Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-09-30 / 79. szám

79. szám. Pesten, szombaton, September 30.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer hasábiott »őrért 3 pgő kr., kettő» hasába »őzért pedig 6 pgő kr. szémittatik. Előfizetési díj félévre Budapesten holihos hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-atora, 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. PEST, SEPT. 26. Szerkesztő úr ! Hiszem, hogy becses lapjában áldoz helyet igénytelen szavaimnak. E szavak saját, és szerb nemzetem egy bár igen csekély, de rendületlen töredékének érzelmeit, gondolkodását tolmácsolják.*) Azon harcz, mellyet élethalálra vívunk magyar testvéreink ellen, a leggyalázatosabb isten s ember előtt. Mi, szerencsétlen szerb nép, saját érdekeink, magunk ellen harczolunk, föláldozzuk mindenünket, vérünket, utódaink boldog­ságát, nemzetünk dicsőségét, és miért ? hogy győzelmünk gaz ámí­­tóinknak ördögi czéljuk teljesülését, szabadságunk vesztességét s az emberiség átkát hozza magával. Mi szerenc­sétlenek vagyunk vezetőinkben; csalatkozunk azokban, kikben értelmiséget, józanságot s érdekeink üdvös ve­zérletét gondoljuk, csalatkozunk azokban, kiknek szavait oktatás­nak, kiknek szavait imádságnak s áldásnak gondoljuk s hiszszük boldogtalan vakságunkban. Még fél év előtt a szegény szerb reménytelenül tűr­te az austriai zsarnok absolutismus rablánczait, tehellenségében alig remélhetett olly dicső jövendőt, millyet meghoztak neki már­­tiusban a jó magyar testvérek. Magyar testvéreink az austriai ármány, szemtelen erőszak, királyi esküszegések által elrabolt szabadságát sok szenvedés után kiküzdvén, olly nagylelkűséggel oszták meg azt velünk, millyet nemzet nem mutatott még nemzet irányában. Testvéreink még a dicső martiusi napokban, a diadal első perczeiben megosztották velünk mind azt, miért annyi szenvedés­sel, tűréssel és áldozattal küzdöttek. Nemzetiségünket biztosították, egyházi és iskolai intézeteinket közállodalmilag olly boldog álla­potba helyezték, millyben az austriai zsarnokság alatt soha sem leendett volna; a kivívott szabadságot készen átnyújtották, szóval a világ legszabadabb polgáraivá tettek — s mi a legrútabb hálát­lansággal viszonozzuk ezen páratlan testvériséget A hálátlanság vétke nem a te lelkednek számittatik be, sze­gény szerb nép s a gyalázat és átok gaz ámítóid fejére száll. Mi szegény szerb nép elvérzünk, gyermekeinket szerencsét­lenekké teszszük, vagyonainkat elpusztítjuk, mindenünket, a mar­tiusi napok nagy ajándékát, az emberiség legdrágább kincsét, a szabadságot megsemmítjü­k, akkor, mikor legboldogabbak lehet­nénk. Miért e borzasztó véráldozat ? Talán szerb nemzetiségünkért vagy vallásunkért ? Oh nem! hiszen ezt senki sem támadta meg. Talán szabadságunkért ? Épen nem; szabadságunkat csak azoknak köszönhetjük, kiknek ártatlan vérébe mártottuk gyalázatos fegy­verünket. A szabadságot mi még nem ismertük az austriai járom alatt, csak a dicső martiusi napokban küzdötték ki azt számunkra magyar testvéreink. Miért —■, kérdem — e borzasztó véráldozat ? Talán el aka­runk szakadni magyar testvéreinktől, kikkel olly soká együtt szen­vedtünk, s kikkel most olly boldogok lehetünk ? s ha igen­t mon­dunk