Korunk, 2019 (III. folyam 30.)
2019 / 10. szám = Fiatal erdélyi vállalkozók kezdeményezései - TÉKA - Győrffy Gábor: Kolozsvári írói egyesületek és irodalmi lapok a második világháború után
meg 2005-ben, majd ezt számos egyéb hasonló jellegű kiadvány követte, közöttük az idei évfordulós kötet is. A bevezető tanulmányból tudhatjuk meg, hogy a Romániai Írószövetség kolozsvári fiókszervezete 1949 tavaszán alakult, az Almanahul Literar folyóirat első számát pedig ugyanazon év decemberében adták ki. A szervezet első székhelye a Jókai (mai Napoca) utca 2. szám alatt működött. Irina Petra megemlíti azt is, hogy az 1945-ben alapított Romániai Magyar Írók Szövetsége ekkor már közel négyéves múltra tekintett vissza, és az új írószervezet a magyar és román szervezetek összevonásával, gyakorlatilag a művelődési élet központosítása révén jött létre. Az egyesített szervezetben a tagok többsége eleinte még magyar nemzetiségű volt, kezdetben a hivatalos iratokat is magyar nyelven szövegezték, és utólag fordították azokat románra. A kolozsvári fiók az országos szervezet legjelentősebb részlegének számított még az ötvenes évek végén is, amikor tagjai két román nyelvű (Tribuna, Steaua) és négy magyar nyelvű (Utunk, Korunk, Napsugár, Dolgozó Nő) folyóiratnál dolgoztak. A szervezet első elnöke 1949-ben Nagy István, őt követi a sorban Ion Brad, D. R. Popescu, Ion Vlad, Liviu Petrescu, Constantin Cubleșan, majd 2005-től Irina Petrai.. A korabeli sajtóból fény derül arra is, hogy az új alakot öltő írószövetség meghatározott feladata az irodalmi életnek az ideológiai elvárások alapján történő megszervezése, ennek részeként a szocialista realizmus alkotói modelljének terjesztése. Ennek érdekében a szervezet jelentős anyagi támogatásban részesül, saját folyóiratokkal rendelkezik, létrejön az pénzügyi forrásokat biztosító Irodalmi Alap, a tagok alkotótáborokban dolgozhatnak, és ingyen pihenhetnek az írószövetségi nyaralókban. Az állami támogatásért cserében viszont az íróknak fel kell adniuk alkotói szabadságukat, és csatlakozniuk kell a hivatalos platformhoz, egy pontosan körvonalazott paktum részeként. A tudományos, irodalmi és művészeti tevékenység ösztönzéséről szóló 1949-es törvényrendelet éppen ennek a megszövegezett formája. A törvény szerint jutalomban részesülnek az írók, irodalomtudósok, műkritikusok és publicisták, tehát azok az alkotók, akik harcolni hivatottak az „új kultúráért, a tömegek kultúrszínvonalának emeléséért”. Az állami támogatás tehát biztosított, s ezután „az alkotó írókon és tudósokon a sor, hogy bebizonyítsák, méltók arra a megkülönböztetett figyelemre és szeretetre, amivel a munkásosztály, [...] a Párt, valamint a kormány elhalmozza őket”. (Új ösztönzés a tudósoknak, íróknak, művészeknek. Romániai Magyar Szó, 1949. január 31.) Erről az időszakról szólva Irina Petra megemlíti, hogy az ideológiának alávetett nyelvezet mögött az íróknak és szerkesztőknek sikerült megkerülniük a propaganda szólamait, és ténylegesen értékes irodalmi projekteket is meg tudtak jeleníteni műveikben. A kötetben az írószövetség és az irodalmi folyóiratok történetének összes jelentős időszaka és eseménye megjelenik, az 1949-től számított korfordulótól kezdve egészen napjainkig. Az első rész az írószervezet múltjáról szóló írásokat gyűjti össze. Ebben a részben jelenik meg a Ion Braddal készített interjú, amely elsősorban az 1953-1955 közötti időszakot eleveníti fel, amikor a kolozsvári írószervezet titkári teendőit látta el. Ezt követi Ion Brad visszaemlékezése az 1981-es bukaresti gyűlésről, amely D. R. Popescut választotta az országos írószervezet élére. Ion Vlad és Constantin Cubleșan írásai után az értelmiségi élet kolozsvári színhelyei kelnek életre: a korabeli New York Kávéház (a későbbi Continental Szálló), a politikusok, művészek és írók kedvenc találkozóhelye, valamint az Tribuna szerkesztősége mellett levő Arizona kávézó, az irodalmi viták hagyományos színhelye. A második részben az kolozsvári írószervezet folyóiratai kerülnek előtérbe. A Steaua folyóirat korábbi főszerkesztőjével, Aurel Rauval készített interjú után következnek Petru Poanta, Mircea Tomuc, Virgil Mihaiu és Mircea Popa visszaemlékezései a Steaua és a Tribuna folyóiratokról. Igazi csemege, hogy a kiadvány szöveghűen közli azokat a köszöntőket, amelyeket a Steaua 25 éves fennállása alkalmából küldött annak idején Constantin Noica, Mircea Zaciu, Nicolae Manolescu és Marian Papahagi. Ugyanebben a részben jelenik meg Cseke Péter tanulmánya az 1949 után kiadott kolozsvári magyar irodalmi lapokról. Habár a magyar irodalmi élet egyes