Korunk 2003 (III. folyam 14.)
2003 / 3. szám = Hiedelmek kora - TÉKA - KESZEG ANNA: Hiedelemlény a néprajzos szemhatárán túl
szép, híres patak, / hová futottál, szökdeltél előlem?” JEGYZETEK 1. A verseket Nemes Nagy Ágnes Összegyűjtött versei című kötetből idézem. Osiris-Századvég, Bp., 1995. 2. Róm 10, 16-18. (A Káróli-fordítás szerint.) 3. Az imaforma, a (protestáns) retorikai hagyomány, valamint a szóba hozott „keménység” problémáját a keresés és a megtalálás viszonylatában Samuel Beckett A játszma vége híres ima-jelenetében veti fel. Hamm új szereplőt keres a történetéhez, amelynek a végére ért, de nem tudja befejezni. Ekkor vetődik fel benne Isten megszólításának és megszólalásának a lehetősége, amelyet Isten történetbe való beléptetéseként is értelmezhetünk. Felszólítja Nagget és Clovot az imára, de nem a beszédre, hanem a hallásra akarja rábírni őket: „NAGG (két kezét összekulcsolja, szemét becsukja, sietve) Miatyánk, ki vagy a... HAMM Csendet! Csendben csináljuk! Ahogy illik. Kezdjük el. (Imádkozó testtartás. Csend. Ő veszíti el elsőnek a türelmét.) No? [...] HAMM A piszok! Hisz nem is létezik! CLOW Még nem.” In: Sámuel Beckett: Összes drámái. Európa Könyvkiadó, Bp., 1988. 134. 4. Erre az értelmezésre tesz kísérletet a Grádicsok útján c. írásom is. In: Reggeli csendesség. Harmat, Bp., 1995. 140-141. 5. sZám 3,1 6. JerSir 2,5 7. Hermeneutikai Kutatóközpont, Bp., 1997. 22, illetve 7. 8. Jn 6,35 9. Pilinszky János két verse. In: Nemes Nagy Ágnes-Lengyel Balázs: A tünékeny alma. Jelenkor, Pécs, 1995. 138. 10. I.m. 29 Hiedelemlény a néprajzos szemhatárán túl Amedeo Di Francesco-Arianna Quarantotto: Arc és álarc, A garabonciás mítosza a magyar és a horvát irodalomban. Amedeo Di Francesco és Arianna Quarantotto könyve a népi tudás egy elemének az elit irodalom regiszterébe való bekerülését elemzi a magyar és horvát irodalom történetileg egymástól távol eső műveiben. A szerzők nem az áttevődésből adódó különbségekre, elhajlásokra, azok természetére kíváncsiak. A szövegek világát autonóm világokként kezelik, szempontjuk ezért tekinthet végig a szövegtől szövegig vezető úton. A történeti anyagon végzett munka azt mutatja fel, hogyan lesz a garabonciásból a nyugati irodalom eszköztárának egy elemét helyettesítő, a regionális irodalom couleur locale-ját biztosító szereplő, motívum, illetve ez a motívum hogyan válik archetípussá a barkácsoló technikával dolgozó 20. századi szerzőknél. A „válni”, „valamivé lenni” igéim jelzik azt, hogy ez a könyv egy fejlődés paradigmáját rajzolja meg: milyen szabályszerűségek hozzák létre egy mítosz magaskultúrában való használatának és használódásának történetét. Ezt a paradigmát Voigt Vilmos egy tanulmányából veszik át, s az általa felállított modell továbbgondolását javasolják. „Ahogyan azt már korábban is láthattuk, ebben a változó és megújuló folyamatban a garabonciás diáknak különböző fejlődési korszakai vannak. Három ilyen korszakot fedezhettünk fel: az első a középkor idejére tehető, amikor a források egy olyan garabonciásról beszélnek, amely nemcsak mágus és jövendőmondó, hanem egy varázserejű diák jellemzőivel is rendelkezik. A második korszak, amelyben szereplőnk megjelenik, az előbbinél semmivel sem kevésbé fontos, ez a 18-19. századi iskoladrámák kora, amikor felbukkan Faludi Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály és Kölcsey Ferenc prózájában is. A harmadik időszakban viszont hősünk annak a népszínműnek a színpadán jelenik meg, amelyet a Kriza Könyvek 14. Kriza János Néprajzi Társaság. Kv., 2002. 128. Ford. Aszalós Erzsébet. 121