Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-07-02 / 2. szám

2. szám. julius 2­2.1848. Pesten, vasárnapon Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábú sorért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgö­nt. Előfizethetni minden postahivatalnál■, helyben­­ kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza, 90. szám első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­­pénztár­ házában. AZ ILLYR PÁRTÜTÉS. Zágrábból junius 22-kéről biztos kézből azon hirt vettük, hogy a fanaticus illyrek készültségekben proviso­­rius kormányt alkottak, s küldöttségeket neveztek ki In­­spruckba s Olaszországba, innét visszahívására a határ­őrvidéki katonaságnak, onnét viszszakövetelésére Jellas­sichnak. A küldöttségek 22-én már útnak indultak. Ebből láthatja az uralkodó ház, mit jelentenek a dy­nastia iránti hűség­ azon vallomásai, mellyeknek üres csengése még akkor is szédítő gőzt okoz bizonyos körök­ben, midőn azoknak ürügye alatt a királyi ház’ jövendőjét ássa alá a bősz pártütés. Ha az illyreknek sikerülne Olaszországból a határőr­vidéki katonaságot a harcz’ mezejéről tömeges téli elpár­tolásra csábítani, ki ellen hoznák e sereget haza ? Mi el­lenünk, magyarok ellen, a magyar korona ellen. Ám­de ekkor előáll reánk nézve az önfentartás’ kö­telessége, a legszentebb kötelesség mindenek között, mi­dőn nem egyénről, hanem nemzetről van szó. — Nem­zetről, mellynek a világtörténetben másodszor jut az ál­dozatosan magasztos hivatás, vérével őrzeni meg a nyű­got­i polgárisodást. És azon perczben, mellyben a határszéli seregek megindulnának, hogy a prédálás v­iszonyait a szegény zaklatott olasz falvakból magyar hazánkba tegyék át, a magyar seregek­ is kell, hogy útnak induljanak hazájuk védelmére, bármelly pontján legyenek is az ausztriai­­bi­rodalomnak. Ezt a nemzetgyűlés egy pillanatig sem halaszthatja És leszen egy átalános seregvándorlás, minden faj menend hazája felé, és romlás és népviség és átok jelö­lendi soknak útjait. — A magyarét nem; mert ez csak fegyveres ellenség ellen emeli fegyverét; gyámoltalan földnép ellen nem. De Radeczky’ serege szétfoszlik, mint ha fergeteg fútta volna szét, szétfoszlik azon perczben, midőn egy becsületes békekötés’ tehetségének küszöbén állott. És az austriai­­monarchia bomlásnak indúl menthe­­tetlenül."" Lássa meg a dynastia, hogy mit cselekszik. Átkozott legyen azoknak emlékezete, kik az uralko­dókat csalóka gőzkörrel köríték, hogy füleik csak csalán mézes szavakat halljanak, szemeik csak bókokat lássanak hogy ne látnák soha a valóságot, ne hallanának nyílt fér­fias őszinte szót, ne szemlélnének bátor homlokot, melly­­­ről az igazság’ fénye villámlik. A körülmények rohannak a királyi szék felé, mint hógörgeteg az alpesekről. Isten’ hatalma homloktérbe állított a vész’ reggelén És mi és magyar társaink a férfiú’ hűségével figyelmezte­tök a hatalmasokat; a férfiú’ hűségével figyelmeztetők, melly nem hizeleg, de mond igazat. És kijelölőnk a me­nekvés’ eszközeit. Hallgattak, de meg nem hallgattanak. Gondolák, még lesz idő tenni, a mit tanácsiánk, ha minden roszra fordul. Késő, késő­­! — Isten kiereszté az ítélet’ villámát s annak megállját ő maga sem kiálthat többé. Olaszország­ elveszte már hónapok előtt bizonyos volt. Akkor a veszésért még árt adtak volna, bőt és gaz­dagot. A hűséggel kérkedő illyrek haza csábítják seregeiket, a magyart megtámadni, a magyar haza­jövend hazáját megvédeni é s Olaszország elvész minden ár nélkül. És a birodalom utána dől. Nem annak dől utána, hogy Olaszország elveszett, hanem alnnak, hogy miként veszett. A mentségnek még egy módja van. De csak egy, a végső, az