Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-07-01 / 1. szám

KOSSUTffJ B ■ :.f*lI■ július 2­1.1848. 1. szám.­­ Pesten, szombaton. Megjelenik, hétrőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábú sorért pedig 6 pgö kr. számíttalik. $ f! Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordást postán borítékban hatszor küldve lOfziSPyi k 9 pgö ft. ! boríték nélkül 8, ébbszer küldve Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza, 90. szám első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár’ házában. BEVEZETÉSÜL. Midőn hírlapunk’ első száma megjelenik, előnapját éljük az első nemzetgyűlésnek, mellyre a nép’ képvise­lői egybegyüjtenek, hogy ítéletet mondjanak az első ma­gyar felelős ministerium­’ sáfárkodása felett. Ez ítélet irányt fog szabni az ország’ kormányzatá­nak s ez irány a nemzet’ jövendője felett határozand: Legyen szerencsés e hármas találkozás. — Legyen annak jósjele, hogy a nemzet’ képviselői, a végrehajtó ^hatalom, s­e szalva«t sajtónak nhndela bee^tHétéa orgánuma,­ kivetkőzve személyes gyarlóságukból, egyetlen gondolat­ban­­forrandnak össze. S e gondolat a haza’ megmen­tése. . . A­mi a ministériumot illeti: af­nyit mondhatok, hogy'rá nézve a hivatalban maradás nem személyes érdek’ kérdése. Én legalább minden vészszel, minden fáradságai, minden felelőséggel szembe szállani­ kész, ha polgári kö­telességem úgy parancsolja, a melly perczben szivem’ vonzalmára hallgatnom szabad leszen, jutalmúl nemze­tiemtől nem kivánandok mást, mint azt, hogy engedje ne­miem a mindenkitől felejtett magány’ nyugalmát. Én nem küzdök ministeri tárczám’ megtartásáért. Ne­kem nem kell kevesebbségben maradnom, hogy lelépve­­másnak engedjek helyet; vegyen bár körül a nemzet­­­egyetemes helyeslése, még­is lelépek, mihelyt gyanít­hatom , hogy utódomat is hasonló támogatás fogja kísérni. Talán lelépek e nélkül is. De ez nem ide, nem e lapra tartozik. Csak annyit akarok nyilatkozatommal kife­jezni, hogy nem a hivatalhozi ragaszkodás’ vágyával lé­gek a nemzet’ képviselői elé. És így van —­ gondolom — az egész ministérium­. Ha tehát volnának gyönge­ emberek, kik a hon’ nagyszerű perczeit kicsi szenvedélykék’ mérlegén mérve azon szándék’ előérzetében kéjelegnek, hogy az első ma­gyar nemzetgyűlések minister tárcza-harczjátékkal mulat­­tatandják a közönséget, számításukban csodálatosan csa­latkoznak.­ A hazát­­védendőm, oktalan fogalmak, s a valóság’ ,békévejjel­edő légvár-ábrándok ellen; de ministeri tár-Elannyira nem,­­hogy hírlapom’ első számát arra ki­vánnám használni, Miszerint rövid hivatalom’ fogyatko­zásait magam elmondjam. Az állodalmi kincstár’ minden ágaiban tömérdek re­formokra vagy szükség. — A sóárulási kezelést egészen át kell alakítani; az állodalmi javak’ gazdálkodását legna­gyobb részben bérrendszerre kell átváltoztatni; a bányá­szat’viszonyaiban gyökeres javításra van szükség; ma­gának a pénzügyi ministérium’ központi organismusának sokkal gyorsabban, sokkal pontosabban kell forogni; a pénzügyi kezelés’ külső mozgásában még nem minden bo­nyodalom van egyszerűsítve, nem minden haszontalan költség megkímélve; nem minden visszaélés eltávolítva nem minden seb orvosolva, mellyet a múlt rendszer igaz­talant sújtott; nem minden panasz elintézve; nem min­den méltányos kívánság teljesítve. Maga az adórendszer is, mellyet az­ országgyűlés felébe terjesztek, nincs min­den részleteiben