Korunk 2015 (III. folyam 26.)
2015 / 3. szám = Magyarok a szétszórtságban - Kenéz Ferenc: „Hogy, hát te nem írtál naplót?”
valahova... Mert például Bertók a Jelenkortól nem is válaszolt küldeményemre, úgyszintén a Mozgó Világ se, de nem válaszolt se az ÉS, sem a 2000 folyóirat. Annak idején szegény Nagy Gazsi jegyezte meg, milyen érdekes, hogy mennyire nem e lapok szerzői között vagyok, holott sokkal inkább az a „lírai világkép” az enyém, mint az engem felvállaló lapoké... Na jó, letenni tollat, harangoztak. Igaz, most éppen „vecsernyére” (hogy tovább feszítsem ezt a népi-urbánus húrt...) 05.07. Kányádi azt nyilatkozta valahol, hogy az internet olyan nagy jelentőségű dolog az emberiség életében, mint a kereszténység felvétele. Na látod, látod, mondja Ágnes, ezt nekem köszönheted! És így igaz. Hiszen tulajdonképpen ő szorgalmazta, hogy falun se legyünk tévé és internet nélkül. 05.09. A mi kertünk a szomszédok tökéletes, szinte négyzetcentiméterre megmunkált, kiművelt, beültetett telkeihez képest amolyan „vadkert”, azaz nagyjából az nő, ami akar. Amiből az elmúlt évek próbálkozásai során lett valami, azok szinte csak a fűszernövények. Igaz, tavaly például az egész nyárból öt hétnél többet aligha voltunk kinn. Ez nagyjából csak arra volt elegendő, hogy úgy-ahogy fenntartsuk a természetes egyensúlyt a kívánt meg a nem kívánt „gyomok” között. Az idei nyár lesz az első, amikor folyamatosan itt akarunk tölteni öt hónapot. A házikót tíz éve vettük, a legolcsóbb s mondhatni leggyengébb ház volt a környéken, de a telek szép helyen van, a falu fölött a „hegyen”, hátam mögött domboldal karéja s egy óriás cseresznyefa zárja le a kertet, előttem meg lejtősen kertek, fenyőfák csúcsa, távolabb a fáktól jobbára eltakart Duna, azon túl meg Szlovákiára s a pilisi dombok bekanyarodó csücskére látni. A falu temetőjében alussza örök álmát Vajda Júlia, Csokonai Vitéz Mihály Lillája és Petri György költő, egy másik múzsa oldalán. Évekkel ezelőtt, mikor még „szervezőbb” helyi erőnek képzeltem magam, azon morfondíroztam, miként is lehetne itt meghonosítani egy évi rendszerességgel megtartandó Múzsa Fesztivált. A gondolattal a versembe „beleíró” alsó cseresznyefánál tovább nem jutottam. Nyugodjanak hát békében tovább a múzsák és a költők a dunaalmási temetőben, élő riválisok nélkül... 05.10. Kinyitom az ablakot, finom pókhálószál villog a reggeli fényben. A tegnapi ötlethez kapcsolódva: korábban még az is megfordult a fejemben, valamilyen módon javasolom a falu illetékeseinek, hogy ebben a gyönyörűséges temetőben, mely elhelyezkedésében, lejtésében olyannyira hasonlít a Házsongárdihoz, hozzák létre a „Költők temetőjét”. Elhunyt írók, költők hozzátartozóinak ajánljanak fel ingyen sírhelyet, ha ide temetik illusztris családtagjaikat. Vagy még éltükben beszéljék meg az „érintettekkel”. No persze, szlogenként ez a dolog egy kicsit furcsán hangzana („Költők, temetkezzetek Dunaalmásra, ingyen sírhely, gyönyörű kilátás!”), de ha nem a humoros-parodisztikus oldaláról nézzük az elképzelést, úgy akár egy majdani „hungarikumnak” is felfogható dolog keveredhetne ki ebből... Ám a gondolatnál ezzel sem jutottam tovább, s e pillanatban sem jutok, hisz a fenyőfáról egy rigó máris belefüttyög az elképzelésembe. Talpig feketében, mintha épp a temetőből érkezett volna, a hely szellemét megtestesítve „fütyül” a morfondírozásomra. Vagy azért fütyül csupán, mert rigó, és május van, amikor finom pókhálószál villog a kitárt, reggeli ab-