Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-07-01 / 1. szám
ga bureaucraticus sorompó, melly édes testvéreinktől választa el. Délre az ur isten’ fekete serge, s az ausztriai császár’ burnótszii frakkos katonái voltak határaink. Az első a zágrábi püspök megyei fö és fötelen tisztelendő urak’ alakjában, kik Gay Lajost fogadták fel mint végörharambasát. A másik a bécsi Ütközetvesztő czopfos Hofkriegsrath tizennégy század óta Terézia-rend és mogyoró bottal németté dresairozni szándékolt végvidéki ezred’ képében. Ezen illy szépen körülhatározott ország fővárosa feküdt Ausztriában Bécsben magyar cancellaria név alatt, hol Metternich’ és Kolowrat’ bureaucratico jesuitico moscovilicus igéje testté lett a magyar nemzet boldogítására. Volt ugyan sok becsületes magyar ember, ki ősi jámborságánál fogva, mindig Budát hitte hazánk fővárosának, de ez amollyan csak peleskei nótárius féle eszme volt, mit legkevésbbé hittek azok, kiknek Budán a fővárost kell vóla képezniük. Márczius óta azonban igen változtak — mint már említők— végeink. Nyugatra ugyanis igen kiterjedt hazánk, mert még a Bécsben, párisi divatlapok szerint épített torlaszokon túl is, közvetlen határosak vagyunk a frankfurti német és prágai tót congressussal. Az utóbbi ránk nézve annál fontosabb, mivel maga is szíveskedett határainkat kiszabni. Az illető pánszláv törvényczikk körülbelől így hangzott volna: „Magyarország északi határa legyen Pest megye déli része, déli határvonala pedig Bácsmegye’ északi széle.* Vagy képzelve azt a melodicus cseh nyelvet még rosszabbul hangzott volna, szinte kár hogy Windischgrätz olly korán be (le) porozta a jegyzőkönyvet. Éjszakról fájdalom még mindig Siberia maradt határunk, mert lengyel szomszédaink, mennyire hálából a prágai barátságos határosztásban részt nem vettek, még most is részint kijelölt, részint valóságos polgárai e regényes tartománynak csakhogy mostani kormányunk onnan bundákat nem igen várhat, inkább szeretné a vallás és politikában annyira orthodox czár őket velünk együtt oda hűtőbe vinni. Keletre ledőlt a sorompó s ismét egygyé forrtunk testvéreinkkel, s ott határainkon bérczei közt 400,000 székely tanyáz, élesebben villogtatva fegyvereit a pétervári, raboktól imádott álnap felé, mint az ormok’ madara szemeit az égi nap’ sugarai felé. — Délre csak a szerepek változtak, nem a halál, mert a zágrábi fekete sereg ön müvébe veszett, mint az egyszeri kuruzsoló, ki saját lapdacsaitól veszett el; mert Gay hajdani harambasájok felülkerekedett, pénzüket, mit hajdan koldult, most erőszakkal rabolja el; de helyébe a népe jobbjaitól is megvetett rácz patriarchs lépett, fanaticus és fanatizáló pópáival, s ki már olly hatalomra jutott, hogy a zágrábi gyűlésen a hajdan mindenható catholicus egyház egy fő praelatusa barátságfentartása’ kedvéért nem átallá azt mondani: „A szent lélek’ származását úgy sem foghatja fel emberi ész, tehát ne gondoljunk vele, legyen az bárki’ fia.” A bécsi bizony nem istenben boldogult hadi tanács is meghagyd határoszlop gyanánt emlékét. Ez Jellasich a volt bán, a király, hű alattvalója, hatalmas és becsületességben szinte Gayval vetekedő financier, lángeszű illir költő, és jeles hadvezér, kit mint likai ezredest a bosnyákok ezredestül úgy beszorítottak egy mocsárba,hogy mint minap egy igen elmés hazánkba mondá, maga is csak egy öreg béka hátán úszhatott ki a posványból; némellyek azt állítják, hogy Jellasich ezen expeditio óta utálja a vizet. Ezek volnának honunk mostani