Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-07-01 / 1. szám

ga bureaucraticus sorompó, melly édes testvéreinktől választa el. Délre az ur isten’ fekete serge, s az ausztriai császár’ burnótszii frakkos katonái voltak határaink. Az első a zágrábi püspök megyei fö és fötelen tisztelendő urak’ alakjában, kik Gay Lajost fogadták fel mint végörharambasát. A másik a bécsi Ütközetvesztő czopfos Hofkriegsrath tizennégy század óta Terézia-rend és mogyoró bot­tal németté dresairozni szándékolt végvidéki ezred’ képében. Ezen illy szépen körülhatározott ország fővárosa feküdt Ausztriában Bécsben magyar cancellaria név alatt, hol Metternich’ és Kolowrat’ bureaucratico jesuitico moscovilicus igéje testté lett a magyar nem­zet boldogítására. Volt ugyan sok becsületes magyar ember, ki ősi jámborságánál fogva, mindig Budát hitte hazánk­ fővárosának, de ez amollyan csak peleskei nótárius féle eszme volt, mit legkevésbbé hittek azok, kiknek Budán a fővárost kell vóla képezniük. Márczius óta azonban igen változtak — mint már említők— végeink. Nyugatra ugyanis igen kiterjedt hazánk, mert még a Bécsben, párisi divatlapok szerint épített torlaszokon túl is, köz­vetlen határosak vagyunk a frankfurti német és prágai tót congres­­sussal. Az utóbbi ránk nézve annál fontosabb, mivel maga is szí­veskedett határainkat kiszabni. Az illető pánszláv törvényczikk kö­­rülbelől így hangzott volna: „Magyarország északi határa legyen Pest megye­ déli része, déli határvonala pedig Bácsmegye’ északi széle.­* Vagy képzelve azt a melodicus cseh nyelvet még rosszabbul hangzott volna, szin­te kár hogy Windischgrätz olly korán be (le) porozta a jegyző­könyvet. Éjszakról fájdalom még mindig Siberia maradt határunk, mert lengyel szomszédaink, mennyire hálából a prágai barátságos határ­osztásban részt nem vettek, még most is részint kijelölt, részint va­lóságos polgárai e regényes tartománynak csakhogy mostani kor­mányunk onnan bundákat nem igen várhat, inkább szeretné a vallás és politikában annyira orthodox czár őket velünk együtt oda hűtőbe vinni. Keletre ledőlt a sorompó s ismét egygyé forrtunk testvéreink­kel, s ott határainkon bérczei közt 400,000 székely tanyáz, éleseb­ben villogtatva fegyvereit a pétervári, raboktól imádott álnap felé, mint az ormok’ madara szemeit az égi nap’ sugarai felé. — Délre csak a szerepek változtak, nem a halál, mert a zágrábi fekete sereg ön müvébe veszett, mint az egyszeri kuruzsoló, ki saját lapdacsai­­tól veszett el; mert Gay hajdani harambasájok felülkerekedett, pénzüket, mit hajdan koldult, most erőszakkal rabolja el; de helyé­be a népe­ jobbjaitól is megvetett rácz patriarchs lépett, fanaticus és fanatizáló pópáival, s ki már olly hatalomra jutott, hogy a zágrábi gyűlésen a hajdan mindenható catholicus egyház egy fő praelatusa barátságfentartása’ kedvéért nem átallá azt mondani: „A szent lé­lek’ származását úgy sem foghatja fel emberi ész, tehát ne gondol­junk vele, legyen az bár­ki’ fia.” A bécsi bizony nem istenben boldogult hadi tanács is megha­gyd