Korunk 2023 (III. folyam 34.)

2023 / 10. szám = 1848-1849. Örökség és emlékezet - HERMANN ROBERT • Bevezető

ak 2023/10 által veszélyeztetve érezték magukat, de nem a magyar állam támadt rá­juk fegyverrel. A magyar kormány nemzetiségi politikája lehetett volna nagyvonalúbb, de egy frissen uralomra került kormány stabilitás iránti igénye még nem indok a másik oldalon falvak kiirtására vagy arra, hogy valaki 50 000 emberrel császári zászlók alatt átkeljen a Dráván. Két olyan tényezőre érdemes felhívni a figyelmet, amelyek miatt ma is érdemes ünnepelni a magyar negyvennyolcat. Az egyik az állam és a társadalom szinte bámulatra méltó belső stabilitása. Ennek oka abban rejlett, hogy az áprilisi törvények által létrehozott rendszerrel a magyar társadalom többsége elégedett volt. A fegyveres bázissal rendelkező nem­zetiségi mozgalmakon kívül nem volt olyan feszítő társadalmi ellentét, amely az állam működőképességét veszélyeztette volna (az alapfunkciók ellátását ezek sem akadályozták). A törvények ugyan nem mindenkit jut­tattak egyformán tulajdonhoz és politikai jogokhoz, de a társadalom többsége inkább az átalakulás győztesének, mint vesztesének érezte ma­gát. Csak ezzel magyarázható, hogy 1848 szeptembere után a társadalom hajlandó volt újoncokkal, pénzzel, terménnyel és késztermékkel szolgál­ni az önvédelmi harc ügyét. Csak így érthető, hogy a voltaképpen fede­zet nélküli Kossuth-bankókat 1849 augusztusáig elfogadták, hiába korlá­tozta vagy szüntette meg érvényességüket az ellenség. A másik fontos tényező az, hogy e belső stabilitás következtében a ma­gyar negyvennyolc volt az egyetlen, amely nem belső ellentétek miatt bukott meg, mint a német forradalmi mozgalmak, amely nem a Habsburg Birodalommal folytatott fegyveres harcban maradt alul, mint az olasz. 1849 tavaszán a birodalom vezetői úgy ítélték meg, hogy kimerültek azok az erőforrások, amelyek a magyarkérdés önerőből történő rendezését le­hetővé tennék. I. Ferenc József császár kormánya önnön gyengeségét vallotta be ak­kor, amikor I. Miklós orosz cártól kért segítséget. Magyarország és a biro­dalom mérkőzése 1849 tavaszán döntetlenre állt, ami lényegében azt je­lentette, hogy Magyarország védekező pozícióból megnyerte a háborút. Amikor az 1948-1989 közötti évtizedek történetírása a szabadságharc hanyatlásáról és bukásáról beszélt, ezt a tényt hazudta el. Pedig ha van valami, amire az elmúlt két évszázad történelméből ér­demes emlékezni, ez a teljesítmény az. Mindez ugyanis arra mutat, hogy a reformkor polgárosodása mind gazdasági, mind szellemi tekintetben sokkal mélyebb és alaposabb volt, mint azt korábban sejtettük. S némi aktualizálással, arra is reményt nyújt, hogy a magyar polgárosodás még­sem olyan reménytelen dolog. A Korunk jelen számában 1848-49 különböző aspektusait tárgyaljuk, nem megfeledkezve a másik fontos ünnepről, Petőfi Sándor születésének 200. (vagy 201.) évfordulójáról. Az idén a Petőfi-emlékév jóval nagyobb nyilvánosságot és figyelmet kapott, mint 1848 emléke, s ezzel a lapszám­mal ezen is próbálunk valamit korrigálni. A szerzők között ott van a ’48- as történészek doyenje, Egyed Ákos professzor, de van közöttük pályáját most kezdő doktori hallgató is; ez is arra a reményre ad okot, hogy 1848-49 emléke nemcsak megmarad, hanem mindig lesznek olyanok,

Next