határai. S e határok közt a főváros ha nem is az ős Buda, de mint ifjúit nemzethez illik, az ifjú Budapest. Itt székel magas lakában, hozzá méltónak bizonyult lélekkel a nádor, ki midőn a réginek a felelős kormány mellett enyészni kelle, mint már valóságos királyi helytartó, phoenix gyanánt ujult hatalommal, őrködik felettünk, ki van a kormány, itt lesz a nemzet is , miután a íj aj tin ni cuucn.ni 11 uuiurait alK8lin9S]IU lóridi szókal használták fel a bécsiek, a szabadság’ kivívására, mellyek olly sokáig voltak bástyái az absolutismurnak, innen kormányoztatik a semzet. Csak most lett valósággá ezen czim: „Fővárosi újdonságok.“ Mert mint korunk, a szegény zsidókat kivéve, mindent emancipált emancipálá az újdonságokat. Nem lesz azoknak többé kirekesztő tárgya: egy a dunaparton megfutamodott ártatlan csirke, a vámosok’, hajdúk’s hajósok’ gorombasága és Saphiréval vetekedő humora, nem egy elcsent hengeróra, nem olly apróságok, mint zsemlyék és mészáros-mérték, mm egy kissé vigabb korcsmai zaj, mellyet talán egy újságíró’ közel lakó hystericus barátnéja nem tűrhetett, egy szóval nem komolyabb szint öltött korunkhoz nem illő hiúságok. Érdekessé teendik azokat az ikervárosi nép’ és közgyűlések’ leirása, mindennemű életjelenetei; körökbe vonhatunk a méltányosság’ határai közt minden embert, minden tényt, a kormány’ főtagjaitól le azon budai józan polgárokig, kik a felderült szabadságot, először is egy a szabadság mellett szót emelt polgártársuk’ kilökésére használták. Egy szóval, mindent, mi e város falaiban létezik, sőt azokon kivül is, példáért a budai hegyeken felírásokul használt uj magyar nyelvet, melly illyetén szavakból áll: „m u t a t ó k a, i n t ö k e, pihenőké, ülök e.“ S ezt mind neked köszönhetjük, isteni sajtószabadság, s azért midőn átalakult fővárosunknak hű képét festeni iparkodunk, kezdjük először is a te műveiben. De miután e czikk bevezetésnek annyira hosszú volt, hogy talán a sajtószabadság ajánlatára épen nem szolgálhat, hagyjuk jövőre folytatását, mert mindent mérsékelve kellvén használni, még a sajtószabadságot is, minek egy pesti magyar lap szerkesztője fényes példáját adá, ki a felszabadult sajtónak még egyéb hasznát nem véve, minthogy segédei és szolgája fizetéséből valamit lehúzott, gondolván, hogy a censura eltörlése után kevesült dolgok, amazoknak nem kellvén a törléseket pótolni, ezeknek pedig nem a censorhoz futkározni; én is okulva ezen szép tapasztalásu úri ember’ példáján, a mérséklésben annyira erőt veszek magamon, hogy czikkemet ezennel félbeszakasztván, a tisztelt közönséget jövő alkalomig türelemmel lenni kérem. A — Tegnapelőtt jan. 26. este ő fensége, a nádor királyi helytartó , gróf Széchenyi és báró Eötvös ministerektöl kisérve, Insbruckból megérkezett. — Ő felségének julius’ folytán Budára költözése igen valószínű. Jelenleg azonban, gyöngélkedés miatt, országgyűlésünk’ megnyitására meg nem jelenhetett. — Ő felsége a nádor kir. helytartót méltóztatott az országgyűlésnek megnyitásával megbízni; s egyszersmind arról is meglévén ő felsége győződve, hogy a jelen körülmények közt az országlási intézkedések gyakran sem halasztást nem szenvedhetnek, sem a távolból nem igazgathatók; valamint az ausztriai császári tartományokban János főherczeg van ő felséges teljhatalmú képviselőjéül kinevezve, úgy Magyarországra s a vele egyesült és hozzákapcsolt országokra s tartományokra — a határőrvidéket is világosan ide értve — István félig nádort méltóztatott — addig, mig