Korunk 1995 (III. folyam 6.)
1995 / 1. szám = Kinek kell a kisebbség? - VILÁGABLAK - LENGYEL LÁSZLÓ: "Fontos volt..." (Zakota Zoltán interjúja)
VILÁGABLAK Kelet-Európával. Látszólag ugyanis ez az átalakulás teljes összhangban van a lengyel, a Baltikum egy részének, a szlovák, a román, a bolgár eredményekkel, tehát, hogy elvileg az MSZP ugyanazt a szerepet betölthetné, mint a szlovák Meciar például. Én ezzel nem értek egyet, szerintem jelentős különbség van a magyar szocialisták és a Meciar-féle nemzetiszocialisták, vagy az Iliescu-féle és a háta mögött álló politikai erők, vagy a Milosevic-féle szerb szocialisták között. Ez egy félig technokrata párt, ahogy már az előbb is próbáltam mondani, amely már az elmúlt Kádár-korszakban is valamifajta pragmatikus fejlődésen esett át. Az MSZP bevonta a törvényhozásba a szakszervezeteket is. Ez biztos több szavazatot jelentett. De nem veszélyezteti ez magát a parlamentarizmust, nem fogják a különböző korporatív mechanizmusok maguk mögé rendelni a törvényhozást? — Ez az első választás egy nagyon erős, stabil parlamenti többséget eredményezett. Még egy fontos többsége van a szociálliberális oldalnak, nevezetesen az érdekképviseletek. A szakszervezetek, döntő többségükben, szocialisták. A vezető szakszervezeti szövetségnek, tehát a legnagyobbnak a vezetője szocialista képviselőként bejutott a parlamentbe. És a munkaadói oldalon, tehát a vállalkozói táborban is, erős szocialista szimpátia van, ami intézményesen is megnyivánul, nevezetesen, hogy a munkaadói oldal egyik vezetője szintén szocialista képviselő. Ez egy új helyzet bizonyos értelemben, mert az Érdekegyeztető Tanácsban, amelyben három oldal elvárásait érvényesítik, mármint a vállalkozókét, a munkavállalókét és a kományét, lényegében mindhárom oldalon elvileg egy politikai erőnek a képviselői ülnek. Ebből következik az a hamadik dolog, amely a választásoknál fölmerült, hogy vajon a parlamentáris megoldásokat fogja előtérbe helyezni ez az új kormánykoalíció, és a parlamenti többségével élve törvényeken keresztül próbálja meg a maga akaratát érvényesíteni, vagy pedig az Érdekegyeztető Tanácsban korporatív egyezkedések útján. Tulajdonképpen a programjaikban mindkettőt ígérték a koalíciós pártok, azt is, hogy parlail iti törvényeket fognak előterjeszteni meghatározott stratégiai kérdésekben, de azt is ígérték, hogy négy évre, az egész ciklusra, egy átfogó társadalmi-gazdasági mechanizmusként, egyeztetnek a szociális partnerekkel. Ez egy új dolog, ilyen nem volt az előző négy évben. Hát talán ennyit a parlamenti választásokról. — Talán még röviden a parlamenti pártok szavazói bázisáról... — Ha ez érdekli az olvasókat, lássuk, hogy az egyes pártok mögött, most nagyon röviden és leegyszerűsítve, melyek a választói tömegek. A legnagyobb, a Szocialista Párt mögött (209 képviselője van a parlamentben, ez 52%) a választói csoport, érdekes módon, részben vállalkozókból, menedzserekből, gazdasági vezetőkből áll. Ez az egyik nagy választói rétege, akiket potenciális győzteseknek is nevezhetünk a gazdaságban. A másik nagy szavazótábor: a kékgallérosok, akiknek egy jelentős része a potenciális vesztesekből áll. Ez érdekesen tömörül egy pártban. Azt látjuk is a belső harcokból: egyszerre van egy modernizátor csoport, amely folytatni akarja a privatizációt és előre akar rohanni, és van egy, a kékgallérosokra figyelő kisemberek pártja. A SZDSZ erőteljesen értelmiségi párt, és ez meghatározza szavazótáborukat, de ott is vannak vállalkozók. És a konzervatívok, akiknek, úgy tűnt egy adott pillanatban, a létükről van szó, az ő esetükben is, érdekes módon, jelentős értelmiségi és vállalkozói csoportok vannak a szavazói bázisban. — Szeretném, ha most arról is szólna, hogy Ön szerint milyen hatással voltak a választások a magyar kisebbségpolitikára. Honnan indult az új kormányzat e téren, mik lennének a tennivalói, és hová sikerült eddig eljutnia? — Ehhez az előző kormánynak a határokon kívüli magyarsághoz kapcsolódó politikájáról kell mondanom néhány értékelő szót. Én úgy gondolom, hogy ez a politika ellentmondásos volt, és — végeredményét tekintve — elég sikertelen politikai megoldásokat hozott. Ennek a politikának az alaptétele az — amit, ugye, Antall József miniszterelnök, ha tetszik, elvállalt