Korunk 2003 (III. folyam 14.)
2003 / 12. szám = Személyiség - történelem - GYARMATI GYÖRGY: Kossuth kultusza - post mortem (I.)
Gyarmati György Kossuth kultusza - post mortem Én nem értem a mai Magyarországot, s a magyarok sem értenek már engem. KOSSUTH LAJOS Minden nemzetnek vannak szimbolikus alakjai. Olyanok, akik a szakmunkák valóságközeli portréihoz képest számottevő szimbolikus értéktöbblettel bírnak a történetpolitikai köztudatban és a közérzületben. Kossuth Lajos életútjának állomásait részletesen felidézni aligha szükséges, mivel történelmi személyiségeink közül - a magyar közoktatási rend keretében - róla kap a legtöbb információt minden érettnek nyilvánított magyar állampolgár. Pályaképe a tankönyvekben első királyunk, Szent István biográfiájánál is részletesebb. Párhuzamba állításra az nyújt módot, hogy történelmi személyiségeink közül - a historikusi feltártság mellett - őket övezi a legkiterjedtebb és leggazdagabb kultusz. Noha ennek fogantatása nagyon különböző, Szent István korának ideológiai és politikai megfontolásai révén utólag lett pius, pacifícus, christianissimus. Kanonizálásának állam és egyház évezredes szimbiózisa volt a letéteményese. Szekularizálódása e téren leginkább Trianon után tapasztalható, midőn a revízióval feldúsuló historizálás „Mária országa” rovására a Szent István-i Birodalom fogalmát helyezte előtérbe. Kis országgá válásunk nyomán lett a nagy nemzeti tudat továbbörökítésének egyik alkotóeleme. Kossuth Lajost viszont a kortársi közvélekedés Szent Istvánt is „felülíró” jelzős szerkezetekkel avatta karizmatikus személyiséggé - már életében. Legendáriuma szintén politikai közegtermék, de - Istvánétól eltérően - egyértelműen társadalmi fogantatású, s csak a kultusz virágkora, a dualizmus időszaka után érdemesült „állami” elismerésre. A mindenkori kontextustól függött, hogy mikor volt jól hasznosítható „közéleti célszerszám”, s mikor degradálódott a közpolitika ringjében méltatlan kontáreszközzé. ■ ILA:.v' -A 'M Az írás a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Tanárképző Főiskolai Karának 2002. október 22-én rendezett emlékülésén elhangzott előadás szerkesztett változata. A tanulmány második részét a 2004. januári lapszámunkban közöljük. (A szerk.)