Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-01 / 54. szám

54. szám. Pesten, pénteken, September 1.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasába sorért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgent. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egyetem-utcza , 90. szám, első emelet, előbb Almási, most a pesti takarékpénztár házában. A FRANCZIA KÖZTÁRSASÁG KÜLPOLITIKÁJA. Paris, aug. 20. A franczia köztársaság külpoliticája felől következőleg nyilatkozik párisi levelezőnk: Szerkesztő úr! Utolsó levelemben a köztársaság belviszonyairól szólottam *), a maiban a külkérdések megismertetését megkezdeni, és Francziaország külpoliticáját ön előtt feltárni szándékom. Az összes külpolitika jelenleg egy dolog, egy szó körül forog, e szó: Olaszország. Az egész csupán e kérdésre megy ki: fognak-e a francziák az olasz ügyben interveniálni, s a világnak háborút vagy békét nyújtani? E kérdés illő megoldására, szükséges a tények eredetére visszamennünk. Emlékezik ön , minő viszhangja lett Európában a februári forradalomnak; az elnyomottak széttörték bilincseiket a franczia szellem ellenállhatatlan ösztönére. Milánóban, Bécsben, Berlinben, Pesten, Posenben, szóval mindenütt, hol igazságtalanság volt, megjelent a szabadító angyal. S mit ten akkor Francziaország ? mit monda Francziaország, dicső képviselője, Lamartine, által? Azt mondá: „Mi nem támadunk meg senkit, mi tiszteletben tartandjuk az államok határait, sőt a ránk nézve annyira lealacsonyító 1815-diki tractatust is respectáljuk, mert a támadó háború ellenkezik a szabad és democratiai elvekkel. Tehát feltartandjuk a békét; de ha bárhol is valamelly elnyomott nemzetiség újra feléledni óhajtana , Francziaország kötelesnek érzendi magát segélyét nyújtani, mert ő a gyöngék pártfogója és a népek jogainak otalmazója.“ Ezek valának Francziaország szavai, s a szavaknak nyomatékot adandó egy 50,000 főből álló hadsereg tábort ütött az olasz határszéleken, kész az Alpeseken keresztültörni, Bonaparte dicső seregének nyomdokain. Midőn az olasz fejedelmek bizalmatlankodván Károly Albert iránt, s nagyravágyásától tartván, megvonák tőle segélyüket, midőn a nápolyi király visszahivá seregeit, s a háború egész súlya a piemontiakra nehezült, a köztársaság ekként szóla Károly Alberthez: „Az ön csekély, csak öt milliónyi népe nem viselheti ez egyenetlen harczot, a hatalmas osztrák birodalom ellen, melly 36 milliót számlál; szükséges tehát hogy én interveniáljak. Hadd vezessem az én 50,000 harczosaimat Olaszországba, s egy hó múlva dicső békét vívandunk ki ?“ Ím illyformán szól a Francziaország két hónapon át a sardiniai királyhoz, s e nemes szavak tökéletes öszhangzatban voltak azon elvekkel, mellyeket Lamartine által nyilváníttatott. Európa tudja, mi volt Károly Albert akkori felelete : „Italia fara da se“. Olaszország önmaga fölszabadítandja magát. Jól érzi Francziaország, hogy az lehetetlen, de valljon lehetett-e interveniálnia az olasz nemzet akarata ellen is ? Lombardia s Velencze elismerék Károly Albert uralmát, ez pedig a respublicai propagandától tartván,tiltakozott minden interventió ellen, tehet-e Francziaország egyebet, mint hallgatni és a dolgok kimenetét nyugodtan bevárni ? Károly Albert nagy hibát követett el, hogy az ajánlott segélyt el nem fogadás ez okozó vesztét. Azt hivém: „hisz magam is megnyerendem a csatát, s ráérek majd, ha nagyon megszorulok, a szomszédot segítségre hívni;“ de elfeledd, hogy midőn Francziaország önkényt segélyt igér, joga van a közbelépés pillanatát is megválasztani; elfeledd, hogy a köztársaságnak mindenek előtt saját függetlenségéről kell gondoskodnia s a kezdeményezést magának kell föntartania, különben