kellő szabatossággal formulázva; sokat bíz az életre, sokat föltételez a tapasztalástól, és szám­vetései igen sokban önkényesek. Sőt többet mondok: a pénzügy­ministernek midőn üres kincstárt részén át, s minden éjjel azon gond kiséri ágymia,h­onnan fogja a leg­közelebbi hetek’ rendes költségeit*fedezni, talán az volt volna kötelessége, hogy minden uj-Kodás ellen kézzel lábbal szabadkozzék. Én ezt nem tévedi, sőt ellenkezőleg magam unszoltam az illetőket, hogy k­inél több honvédet állítsunk, minél erősebb sereget vonjunk össze Szeged­hez, s a Bácsban, Bánátban é­s amoly Brávánál az igé­nyeiben szint olly sürgető, mint erej­­ében kiimeríthetlen Csíny­inak rendelkezése alá; nefk­jt szabadkoztam a lá­zadások’ elnyomására alkalmazott hadsereg’ zsoldjának ne­velésétől , nem a táborbellátás’ költségeitől; magam un­szoltam az ágyútelepek’ költséges fölszerelését, a várak’ élelmezésének elrendelését. Fegyveréül szívesen odaad­tam ,afia a kincstár’ utolsó fillérét; fizettem előre, itt fegyvergyár­ alakítására, amott ágyúsgőzösök’ megszer­zésére is fölemeltem a salétrom’ árát, hogy a puskapor-ké­szítés gyorsabban menjen; nem gondoltam egy kis kárral, cs­­k h­ogy nagyobb mennyiségben kiteremtsem az ónt melly golyóalakban repüljön, a hálátlan pár tütök felé; nem kíméltem a költséget a rendeletek’gyors küldeményezésé­­től, fegyverek’, töltések’, pénzek’,­ katonák’ drágább de gyorsabb szállításaitól; szóval, ha p£j^ kértek a hon’ vé­delmére, a nemzet’ becsületének, a’érvény’ szentségé­nek fentartására; ha kérdeztek, bizony-e fedezni a kia­dást? csak azt fontoltam meg, mellyik utmód jobb,mellyik czélszerűbb; de feleletem mindig az Vala: „Csak rajta rajta!! a haza’­védelmére van pénz, lesz pénz, nem hagy el a nemzet, s ha elhagyna teremtünk az e­gekből, s ha az ég elhagy , poklokból is.“ — És mégis, midőn a tömérdek költ­ség , s kevés jövedelem irtózatos gondjai közt, a bécsi bank 1­­2 millió ft kölcsönt ajánlott bankjegyekben ka­mat nélkül; visszautasítottam ajánlatát, mert azt kívánta bérül, hogy tiszteletben tartsam a bécsi banki privilegiu­­­más, miszerint 1866-ig kirekesztő jogot igényel bankje­gyek’ kibocsátására, az austriai császár’ s magyar király Kininilein - A0 • műre csináltatom a magyar pénzjegyeket; de csinálta­tom olly alapon, mellynek vezérelve nem az, hogy mi­nél több legyen, hanem az, hogy minél szilárdabban ala­pított legyen, úgy hogy a bécsi bankárok azt vetik sze­memre, miként financz maunkálatim szerfelett szilárdak azért nem korszerűek. Ám, elszámláltam bűneimet, magam fedezem fel igaz­gatásom’ hiányait; s most ha valaki úgy vélekedik, hogy a hon’ védelmének szükségeire nézve is, inkább féknek kellett volna lennem, mint sarkantyúnak, ha úgy véleke­dik, hogy az összes kormányzat­ gondjaiban kevesebbet kellett vala osztoznom, s többet tennem az administratio­nális javításokban, s hogy általában a pénzügy­ministé­riumnak 6000 tárgynál többet kellett volna végeznie nyolcz hét alatt, én még csak védeni sem fogom magamat a vádak ellen, hanem örvendni fogok, ha akad ember ,a ki fölemelt fővel elmondani kész, hogy ő hasonló körül­mények között többet és jobban lesz képes tenni. Oly gondolatokkal lépek a hírlapi térre is, mellyel — ha isten segít — tovább tartandok meg, mint a minis­teri tárczát; s minden hibámat, minden tévedésemet — mellytől ment sem nem valék, sem nem leszek — magam viendem első a nyilvánosság bíráló’ széke elé. És ekként ismerem lelkesítve az egész ministeriumot. A perczek’ isolált befolyása sok emberrel azt hiteti el, hogy feltalálta a bölcsek’ kövét. Állítsátok őt­ a komor valóság’ szövevényei közé; s nagyokat rendbese*ad az első huszonnégy órában; s a másodikban megáll,nagy bá­mulással , hogy zavarnál nem teremtett egyebet.