Korunk 2023 (III. folyam 34.)
2023 / 9. szám = Magyar politikai gondolkodók - MŰHELY „A minden sosem elmondható.” Szilágyi Júliával beszélget Korpa Tamás
Szilágyi Domokossal és Nagy Ernő Kálmánnal. Akik kezembe adták a Bibliát. A szigorú vallásos nevelést kapott szüleim felnőttkorukban ateisták lettek. Engem is annak neveltek. Szinte büszke voltam a tudatlanságomra. Összetévesztettem a szellemi szabadsággal. De csak addig, amíg barátaim - lelkészek fiai - át nem nyújtották a Szentírást. Olvastam. Hálálkodtam, lelkendeztem. „De hát ez a tiéd” - mondta a maga halkan meggyőző hangján Szisz. Mindig olyan halkan beszélt, hogy a tanteremben, ha ő megszólalt szemináriumon, egyből csend lett. Engem - miközben kézről kézre adtuk a családi könyvespolcról Thomas Mann József-tetralógiájának köteteit - gyöngéd iróniával Juszufnak nevezett... Egyébként Szisznek a kari faliújságon közölt egyik cikke már a címével valóságos erkölcsi-szellemi forradalmat jelentett. A „Gondolkodom, tehát vagyok”-ról továbblépett a lázadás szavával: „Felháborodom, tehát vagyok”. Behozta a kartéziánus szellemet, amikor - mint tűrhetetlent - közüggyé tette a banálisként elfogadott diáknyomornak ama jelenségét, hogy a Marianum épületében diákszálláson lakó, vidéki kolleganőink délig étlenszomjan ülték végig az előadásokat, szemináriumokat, mert reggelit, teát, kenyeret, csak a Petőfi utcai menzán kaphattak. Akkoriban fél nyolckor kezdődött a tanítás. A reggeli tehát oda-vissza rohanást jelentett volna nap mint nap. Szilágyi Domokos cikke jótékony botrányt keltett. Kiderítette: van megoldás, ha törődik vele valaki. Ha az egyetemen - akkor még Bolyai Egyetem volt - a bölcsészkaros lányok bentlakásán egy teakonyha létesül... Nem tudom, hogy idetartozik-e, mint téma, de hát nemcsak Szilágyi Domokos életrajzát egészíti ki: az úgynevezett egyetemegyesítéskor, az Egyetemiek Házában ültünk, a színpadon megjelent valaki, idegen, nem egyetemi személy. Szisz oldalba bökött: „Úristen, ki ez az Untermensch?” Még nem tudtuk a korszakossá váló nevet: akkor először láttuk Nicolae Ceaușescut. Bodor Ádám írja a korabeli Sepsiszentgyörgyről, hogy élet- és lélekveszélyes hely volt: „délután gyanútlanul beült egy kávéra a Súgás vendéglőbe, aztán egy dermesztő kora hajnalon a fogarasi halpiacon ébredt dideregve” az ember, ha nem vigyázott. Kolozsvár bővelkedett hasonló rejtélyekben? Nagy Kálmán, a későbbi kiváló Kalevala-fordító például általános csoporttársi megdöbbenésre eltűnt, három napon keresztül nem jelentkezett. Kiderült az ő rejtélyes távollétének az oka? A barátság az egyetemen kezdődött Kálmánnal, aki valóban napokra eltűnt 1956 őszén... Kálmán a legpontosabb, legfegyelmezettebb diák volt, az egyetlen, aki sötét öltönyt viselt, modora is más volt, mint a többieké, visszafogottabb, tartózkodóbb. Amikor a hiányzását észleltük, azt hittük, beteg talán, meglátogattuk volna. A Király utcában laktak, szerény udvari lakásban. Tudtuk, hogy az édesapja tanár a teológián. Ajtón, ablakon kopogtattunk. Hiába. A szomszédok annyit tudtak, hogy Nagyék elutaztak. Másnap Kálmán megjelent, kérdeztük, válaszolt: „Budapesten voltunk. A nagybátyám temetésére vittek minket. Éjszaka jöttek értünk gépkocsival, és elindultak velünk, nem tudtuk hova és miért... A határon sejteni kezdtük.” Kálmán édesanyja - akkor világosodtunk meg mi is - Rajk lány volt. A bátyjáról évek óta nem tudtak semmit. Az ő - Rajk László - temetésére vitték az erdélyi rokonságot... Némán. Minden magyarázat, felvilágosítás nélkül. Gáli Ernő akkor éppen prorektor volt, valamilyen egyetemi ügyben Magyarországon töltött néhány napot, és a diákoknak ő is beszámolt a Rajk-temetésről. A hangulatról. Az emberek igazságérzetéről. Óvatosan fogalmazott, de érthetően. Nagyon figyeltünk. 2023/9 112