nem pártfogója, de csupán szolgálója lenne a népeknek. — Igen, Francziaország nagylelkűen fölajánlja segélyét, de a legegyszerűbb igazság is kívánja, hogy szabadságában álljon azt akkor tenni, midőn saját biztossága, önérdeke és ereje megengedi. Az egy hónap óta történt események ismervék ön előtt. Az olaszok, kik még július 20-kan Tyrol déli részének elfoglalásáról szólottak, pár nappal később a legnagyobb kétségbeesésnek lőnek martalékává. E közben a frankfurti parlament Olaszország ellen nyilatkozott, s a magyar nemzeti gyűlés segélyt igére a magyar királynak, ami annyit tesz, hogy Austria ereje háromszorosan növekedett, míg az olaszoké semmivé törpült. E kétségbeejtő pillanatban eszékbe jutott az olaszoknak, hogy létezik valahol egy franczia köztársaság s tele torokkal kiáltották :ifrancesi! i francesi! De e felkiáltás koránsem kelte fel köztünk a kívánt rokonszenvet, mert az olaszok, első diadaluk után, nemcsak hogy némi megvetéssel taszíták vissza segélyig nyújtott kezünket, de monarchikus buzgóságukban még a gúnyt sem kímélték ellenünk. Csak hallani kellett az olasz kamarákban tartott beszédeket, vagy olvasni az olasz lapokat, annyira ment Olaszország roszakarata és hálátlansága, hogy ifjú köztársaságunk még mindeddig el nem ismertetett általa. Ám ekkor viszonozták győzelmök elbizottságában az olaszok barátságos indulatainkat. Harcourt herczeg, a köztársaság követe Rómában, előadván e tényeket a pápának — midőn ez kérdezd, hogy valljon fog-e Francziaország ő érette is valamit tenni ? a pápa könyekre fakadt, s öklével vére mellétt jobb lett volna azonban, inkább akként cselekednie, hogy a franczia segélyt fenhangon követelhesse. Az itt elmondottak, megfejtendik önnek egyszersmind: miért mutat a franczia sajtó olly kevés buzgóságott a fegyveres interventio unszolásában. „Hogyan, igy okoskodnak, halálvészbe döntsük magunkat olly emberekért, kik tegnap insultáltak bennünket, kik még kormányunkat sem akarták elismerni ? Valljon mi tegyünk-e többet Olaszországért, mint maga tett magáért ? Mert ahelyett, hogy a csatamezőre sietett volna, souverainség fölötti nyomorú vitákkal fecsérelte el a drága időt, s ez valódi oka, hogy a szolgaságba visszaesett. Valljon illyen emberekért keveredjünk mi háborúba egész Európával, kik hálátlansággal visszataszíták baráti jobbunkat, kik most is csak a kénytelenségből hínak s egy hó múlva tán újra hálátlansággal fizetendnek; érték, kik úgy viselték magokat, hogy kétkednünk lehet, valljon megérettek-e a szabadságra ? Mert csak olly nép érdemes a szabadságra, melly azt ön erejéből tudja kivíni; különben elnyomója járma alól csak felszabadítója járma alá esik. S egy annyira compromittált ügyért veszélyeztesse Francziaország, élethalál háborúban egész Európával, saját szabadságát és lételét. Mert Austriának Németországgal szövetkezése Anglia és Oroszország frigyét is maga után vonná, s lenne belőle a régi coalitio!“ Sokaknak ez okoskodásuk, s meg kell vallanunk, hogy bármennyire is kirí belőle az indignatio, hogy a milánói ideigl. kormány a franczia respublicát elismerni vonakodott, amelly elmulasztásáért egy pár főembernek az egész nemzetet lakoltatni, kissé kemény büntetés volna , mindamellett sok igazság van a dologban. De kell-e ebből azt következtetnünk, hogy Francziaország egészen elhagyandja Olaszországot ? Épen nem! Francziaország elég nagylelkű hatalmát még azok pártfogására is használni , kik hálátlanoknak mutatkoztak iránta. Francziaország alkudozik még csak, de keze kard markolatán van. Olaszország örömmel elfogadandja most azon békefeltételeket,mellyeket ezelőtt Austria kezéből elfogadni vonakodott; Austria pedig megértendő, miszerint az ez