határoszlop gyanánt emlékét. Ez Jellasich a volt bán, a király, hű alattvalója, hatalm­as és becsületességben szinte Gayval vetekedő financier, lángeszű illir költő, és jeles hadvezér, kit mint likai ez­redest a bosnyákok ezredestül úgy beszorítottak egy mocsárba,hogy mint minap egy igen elmés hazánkba mondá, maga is csak egy öreg béka hátán úszhatott ki a posványból; némellyek azt állítják, hogy Jellasich ezen expeditio óta utálja a vizet. Ezek volnának honunk mostani határai. S e határok közt a fő­város ha nem is az ős Buda, de mint ifjúit nemzethez illik, az ifjú Budapest. Itt székel magas lakában, hozzá méltónak bizonyult lélek­kel a nádor, ki midőn a réginek a felelős kormány mellett enyészni kelle, mint már valóságos királyi helytartó, phoenix gyanánt ujult hatalommal, őrködik felettünk, k­i van a kormány, itt lesz a nemzet i­s , miután­­ a íj aj tin ni cuuc­n.ni 11 uuiurait alK8lin9S]IU lóridi szókal használták fel a bécsiek, a szabadság’ kivívására, mellyek olly sokáig voltak bástyái az absolutismurnak, innen kormányoztatik a s­emzet. Csak most lett valósággá ezen czim: „Fővárosi újdonságok.“ Mert mint korunk, a szegény zsidókat kivéve, mindent emancipált emancipálá az újdonságokat. Nem lesz azoknak többé kirekesztő tár­gya: egy a dunaparton megfutamodott ártatlan csirke, a vámosok’, hajdúk’s hajósok’ gorombasága és Saphiréval vetekedő humora, nem egy elcsent hengeróra, nem olly apróságok, mint zsemlyék és mé­száros-mérték, m­m egy kissé vigabb korcsmai zaj, mellyet talán egy újságíró’ közel lakó hystericus barátnéja nem tűrhetett, egy szó­val nem komolyabb szint öltött korunkhoz nem illő hiúságok. Érde­kessé teendik azokat az ikervárosi nép’ és közgyűlések’ leirása, min­dennemű életjelenetei; körökbe vonhatunk a méltányosság’ határai közt minden embert, minden tényt, a kormány’ főtagjaitól le azon budai józan polgárokig, kik a felderült szabadságot, először is egy a szabadság mellett szót emelt polgártársuk’ kilökésére használták. Egy szóval, mindent, mi e város­ falaiban létezik, sőt azokon kivül is, példáért a budai hegyeken felírásokul használt uj magyar nyel­vet, melly illyetén szavakból áll: „m u t a t ó k a, i n t ö k e, pihe­nőké, ülök e.“ S ezt mind neked köszönhetjük, isteni sajtósza­badság,­­ s azért midőn átalakult fővárosunknak hű képét festeni iparkodunk, kezdjük először is a te műveiben. De miután e czikk bevezetésnek annyira hosszú volt, hogy talán a sajtószabadság­ ajánlatára épen nem szolgálhat, hagyjuk jö­vőre folytatását, mert mindent mérsékelve kellvén használni, még a sajtószabadságot is, minek egy pesti m­agyar lap­ szerkesztője fé­nyes példáját adá, ki a felszabadult sajtónak még egyéb hasznát nem véve, minthogy segédei és szolgája fizetéséből valamit lehú­zott, gondolván, hogy a censura eltörlése után kevesült dolgok, a­­mazoknak nem kellvén a törléseket pótolni, ezeknek pedig nem a censorhoz futkározni; én is okulva ezen szép tapasztalásu úri em­ber’ példáján, a mérséklésben annyira erőt veszek magamon, hogy czikkemet ezennel