Korunk 2000 (III. folyam 11.)
2000 / 6. szám = Populáris kultúra - kávéházak - VILÁGABLAK - LENGYEL LÁSZLÓ: A rövid 20. század és ami utána következik (II. rész)
93 főként szerb és crnagorai, illetve boszniai szerb erőkkel hozta létre Tito azt a partizán államot, amely szembeszállt a német, az olasz, a magyar, a bolgár megszálló csapatokkal és Pavelic horvát usztasa államával. Ez a föderalista partizán állam állt ellen a Szovjetuniónak, biztosítva Jugoszlávia el nem kötelezett státusát és kiemelkedését a Balkánról. Végül ötödször, szerb erőkkel törték le többször a koszovói albán ellenállást a nyolcvanas évek végén. A titói Jugoszlávia a hatvanas évektől megpróbálkozott a fogyasztói közösség létrehozásával, hogy csökkentse mind a társadalmi, mind a nemzeti feszültségeket. A munkaerő szabad kiengedése Nyugat-Európába, a fogyasztói nyitottság a Nyugat felé Jugoszláviát keleti mintaországgá tette. Ennek a nyitásnak az előnyeit a szerbek is élvezték. Csakhogy a szerb elit a nyugati nyitás révén veszélyben érezte nemzeti vezető szerepét, s nem kívánta feladni szerb küldetéstudatát. A nyitás csak átmenetileg tudta csökkenteni a feszültségeket, a piaci egyenlőtlenség és a termelési szerkezet problémái felgyülemlettek a nyolcvanas években. A szerb elit igazolva látta rémképeit a gazdasági válságban és az önállósodási törekvésekben. A Tito utáni Jugoszláviát nem a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége, hanem a szerb és crnagorac vezetésű hadsereg, illetve titkosszolgálat, valamint a tehetetlenség és az alternatíva hiánya tartotta össze. Párosult a szerb történelmi küldetéstudathoz a lemaradottak fogyasztói dühe: áldozataink ellenére a szlovénok és a horvátok járnak jól, a világpiac nekik kedvez. Ez nemcsak a szerb nemzeti öntudat agresszív kitöréséhez, hanem egy új szerb hatalmi rendszer erőszakkal történő érvényesítéséhez is vezetett. A boszniai majd a koszovói háborúk egyértelműen a szerb hegemónia elismertetéséért indultak, és a szerb politikát az se menti, hogy a velük szembeforduló horvát, muszlim, albán politikai mozgalmak, államok a szerbekhez hasonló eszközöket alkalmaztak és alkalmaznak. A kilencvenes években a századeleji Balkán-háborúkban és az 1945—46-ban alkalmazott módszerek tértek vissza. A nemzeti önrendelkezést az önálló államok teremtése és a nemzeti kisebbségek elüldözése vagy menekülése jellemzi. A multietnikai régiókban könyörtelen homogenizálásra került sor. A balkáni háborúk, a nagyhatalmak nélkül és a nagyhatalmakkal együtt teremtettek egy etnikailag „tiszta” Szlovéniát és Horvátországot, három — muszlim, horvát, szerb — nemzeti rezervátumot Boszniában, egy albán Koszovói. Miként a második világháború után, most is a szétválasztást és az elkülönítést tekintik a demokratikus hatalmak megoldásnak, és kizárólag kétoldalú megállapodásokra bízzák a kisebbségek védelmét. A térség nemzetei ismét versengenek a „demokratikus nemzet” rangért, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségeket a „kollektív bűnösség” elve alapján elítéltessék. Különösen kényes kérdés, hogy az Egyesült Államok mind Szaddam Husszeinnel, mind Slobodan Milosevic-csel szemben a „containment plus regime change” (feltartóztatás + rendszerváltás) formulát alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy céllá válik az ellenzék támogatása és a rezsim megdöntése. Az ellenzék pedig nem valamiféle „demokratikus ellenzék”, hanem valamennyi lehetséges diktátor-ellenes csoport, így nemzeti vagy vallási kisebbségek.10 Ebből két igen negatív következtetés adódik. Egyrészt, a diktatúrában a nemzeti és vallási kisebbségek, ha addig nem, automatikusan „ötödik hadoszlopnak” számítanak. Másrészt, a diktátor megdöntésére olyan antidemokratikus csoportokat is támogatni kell, amelyek a későbbiekben nem hajlandók se a demokratikus megoldásokra, se az emberi jogok tiszteletben tartására.11 Ugyanakkor a rezsim „anyanemzete”, a „kollektív bűnösség” alól csak szavakban felszabadított nemzet, ha nem lázad fel a diktátor ellen, a containment (feltartóztatás) negatív hatásaiból részesül, nevezetesen a bombázásból, azután a gazdasági bojkottból. Az újjáépítés megtagadásából, a diplomáciai elszigetelésből.12