utólsó. Vesse magát a dynastia nyílt őszinteséggel a ma­gyarnak karjai közé. A magyar soha senkit sem csalt meg. Királyát nem fogja megcsalni. A magyar kebelben van egy érzelem, a nemes ke­gyelet’ szent érzelme. Századok’ bús emlékét törli ki emlékezetéből a bi­zalmas közelítés’ percze felett. Urunk király! Megszentesitéd a magyar’ szabadságát. Bízzál a magyarban; vesd magadat atyai bizalommal ma­gyarjaidnak karjai közé. — E karok megvédenék a pokol­nak minden kapui ellen. De bizzál bennünk; bizalmaddal tedd lehetővé, hogy e hont számodra megőrizhessük, — hogy házad’ dicsőségét megalapíthassuk és saját szerencsénkén, egy szabad nép’ szerencséjén, emelhessük fel trónodat, magasabbra, mint valaha volt. A király Budán, s a király és felséges háza mentve van, így áll a dolog ma. Miként fog holnap állani? Isten tudja. — A harcz, melly ma még a királyé volna, holnap ön­létünk’ harczává lehet; s a kinek létele forog a koczkán, azt menti meg mindenek felett — megmenti úgy, a miként lehet. Egy bizonyos, bizonyos mint a halál. A pánszláv elem az austriai háznak nem ad jöven­dőt. Ha bukik, bukásába ragadja, ki reá támaszkodott. Ha győz, idegen’ számára győzött. — Kossuth. JELLASICSNAK INSPRUCKBANI FOGADTATÁSÁRÓL. Bécsi tudósítónk írja, hogy míg gróf Batthyány Lajos minister­­­elnökünk Inspruckban időzött, Jellasich már e város­ kör­nyékén t. I­­lseidben (hol gróf Apponyi, Wirkner, b. Jósika, Pazziazi s több mások tartózkodnak) lappangott ugyan, de csak akkor ment be Inspruckba, midőn ministerelnökünknek onnani el­távozásáról hitelesen értesült. Inspruckban, úgy látszik, másként fogadtatott s más választ nyert, mint minőt várt reá nézve a jóhi­szemű magyar ministerium, a junius’ lükén kelt két rendbeli pro­­clamatio' következtében. Bécsben székb­e hallani ama’ hírt, mellyet nehány ott tar­tózkodó hires illyr agitátorok terjesztgetnek, hogy Inspruckban Ferencz Károly félig, s a felséges nők kitűnő kegyességgel foga­­dák az illíreket, és hogy a királynő’ szemeiből legördült egy köny­­csep a Jellasich’ kezére, mellyet ő és társai lecsókolának, sőt hogy ő felsége is meghatva fogadta volna őket; de mivel Eszterházy je­len volt, a király nem volt képes arczán látható érzelme szerint szólni a küldöttséggel. A mint János fölig b. Kühner’ kíséretében jun. 24-kén Bécsbe megérkezett, az ott tartózkodó illyr­emissariusok azonnal ostrom alá v­ették hódolataikkal, contestatióikkal s hitegetéseikkel; azonnal megjelent az Allgemeine Oesterr. Zeitungban is amaz ismeretes czikk, miszerint gr. Nugent a szerbek és Hrabovszky között 12 na­pi fegyverszünetet eszközlött. Pétervárad a szerbeknek adatott Uj- T­Á­R­C­Z­A. A FRANCZIAORSZÁGI LEGÚJABB KÖZTÁRSASÁG’ KELETKEZÉSE. Nem igen olvashatni elfogulatlanabb, csendesebb, s az okokat min­den oldalról helyesben nyomozó czikket az utolsó franczia mozgalom­ról, mint a mellyet Bi­lau közöl történeti évkönyveinek e perczben meg­jelent júliusi füzetében, mellyet azért olvasóinkkal közölni sietünk. Ha az ember, úgymond, ez évi februárig a nyilvános hangulatok után, mellyek szóval és írásban, rendi gyűlésekben, egyesületekben, ki­sebb nagyobb iratok és lapokban hallatták magukat, akart volna ítélni azt kellett volna gondolnia, hogy az ifjúság eszménye, a köztársaság, az érettebb kori elméjéből egészen kiesett. Az 1830-diki változás utáni el­ső években még sokkal gyakrabban tört ki a mozgalmi pártnál az egyed­uralom s ennek fejedelmi vivői ellen a bosszúság. Most ellenben az al­kotmányos egyeduralom látszott a legroppantabb többséget bírni, s az ellenzék csak azt vítatá , hogy az a száraz­föld­ legtöbb országaiban nincs helyesen fölfogva és kezelve, nincs