szerencsétlen vakságunkban, kérdem: ismét az austriai járom alá akarjuk nyújtani nyakunkat ? — vagy oroszokká akarunk len­ni, hogy kitöröltessünk a nemzetek s szabad polgárok sorából? — vagy uj szláv birodalmat tervezünk, mellyben biztosabbnak gon­doljuk nemzetiségünk s vallásunk vagy szabadságunk fel­virágzását ? s kérdem: ezen gyönyörű tervünk kivitelére meg­nyertük már Európa szükséges beleegyezését és segédkezét csak mámoros ábrándjainkban is? Oh tehát miért e borzasztó véráldozat, miért az égbekiáltó testvérgyilkolás, mikor e kérdésekre nem felelünk nyíltan ? Ezen véráldozatot ámítóink okozzák, ördögi czéljuk eléré­sére. Szegény szerb nemzetünknek sok gyalázatos gyermeke van, ki nem gondolván a nép szabadságával, az austriai zsarnokság bé­­renczévé aljasult, hogy annak ördögi győzelmével osztozhasson a gyalázatos konczban; szegény szerb nemzetünknek sok szeren­csétlen gyermeke van, ki vak butaságában föláldozza nemzete bol­dogságát megtestesülhetlen ábrándjainak; és sok oktalan gyer­meke van, ki előítéletes gyülölségből fellázítja a szegény népet magyar testvéreinek, azoknak gyilkolására, kiknek kezéből öröm­mel fogadta el a martiusi napok nagy ajándékát. Ezek a mi ámitóink; s ezek felett ül a népgyilkolók nagy mestere: az austriai zsarnokság, melly minden módot felhasznál, hogy a nép szabadságát megsemmítse, feldaszít bennünket ma­gyar testvéreink ellen, hogy egymást öldösve és elegyengítve, ismét ördögi lánczatba dőljünk. Szerbek írai a szabadság ellen harczolunk. A világ bámulja tetteinket sajnálkozik a szegény szerb nép fölött, s kárhoztatja gyalázatos vezetőit. Szerbek s ez sohá nem tarthat így. Még nem késő torkába fojtani csábszavait az ámítónak; még nem késő szabadság elleni harczunk gyalázatát a világ előtt letisz­títanunk nemzetünkről; még nem késő czudar csábítóinkat isten­­házából, hol közünkbe szórják a pokoli gazság magvait, kiharczol­­nunk a büntető pallos alá ; még nem késő, felhagyni iszonyú gyil­kolással, hogy isten s ember előtt bűntelenül megjelenhessünk. Még nem késő, hogy magyar testvéreinkkel, kik óriási lel­kesüléssel küzdenek az austriai ármány ellen, szabadságunkért úgy mint sajátjukért, segéd s bűnbánó kezet fogjunk. Fel hát a magyar testvéreinkkeli egyetértés zászlójával! Ezen zászló legszentebb érdekeink, nemzetiségünk, vallásunk, sza­badságunk zászlója leszen. Seregeljünk össze,józan vezérünk Athanaczkovics Plátó kö­rül, s ámitóink gyalázatos fejére mondjuk ki haragos átkunkat. Ki közölünk először fordul el undorral az istentelen Rajacsics főcsábítótól, ki először ragadja kezébe a magyar testvéreinkkeli egyetértés, a szabadság zászlóját, annak fejére imádkozik leg­több áldást a szegény elámított szerb nép, — az teszen legtöbbet a szerb nemzet becsületéért. — Theodorovics Anastaz, Duna-Pataj, sept. 20. Hazánk borongós napjai s jö­vőre mindinkább komoly szint öltenek magokra. Megkondultak a vészharangok, mellyek szomorú sorsunkat olly szivrehatólag zúg­ják el, halálra van ítélve annyi századokat keresztülszenvedett nemzetünk; s bár még csak beteges , még­is olly sokan készülnek mindenfelől a nagy temetkezéshez. Illy állapotjában a szenvedő ha­zának , mit bajainak, fájdalmának orvoslására tehetünk, mindent