ő felsége’ betegeskedése által, az országlás’ fáradalmaiban akadályozva lesz — legfelsőbb kir. képviselőjéül teljhatalommal kinevezni; sőt úgy az országgyűlési állapodások’ megerősítésével, sanctiojával, mint szinte azon hatóságok ideiglenes gyakorlatával is megbízni, mellyek az 1848: 3-ik t. czikkben egyenesen ö felségének vannak feltartva (kivéve azonban a 7—ik §-szt). — A nemzet meleg hálával fogadandja ö felségeh ez újabb kegyelmes gondoskodását, s bizonyosan semmit sem óhajt inkább, minthogys Buda várában ö felségét rendíthetlen hűségével körülvehesse Követválasztások: Temes megyéből: Vukovics Sabbas, Gorove István, Várkonyi Ádám, Fischer István, Róth Sándor, Kis Miklós, Deskó Athanás, Nyéky Alberti; Temesvár városból: Filep Lipót; Verseczről: Szemere Bertalan ;Csanádból: Glatz Antal, Dedinszky József; Makóról: Bánhidy Albert ; Bácsból: Kossuth Lajos, Zákó István, Manics Péter, Latinovics Móricz,Mártonfi Károly; Bajáról: Mészáros Lázár; Zentáról: Sinkai Károly; Szabadkáról: Spelletich Bódog, Vojnics Lukács; Somogyból: gr. Festetich Miklós, Koller József, Kund Vincze, Mujzer lelkész, Madarász László, Fekete Lajos, Záborszky Imre, Záborszky Alajos; Pestről: Nyáry Pál, Hajnik Pál, Eckstein Rudolf, Beniczky Ödön, gr. Teleky László; II. Körösről: Tanárky Gedeon; Kecskemétről: Kossuth Lajos (ennek lemondásával) Karika János, Simonyi János ;Czeglédről: Vargha Sándor ; Tornából: Gedeon János, Soltész János; Győrből: Kálóczy Lajos, Bay Antal, Balogh Kornél; Baranyából: gr. Batthyány Kázmér, Bartos Ede, Perczel Vincze, Hegedűs József, Angyal Pál, Bencze Ignácz, Madarász József; Pécsről: Aidinger Pál; Szathmárból: Kovács Lajos, Ternyey János, Nagy Ignácz, Riskó Ignácz, Botka Imre, Ujfalusy Lajos ;Szatmárvárosból: Pap Endre; Zalából: Deák Ferencz, Tolnay Károy, Glavina János, Horváth József, Simon Pál, b. Pattheany József, Csernán Sándor; Barsból: Balogh János, Sebestényi Ignácz, Farkas Pál; Szabolcsból: Elek Mihály, Erős Lajos, Bónis Samu, Kállay Ödön, Szunyogh Rudolf, Somossy Ignácz; Esztergomból: Zsitvay József, Wargha Benedek,Besze János; Gyöngyösről: Almássy Pál; Borsodból: K. Eötvös József, Okolicsányi Lajos, Vadmy Miksa, Gencsi József; Miskolczról: Szemere Bertalan, Palóczy László; Pozsonyból: Szálé Antal, Szüllő György, Orgyay Lajos, Bittó István, Csehy Zsigmond, Sebestény László, Beniczky Pál, Boldizsár István; Pozsony városból: Neszter és Hauser; Tolnából: Perczel Móricz, Bezerédy István, Bartal György, Radnics Pál; Fejérből: Fialh István, Madarász József, Madarász László; Fejérvár városból: gr. Batthyány István ; Komáromból: Pázmándy Dénes, Ghyczy Kálmán, Halassy Eduárd, Sárközy József; Arad városból: Szalbek György; Csongrád városból: Klauzál Gábor; Békés Csabáról: Táncsics Mihály; Nyíregyházáról: Hatzel Márton;Debreczenből: Deák Ferencz, Farkas Károly, Tar Károly; Jászkun kerületből: Szentkirályi Móricz,Ulésy János, Pap Móricz; Hajdúkerületből: Kovács Miklós; Zarándból: Baleznai Imre, Babolyi Károly; Szentesről: Horváth Ferencz; Torontálból: Plech József, Karácsonyi Antal, Bogdán Vincze, Hertelendy Miksa, Bogdanovich Vilibald, Dániel Pál, Bakalovich Szilárd, Rónay Lajos; Nagy- Becskerekről: Hrizsits Lázár; Nagyisfa í na a rossiója novics minaiy; Veszprémből: Kupricz Imre, Bocsor Ist., Ányos Ist., Pap János, Szabadhegyi Antal, Molnár Dénes; Krasznából: Bagosi Sándor; Zólyomból: Kalauz Pál, Huság Dániel; Nyitrából: Tarnóczy Kázmér, Markhot János; Budáról: Házmán Ferencz, Perczel