félbeszakasztván, a tisztelt közönséget jövő al­kalomig türelemmel lenni kérem. A — Tegnapelőtt jan. 26. este ő fensége, a nádor királyi hely­tartó , gróf Széchenyi és báró Eötvös ministerektöl kisérve, In­sbruckból megérkezett. — Ő felségének julius’ folytán Budára költözése igen való­színű. Jelenleg azonban, gyöngélkedés miatt, országgyűlésünk’ megnyitására meg nem jelenhetett. — Ő felsége a nádor kir. helytartót méltóztatott az ország­gyűlésnek megnyitásával megbízni; s egyszersmind arról is meg­lévén ő felsége győződve, hogy a jelen körülmények közt az or­­száglási intézkedések gyakran sem halasztást nem szenvedhetnek, sem a távolból nem igazgathatók; valamint az ausztriai császári tartományokban János főherczeg van ő felséges teljhatalmú képvi­selőjéül kinevezve, úgy Magyarországra s a vele egyesült és hozzákapcsolt országokra s tartományokra — a határ­őrvidéket is világosan ide értve — István félig nádort méltóztatott — addig, mig ő felsége’ betegeskedése által, az országlás’ fáradalmaiban aka­dályozva lesz — legfelsőbb kir. képviselőjéül teljhatalommal kine­vezni; s­őt úgy az országgyűlési állapodások’ megerősítésével, sanctiojával, mint szinte azon hatóságok ideiglenes gyakorlatával is megbízni, mellyek az 1848: 3-ik t. czikkben egyenesen ö fel­ségének vannak feltartva (kivéve azonban a 7—ik §-szt). — A nemzet meleg hálával fogadandja ö felségeh ez újabb kegyelmes gondoskodását, s bizonyosan semmit sem óhajt inkább, minthogy­­s Buda várában ö felségét rendíthetlen hűségével körülvehesse Követválasztások: Temes megyéből: Vuko­­vics Sabbas, Gorove István, Várkonyi Ádám, Fischer István, Róth Sándor, Kis Miklós, Deskó Athanás, Nyéky Alberti; Temesvár városból: Filep Lipót; Verseczről: Szemere Bertalan ;Csa­­nádból: Glatz Antal, Dedinszky József; Makóról: Bánhidy Al­bert ; B­á­c­s­b­ó­l: Kossuth Lajos, Zákó István, Manics Péter, Lati­­novics Móricz,Mártonfi Károly; Bajáró­l: Mészáros Lázár; Zen­tár­ó­l: Sinkai Károly; Szabadkáról: Spelletich Bódog, Vojnics Lukács; Somogyból: gr. Festetich Miklós, Koller József, Kund Vincze, Mujzer lelkész, Madarász László, Fekete Lajos, Záborszky Imre, Záborszky Alajos; Pestről: Nyáry Pál, Hajnik Pál, Eck­stein Rudolf, Beniczky Ödön, gr. Teleky László; II. Körösről: Tanárky Gedeon; Kecskemétről: Kossuth Lajos (ennek lemon­dásával) Karika János, Simonyi János ;Czeglédről: Vargha Sán­dor ; Tornából: Gedeon János, Soltész János; Győrből: Ká­­lóczy Lajos, Bay Antal, Balogh Kornél; Baranyából: gr. Bat­thyány Kázmér, Bartos Ede, Perczel Vincze, Hegedűs József, An­gyal Pál, Bencze Ignácz, Madarász József; Pécsről: Aidinger Pál; S­z­a­t­h­m­á­r­b­ó­l: Kovács Lajos, Ternyey János, Nagy Ignácz, Riskó Ignácz, Botka Imre, Ujfalusy Lajos ;Szatmárvárosból: Pap Endre; Z­a­l­á­b­ó­l: Deák Ferencz, Tolnay Károy, Glavina Já­nos, Horváth József, Simon Pál, b. Pattheany József, Csernán Sán­dor; Barsból: Balogh János, Sebestényi Ignácz, Farkas Pál; Szabolcsból: Elek Mihály, Erős Lajos, Bónis Samu, Kállay Ö­­dön, Szunyogh Rudolf, Somossy