elkövessünk; mentsük meg az elenyészéstől e hazát, nehogy ha­nyagságunk legyen egyik előidézője a nagy temetkezésnek, hol mi is a nemzet millióival sírba hulljunk. Azért is ha volt, s leend idő, most van az, hogy a protestáns papság mutassa meg, miként egykor ő volt az, ki a nemzetnek nyelvét és nyelve által a nemze­tet ön magának visszaadta, úgy a szabadság óralméban s megőr­zésében , ismét övé azon tér , hol szép hivatásának a leghatályo­sabban megfelelhet. Ezt tudva, ne kövessük soha társulatunk olly rész szándékú tagjának példáját, ki, mint a csoknyai pap Somogy­ban , a népet a miveltebb osztály iránt gyűlöletre, a ministerium iránt pedig bizalmatlanságra fanatizálta, ha illy papok többen is találkozandnak, úgy nem leend csoda, ha a nép a horvátokat mint barátjaikat úgy fogadják s magokhoz vendégségre meghívják. — Tisztelem én Somogy minden vallású papjait, hiszem, hogy ott is vannak lelkes s magokat a haza igazságos ügyében kitüntető egyé­nek , de épen az fáj lelkemnek, hogy az illy egyesek őket buzgó lelkesedésekben gátolják, hogy ők az illy haza-ellenséget keblökbe­­megszivelik, eltűrik; fáj lelkemnek, hogy akkor, midőn a népet felvilágosítani kellene, azt dogmatikai tárgyakkal untatják , nem vigasztalják, hanem rémítik. Valljon nem jó volna-e , ha vasárnap délutánokon a catechisatiók helyett újságot olvasnának, abból a népet felvilágosítanák, a­mit több paptársaim is tehetnének, úgy azonban, hogy a nép előtt mindannyiszor elébb imádkoznának. — Tudom lesznek, kik ezen nyilatkozatomon megbotránkoznak s azt mondják, hogy szószékről újságot olvasni nem lehet, nem szabad, hogy azzal a szent helyet s annak tekintélyét lealacsonyítanánk, de akkor felejtik ők azt, hogy azon szent helyről szokták sok he­lyeken a legnyomorúbb dolgokat — mint pinczekulcsot s elveszett ruhákat — kihirdetni. Én, bár tettemet nem helyeslik is, újságot több vasárnapon keresztül a szószékről olvasok, abból a hallgató­ságot érdeklő dolgokat megmagyarázom, s mondhatom, ha pap­társaim is zavaros korszakunkban azt teendik, többet tehetnek a haza megmentésére, mintha védelmére bármelly sok ezereket ál­doznának. Ezen nyilatkozatomat ne vegyék rész néven; tegyünk mit tehetünk, lelkesítsük, világosítsuk a népet, mutassuk meg , hogy ős­apáink, kik a szabadságért elvérzettek, nem méltatlano­kért hullatták drága vérüket s bennök a haza és szabadság-szere­­tete nem elébb, csak a sír szélénél enyész és hamvad el. — Kiss József, ref. káplán. ORItZÁfiGVttLÉB. Elöleges közlés. Tegnap mind a képiselöknél, mind a felsőházban ülések tartatván, határoztatott, hogy gróf Lamberg kivégeztetése rászaltatik s ministerelnök úr fel fog szólíttatni, kérje meg ő felségét, hogy királyi nevét s hatalmát ne engedje ollyan czélokra használni, mellyek a tegnapelőtti irtóztató jelene­tet előidézték. Sept. 19-ki 57-ik ülés a képviselőknél (Folyt.) Pálfy János: Uraim ! Soha több megerőtetésbe nem került nekem legyőzni keblem szenvedélyeit, mint e perezben, de isme­rem a kötelességet, melly előttem áll, és azért nem akarok kilépni azon térre, mellyre kilépett a­z egyén, kik bitorolják a törvény­hozói nevezetet. Ha én itten felfedezném azt, mit tettek néhány szász bujtogatók Erdélyben, a ház elborzadna. (Halljuk.) „Isme­rem, a neveket, a­kik Bécsből küldettek le felbujtogatni nemzetet nemzet ellen, és sírba ásni a magyar szabadságot, megakadályozni a két magyar haza egyesülését, kik pénzzel fizették a bujtogatókat, embert ember ellen uszítottak, és vérbe mártották kezöket, nem is saját kezöket, hanem más ártatlan nemzet kezét saját testvérek polgár vérébe.