­­ • Országot kormányozni illy körülmények között nem germekjáték. Zavarni könnyű, csomót oldani nehéz; teremteni pedig és nem csalatkozni csak isten képes. Mi nem kérkedünk istenség’tulajdonával; de sok cso­mót oldánk; minek nehéz müvére nemes önérzettel te­ü­ntünk vissza. Nincs ország Európában, mellynek uj viszonyai a efolyt harmadfél hónap alatt szilárdulni indultak volna, a­ionunkban jóformán megszilárdultak. A reactióval pá­rosult féktelenség a kör­ külső vonalán dühöng; a test ma­­ga bántatlan erőben áll, sőt erőben még növekedett; s h­a isten is úgy akarja, talán polgárvér nélkül csillapo­­dandnak le a szelek is. Ha máskép akarja, a nemzet készen áll vérfürdőn keresztül is megörökíteni a magyar szabadság­ diadalát. A nemzet készen áll a harczra, s ez a békére leg­hatalmasabb lépés. A nemzet lelkesülve van az áldozatra, s ez­ az erő­nek kimeríthetlen forrása. A nemzet’ lelkesedése közben rendet tart; s ez a magyarnak dicsősége, minővel most más nemzet nem dicsekhetik. A nemzet tömege fegyelmet ismer; s ez a győze­lemnek záloga. Bizzunk magunkban, s ha magunkhoz hívek leszünk, megtartjuk a mit nyerünk; a mi még hátra van, azt meg­szerezzük ; s a nemzet’ lelkesült erejével kivívandó béke’ szent ölén, a háromszázados eldaraboltságból öszeforrott magyarhon’ szabad földe kevés évek alatt paradicsommá. De a paradicsomért küzdeni kell. Isten a szabad­ság r­égi malasztját csak nehéz munkának adja bérül. Legyünk készen a küzdelemre]! — Kossuth. AZ ALFÖLDI LÁZADÁS. Hrabovszky tábornok és Csernovics Péter temesi főispán, mint királyi biztosok, a fellázadt szerb ajkúak’ főnökeivel következő egyességet kötöttek: „Alul irtak kellő figyelembe vévén azt, miszerint min­den veszedelmek között a polgárháború az, melly bármelly országra is a legtöbb roszat szokta árasztani, s hogy az sem az állodalom, sem a magyarok’ és szerbek’ javára s becsületére nem szolgálna, ezen tekintetből vezéreltetve, s különösen teljhatalmú királyi biztos Csernovics Péter ur’ i.é. június’18 án kibocsátott felszólítása által indíttatva, a különben is túlbuzgóságból s nagyrészben félreértésből eredt népfölkelés’ békés útoni lecsillapítása’, s a törvényes rend’ helyreállítása’ tekintetéből következő egyességre lép­tünk: u. m. T­Á­R­C­Z­A: DEGERANDO: A KÖZSZELLEMRŐL MAGYARORSZÁGBAN A FRAN­­CZIA FORRADALOM ÓTA. I. Nemzeti életünknek van egy kora — s ez az utolsó század — s mellynek története még meg nem íratott; s van egy ága, melly még név ■ szerint sem említtetett: parlamentáris életünk’ története. Országgyülése­­­­ink’ naplói sokáig bérlett tollak által szerkesztettek, s midőn ezekből ki­véve, a tábla’ hatalmába kerültek is, a szükséges eszközök hiánya miatt­­ csonkán és késedelmesen, költséges kiállításuknál fogva pedig gyéren,­s jutottak a közönség kezeibe. A hírlapok sokáig ki voltak rekesztve a ■vitatkozások’ közölhetéséből; s az a férfi , ki e hiányt kézirati közlemé­nyekkel akarta pótolni, sőt tudván, hogy csak eszmefejtés’ útján készít­hetni elő egy szebb jövendőt, az eszmecsere’ legnevezetesb tűzhelyeire, a megyei tanácskozásokra is kiterjesztő kézirati tudósításait: hazafiai, elő­­­­relátó törekvésének áldozatja lett. Illy világban valljon megszülethetett-e hazánk parlamentáris történetének, csak eszméje is ? Nem kívánunk hálátlanok lenni azon néhány kísérlet iránt, miket némelly hazánkfiai e­­ téren tettek: Mailáth János, Orosz József és Bertha Sándor leirák az 1830-iki országgyűlést, Horváth Mihály az 1764—kit, de nem csepp­e­t ez a tengerből, s nem minden lapon érezhető-e, még a külföldön megje­­■ lent Orosznál is , e természetien tartózkodás, melly a censura’ korában­­ nem egyedül a tollat, de ennek forrását, a szellemet is annyira nyűgözte,­­ hogy Kölcsey, még csak most megjelenhetett 1832-iki naplójában is, melly magánjegyzőkönyv inkább, mint közönségnek szánt munka, nem az a a bátor lélek, melly benne mint szónokban lakott, hanem félénk és híme­­stt­ző, miilyenné a magyar író a censura létezése által eddig nevetve volt.­­ Parlamentáris történetünk tehát, története a politicai eszméknek s a közö­s szellemnek Magyarországban eddig nem létezett, nem létezhetett. Dege­­­­rando Ágost urnak, ki már egy, avatottsággal és lelkesen irt nagyobb munkájával ismertette meg Erdélyt Európával, volt fentartva a dicsőség első léphetni fel e mezőn s munkája nemcsak részvéttel s nemzeti érdekeinkhez ragaszkodással íratott, hanem szoros igazságszeretettel és tárgyismerettel is. A munka­ főrészét, mint érintettük már, a „Histoire parlementaire de Hongrie 1790—1847“ teszi, melly után Ma­gyarország’ állása az illyr, a pánszláv kérdés és Ausztria’ irányában tár­­gyaltatik; megelőzi pedig ezeket két fejezet, melly a magyar ősidőbe ve­tett pillantás után, az uj kornak , mellynek kezdete nálunk kétségkívül a franczia forradaloméval találkozik, előzményeit éles és lelkes felfogással terjeszti elő. Melly szempontból fogja fel szerző mozgalmainkat, előszavának, melly, mint megjegyezni szükséges , m. évi nov. 4. költ, első sorai tün­tetik már ki: „Ötven év óta , igy kezdi, a magyar nemesség roppant feladást teljesít. A mellett, hogy folyvást nemzetisége’ megőrzésében s az austriai absorbeáló irány’ legyőzésében fáradoz, folyvást munkál az alsóbb rendek’ felszabadításában is; ő ezeket fokozatosan föl-fölemeli magához, s az egyenlőség országát készíti elő. S íme, e törekvés mél­tó , hogy minden szabad ország azt tapsaival kövesse. T. i. szép látni, miképen egy, nagylelkű eszmékért lelkesült nemzet, Európa­ keleti ré­szében , az ausztriai és orosz császárságok közé helyhezve , szilárd lép­tekkel halad a polgárisodás ösvényén.“ Fájlalja, hogy hazánk a szabad népek előtt ismeretlen; a német sajtót vádolja e részben , mellynek ter­mészetes hivatása lett volna becsületesen s igazán közölni nyugoti Euró­pával, mi a keletiben itt történik, ahelyett hogy „rágalmazná a magyar alkotmányt, melly bármelly régi, becses magvait rejti magában a szabad­ságnak, és gúnyolná azon őszinte érzésüeket, kik ez alkotmányt kifej­teni s a kor’ kivánalmaihoz alkalmazni törekesznek.“ Szerző hisz, úgy­mond, a népek’ szent szövetségében; hiszi, hogy azok, mellyek azon egy ügyet szolgálják, solidaritásban vannak, s egyik a másiknak támasz­­szal és bátorítással tartozik. „Azért, folytatja, Francziaországnak kell tud­nia, mi fogadszik most Magyarországban.