Ignácz; Esztergomból: Zsit­­vay József, Wargha Benedek,Besze János; Gyöngyösről: Al­­mássy Pál; Borsodból: K. Eötvös József, Okolicsányi Lajos, Vadmy Miksa, Gencsi József; Miskolczról: Szemere Bertalan, Palóczy László; Pozsonyból: Szálé Antal, Szüllő György, Or­­gyay Lajos, Bittó István, Csehy Zsigmond, Sebestény László, Be­niczky Pál, Boldizsár István; Pozsony városból: Neszter és Hauser; Tolnából: Perczel Móricz, Bezerédy István, Bartal György, Radnics Pál; Fejérből: Fialh István, Madarász József, Madarász László; Fejérvár városból: gr. Batthyány István ; Komáromból: Pázmándy Dénes, Ghyczy Kálmán, Halassy Edu­­árd, Sárközy József; Arad városból: Szalbek György; Cson­­grád városból: Klauzál Gábor; Békés­ Csabáró­l: Táncsics Mihály; Nyíregyházáról: Hatzel Márton;Debreczenből: Deák Ferencz, Farkas Károly, Tar Károly; Jászkun kerület­ből: Szentkirályi Móricz,Ulésy János, Pap Móricz; Hajdúkerü­letből: Kovács Miklós; Z­a­r­á­n­d­b­ó­l: Baleznai Imre, Babo­­lyi Károly; Szentesről: Horváth Ferencz; Torontálból: Plech József, Karácsonyi Antal, Bogdán Vincze, Hertelendy Mik­sa, Bogdanovich Vilibald, Dániel Pál, Bakalovich Szilárd, Rónay Lajos; Nagy- Becskerekről: Hrizsits Lázár; N­a­gy­­is­f­a í n­a a r­os­­siója novics minaiy; Ves­z­prémből: Kupricz Imre, Bocsor Ist., Ányos Ist., Pap János, Szabadhegyi Antal, Mol­nár Dénes; Kras­znábó­l: Bagosi Sándor; Zólyomból: Ka­lauz Pál, Huság Dániel; Nyitrából: Tarnóczy Kázmér, Mark­­hot János; Budáról: Házmán Ferencz, Perczel Móricz; Sá­rosból: Kapi Ede, Dobay Hugó, Fábri István, Szirmay Pál, Jakovics József; H. M. Vásárhelyről: Török Bálint; Bé­re­g­b­ő 1: Román Ferencz, Szintay János, Lónyay Menyhért, Bu­­day Sándor; Hevesbő 1: Németh Albert; Újbányáról: Sebes­tényi Ignácz; Szolnokból: Gr­áfl József; Moson­ybó 1: Zichy Antal, Imrédy Lipót; U n g b­ó 1: Kandó Kálmán, Olcsváry Gábor, Pribék Antal, Fekete Lőrincz. Kő vár vid­ékr­ő 1: b. Kemény Zsigm.; Zemplénből: Szirmay Ödön, Kazinczi Gábor, Buday Andor; Győr város­bó 1: Lukács Sándor; Sopronvárosból: Martiny Frigyes; Ó­­becséről: Szalmásy Ferencz; Trencsénből: Borsiczky István, Kubicza Pál; T­u­r­ó­c­z­b­ó­l: Lehoczky Pál, b. Prónay Gáb., Justh György; U­g­o­c­s­á­b­ó­l: Abonyi István, Egri János; Csong­­rád megyéből: Somogyi Antal, Bogyó Sándor; Nógrádból: Sréter László, Kubínyi Ferencz, Horváth Ödön, Pulszky Ferencz, Frideczky Lajos; A­b­a­u­j­b­ó­l: Ferdinandy Bertalan, K­a­s­s­á­r­ó­l b. Luzsenszky Pál; A­r­a­d­b­ó­l: Fábián Gábor, Szőke Károly, Szerb Tivadar, b. Simonyi Lajos, Malek Ferencz, Urbán Gyula; M­a­r­ma­­rosból: Asztalos Pál, Mánn József, Mihályi Gábor, Szaplonczay József, Selevér Elek.­ ­ — Tegnapelőtt éjjel 29-kén ministeri tanács volt, melly éjfél után egy órán túl tartott. — A mint értesülve vagyunk, a ta­nácskozás az országgyűlésre vonatkozott, s azon politicára, mellyet az illir pártttzés, irányában a ministerium a nemzeti gyűlésnek aján­lani fog. — Meg vagyunk bízva, tudatni a közönséggel, miként azon hit, mintha a pénzügy­minister már most lemondott volna, nem valósul. Ámbár mindinkább roskadozó egészsége aligha­nem kényszerítendő a ministeriumbóli kilépésre. — A törvényes szokás szerinti 3 megjelenési nap megtar­tatván, az országgyűlés julius 5-kén nyitatik meg. — Jól értesült kútfőből tudjuk, miként a képviselőhöz’ elnök­ségére Pázmándy Dénes a ministerium’ jelöltje. Ő már a ministerium’ alakításakor értesíttetett ezen combinatio felöl. 