“ De nem a szász nemzetet értem, tisztelem, becsü­löm azt, mert munkás, szerény, józan, hanem értem az árulókat, kik felbujtogatták a testvért testvér ellen. Azt mondják, nem va­gyunk a törvényesség terén. Vessen a legelfogultabb egy pillana­tot a jelen napok eseményeire, és arról fog meggyőződni, hogy saját vesztére a törvényesség terén marad a ma­­gyar, és kik akarják gazlépteik által őt a lázadás nyílt terére vinni? Aki esküt szeg, az az áruló, mi nem szeg­tük meg a hitet. Mi az legfeljebb, mit törvénytelení tettünk? az, hogy katonákat gyűjtöttünk hazánk nyílt ellenségei ellen, mi­kor felülről megtagadják a kiállítást, hogy gyáván veszszünk el. (Igaz.) Vagy az a lázadás, hogy mikor üres a pénztár, akkor azt mondjuk, adjunk ki bankókat, mert nincs mivel fizetni a hadsereget hisz maguk a szász követek is ezen pénzben vették fel napi díjukat. Valóban nyomorultabb ürügyet soha felhozatni nem hallottam a legrosszabb ügyben sem. — Hallottam itten azt is, hogy a ház küldjön el engem biztosképen Erdélybe. Megvallom tisztelt ház, mint napszámos s legutolsó katonája a tábornak kész vagyok véremet ontani a hazáért, de nem szeretnék ezen megbí­zatással leküldetni, mert istenemre mondom, noha szavam gyenge s nevem igénytelen, de ha lemegyek jól azon embereknek, kik el­lenszegülnek a magyar törvénynek, s nyíltan kimondom, nem mint dicsekvést, de eddig is megerőtetésembe került fékezni a széke­lyeket, hogy be ne rontsanak a szászok földére, kik között néhány bujtogató galádságait megunták, és várták a perczet hogy sem­mivé tehessék őket. És ha nem fékezem többé őket, isten előtt számoljanak azok, kik vérbe borítják Erdélyt. De mikor a hazának hajai vannak, mikor nyilt ellenség és titkos ármány fenyeget ben­nünket, nem szeretném ezen lépést követni, s kivánom még egy­szer a béke olajágát mutatni, ha pedig ez nem tetszik, a legéle­sebb kardot. Azért kérem a házat, még most e lépést függessze fel. A szász nemzet azon józan nép , melly most szabadult ki az igából, mellyben et az aristocraticus rendszer tartotta, azon nép megérdemli a kímélést, megérdemli, hogy vele testvéri kezet szo­rítva állandósítsuk a szabadságot, mellyet a bureaucratia ki akar zsarolni kezei közöl. Nem a nemzetnek akarom felróni a bűnt, ha­nem egyeseknek, és ezeket szoros felügyelet alatt tartom, s az első perezben ha valami történik, használja fel a törvényhozás el­­lenök azon szigort és hatalmat, mellyet önoltalom és törvények nyújtanak. — D r á g­o s. Pálffy azon nézetében osztozik, hogy még most ne nyúljunk a legszigorúbb módokhoz; de azon kifejezést, hogy a törvényhozó test a törvényesség terén nem volna, tűrni nem lehet; azért kívánja, hogy az illető követek vagy vegyék vissza állításu­kat , vagy pedig a ház nyúljon szigorú rendszabályokhoz, mert ezt elhallgatni nem lenne egyébb , mint magunkat nullifikálni. N­y á­r­y. A dolog igen