Korunk 2010 (III. folyam 21.)
2010 / 3. szám = A kommunikáció történetei - TÖRÖK ZSUZSA: "A marosvásárhelyi zsurnalisztika"
s Tolnai Lajos botrányai Marosvásárhely még igencsak alakuló sajtóviszonyai között zajlottak. 1867 és 1884. Tolnai távozásának időpontja között a városban kb. tizenkét, több-kevesebb ideig fennmaradó lap jelent meg, név szerint a megjelenés sorrendjében: a Székely Néplap (1866-1867), a Székely Közlöny (1867-1868), a Székely Hírlap (1869-1875), a Néptanoda (1870-1874), az Erdély (1870-1876), a Hargita (1872-1873), a Székelyföld (1873-1874), a Marosvidék (1877-1897), az Erdélyi Híradó (1877-1879), az Erdélyi Figyelő (1879-1880), az Erdélyi Értesítő (1880-1885) és a Figyelő (1883-1884). Ezek közül a szépirodalmi hetilapok domináltak, rendszerint változó szerkesztőkkel, tíz hónaptól két és fél évig tartó fennállással. A politikai lapkultúra még csak kialakulóban volt szórványos kezdeményezésekkel a Székely Hírlap és az Erdélyi Híradó révén. A napilapok jelenléte egyáltalán nem volt jellemző Marosvásárhely sajtóviszonyaira Tolnai ott tartózkodásának idején. A szóban forgó időszak legfigyelemreméltóbb teljesítménye az 1870-ben épp Tolnai által elindított Erdély című lap volt, amely később Marosvidék címmel Marosvásárhely legjelentősebb sajtóorgánumává vált a 19. század utolsó negyedében. A város még alakuló, folyamatosan változó, meglehetősen bizonytalan sajtóviszonyai között Tolnai épp a mediatizálódás eszközét, a helyi újságírást kritizálta A marosvásárhelyi zsurnalisztika című 1884-es írásában, és ezáltal a vidék szintén még csak alakuló mediális képét rontotta. A konfliktusok generálásában valószínűleg közismerten összeférhetetlen természete is nagy szerepet játszott. Az eset a korabeli vidéki sajtóbotrányok viszonylatában azonban mégsem egészen különös. Hiszen ezek a botrányok az 1867 utáni sajtóban mindennaposak voltak, és az illető lapok számára olvasóvonzó stratégiákként is működhettek. Különös viszont, hogy a Tolnai eltávolításában nagy szerepet játszó regények referenciális olvasata nem kezdettől fogva, azaz megjelenésüket azonnal követően kapott oly nagy szerepet, mint az ellene szervezett sajtókampány legutolsó időszakában. Bár a Kolozsvári Közlöny Dr. B. szignójú cikkírója már 1882-ben, A nemes vér és A báróné ténsasszony megjelenésének évében felhívta a figyelmet arra, hogy „Azok a regények lehetnek jók, roszak akárkinek, a ki nem közöttünk és - nekünk paskvirus az!”6. Tolnai távozását mégsem azonnal, azaz 1882-ben eszközölték ki, hanem csak két év múlva, 1884 októberében. 1882 és 1884 között Tolnai Lajos olyan hibát követett el, amely a végső leszámolás céljával és az ehhez szükséges erők mozgósításával hívta elő a helyiek hírlapírói kvalitásait. 1882-ben, A nemes vér és A báróné ténsasszony megjelenése idején a marosvásárhelyi Erdélyi Értesítő még annyira sem hangsúlyozta a regények paszkvillás tendenciáját és referenciális vonatkozásait, mint a közvetlen környezettől jóval távolabb eső budapesti recenzensek. Míg a fővárosi sajtó A báróné ténsasszony Schwindler nevű szereplőjéről írva valamilyen lokális nevezetesség pellengérre állításáról beszélt,7 és A nemes vérrel kapcsolatosan több ízben is felhívta a figyelmet annak referenciális vonatkozásaira,8 a marosvásárhelyi recenzensek vagy említést sem tettek a referencialitásról,9 vagy ha igen, azt a regények „természethűségének” kérdéskörében merítették ki,10 anélkül hogy bárminemű sértődöttségüknek különösebben hangot adtak volna. A végzetes hiba, melyet Tolnai a helybéliek ellen elkövetett az volt, hogy az 1883 decemberében általa indított Figyelő című lap borítóinak belső oldalán Éles Pál aláírással megtámadta Marosvásárhely szinte minden jelentős értelmiségi csoportosulását: a református főiskola tanári karát, a Kemény Zsigmond Társaságot és a polgári iskola tanítókarát is. Támadásaira a Kemény Zsigmond Társaság, az egyház és a sajtó is reagált. A Marosvásárhelyről való eltávolításában különös szerepet játszó sajtókampány a polgári iskola tanárainak, Nagy Lajosnak, Gruber Mihálynak és Nemes Ödönnek az Erdélyi Értesítőben közzétett nyilatkozatával indult, melyben határozat-57 / 2010/3