1360,000 lőszer-töltés s egyszersmind 3,000 kasza is küldetett. — Jó fegyver ez a kasza más egyebek közt ! A hadügyminiszer már 50,000-et vétetett, miből Csányi k.biztosnak már 6000 szállittatott. Török Gábor, a szegedi tábor­ ellátására kinevezett polgári biztos, elkezdte működését. Maga mellé vevén Somogyi Lászlót, Lichtenstein huszár­ezredbeli volt századost, ki több fran­­czia s orosz táborozásokban a katonaság­ ellátásában sok jártassá­got szerzett. A vidéken lakház, vonó erő, malmok, hajók, sütök, gabna, széna, tűzi­fa összeiratott; a magánosok utasíttattak: lássák el magukat liszttel, miszerint minden malmok a közszolgálatra re­­quiráltathassanak. Kompok, átjárások jó karba tétetnek. Arad, M. Pécska, Makó Szeged, mint kincstári épületekkel is ellátott helyek, magtár­helyekké jelöltettek; a radnai maros-tisztító kincstári tiszt­ség a keze alatt levő hajók jó karban tartására utasíh­atott, misze­rint szállításra s a szállító hajók­ oltalmazására fordíttathassanak. Örömmel értjük, hogy az idei termés, széna és gabona szép, tavak­ is van mindenütt azon vidéken, s azért az ellátásban fogyat­kozás nem lesz. Hogy Szegedről junius 21-én mozdult 913 honvéd és 300 sorkatona gőzösön ,­Becsére, hogy Pestről is ment oda egy ezred honvéd s minden oldalról gyűl a rendes katonaság; Kunságon 2,500 ember, Pest­ alsó részén mintegy 4,000 induló­ készen áll, — Bács­­ban Ókérnél 5,000 ember táboroz s 20,000-ig gyűl, mindezek ismert dolgok. J­o­v­i­c­s tábornok a Bácsmegyében s környékén összevont haderő- parancsnokságát betegség miatt el nem vállalván, a had­­ügyminister B­e­c­h­t­o­l­d gróf tábornokra bízta a vezérséget, ki ju­nius 29-én már a helyszínére való menendő, s ez által megelőz­­tetett a bácsi tábori kívánsága, melly vezér végett küldöttséget uta­sított a ministeriumhoz. Knézy alispán egy junius 28-diki levelében jelenti, hogy Bácsban 6,000 frt adakozás jött be kezéhez, s kéri annak a bácsi tábori szükségeire fordithatását, a­mig ellátásáról máskint történ­nék intézkedés. — Mielőtt kért volna, már megtörtént. A seregek’ ellátásáról gondoskodva van, s különösen az ókori táborba, Knézy alispán levelének érkezte előtt, kész­pénzben 10,000 port, egy­úttal Arad megyéből, jun. 16. Átalakulási korszakunk me­gyénk’ különféle nyelvű lakosai közt tagadhatlanul a magyart találta az uj viszonyokra legérettebbnek. Vele, az anyagi te­kintetben olly annyira elötte álló német nyelvű lakosok sem állha­­ták ki az egyensúlyt. Újabb jele a magyar elem’ szellemi életrevalóságának, garantiája jövendőjének. Tulajdonmeg­­támadás’, vagyis legelő-követelés’ ürügye álhit, földesúri kaszáltok elfoglalása vagy