Korunk 1995 (III. folyam 6.)
1995 / 1. szám = Kinek kell a kisebbség?
Kinek kell a kisebbség? Az egyszavas, kegyetlenül hangzó válasz e kérdésre: Senkinek. Fölösleges a példákat, bizonyítékokat sorolni arra vonatkozólag, hogy a nemzeti kisebbséggel együtt, egy országban élő többségnek (bevallja-e őszintén vagy sem) miért nem kell a kisebbség. Arra már bonyolultabb a válasz, hogy a másik (szomszédos) államba került, szülőföldjén őshonos kisebbség mikor és miért válik kényelmetlenné az ugyanazon nyelvet beszélő (szomszédos) többség, az anyaországbeli nemzet, anyanemzet számára. De amit így ritkán mondunk ki: maga a kisebbség is szabadulni szeretne státusából: többség akar lenni. Anyaországához, legalábbis anyanemzetéhez csatlakozna, ha tehetné. Minthogy általában nem teheti ezt a szülőföldjén, az elvándorlást választja — vagy egy más nyelvű és más kultúrájú többséghez, a saját országabelihez (esetleg távolibb külországihoz) asszimilálódik. Tehát előbb-utóbb mindenképpen felszámolja önmagát. Ezek szerint nincs megoldás azok számára, akik szüleik földjét nem akarják elhagyni, de nemzeti identitásukat sem hajlandók feladni a többségi szorításban? A kérdés egyaránt vonatkozik az egyénre s a kis- és nagyközösségre. Defetista kérdésfelvetés? Vagy egyszerűen nyílt, őszinte? Úgy provokatív, bevallottan, hogy a többnyire kellemetlen valóságra ébreszt, önvizsgálatra szólít. Ahogy Kós Károly