Móricz; Sárosból: Kapi Ede, Dobay Hugó, Fábri István, Szirmay Pál, Jakovics József; H. M. Vásárhelyről: Török Bálint; Béregbő 1: Román Ferencz, Szintay János, Lónyay Menyhért, Buday Sándor; Hevesbő 1: Németh Albert; Újbányáról: Sebestényi Ignácz; Szolnokból: Gráfl József; Mosonybó 1: Zichy Antal, Imrédy Lipót; U n g bó 1: Kandó Kálmán, Olcsváry Gábor, Pribék Antal, Fekete Lőrincz. Kő vár vidékrő 1: b. Kemény Zsigm.; Zemplénből: Szirmay Ödön, Kazinczi Gábor, Buday Andor; Győr városbó 1: Lukács Sándor; Sopronvárosból: Martiny Frigyes; Óbecséről: Szalmásy Ferencz; Trencsénből: Borsiczky István, Kubicza Pál; Turóczból: Lehoczky Pál, b. Prónay Gáb., Justh György; Ugocsából: Abonyi István, Egri János; Csongrád megyéből: Somogyi Antal, Bogyó Sándor; Nógrádból: Sréter László, Kubínyi Ferencz, Horváth Ödön, Pulszky Ferencz, Frideczky Lajos; Abaujból: Ferdinandy Bertalan, Kassáról b. Luzsenszky Pál; Aradból: Fábián Gábor, Szőke Károly, Szerb Tivadar, b. Simonyi Lajos, Malek Ferencz, Urbán Gyula; Marmarosból: Asztalos Pál, Mánn József, Mihályi Gábor, Szaplonczay József, Selevér Elek. — Tegnapelőtt éjjel 29-kén ministeri tanács volt, melly éjfél után egy órán túl tartott. — A mint értesülve vagyunk, a tanácskozás az országgyűlésre vonatkozott, s azon politicára, mellyet az illir pártttzés, irányában a ministerium a nemzeti gyűlésnek ajánlani fog. — Meg vagyunk bízva, tudatni a közönséggel, miként azon hit, mintha a pénzügyminister már most lemondott volna, nem valósul. Ámbár mindinkább roskadozó egészsége alighanem kényszerítendő a ministeriumbóli kilépésre. — A törvényes szokás szerinti 3 megjelenési nap megtartatván, az országgyűlés julius 5-kén nyitatik meg. — Jól értesült kútfőből tudjuk, miként a képviselőhöz’ elnökségére Pázmándy Dénes a ministerium’ jelöltje. Ő már a ministerium’ alakításakor értesíttetett ezen combinatio felöl. 1360,000 lőszer-töltés s egyszersmind 3,000 kasza is küldetett. — Jó fegyver ez a kasza más egyebek közt ! A hadügyminiszer már 50,000-et vétetett, miből Csányi k.biztosnak már 6000 szállittatott. Török Gábor, a szegedi tábor ellátására kinevezett polgári biztos, elkezdte működését. Maga mellé vevén Somogyi Lászlót, Lichtenstein huszárezredbeli volt századost, ki több franczia s orosz táborozásokban a katonaság ellátásában sok jártasságot szerzett. A vidéken lakház, vonó erő, malmok, hajók, sütök, gabna, széna, tűzifa összeiratott; a magánosok utasíttattak: lássák el magukat liszttel, miszerint minden malmok a közszolgálatra requiráltathassanak. Kompok, átjárások jó karba tétetnek. Arad, M. Pécska, Makó Szeged, mint kincstári épületekkel is ellátott helyek, magtárhelyekké jelöltettek; a radnai maros-tisztító kincstári tisztség a keze alatt levő hajók jó karban tartására utasíhatott, miszerint szállításra s a szállító hajók oltalmazására fordíttathassanak. Örömmel értjük, hogy az idei termés, széna és gabona szép, tavak is van mindenütt azon vidéken, s azért az ellátásban fogyatkozás nem lesz. Hogy Szegedről junius 21-én mozdult 913 honvéd és 300 sorkatona gőzösön ,Becsére, hogy Pestről is ment oda egy ezred honvéd s minden oldalról gyűl a rendes katonaság; Kunságon 2,500 ember, Pest alsó részén mintegy 4,000 induló készen áll, — Bácsban Ókérnél 5,000 ember táboroz s 20,000-ig gyűl, mindezek ismert dolgok. Jovics tábornok a Bácsmegyében s környékén összevont haderő- parancsnokságát betegség miatt el nem vállalván, a hadügyminister Bechtold gróf tábornokra bízta a vezérséget, ki