Korunk, 2019 (III. folyam 30.)

2019 / 5. szám = Kutatás és oktatás - időben és térben - VILÁGABLAK - Ábrám Zoltán: Dohánymentes nemzedékek nevelése - nemzetközi összefogással

101 egyetemi fórumunkon szerepeltetni. Ezt sikerült is véghez vinni olyan kiváló szakér­tőkkel, mint Thomas Goltz és Bryan Williams. A fenti konferenciák mellett természetesen a saját osztályaimban, előadásaimban is volt alkalom bemutatni a „magyar kérdést.” Ezt főleg a közép-kelet-európai térségről és a Szovjet birodalomról tartott történelmi és politológiai előadásaimban tudtam megva­lósítani. De volt kisebbségi szemináriumunk és ENSZ-programunk is. Gyűlések megszervezésével, levelek megfogalmazásával, médiakapcsolatok ápolásá­val, tüntetések szervezésével is lobbiztunk a rendszerváltás mellett, majd a Szovjet biro­dalom összeomlása után. Amire elértük a nagy változás korszakát, úgy láttuk, hogy a CHAR/HHRF-erőfeszítésnek nem maradt ereje az utánpótlás biztosítására. A Hungarian American Coalition (HAC, vagyis Magyar Amerikai Koalíció) közreműködésével az MBK 1989-től 2000-ig sorozatban szervezte a „munka­műhelyeket”, amelyeknek a célja az volt, hogy a következő generáció számára tovább adjuk azokat a praktikus tudnivalókat, ami­vel személyesen és csoportosan lehet nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Ezeket a „munkaműhelyeket" próbáltuk mindig úgy létrehozni, hogy közel legye­nek magyar-amerikai településekhez, de ugyanakkor, ha lehet, közel a döntéshozók irodáihoz. Ebbe a munkába megpróbáltunk bevonni minél több magyar szervezetet és közösséget. A mozgósítást először magában az amerikai magyar közösségekben végez­tük (Cserkész Szövetség, „régi Amerikás” William Penn Szervezet, stb). Első munkamű­helyünket 1989-ben Wellsburgben (Nyugat-Virginia) rendeztük meg, Pittsburghtól nem messze. Ezt követte második munkaműhelyünk 1990-ben a Katolikus Egyetemen Wa­shington D. C-ben. Aztán következett Bannockburnban (Illinois, Chicago külvárosa) az 1991-es munkaműhelyünk, majd 1992-ben a John Carroll Egyetemen (Cleveland városá­ban). 1993-ban nem rendeztünk munkaműhelyt, mert akkor egy évre elmentem tanítani a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, Debrecenbe. Visszatértem után a következő 1994- es munkaműhelyt Hartford, Connecticutban rendeztük meg. Ezt követően 1995-ben is­mét Nyugat-Virginia következett, de az állam keleti részében a Shepherds Egyetemen Shepherdstownban, rövid ugrásra a fővárostól. 1996-ban a Nyugati parton tartottuk meg a munkaműhelyünket a Kaliforniai Egyetem berkeley-i kampuszán. 1997-ben visszakerültünk Közép-Nyugatra, Michigan államba az Eastern Michigan egyetemre, Ypsilantiba. Két év szünetelés után 2000-ben ismét Washington D. C.-ben végeztük a műhelymunkát, a mostani SAIS egyetemi központjában. A fenti felsorolásból láthatjuk, hogy egy külföldre szakadt magyarnak, aki megtar­totta magyarságát, nincs vége a feladatoknak és a munkájának. És ekkor még marad talán a legfontosabb feladata, saját gyermekeinek a magyarságban való nevelése és a közösségi magyar munka, írásban, szervezésben és lelkesítésben! DOHÁNYMENTES NEMZEDÉKEK NEVELÉSE - NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁSSAL Egy sikeres kutatásról dióhéjban . Amint arról korábban már beszámoltunk,­ a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszeré­szeti Egyetem irányításával, több romániai, amerikai és magyarországi intézmény, az őket képviselő szakemberek együttműködésében eredményes kutatásra került sor 2012-2018 között. A Dohányzáskutatási képességfejlesztés Romániában elnevezésű projektet az Egyesült Államokban működő Nemzeti Egészségvédelmi Intézet támogatta a Fogarty Ala­pítvány által. A részletes kutatási pályázatot az amerikai partner adta be, majd alapos elbírálás alapján azon kevesek közé tartoztunk, akiknek a pályázatát elfogadták. Az Ame­rikai Egyesült Államok „a kutatás bölcsőjének” tekinthető, amit nem csupán a színvona­las kutatási intézmények létrehozása és működtetése, a szakemberek megbecsülése és az­­­ világablak

Next