előtt általa ajánlott feltételekkel meg kell elégednie most is. Lesz-e kivánt sikere a köztársaság diplomatiájának? A jövő megmutatja. Annyi bizonyos, hogy Francziaország kimerítendi a kibékítés eszközeit, mielőtt kardot rántana, de ha becsülete úgy kívánja, meg fog emlékezni, hogy fiai bátor harczosok. Ám ez Francziaország nézete Olaszországot illetőleg, egyenes , nyílt és a köztársaság méltóságához illő. Nem fognak írók hiányzani, kik politikánkat dühösen megtámadandják, már csak régi szokásból is. Különös azonban, hogy a legkeserűbb invectivák épen Németországból jönek ellenünk, Németországból, mellynek parliamentje a legszánalomraméltóbb (pitoyabb) szerepet játsza. Feledve, hogy egy népnek, melly maga számára követel szabadságot, nem szabad mások szabadságát elnyomnia, a parliament Schleswiget és Velenczét németnek, s a német birodalomhoz tartozónak nyilatkoztatja ! A német egység nem nagy rokonszenvet fog gerjeszteni Európában, ha mindjárt első léptében ezen egységet invasióra használván, a szabadelvűség elleneként lép fel! Lesznek még Németország határain kivűl is emberek, kik recriminálni fognak Francziaország ellen, szemére lobbantván, miként uszítja előbb fel a népeket, s aztán sárban hagyja. Illyetén szemrehányások Francziaországot egyenesen gyávának és lelkiismeretlennek bélyegeznék. De üssék fel a történet könyveit, s mutassanak elő csak egy kötött szerződést, vagy szövetségét is Francziaországnak, mit meg nem tartott, vagy hűtlenül elárult volna? Midőn a nemzetek Francziaország példáját követik, akkor nem a franczia nemzet hűtelen ígéretei unszolják arra, hanem a franczia szabadság szelleme lelkesíti. Igazságos-e tehát, Francziaországnak róni fel mindazon mozgalmakat, mellyek a világot nyugtalanítják, azért, hogy a világ jónak látja Francziaországot utánozni ? Francziaország saját civilisatióján működik, s ha revolutioi vétekül hányatnak szemére, e szemrehányásnak nem szabad olly országok részéről jöni, mellyek egyenesen Francziaországnak köszönhetik szabadságukat. G. A PÉNZÜGYMINISTER JELENTÉSÉNEK KIVONATA. (Folyt.) C. Jövedelmi s költségvetés 1849-re, és adóterv. Az állandó katonaság behozataláig az adóztatásnak typusa hazánkban az volt, hogy az országgyűlés nem egy meghatározott összeget ajánlott, hanem meghatározta, minden kapuszám menynyit fizessen, melly rendszer Erdélyben (azonban az adóajánlati alkotmányos biztosítéknak tettleges nullificatiója mellett) máig fönmaradt. E rendszer rész oldala az volt, hogy az országgyűlés soha sem tudta előre, mennyit teend a beszedendő öszszeg, s hogy a rónokok kegyosztásának tág tér nyilt, kik majd kegyből, majd adományért sokakat mentesítettek. Ellenben jó oldala az volt, hogy minden kapura kimondatván az adó, egy adózó a másikért soha sem fizethetett, mert akár sok, akár kevés kapuszám lett legyen összeírva, mindenik csak annyit fizethetett, mennyi rá országgyűlésileg ki volt vetve. Az állandó katonaság behozatalával e rendszer megváltozott. Ez idő óta nem az határoztatik meg, mennyi adó fizettessék egy hold föld, vagy egy telek, vagy egy személy után, hanem egy bizonyos összeg ajánltatik az egész ország részéről. E rendszer jó oldala, hogy az ország utósó fillérig tudván, mennyit ajánl, az összeg meghatározása legalább korlátot vetett a nem számoló kormány túlságos zsarolásának. Innen származott, hogy a magyar nemzet az ország financziájának gyarapítását nemcsak nem eszközlötte, sőt attól mindig a lehetőségig szabadkozott; minden adóajánlás valódi harcz volt kormány s nemzet között, s az adó leszámítása a hazafiúsághoz számíttaték. Ez oka egy részről, hogy az alkotmányos kormány a kincstárt üresen találta. A magyar nemzet maga volt az