“ S helyesen jegyzi meg, hogy hazánk’ 1790 ótai politikai mozgalma nem külső okok által hozatott lét­re, hanem az ország’ saját helyzetéből sarjad elé , noha Mirabeau’ szava is viszhangzott ez oszággyűléseken, mellyek a közszellemet Magyaror­szágban ébredezni látták. Bevezetésében érintvén szerző, miképen hazánk régi időben a ke­reszténység’ előbástyája volt a török rohamok ellen, s egyike Európa b­el­ső hatalmainak, különösen kiemeli, hogy egyszersmind ennek legrégibb szabad országa is, melly, midőn másutt egy XI. Lajos, II. Jakab és catho­­licus Ferdinand uralkodtak, országgyűlésileg hozott magára törvényeket; s hogy ez alkotmány, melly ama korban a legfejlettebb volt, továbbá is folyvást fejlődni meg nem szűnt. „Legyőzvén, folytatja, az izlámot, a magyarok, törvényes örökösei a török hatalomnak, meg valának hivatva Europa’ ügyét szolgálni Lengyelország’ feloszlatása’ s az absolút hatal­mak’ terjeszkedése’ gátlásával. Ha tekintetbe veszszük, milly lelkességgel fogta fel a nemesség a franczia forradalom által terjesztett nemes esz­méket , méltán feltehetjük, hogy Magyarország ez idő szerint szabad or­szág volna jelenkorunk’ értelmében, s azon eszmék, mellyeket a vén Eu­ropa’ irányában mi magunk képviselünk, győzedelmesen ki volnának ki­állva száraz földünk’ mind két végein. De Magyarország, története’ leg­szebb napjaiban egyszersmind hanyatlása’ magvait hordozta magában , a trón választástól függött, s az ausztriai fejedelmek, kik a középkorban folyvást törekvének e fényes birodalom’ koronáját megnyerhetni, azt végre a meggyengült nemzet’ kezeiből vették.“ Ha ők, mond alább, igaz­ságosan kormányozzák az országot, az feloldhatlanul ragaszkodott vol­na hozzájok. De a vak politica úgy bánt Magyarországgal, mint egy meg­hódított tartománynyal, megsértette a biztosítékokat, mellyeket függet­lenségének nyújtott.“ Érintvén ezek után, mikép­pen kénytelen a haza hosszas belháborúkban védni szabadságát, sőt régi ellenével, a török­kel , szövetségbe állani ;sa protestantismus’ terjedését is figyelemre mél­tó okokkal főleg e viszonynak tulajdonítván, megérkezik az utolsó for­radalomig, melly a szatmári békével, mint gyözedelemmel végződött, s mellyet kevés évekkel utóbb a pragmatics sanctiónak a nemzet általi elfogadása követett, mellyből szerző egyebet nem olvas ki, mint egy öröködési szerződést, mihez még azt lehete adnia, hogy általa az or­szág támadó és védő szövetségbe lépett 111. Károly­ többi országaival, de többet az ausztriai lapok’ követelései szerint, ugyan nem. S íme mint fizetett a nemzet 1741-ben két százados szenvedéseiért, elmondja szerző Mon­tesquieu’ szavaival, elmondja, mikép akkor az ausztriai ház’ minden né­pei közt csak a magyar nemességben volt élet, melly mindent elfelejtve, hogy küzdjön , dicsőségének tartá meghalni és megbocsátani !“ Az előa­dottakban szerző egy nagy tanulságot lát az ausztriai fejedelmekre nézve, mellyel sohasem kellene elfelejteniök. „Mikor ők el akarják nyomni Ma­gyarországot , erőszakkal elragadni függetlenségét és szabadságát, Ma­gyarország ellent áll, föltámad, hét századig küzd, félelem nélkül daczol a legnagyobb ínséggel. Mikor a császárok loyális szellemtől ihletve tisz­telik a törvényeket miknek megtartását esküvel fogadák, e lovagias nem­zet, feledve sérelmeit, bátran kikér védelmükre.“ S itt közbevetőleg ein­ *) A fiiunka czíme: De I’ esprit public en llongrie dcpuis la révolu­­tion franchise. Paris, 1848. n8r. 505 lap.

Next