junius 29-én már a helyszínére való menendő, s ez által megelőztetett a bácsi tábori kívánsága, melly vezér végett küldöttséget utasított a ministeriumhoz. Knézy alispán egy junius 28-diki levelében jelenti, hogy Bácsban 6,000 frt adakozás jött be kezéhez, s kéri annak a bácsi tábori szükségeire fordithatását, amig ellátásáról máskint történnék intézkedés. — Mielőtt kért volna, már megtörtént. A seregek’ ellátásáról gondoskodva van, s különösen az ókori táborba, Knézy alispán levelének érkezte előtt, készpénzben 10,000 port, egyúttal Arad megyéből, jun. 16. Átalakulási korszakunk megyénk’ különféle nyelvű lakosai közt tagadhatlanul a magyart találta az uj viszonyokra legérettebbnek. Vele, az anyagi tekintetben olly annyira elötte álló német nyelvű lakosok sem állhaták ki az egyensúlyt. Újabb jele a magyar elem’ szellemi életrevalóságának, garantiája jövendőjének. Tulajdonmegtámadás’, vagyis legelő-követelés’ ürügye álhit, földesúri kaszáltok elfoglalása vagy leetetése, s egyéb rendetlenségekről, mik itt-ott nálunk is mutatkoztak, magyar helységeink semmit sem tudnak. Ha felmerültek is köztök néhol balfogalmak, azok is más nyelvű szomszédaiktól szivárogtak hozzájok, s kevés felvilágositás után azonnal elenyésztek; mig a más ajkú lakosok, a pillanatnyi capacitatio után is, nagyobb részint s kivált eleinte alig menkülheték meg, hihetőleg ármány-sugta rögeszméiktől. Ilyen a többi közt, azon boszantó vélemény, mintha a nagyszerű engedményeket a nemzet’akarata’ellenére egyenesen a császártól nyerték volna, illyen a nemzetőrségtől idegenkedés, katonáskodástól tételen stb. Táplálja az első véleményt az oláh ajkú lakosok közt azon körülmény, melynél fogva köztök az i m pe ra tu (császár) szó álalánosan ismert kifejezés, a mig a kráj ritkán, s a rege (király) egy átalában ismeretlen. *) Nagy baj ezután a népben átalában mindenütt mutatkozott bizodalmatlanság a műveltebb ember iránt. A nép minden műveit emberben az is tocra tát, urat s százados tapasztalásánál fogva zsarnokot lát. Ezen sajnálkoznunk inkább, mint csodálkoznunk lehet, mert az olly sokáig butaság’ és kényuraság’járszalagán tartott néptől első pillanatban alig lehetett mást várni. Rendet említ neki valaki, már ez nem tetszik, mert nála a rend’ fogalma, a szolgaság’és zsarnokság’ fogalmával azonosult. Tulajdonszentségről beszél valaki neki, az ismét nem tetszik, mert neki részint nem volt tulajdona, mellyet becsülni, részint nem volt elegendő ipara, mellyel a keze közt levő földet gyümölcsözőbbé, s minden szükséges’, sőt kényelme’ kielégítésének is bő forrásává alakítani, megtanulta volna;— és igy tovább. Népünk még mindig a kevesebb iparral járó nomádféle baromtenyésztésre támaszkodik, s parlagon hagyott vagy hanyagúl müveit földéhez képest, temérdek marhát tart. Innét van legelőjének keveslése, s a szomszéd tágabb kaszállók utáni vétkes vágya s reménye. A német lakosok közt a bizodalmatlanság néhol annyira ment, miszerint az aradi várba járogattak, néhány magas katonai egyénektől (mint saját szavaik szerint, a császár’ embereitől) tanácsot és felvilágosítást kérendök. S itt meg nem állhatom, hogy átalában minden vallásu lelkészekre kiterjesztve, ne kárhoztassam azon majd csaknem szándékosnak látszó részvétlenséget s tétlenséget, mellyben lelkészeink (kevés dicső kivétellel) az átalakulás’ pillanata óta, egyházi úgy mint politicai téren vesztegleltek. És pedig milly tömérdek jót tehetendettek, ha a népet az átalakulás’ főbb momentumainak