alkotmányos nemzetek között, melly a fonák kormányzati rendszer következtében, politicai maximái közé volt kénytelen számítani, hogy a kormánynak minél kevesebb jövedelme legyen, sónál, harminczadnál leszállítást sürgetett, minden új adótól összeborzadott stb. Ebből egy másik, szinte egyedül álló anomália következett, hogy t. i. minden közczél létesítésére külön adót kellett ajánlania, és pedig nem annak évi szükségei fedezésére, hanem az évi szükség tőkéjének letételére. Ha a nemzeti színháznak 20.000 ft. évi jövedelmet akart biztosítani , 400,000 ftot fizetett, hogy a 20,000 ftnyi kamat kikerüljön. Mindamellett azonban hazánk szükségeinek fedezésére külföldről nemcsak semmi sem fordíttatott, sőt inkább évenként az austriai birodalmi pénztárba 6,8 millió pft. fizettetett. Az eddigi adórendszernek azonban az volt legroszabb oldala , hogy a helytelen kivetésnek minden hibája másoknak vált terhére , s egy adózó a másikért fizetett. Az országgyűlésileg meghatározott adó a törvényhatóságokra minden adat nélkül, önkény szerint vettetett ki. Az állandó katonaság behozatalakor éreztetvén az adófölosztási kulcs szüksége, létetett portális összeírás; de a törvényhatóságok közti fölosztás szerencsétlen elve a kérdést megye és megye közti párbajjá téve, melly két viharos országgyűlést foglalkoztatott süker nélkül, és a fölajánlott adó végre önkény szerint jön fölosztva. És nehogy a nem számoló kormány az ország valódi erejét megtudja , s az országgyűlés végperczeibeni körülhálózása által a nagyobb adót keresztül is vigye: egy századon át nem is gondoltak az összeírásra, s csak hányták az ideális porták szerinti felosztást önkény szerint, az nézetvén a legderekabb követnek , a ki legtöbb portaszámot bírt megyéjéről le-, s másokra föllármázni. Egy század múlva ismét történt összeírás, melly 18 év óta ismét és méltán felejtve hever, mert nem volt egyéb egy köznemzeti és erkölcsi botránynál, melly a hitszegett hazugságot szomszédmegyei polgártársaink rovására mintegy polgári erénynyé emelte. Ekkint maradt a dolog a réginél. Az országgyűlési követség magasztos állása a más törvényhatóságokbeli adózók elnyomásának eszközévé fajult. Keserű harczok után megtörtént a törvényhatóságok közti önkényes felosztás, s egy megye, egy város a másikért fizetni kényszeríttetett. Ekkor a mások terheltetésébeni harcz átment a megyékbe. Mikint az volt a legroszabb követ, ki az országos adóból legnagyobb részt vitt haza, úgy az volt a legroszabb szolgabiró, ki a megyére vetett adóból legtöbbet vitt járására. E harcz utóbb átment az egyes községek közti fölosztásra, s bevégeztetett az egyéni felosztásnál. A dolognak rosz oldala még azon határozatlanság is volt, minő hasonlati arányban álljon egymáshoz a személy, a föld, az ingó vagyon, a kereset. Csodálatos, hogy a magyar törvényhozás soha sem tartotta méltónak e lényeges kérdéssel foglalatoskodni. Melly arány midőn először jön megállapítva, ha a leghelyesebb combinatiókon épült is: az ingós ingatlan vagyonnak, népességnek és területnek egymáshozi aránya csak félszázad alatt is végtelenül változott. Ez oka, miszerint a magyar adózási rendszer nem egyéb, mint rendszeresített mesterség, attól venni, akinek nincs. És e hajlam az egészen különböző erdélyi rendszerben is feltalálható, így példa ki összes vagyona után 6 ftnál több adót nem fizet, felétől 4 ftot fizet, tehát 66a/3°/0-et, a közép adózási osztálynál ez arány már leszáll 5 °/0 -re, a leggazdagabb adózók pedig alig fizetnek 7anko fejadót. A pénzügyminiszer szükségesnek tartá ezeket az eddigi rendszer fonákságának indokolása végett előbocsátani, midőn javaslatba teszi, hogy adórendszerünket egészen változtassuk meg, s ne az összeg