leetetése, s egyéb rendetlenségekről, mik itt-ott nálunk is mutatkoztak, magyar helységeink semmit sem tudnak. Ha felmerültek is köztök néhol balfogalmak, azok is más nyelvű szomszédaiktól szivárogtak hozzájok, s kevés felvilágositás után azonnal elenyésztek; mig a más ajkú lakosok, a pillanatnyi ca­­pacitatio után is, nagyobb részint s kivált eleinte alig men­külhet­ék meg, hihetőleg ármány-sugta rögeszméiktől. Ilyen a többi közt, azon boszantó vélemény, mintha a nagyszerű engedményeket a nemzet’akarata’ellenére egyenesen a császártól nyerték vol­na, illyen a nemzetőrségtől­ idegenkedés, katonáskodástól tételen stb. Táplálja az első véleményt az oláh ajkú lakosok közt azon kö­rülmény, melynél fogva köztök az i m p­e ra t­u (császár) szó álalá­­­nosan ismert kifejezés, a mig a kráj ritkán, s a rege (király) egy átalában ismeretlen. *) Nagy baj ezután a népben átalában mindenütt mutatkozott bi­­zodalmatlanság a műveltebb ember iránt. A nép minden mű­veit e­mberben az is tocr­a tá­t, urat s százados ta­pasztalásánál fogva zsarnokot lát. Ezen sajnálkoz­nunk inkább, mint csodálkoznunk lehet, mert az olly sokáig butaság’ és kényuraság’járszalagán tartott néptől első pillanatban alig le­he­tett mást várni. Rendet említ neki valaki, már ez nem­ tetszik, mert nála a rend’ fogalma, a szolgaság’és zsarnokság’ fogalmával azonosult. Tulajdonszentségről beszél valaki neki, az ismét nem tetszik, mert neki részint nem volt tulajdona, mellyet becsülni, részint nem volt elegendő ipara, mellyel a ke­ze közt levő földet gyümölcsözőbbé, s minden szükséges’, sőt ké­nyelme’ kielégítésének is bő forrásává alakítani, megtanulta volna;— és igy tovább. Népünk még mindig a kevesebb iparral járó nomád­­féle baromtenyésztésre támaszkodik, s parlagon hagyott vagy hanyagúl müveit földéhez képe­st, temérdek marhát tart. Innét van legelőjének keveslése, s a szomszéd tágabb kaszállók utáni vétkes vágya s reménye. A német lakosok közt a bizodalmatlanság néhol annyira ment, miszerint az aradi várba járogattak, néhány magas katonai egyénektől (mint saját szavaik szerint, a császár’ embereitől) tanácsot és felvilágosítást kérendök. S itt meg nem állhatom, hogy átalában minden vallásu lelkészekre kiterjesztve, ne kárhoztassam azon majd csaknem szándékosnak látszó részvétlenséget s tétlensé­get, mellyben lelkészeink (kevés dicső kivétellel) az átalakulás’ pil­lanata óta, egyházi úgy mint politicai téren vesztegleltek. És pedig milly tömérdek jót tehetendettek, ha a népet az átalakulás’ főbb mo­mentumainak kellő felfogására előkészítők vala ! Mire pedig az első pillanatban épen ők, egyedül ők valának hivatva. Egyébiránt megyénk’ népe most tökéletes csendben van. A törvénytelen szerb mozgalmak megyénk’ görög n. c. lako­sainál egyátalában nem találtak rokonszenvre. Azon óvástétel­­ben, melly a karloviczi törvénytelenségek ellen, az oláh aj­kú nép’ nevében Pesten megjelent, a mieink is hatályos részt venek, s a karloviczi érseknek felhív­ó levelét, az aradi g. n. e. püspök, a megyéje’ papjaival tartott tanács­­kozmányból visszaküldötte. A derék püspök kötelességét teljesítette. S körülményeink mostohasága hozza magával, hogy azért is köszönetet szavazzunk, ha valaki kötelességét teljesíti. Egyéb­iránt az oláh nép elöljáróitól s műveltebbjeitől mindig, de most ki­váltképen nem csak negativ, hanem positiv szolgálatot is igényel a hon.