valórá emelve, nincs minden mellé kivántató intézményekkel körülvéve. Ezt hibául nem a fejdelmek­­nek hanem a ministereknek rótták föl, kik „magokat a fejdelem és nép közé tolták“ s epedtek azon boldog kor után, midőn e közbülső hatalom megtöretve s fejdelmek és népek valódi alkotmányos szabadságban egye­sülve leendnek. Mások a hibát Lajos Fülöp’ személyes befolyásának, a ministerek’ visszaéléseinek, a fölötte hiányosaknak talált franczia válasz­tási törvényeknek tulajdonították. Úgy látszott, Francziaország mindent elért, ha egyszer a választási törvények átalakíttattak, s ez által egy olly kamara nyeretik meg, melly szabadelmü ministeriumot eszközöljön, s a király’ személyes befolyásának óhajtott korlátokat vessen. Csak erre kell, mondok közönségesen, Francziaországban munkálni, miközben ter­mészetesen azt is állíták, hogy a rendszer már az egész népre, legalább a felsőbb és közép­osztályokra erkölcstelenítőleg hatott. Mikép történt, hogy ugyan e rendszer alatt s még megszorítóbb választási törvények mellett is az 1829- és 1830-diki szabadelmü kamarák s a júliusi forra­dalom léetre jöhettek, természetesen felelet nélkül maradt; a válasz­tási reform volt a nap­ nagy feladata, s erre, csupán erre intéztetett az izgatás. A követkamrában alig volt annyi egyes republicánus, a­hány száz tagot az számlált, a tisztán köztársasági lapok épen nem voltak a legol­vasottabbak , s közönségesen az állíttatott, hogy a köztársasági párt Francziaországban igen gyönge, s támaszt csak az alsóbb osztályok­ tár­sadalmi irányzataiban, de nem politikai törekvésben talál. S lehet, hogy ez úgy is volt, bár kitűnt,hogy a mindig fenálló köz­­társasági párt vezérei által —lettek legyen azok a köztársaság valódi párt­emberei , vagy csak saját uralkodásukra törekvők — igen jól volt ren­dezve, s egy jól kiszámított, hihetően Lajos Fülöp­ halálára készített terv létezett. Továbbá figyelmes vizsgálók már előbb megjegyezték, hogy a franczia nemzet inkább fél ugyan a köztársaságtól, mint érte lelkesül, de hogy tulajdonképen egyeduralmi vagy dynastiai rokonszenvekre ott gon­­dolni sem lehet. A megszokás, a kénytelenség, talán bizonyos ösz­tön is hatott a királysághoz szitásra, s mindazok, kik a fen­álló rend mellett magukat jól érzék, annak legjobb önállójául külö­nösen Lajos Fülöpöt tartották. De tiszta s mély meggyőződés a legfőbb méltóság örökségének politicai becséről, mint mindenütt, úgy különösen Francziaországban, igen ritka volt. S a mi másfelül gyakoribb, a szeretet vagy legalább ösztönszerü ragaszkodás egy olly dynastiához, melly szá­zadok óta a nemzet történetével összeforrt, s mellynek védelme alatt nőtt fel az összes nép, még e viszony sem iíhatott fen Francziaországban, hol forradalmak s dynastiacserék váltogatik egymást, s a királyság leg­régibb s legtörvényszerűbb pártja, az ép­ uralkodó s egyetlen még le­hető dynastiának talán legelkeserültebb ellensége volt. Lajos Fülöp épen csak a biztosság őrének tekintetett, de sem nem szerettetett, sem különö­sen nem tiszteltetett. Leghevesebb ellenségei az anarchisták és propa­gandisták, kiket a júliusi forradalom’ megörökítésében meggátolt, et el­lenségeskedéseikkel a nép’ szeretetétől és tiszteletétől meg nem fosztot­ták, meg nem buktatták volna. Voltak idők, mikor ő, a pártok elleni ke­ménysége daczára is, Francziaország és Európa’ véleményében magasan állt. De a legközelebbi években mindinkább merültek fel dolgok, mik hi­telét megrontották, s ellene elfogultságot szültek. Bár azóta némelly do­log más színben mutatkozott is, mint például a külföldön letett roppant kincsekről való vélemény, melly pártkoholmánynak vagy ostobaságnak