kellő felfogására előkészítők vala ! Mire pedig az első pillanatban épen ők, egyedül ők valának hivatva. Egyébiránt megyénk’ népe most tökéletes csendben van. A törvénytelen szerb mozgalmak megyénk’ görög n. c. lakosainál egyátalában nem találtak rokonszenvre. Azon óvástételben, melly a karloviczi törvénytelenségek ellen, az oláh ajkú nép’ nevében Pesten megjelent, a mieink is hatályos részt venek, s a karloviczi érseknek felhívó levelét, az aradi g. n. e. püspök, a megyéje’ papjaival tartott tanácskozmányból visszaküldötte. A derék püspök kötelességét teljesítette. S körülményeink mostohasága hozza magával, hogy azért is köszönetet szavazzunk, ha valaki kötelességét teljesíti. Egyébiránt az oláh nép elöljáróitól s műveltebbjeitől mindig, de most kiváltképen nem csak negativ, hanem positiv szolgálatot is igényel a hon.* Reméljük is megyénk’ leyális érzelmű tisztesrendű oláhjaitól, hogy a népnek hazafias iránybani felvilágosításával, a hon’ egységének, békéjének s ez által mindnyájunk’ jóllétének biztosítására, tettlegesen közremunkálni, s honfiuságban a derék marmarosiakkal vetélkedni fognak. És ezt annyival inkább reméljük, mert örömmel és a testvériség, méltányló érzetével tapasztaljuk, hogy az Erdélyből elhangzott Noprsaféle téveszmék sem tántoríthaták meg szilárd honfiúi gondolkodásukat. És méltán is, mert Magyarország’ alkotmányának jelleme a különféle fajok és bevett vallások’ irányában, eddig is az egyenlőség volt. A polgári állás’ különböző fokozatait egyedül a kiváltság alapitá meg. Magyarországban a nemzet mindig egy volt, s annak tagjává vallás- és fajkülönbség nélkül mindenkit a kiváltság avata fel. A kiváltság’ hiánya egyirántfujta minden fajt, a magyart sem véve ki. Most Magyarország’ nemzete szinte egy, csakhogy már most kiváltságra sincs többé szükség, azért, hogy annak tagja lehessen az, ki magyar földön született. Világos tehát, hogy a szabadság és egyenlőség a mindnyájunkat közösen sújtó kiváltság irányában, nem pedig a különféle fajokra nézve vívatott ki, minthogy e részben nálunk ezelőtt is tökéletes egyenlőség létezett; avvagy mikép számíthatnék különben a Zrínyieket, Frangepánokat, Veráncz és Oláh Miklósokat e hon leghűbb, legnagyobb fiai közé ? Az aristocratia nem a sajátképi magyar, nem egyes faj, hanem az egész hon népének javára mondott le kiváltságairól. Ebben áll átalakulásunk’ és alkotmányunk’ philosophiája; ebben fekszik közjogunk’ szentsége, mit semmi ellenséges mozgalmak meg nem dönthetnek, mert azaz örök ész’jogán feneklik. Ebben fekszik a garantia, hogy mindaddig, mig Európa’ földében a civili sa tio’ zászlója erősen áll, Magyarhon sem ingadozhat; mert intézményeink a polgári modon Európa’ rokonszenvét megérdemlik; mert átalakulásunk által az Európában uralkodó eszméket — mellyekről mint Kossuth egyik országgyűlési beszédében mondá, soha sem szoktunk elmaradni — ismét nemcsak átültettük honunk’ földébe,hanem azok’ ápolására svédelmére, mint már többször valánk, újólag hivatva vagyunk. Kitetszik ezekből, milly vak szenvedély vezeti azokat, kik az európai polgárisodás’ eszméinek teljes félreismerésével, sőt kihányolásával Magyarhon’ egysége ellen izgatnak; s Európa ellenér,n a sárga-fekete színek’ ürügye alatt, Austria’ pártfogását s szövetségét reményük kierőszakolhatni. Mintha bizony a szinte alkotmá ny Táplálja továbbá itt-ott papjaiknak tudatlansági rata, legtöbb helyütt pedig teljes részvétlensége: a kellő felvilágosítás hiánya, néhol roszshacziknél lógva.