egyszerű: követnek lemondani sza­bad, de nem szabad elhagyni követi helyét addig, m­íg helyette mást nem választottak küldői, s ha előbb el mernének menni, ki kell jelenteni, hogy ollyanoknak tekintetnek, mint a­kik megszök­tek. Kossuth véleményében osztozik, hogy kikeresi a camarilla az ország minden szegletében nem a földet, hanem valami különbö­zőt a földtől a mibe veti magvait, s ezen magok bujtorjánoznak az országban. Nem akarja hinni, hogy a szász követek magokat a camarilla eszközeivé alacsonyították volna , hanem azt tartja fe­lőlük , hogy csak gyenge , félénk emberek, és épen azért, mivel félénkek, akarja őket itt határza­tul megtartani, mert meglehet, hogy ha Magyarország meg lesz mentve, épen ezen urak lesznek a legvitézebbek. (Kaczaj.) Pálfy kiküldetését pártolja, kívánja azonban, hogy a székely katonaság rendelkezése alá adassék. Ghiczy Nyáryt pártolja, csak azt kívánja, hogy Pálffy Já­nos a ministerium által küldessék ki a szükséges felhatalmazással. — Zeyk József a lemondásra nézve Nyáryt, Pálffy kiküldeté­sére nézve pedig Ghiczyt pártolja. Elnök: A szász követek lemondása a ház elébe nem tar­tozik , s el nem fogadtathatik. Egyébiránt ha le akarnak mondani , adják be lemondásukat, de míg új választás nem történik, addig he­lyükről nem távozhatnak. Erre nézve, minthogy semmi kifogás nem tétetett ellene , nem is kellene határozatra felhívni a házat. Kossuth. Nem mondaná, hogy a lemondás el nem fogad­­tatik, hanem csak azt, hogy a ház elnöke megteendi a szükséges lépéseket, hogy ott új választás történjék, és addig míg ez meg­történik, kötelességük itt maradni. Ha elmennének, vagy elmentek volna, akkor úgy kell velük bánni, mint olly gyalázatos szöke­vényekkel, kik törvényhozói állásukról gyalázatosan megszöktek. Elnök. Az elsőre nézve: lemondásuk elfogadtatik, de tar­toznak helyökön maradni, mig uj választás nem történik. A má­sodikra : ha elhagyták volna, vagy elhagynák helyeiket, szöke­vényeknek tekintendők. (Néhányan : ezt nem lehet kimondani.) Kossuth: A törvénynyel nem lehet játszani; a törvényben meg van, hogy a ház engedelm­e nélkül nem szabad eltávozni; ezt nem azért írták oda , hogy papíron maradjon, hanem hogy a ház annak sanctiot tudjon szerezni. Ak­i Frigyes, szász követ. Nem tud rá törvényt, hogy egy követ le ne mondhasson. A képviselőhöz azzal mutatja meg leginkább, hogy a törvényes térről lelépett, ha kimondja, hogy azon követek szökevények. (Zaj.) A szász nemzet soha sem volt idegen a magyar iránt, mit egyesek tesznek, ne tulajdonítsuk az egész nemzetnek. Pálfyt felszólítja, hogy bizonyítsa be vádját, kü­lönben azt hazugságnak nyilvánítja. Pál­ffy kijelenti, hogy Rosenfeld és Friedenfels azok, kik minden utón búj­togatták a szászokat és oláhokat. Zákó István: A reactio nem elégszik meg az ármányok­kal a házon kívül, hanem meg fogja kísérteni, hogy a dolgot oda vigye, hogy ne határozhasson a tagok csekély száma miatt. Illyen­­kor nem elég a háznak azt határozni, hogy senkinek eltávozni nem szabad, hanem a sanctiot is oda kell tenni. A­ki a ház enge­delm­e nélkül elmegy, szökevény gyanánt tekintendő. Végzés: Mindazon követek, kik a ház engedelme nélkül el­távoznak , szökevényeknek tekintetnek; ezen végzés azonban csak