valósult be, s az látszik kitünni, hogy Lajos Fülöp Francziaország­­ba s viszonyaiba sokkal több bizodalmat helyzett, mint várták volna: mindamellett is a pénz’ pontja neki mindenkor igen érzékeny oldalát képezte, melly megalacsonyítására s kedvezőtlen világba állítására sok anyagot szolgáltatott; azonkívül benne különösen azon fris, természetes szívesség és egyenesség hiányzott, melly által a nép’ szeretetét az ural­kodók legbiztosabban megnyerik, meghódítják s megtartják. Bízzuk a mesteries kiszámításokat, eszélyes eszközöket s utakat a ministerekre; az örökös fejedelemnek kedély által kell leginkább hatnia, a nép’ szeretetét ennek szelídsége, őszintesége s természetessége, a’ nép’ tiszteletét s becs­lését ennek szilárdsága s önérzete érdemli ki. Egyik legszebb fela­data a királyságnak: az állodalmi életben a kedélyt kép­viselni, s annak kifejezését, mitől végre is sokkal több függ, mint minden eszélytől és lelkességtől, a legfelsőbb állásban is biztosítani. Lajos Fülöpnek külügyministernek kellett volna lenni, nem királynak. Benne mindig valami eltaszító, számító, hideg volt, bizodalmat benne e­­gyéb mint eszélyessége nem vívott ki, s épen mivel olly ügyesnek és ön-is cselekvőnek tartatott,tulajdoníthattak a rendszer­ eszközeiből és szabályaiból - sokkal többet vétkéül, mint mennyit személyesen s közvetlenül vétkezett. Mindenesetre igazságos és méltányos itélőnek nem lehet el nem ismerni, hogy Lajos Fülöp a rendes, szabályszerű kormányzói kötelessé­geket, mellyeknél a szó’ szorosabb értelmében vett politicai érdek ha­talma’ megalapításának érdekével össze nem ütközött, s mellyek csak a megállapított rendeletek’ egyalaku tovább vitele körül forogtak, lelkies­­méretesen, belátással, értelmesen és méltósággal gyakorolta. Épen így lehet őt némelly ellene tett leghangosabb szemrehányások ellen némelly tekintetben védelembe venni. Vádolják őt, hogy Francziaország’ érdekét a dynastia’ érdekének alárendelte. E vádat gyakrabban hozzák föl, mint valódi jelentésében kimutatják és bebizonyítják. Tán azt értik alatta, hogy főczéljává tette az átvett hatalmat magának s örököseinek meg­tartani s szilárdítani ? Nos, ha ebben semmi törvény és alkotmányelle­nes eszközökkel nem élt, ha a hatalmat törvény és alkotmány ellen so­rompókba nem vezette, úgy a dolog magában igen természetes, s a hiba nem neki, hanem azoknak rovandó föl, kik alkotmányszerinti hatalmát fenyegették. Azon dynastiai érdek közt: a dynastia’ érdeke számára an­nak törvényes hatalmát föntartani, és a nép’ érdeke közt semmi össze­ütközés nincs. Hol a népben párt nincs , melly törvény és alkotmány’ ellenére a dynastia’ jogszerű hatalmát megtámadja s el akarja venni, mi annak épen olly joga és tulajdona, mint minden polgárnak a maga joga és tulajdona, ott semmi alkalom nem adja magát elő, ezen dynastiai ér­dekre a nyilvános ügyekben valahogy gondolni. De hol a viszonyok olly szerencsétlenül alakultak, hogy az ellenzék a trón­ megbuktatására ezé­­lot, ott az is természetes, hogy az magát megerősítői teljes komoly­sággal törekszik. Ha ennek képviselője e törekvéseiben a jogi korlátain vidéken és II. Kikindán a statárium fölfüggesztetett, Csernovics pe­dig Pestre menekült volna. Az Inspruckból Bécsbe ment illyrek ismét visszakészülnek oda, s azon reményben vannak, hogy miután János félig van a kie­gyenlítésre megbízva, ő felsége a junius tökén kelt proclamaliót egy újabbal, szelidebbel fogja fölváltani. Illy hírek legyenek valók, vagy nem, szorgalmasan terjesztetnek, az Agramer Zeitungnak jelenleg Bécsben tartózkodó szerkesztője s több hasonérzelmü izgatók ál­tal. Az illyreknek insprucki utjából az „Agramer Zeitung­* egyik közelebbi száma elég koholmányokat közöl ugyan, mellyel a­­ „Közlöny“ 201k számában eléggé meg vannak czáfolva; de az Ag­­ramer Zeitung’ szavai még igen lágyak azon kihívó hanghoz képest, mellyel a „dalin. horv. Slavonske Novine“ zágrábi lapnak f. hó 2­1. száma leírja a bánnak inspruckbani fogadtatását; — az említett czikk’ szavai ezek: „íme ismét örvendetes hírek Inspruckból, miként már elöb­­ beni lapunkban megjövendölénk, sikerült a bánnak jun. 19-kén a királyné és Ferencz Károly fölig’ jelenlétében kihallgattatást nyerni , ö felségénél, becsúszott ide az ismeretes Eszterházy magyar kül- Ügyek’ ministere is, ki mindekkorig ügyesen tudta gátolni a Hor­­vát-slavon küldöttsége elfogadtatását, ö felségénél. A bán ékes szónoklattal mondá el azon hű ragaszkodást, mellyel a horvá­­­tok, a király és az uralkodó ház iránt viseltetnek, mire ő felsége­ igen szelíd hangon felelt, és a többi közt János föhát bizá meg, hogy lenne közbenjáró a magyarok és a három királyság közt.­­A magyarok azonban már kiküldetek ismeretes útonálló Hrabovskyju­­kat.) A cs. kir. föhgsége János, annyiszor tanúsító szeplőtelen em­­berszerető jellemét, mindenütt igazságos viseletét az egész világon,­’ főképen slavoniai polgártársunk s nem kevésbé irányunkban­­a­ magunkat tehát közbenjárására bízhatjuk. Mit érezhetett vallja ezekre Eszterházy, látván a fényes fogadtatást, .(mennyire kinő** háttá öt ez, fökép visszaemlékezvén nemtelen csel­édeteire, a V­nifestre (hol ő aligha a kártyákat maga keverte): jj0rMr nekünk ti tunkra nem adatott, mindazonáltal képzeljük ma­gt so­k, tovább budapesti gonosztevők is szemeiket meresztend... Inspruck levő kémjök által tudósítatni fognak, miben áll a dolog. A kegyelmes királyi audientia után a bán bemutató a küldő­­séget Ferencz Károly félignek s hősies nejének Zsófiának (ki lel többet tett Metternich’ megbuktatására) kik előtt, midőn a­­ Horvátország’ állapota és kérelmei felöl szólott, kifejezvén uralkodó ház iránti hűségüket, szavai annyira hatoltak ö fölös ge* szivére, hogy magát alig tudván tartóztatni, könnyek gördült halvány arczára szemeiből, és miután a küldöttség iránti hajlam s jó szándékát számtalanszor megemlítené, még e következő sza­vakra fakadt „szívem nálatok van!“ A küldöttség ezek ut:­ Ferencz József férignek, Ferencz Károly’ legidősb fiának és Csehor­szág helyettesített királyának tévé tiszteletét. - -----■/—1-v És így valamint ezen hírekért kezeskedünk, úgy mindazon mende-mondákat, mintha a mi szeretett bánunk a király’ kegyeiből kiesett volna, alaptalanoknak s minden illy értelemben koholt leve­leket véletlen hazugságoknak nyilvánítunk. Mi különben is fogunk jövő lapjainkban ezekről bővebben szó­lani, mostanra hallgatunk, míg a dolgok egészen világosságra jönek, jelenleg a mondottakról biztosítunk benneteket. Nyugodjatok meg szeretett hazánkfiai! valamint a mondottakból szembetűnöleg kivi­láglik, kik okai ezen mindenféle híreknek. Reményijük, hogy a bán még ma utjából visszatérend, mi­nt úgy fogadjuk, mint még senki sem fogadtatott, mióta rosa létezik. Ugyan­is Inspruckból azon jó hírt hallok, mintha a pápa kül­döttje a császárral az olaszországi frigy iránt egyezkednék. Egy tekintélyes egyén említé, hogy nem sokára meg fog szűnni a hábo­rú, adja isten, hogy ez mielőbb megtörténjék, hogy testvéreink se­gítségünkre mielőbb visszajöhessenek. Ugyanazon lap szerint „Mitroviczán 2000 dunántúli szerb pa­rancsolatot vár aziránt, hol üssenek a magyarokra. Hrabovszkit a királyi biztost fenyegetik, és ha meg fogják jaj neki,­­ de érzi­k ezt, mert már a magyar ministériumtól kérte nyugalmaz­­tatását.“ Zágráb’va-

Next