. Sem túlbecsülni, sem lebecsülni nem érdemes a szovjet hadsereget. Egyes nyugati szakírók a szovjet szuperhatalom katonai erejét és befolyását érthetően magasra becsülték, bizonyítva a szovjet katonai térnyerést a világfegyverkezésben éppúgy, mint a helyi összeütközésekben. E nézetek szerint Gorbacsov és a mögötte álló vezérkar nem hozott igazi katonai áldozatokat a „puha” Kelet-Európa feladásával, az ázsiai átcsoportosítással, ellenkezőleg, csak teret adott föl a költség megtakarításáért, idő nyeréséért. Figyelmeztetően mutatnak rá: az 1918-ban széthullott, demoralizált szovjet-orosz hadsereg három év alatt legyőzte ellenfeleit és offenzívába ment át; az 1939-es, Sztálin által lefejezett, Finnországot megtörni képtelen hadsereg három év múlva megállította a németeket Sztálingrádnál; a Sztálin halála után megzavart, a hruscsovi reformoktól elbizonytalanított hadsereg, a hatvanas évek elejétől megalapozta a Szovjetunió szuperhatalmi pozícióját. Hallatlan rugalmasság és életképesség egy merev és befejezett világban. Nem csapda-e a mai látszólagos gyöngeség? (Nem jól szervezett komédia-e, hogy Sevarnadze a katonai diktatúra veszélyére hivatkozik, és támogatást kér Gorbacsovtól, aki minden további nélkül felhasználja a hadsereget vagy az őt?) Vigyázat, csapda! Gyengéknek, civileknek álcázzák magukat, valójában erősek, összefonódottak és ők játszanak velünk, nem mi velük. A héják kiindulópontja: a Szovjetunió nemcsak pártállam, hanem katonaállam. Nincs külön párt, pártapparátus, pártfőtitkár, államapparátus és elnök, vezérkar és hadsereg-főparancsnok, mindezek egyetlen hatalmas gépezet részei. A civil élet látszat. A katonaállam valóság. Nem lehet katonai diktatúrát csinálni egy olyan államban, amely maga a katonai diktatúra. Legfeljebb az egyik katonacsászár palotaforradalommal megdönti a másikat. És mivel a társadalom végcélja a katona-lét, így természetes a civil élet zavara, sőt, hiánya, a katona-lét rugalmassága. A hadsereg ereje és jelentősége ezért nem is becsülhető túl — vissza akarnak és vissza is fognak vágni, amint tehetik. Valószínűleg alábecsülik a szovjet hadsereg súlyát, akik a kelet-európai kivonulásból, a Varsói Szerződés felbomlásából, az Öböl-háborúból, a litvániai katonai beavatkozás kudarcából a hadsereg gyengeségére, Gorbacsov és a hadsereg vezetőinek éles összeütközéseire következtetnek. Az igazi kérdés az, hogy mit nyer a szovjet hadsereg a NATO viszontleszerelésével, hogy mennyiben váltak védhetőbbé a kelet-európai államok éppen a Szovjetunióval és egymással szemben. Az amerikai „sikerek” az Öböl-háborúban nem jelentik a szovjet szuperhatalom kiiktatását az övezetből. A Gorbacsov-Primakov terv elvetése nem feltétlenül szovjet vereség. A szovjet béketerv, amely legalább annyira szólt a szovjet iszlám világnak, mint az arab közvéleménynek, nem bizonyos, hogy elfogadásra épült. Ma már látjuk, hogy az amerikaiaknak a háborúval nem sikerült többet elérniük a szovjet béketervnél. Szadam Husszein maradt, az iraki hadsereg fő erői megmaradtak, mindössze Kuvaitból kellett kivonulniuk. A szovjet hadsereg és politika további szerepet játszhat az Amerika-ellenes arab világban. Végül a litván megleckéztetés bizonyította, hogy a polgárháború megkockáztatása a hadsereg beavatkozását eredményezi.