Korunk 2010 (III. folyam 21.)

2010 / 3. szám = A kommunikáció történetei - TÖRÖK ZSUZSA: "A marosvásárhelyi zsurnalisztika"

a­ lánosan tudva van, bát mint rendesen, ez alkalommal sem volt nálam. Hát kérdem, 55 nem országos hazug, czudar útonálló ez a pap? Hisz ez a kanász hurubából került pimasz még a csillagokat is lehazudná az égről! Ily szembeszökő hazugsághoz telje­sen oda illők czikkének többi pontjai is, melyek értelme oda rúg ki, hogy őt itt ártat­lanul üldözik. Üldözik: a kir. táblai birák, ügyvédek, tanárok, polgárok, szóval az egész közönség vallás, rang, nem és korkülönbség nélkül. A kit a jóságos Isten egy garast érő ésszel megáldott, hiheti-e, hogy egy tizenkét ezer emberből álló közönség csak [...] űzőbe vegyen egy embert, papot, irót, még ha rossz regényeket ir is? De­hogy hiszi. De nem is hiheti. Az a közutálat, közmegvetés, melynek Tolnai Marosvásárhelytt már sok év óta ki van téve, teljesen okadatolt. Egy felfuvalkodott, dölyfös, goromba, pénzért reszkető, áskálódó, határtalan szemtelenséggel hazudó, pukkadásig irigy, ámító, facsaros, emberietlen, álszenteskedő, hivatalát robotszerűen teljesítő, csúfondáros, veszekedő és verekedő, szóval minden porczikájában pimasz baromi ember csak nem várhatja a közönségtől, hogy szívéhez ölelje vagy szentség­ként tenyerein hordozza. A műveit társadalomnak ily rákfenéje még a tisztességes emberek által való leköpésre sem méltó. Tessék firkálni a pesti lapokba, ha e köpdö­­ső és verekedő aesthetikus még akad olyan jámborra, a­ki hitelt ad hazug szavainak. Ha e rinoczeros pofabőrrel ékeskedő, határtalanul szemtelen pap és kapczairo­­dalmár viselt dolgait akarnám részletesen ismertetni, azokból köteteket tevő ocs­­mány olvasmány tennék ki, ezért csak úgy nagyjából kívántam őt azoknak bemutat­ni, a­kik e gyönyörűséges mákvirágot még nem ismernék.”2 Az említett írások végső kicsengései egy tizenhat éve tartó harcnak Tolnai Lajos és a marosvásárhelyiek között. Marosvásárhelyi botrányai Dávid Gyula monográfiá­ja óta jól ismertek az irodalomtörténet-írásban.3 Tolnai már ismert író volt, amikor 1867 őszén beadta iratait a marosvásárhelyi református egyházban megüresedett pa­pi állásra hirdetett pályázatra. A sikeres pályázat után a marosvásárhelyi református egyházközség 1868. január 5-én választotta papjává. A marosvásárhelyi szolgálatot megelőzően a budapesti református gimnázium fiatal tanársegéde volt, ahol azonban jövőjét nem érezte biztosítva, ezért is pályázta meg a marosvásárhelyi állást. A vidé­ki kisvárostól a társadalmi felemelkedést remélte, azt, hogy többé nem szegény ta­nársegéd lesz, hanem jómódú pap. Tizenhat évet töltött Marosvásárhelyen, ahonnan 1884-ben távozott. Távozásához a helyiekkel való folyamatos konfliktusai, összefér­hetetlen természete és a vidéki kisvárosi közösségbe való beilleszkedési képtelensé­ge vezetett. Marosvásárhelyről való távozása tehát a közösség számára nem váratlan eseményként hatott, hanem a közösség elvárásainak rég óhajtott megvalósulása volt. A Tolnaival kapcsolatos szakirodalomban nem ismeretlen tény, hogy távozásának ki­eszközlésében nagy szerepet játszott a marosvásárhelyi évek alatt írt regényeinek (A nemes vér, A báróné ténsasszony és Az oszlopbáró)4 referenciális olvasata. Vagyis a helyi közösségben folyamatosan konfliktusokat generáló Tolnaitól a marosvásárhe­lyiek azt már végképp nem tudták elfogadni, hogy megírta őket regényeiben. De va­jon mikor, hogyan, milyen előzmények után és milyen stratégia részeként jutottak a felismerésre a város érdekeit képviselő lokális értelmiségiek? Tolnai Lajos Marosvásárhelyen való tartózkodásának körülményeit és a távozá­sához vezető folyamatokat Dávid Gyula részletesen tárgyalta monográfiájában. Az alábbiakban a Dávid-monográfia alapján foglaltam össze röviden a távozáshoz ve­zető eseményeket, később pedig a város sajtóviszonyaiból és a kifejezetten szépiro­dalmi műveivel kapcsolatos megnyilatkozásokból kiindulva értelmeztem az esemé­nyeket. Amikor Tolnai Marosvásárhelyre érkezett, a város társadalmi viszonyait a városi iparos polgárság és a vidéki nemesi értelmiség és hivatalnokréteg ellentéte jellemez-KIK 2010/3

Next