határoztassék meg, melly az országra kivettetik, hanem az, hogy egy hold földtől, vagy egy lakszobától, vagy egy bizonyos keresettől egyénileg mennyi adó fizettessék, s az egyéni adó összegéből tudassék meg az összes országos adó mennyisége. Igaz, hogy e rendszer behozatala, első évben, a költségek fedezhetése iránt bizonytalansággal jár, de ezen hitelnyitás által segíthetni, s a bizonytalanságnak a 4 hónap alatt bevégzendő első összeírás véget vet, végre sokkal jobb az igazság ösvényén föllépni, mint igazságtalanság útján maradni. E rendszer jó eredményei: 1. Hogy minden ember csak magáért fizet. 2. Ha látandja az ország, hogy az adó sok, vagy kevés , a könnyítést vagy terhelést a szerint arányozhatja , amint a földön, vagy a munkán akarand könnyíteni. 3. Az adó meghatározásában most mindjárt figyelmezni lehet azon szempontra: az adó egyénileg megbízható-e, mi a portális rendszernél lehetetlen volt. Az adórendszeri javaslat részletes fejtegetése előtt a pénzügyminiszer négy alapelvet kiván előrebocsátani: 1. Az adó nem czél, hanem eszköz; tehát több adó ne vettessék , mint okvetlenül szükséges. 2. De ha szükség volna is, olly nagy adó ne szedessék, melly csak a vagyontőke megcsorbításával beszedhető. Eddig Európában többnyire a vezérelv ekként állt: „fizess, azután élj, ha marad miből.“ Ez elvnek meg kell szűnni, meg kell fordíttatni, ha egyszerre nem is, legalább e czél felé az első lépést irányozni. Vetessék föl tehát elvül, hogy az adó csak a tiszta jövedelem egy részét vegye igénybe. Mi ha nem elég, olly financzmunkálattal kell a szükségen segíteni, melly által a teher több évekre osztva elviselhetővé váljék. 3. A közszükségnek csak azon része fedeztessék adó által, mellyel máskép fedezni nem lehet. 4. Egyenes adó csak annyiban vettessék ki, mennyiben az okszerűleg helyeselhető indirect adó a szükség fedezésére nem elegendő. Ezek folytán a pénzügyminiszer előterjeszti. I. A költségvetést. II. A használatban levő jövedelmek kimutatását. III. Némelly indirect kútfők javaslatát. IV. A még ezzel is fedezetlen szükséget pótoló adórendszer iránti indítványt. I. Költségvetés. Megjegyezvén, hogy a rendes naptári évet a közigazgatás minden ágaiba behozni látja okszerűnek, s hogy Erdélybe a költségvetést egészen meg nem határozhatja , míg ez iránt az országgyűlés által kiküldött bizottmánynyal nem értekezik, bemutatja a pénzügyminister az 1849—diki költségvetést. *) E 62.222.368 forintnyi költségvetésben a hadügyministeré 39.197.757 ftra, a nemzetőrségi pedig 3.350.000 ftra, s igy a honvédelmi költség 42.547.757 ftra megy. Midőn a haza megmentéséről , midőn a nemzet életéről van szó, semmi összeg sem szerfelett nagy; de elvonatkozva a jelen rendkívüli körülményekről , fölkéri a pénzügyminiszer a képviselőket, gondoskodjanak olly honvédelmi rendszer fölállításáról, melly a honnak a mostaösszesen : 62-222.368 pft. A bevételi rovatok pedig, u. m. rendes adó, közvetett adó, javak, különféle közjövedelmek, mellyekhez a királyhágóntúli jövedelmek , jelesen kincsleti javadalmak és bányászat is adatnak, összesen .... 16.359.053 pft. adatvan, s ezt a kiadásból levonván, marad fedezendő , , , , , , 45.863.310 port *) E költségvetés kiadási rovatai: Ő felsége királyi udvara Fons, nádor udvara és hivatala Ministerelnök . . Külügyi minister . . Belügyi minister . . . ■ Pénzügyi minister . . . Közmunka és közlekedési minister Földművelés- ipar- és kereskedési minister Vallás- és közoktatási minister • Igazságügyi minister • Hadügyi minister . . • Nemzetőrség . 3.000.000 ]pft. 225 720 35.500 91.890 817.440 1.995.011 8.799.950 994.526 2.902.394 809.180 39.197.757 3.350.0003» *) Lásd lapunk 32. számát. — A szerk.