* Reméljük is megyénk’ leyális érzelmű tisztes­rendű oláhjaitól, hogy a népnek hazafias irányba­­ni felvilágosításával, a hon’ egységének, békéjének s ez által mind­nyájunk’ jóllétének biztosítására, tettlegesen közremunkálni, s hon­­fiuságban a derék marmarosiakkal vetélkedni fognak. És ezt annyival inkább reméljük, mert örömmel és a testvériség, méltányló érzetével tapasztaljuk, hogy az Erdélyből el­hangzott Noprsaféle téveszmék sem tántoríthaták meg szilárd hon­fiúi gondolkodásukat. És méltán is, mert Magyarország’ alkotmányának jelleme a különféle fajok és bevett vallások’ irányában, eddig is az egyenlőség volt. A polgári állás’ különböző fokozatait egyedül a kiváltság alapitá meg. Magyarországban a nemzet mindig egy volt, s annak tagjává vallás- és fajkülönbség nélkül mindenkit a kiváltság avata fel. A kivá­ltság’ hi­ánya egyirántfujta minden fajt, a magyart sem véve ki. Most Magyarország’ nemzete szinte egy, csakhogy már most kiváltságra sincs többé szü­k­­ség, azért, hogy annak tagja lehessen az, ki ma­gyar földön született. Világos tehát, hogy a sza­badság és egyenlőség a mindnyájunkat közösen sújtó kiváltság­ irányában, nem pedig a különféle fajokra nézve ví­vatott ki, minthogy e részben nálunk ezelőtt is tökéletes egyenlőség létezett; avvagy mikép számíthatnék különben a Zrínyieket, Frangepánokat, Ve­rán­c­z és Oláh Miklósokat e hon leghűbb, legnagyobb fiai közé ? Az aristocratia nem a sajátképi magyar, nem egyes faj­, hanem az egész hon­ népének javára mondott le kivált­ságairól. Ebben áll átalakulásunk’ és alkotmányunk’ philosophiája; ebben fekszik közjogunk’ szent­sége, mit semmi ellenséges mozgalmak meg nem dönthetnek, mert azaz örök ész’jogán fenek­­lik. Ebben fekszik a garantia, hogy mi­n­dadd­i­g, mig Európa’ földében a ci­vili s­a ti­o’ zászlója erő­sen áll, Magyarhon sem ingadozhat; mert intéz­ményeink a polgári modon Európa’ rokonszenvét megérdemlik; mert átalakulásunk által az Euró­pában uralkodó eszméket — mellyekről mint Kos­suth egyik országgyűlési beszédében mondá, so­ha sem szoktunk elmaradni — ismét nemcsak át­ültettük honunk’ földébe,hanem azok’ ápolására svédelmé­re, mint már többször valánk, újólag hivatva vagyunk. Kitetszik ezekből, milly vak szenvedély vezeti azokat, kik az európai polgárisodás’ eszméinek teljes félreismerésével, sőt kihá­­nyolásával Magyarhon’ egysége ellen izgatnak; s Európa ellenér­,­n a sárga-fekete színek’ ürügye alatt, Austria’ pártfogását s szövetsé­gét reményük kierőszakolhatni. Mintha bizony a szinte alkotmá­­ ny Táplálja továbbá itt-ott papjaiknak tudatlansági rata, legtöbb helyütt pedig teljes rész­vétlensége: a kellő felvilágosítás­ hiánya, néhol roszsha­­cziknél lógva.

Next