Korunk 2003 (III. folyam 14.)

2003 / 12. szám = Személyiség - történelem - GYARMATI GYÖRGY: Kossuth kultusza - post mortem (I.)

Gyarmati György Kossuth kultusza - post mortem Én nem értem a mai Magyarországot, s a magyarok sem értenek már engem. KOSSUTH LAJOS M­inden nemzetnek vannak szimbolikus alakjai. Olya­nok, akik a szakmunkák valóságközeli portréihoz ké­pest számottevő szimbolikus értéktöbblettel bírnak a törté­netpolitikai köztudatban és a közérzületben. Kossuth Lajos életútjának állomásait részletesen felidézni aligha szüksé­ges, mivel történelmi személyiségeink közül - a magyar közoktatási rend keretében - róla kap a legtöbb informáci­ót minden érettnek nyilvánított magyar állampolgár. Pálya­képe a tankönyvekben első királyunk, Szent István biográ­fiájánál is részletesebb. Párhuzamba állításra az nyújt mó­dot, hogy történelmi személyiségeink közül - a historikusi feltártság mellett - őket övezi a legkiterjedtebb és leggazda­gabb kultusz. Noha ennek fogantatása nagyon különböző, Szent István korának ideológiai és politikai megfontolásai révén utólag lett pius, pacifícus, christianissimus. Kanoni­zálásának állam és egyház évezredes szimbiózisa volt a le­téteményese. Szekularizálódása e téren leginkább Trianon után tapasztalható, midőn a revízióval feldúsuló histori­­zálás „Mária országa” rovására a Szent István-i Birodalom fogalmát helyezte előtérbe. Kis országgá válásunk nyomán lett a nagy nemzeti tudat továbbörökítésének egyik alkotó­eleme. Kossuth Lajost viszont a kortársi közvélekedés Szent Istvánt is „felülíró” jelzős szerkezetekkel avatta ka­rizmatikus személyiséggé - már életében. Legendáriuma szintén politikai közegtermék, de - Istvánétól eltérően - egyértelműen társadalmi fogantatású, s csak a kultusz vi­rágkora, a dualizmus időszaka után érdemesült „állami” el­ismerésre. A mindenkori kontex­tustól függött, hogy mi­kor volt jól hasznosítha­tó „közéleti célszer­szám”, s mikor degradá­lódott a közpolitika ring­­jében méltatlan kontár­eszközzé. ■ ILA:.v' -A 'M Az írás a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Tanárképző Főiskolai Karának 2002. október 22-én rendezett emlékülésén elhangzott előadás szerkesztett változata. A tanulmány második részét a 2004. januári lapszámunkban közöljük. (A szerk.)

Next