a hat szász követre értetik. Következett Pálfy kiküldetése. Pálffy János. Méltóztassanak egy pár szót megengedni. Valamint előbb mondottam, úgy most is mondom, hogy a szász nem­zetet, mint nemzetet tisztelem, és okom van arra, hogy tiszteljem, mert szorgalmas, józan, becsületes, derék nemzet, és Erdély fölvi­rágzására nézve nagyon sokat tett­ őket eltaszítani a nemzet ér­dekétől a legnagyobb hibának tartom, a­midőn a camarilla legsi­­keresebb működése az, hogy nemzetet nemzet ellen uszítja. Azt inkább megnyerni, mint balul értelmezett rendeletek által magunk­tól elidegeníteni kívánnánk. Most midőn tudomásom szerint is a szász nemzet nyugalmasan viseli magát, sőt barátságosan közelít a magyarhoz, nem akarnám, hogy néhány ember törvénytelen ki­fejezései miatt, a nemzet magára vegye azt, hogy ezen intézkedés a nemzet ellen volna intézve. Sőt megvallom nevettségesnek talál­nám állásomat, mint biztos menni, hal egyén ellen, mert közbevető­­leg legyen mondva, mikor a szász bizottmány Bécsbe járt, két egyén azok közöl, kik alá vannak írva, szinte ott mulatott, a­mint lejöttek szinte benyújtották lemondásukat; ebből combinálhat min­denki, mi volt oka ezen lemondásnak. Tehát ne tegyünk ollyan in­tézkedést, melly által az egész nemzetet sújtanánk; hanem azon perezben mikor a bujtogatásokról a törvényhozásnak tudomása lesz, nehogy a nemzetben ellenséges indulat keletkezzék, akkor mél­­tóztassanak intézkedni, és én hódolni fogok parancsolatjuknak. (Késő lesz). Kossuth Lajos. Én az érdemes követ úr kinyilatkozta­tásának sok fontosságot adok azért, mert kétségtelenül egyike azoknak, kik az erdélyi viszonyokat legjobban ismerik. Én nem tulajdonítom magamnak az ottani viszonyok azon ismeretét, mely­­lyel­­ bír. Nem vagyok attól, mit kíván, idegen, de egy feltétel alatt­­. 1. miszerint a ministérium felszólítása, hogy küldje ki Er­délybe követ urat, már most történjék meg, úgy, hogy a­mint azon körülmények előadják magukat, mellyek eljárását igénylik, akkor ne kelljen illyen határozatot hozni, hanem követ úr ki lévén már küldve, csak oda mennie legyen szükséges. Egyébiránt a volt Erdély azon vidék, hol még inkább mint Magyarországban az egyéniségeknek hatása különösebb körökre s vidékekre van szo­rítva , és azért nem tudom, valljon a tisztelt ház nem látná-e jó­nak, hogy tisztelt követtársunkkal még egy más valaki küldetnék le azon esetre, ha ott a körülmények úgy alakulnának, hogy a ki-, küldés következésében egyszersmind el is kellene menni. Én azt gondolom, hogy talán vagy Mikes, vagy Bethlen követ urak közöl egyik ajánltatnék a ministériumnak. Ghiczy, Zeyk, Mikes akkor kívánnak Erdélybe biz­tost küldeni, ha szükség lesz rá. M­a­d­ar­á­s­z L. rögtön kíván a reactio ellen intézkedni. — Schmidt. Ha a szász követek le­mondásáért biztosokat rendel a ház a szász nemzethez, ő is le fog mondani. A szász nemzet aggodalmait kívánja megszüntetni. A ház az elnök azon kijelentésében nyugodott meg, hogyha a jelenleg Erdélyben működő Vay Miklós kir. biztos a tárczát­ól- *) Jelen nyilatkozatomat a pesti szerb lapba szántam, de bizonyos kútfőből tudomásomra esett, hogy annak szellemével összeférhetlen. Ha azon lap szerkesztője szives lesz közleni, megczáfol. Th. A.

Next