Korunk, 2019 (III. folyam 30.)

2019 / 8. szám = Modern klasszikusok - HISTÓRIA - Egyed Ákos: Szemtanú és visszaemlékező. Kővári László az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc forgatagában

87­mány küldte Erdélybe, ahol már 1848. október 16-án részt vett az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésen, amelyen elhatározták, hogy a székely haderő támadást indít a Szé­kelyföldet bekerítő ellenséges haderő elűzésére. Ekkor Erdélyben válságos volt a hely­zet: Erdély nagyobb részét már elfoglalta a császári haderő és a vele szövetkezett román és szász népfelkelők serege, a vármegyékben már román prefektusok működtek, a két román határőrezred is felzárkózott a hivatásos császári erők mellé, s Anton Puchner császári tábornok vezényletével együtt Székelyföld határaihoz vonultak. Ezért a székely közvélemény is székely nemzetgyűlés összehívását kérte, mint szá­zadokkal korábban, a helyzet megbeszélése s a teendők kijelölése érdekében. Bekap­csolódott a mozgósításba a sajtó is. Az Ellenőr terjedelmes cikket tett közzé Székely nemzeti gyűlést! címmel. A lapnak Kővári Pestre való távozása után Dózsa Dániel volt a szerkesztője, de Kővári „tulajdonos szerkesztő” maradt továbbra is. Tehát ami a lap­ban megjelent, azzal egyetértett ő is. Egyébként Kővári Dózsa Dániellel a legjobb bará­ti s együttműködési viszonyt tartotta fenn. Agyagfalván a hadművelet kezdeményező­je Berzenczey László marosszéki, radikális nézeteiről ismert képviselő volt, akit gróf Mikó Imre, a gyűlés elnöke és mások hiába próbáltak arra kérni, hogy halassza el a had elindítását a megfelelő előkészületek elvégzéséig, Berzenczey erre nem volt hajlandó,az őt Gál Sándor csíki származású ezredes mindenben támogatta. Végül a katonai tábor főparancsnokává Sombori Sándort, a székely határőrség ezredesét nevezték ki, mellé­je „nemzeti biztos”-nak Berzenczeyt állították, Gál Sándor pedig táborkari főnök lett. A székely haderő szervezése időhiány miatt nem történhetett a katonai szabályok szerint, a had felszereltsége pedig hiányos volt.38 Miután a had kiindult az agyagfalvi táborból, Kővári Marosvásárhelyre sietett. Itt írta az október 20-án keltezett cikkét, amelyet az Ellenőrben közölt. Eszerint jól felmér­te az erdélyi helyzet súlyosságát: „Az anyahént szerencséjének fénypontján hagytam el, Erdélyt vérben, lángban találtam.”39 Ekkor Urban, a román határőrség egyik parancs­noka Szászrégenben van 1500 határőrrel, s Marosvásárhely tanácsa előre nyilatkozott, hogy nem fog ellenállni, aminthogy Balázs őrnagy sem volt hajlandó az ellenség ellen fellépni a honvédjeivel, ezért Kővári szerint a „közvélemény korbácsa alatt állnak”. Mert „a honvédek, Kossuth huszárok és nemzetőrök eb­be állanak vala, ha le nem han­golják”. De Agyagfalváról már megérkezett Marosvásárhelyre a 8000 főből álló székely előcsapat, a főcsapat, 12-15 000 ember „maholnap” érkezik.40 Ezért reménykedett Kő­vári a székely haderő sikeres fellépésében, tudjuk azonban, hogy 25-én megtörtént az ütközet, amely a székely had vereségével végződött. Az Agyagfalváról kiindult székely had tehát nem tudott megfelelni a hozzá fűzött reményeknek, de a székely nemzeti gyűlés összehívása mégsem volt hiábavaló, ugyan­is itt jelölték ki a székelység helyét a magyar polgári nemzetben. Erről szól a Kővári ál­tal közölt agyagfalvi határozat, amely szerint: „Az agyagfalvi téren tartatott székely nemzeti gyűlés határozata folytán - mely felmerült a törvényhozás rendelkezése alap­ján - kimondatott az, hogy jogban és kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek m1 is, minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennál­lott katonáskodási rendszer, s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek. A nagy­szebeni főhadi parancsnokság megszüntetett parancsolni és nemzeti főhadparancsno­­kául elválasztatott Sombori Sándor ezredes.”42 Vagyis ekkor vált el a székelység az 1764-ben erőszakkal létrehozott székely határőrség a császári hadparancsnokságtól, ami hozzájárult Háromszék önvédelmi harcának kibontakozásához, amelynek egyik katonai vezetője éppen Sombori Sándor ezredes lett. Kővári Marosvásárhelyről Erdővidéken keresztül Sepsiszentgyörgyre menekült, ahogy írta: „Háromszéken hajtok le üldözött fejünket.”43 De sok pihenésben nem lehe­tett része, mert ott lázas előkészületek folytak az önvédelmi harcra, miután a császári főhadi parancsnoksággal folyatott békés tárgyalások nem vezettek eredményre. Erről folyt a vita a november 12-én tartott népgyűlésen is, amelyen Kővári is jelen volt. A gyűlés megtárgyalta a pillanatnyi helyzetet: az ellenség Udvarhelyszéket már meghó­dította, Csíkszéket „pacifikálta”, Moldvában pedig orosz haderő állomásozott, hogy bármikor beavatkozhasson Magyarország szabadságharcába, jelen esetben éppen Há­romszéket veszélyeztetve. Kővári a Háromszéken tapasztaltakról jelentéseket küldött a­­ história

Next