Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-07-02 / 2. szám
2. szám. julius 22.1848. Pesten, vasárnapon Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábú sorért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgönt. Előfizethetni minden postahivatalnál■, helyben kiadóhivatalban: Egyetem-utcza, 90. szám első emelet, előbb Almási, most a pesti takarékpénztár házában. AZ ILLYR PÁRTÜTÉS. Zágrábból junius 22-kéről biztos kézből azon hirt vettük, hogy a fanaticus illyrek készültségekben provisorius kormányt alkottak, s küldöttségeket neveztek ki Inspruckba s Olaszországba, innét visszahívására a határőrvidéki katonaságnak, onnét viszszakövetelésére Jellassichnak. A küldöttségek 22-én már útnak indultak. Ebből láthatja az uralkodó ház, mit jelentenek a dynastia iránti hűség azon vallomásai, mellyeknek üres csengése még akkor is szédítő gőzt okoz bizonyos körökben, midőn azoknak ürügye alatt a királyi ház’ jövendőjét ássa alá a bősz pártütés. Ha az illyreknek sikerülne Olaszországból a határőrvidéki katonaságot a harcz’ mezejéről tömeges téli elpártolásra csábítani, ki ellen hoznák e sereget haza ? Mi ellenünk, magyarok ellen, a magyar korona ellen. Ámde ekkor előáll reánk nézve az önfentartás’ kötelessége, a legszentebb kötelesség mindenek között, midőn nem egyénről, hanem nemzetről van szó. — Nemzetről, mellynek a világtörténetben másodszor jut az áldozatosan magasztos hivatás, vérével őrzeni meg a nyűgoti polgárisodást. És azon perczben, mellyben a határszéli seregek megindulnának, hogy a prédálás viszonyait a szegény zaklatott olasz falvakból magyar hazánkba tegyék át, a magyar seregek is kell, hogy útnak induljanak hazájuk védelmére, bármelly pontján legyenek is az ausztriaibirodalomnak. Ezt a nemzetgyűlés egy pillanatig sem halaszthatja És leszen egy átalános seregvándorlás, minden faj menend hazája felé, és romlás és népviség és átok jelölendi soknak útjait. — A magyarét nem; mert ez csak fegyveres ellenség ellen emeli fegyverét; gyámoltalan földnép ellen nem. De Radeczky’ serege szétfoszlik, mint ha fergeteg fútta volna szét, szétfoszlik azon perczben, midőn egy becsületes békekötés’ tehetségének küszöbén állott. És az austriaimonarchia bomlásnak indúl menthetetlenül."" Lássa meg a dynastia, hogy mit cselekszik. Átkozott legyen azoknak emlékezete, kik az uralkodókat csalóka gőzkörrel köríték, hogy füleik csak csalán mézes szavakat halljanak, szemeik csak bókokat lássanak hogy ne látnák soha a valóságot, ne hallanának nyílt férfias őszinte szót, ne szemlélnének bátor homlokot, mellyről az igazság’ fénye villámlik. A körülmények rohannak a királyi szék felé, mint hógörgeteg az alpesekről. Isten’ hatalma homloktérbe állított a vész’ reggelén És mi és magyar társaink a férfiú’ hűségével figyelmeztetök a hatalmasokat; a férfiú’ hűségével figyelmeztetők, melly nem hizeleg, de mond igazat. És kijelölőnk a menekvés’ eszközeit. Hallgattak, de meg nem hallgattanak. Gondolák, még lesz idő tenni, a mit tanácsiánk, ha minden roszra fordul. Késő, késő! — Isten kiereszté az ítélet’ villámát s annak megállját ő maga sem kiálthat többé. Olaszország elveszte már hónapok előtt bizonyos volt. Akkor a veszésért még árt adtak volna, bőt és gazdagot. A hűséggel kérkedő illyrek haza csábítják seregeiket, a magyart megtámadni, a magyar hazajövend hazáját megvédeni é s Olaszország elvész minden ár nélkül. És a birodalom utána dől. Nem annak dől utána, hogy Olaszország elveszett, hanem alnnak, hogy miként veszett. A mentségnek még egy módja van. De csak egy, a végső, az utólsó. Vesse magát a dynastia nyílt őszinteséggel a magyarnak karjai közé. A magyar soha senkit sem csalt meg. Királyát nem fogja megcsalni. A magyar kebelben van egy érzelem, a nemes kegyelet’ szent érzelme. Századok’ bús emlékét törli ki emlékezetéből a bizalmas közelítés’ percze felett. Urunk király! Megszentesitéd a magyar’ szabadságát. Bízzál a magyarban; vesd magadat atyai bizalommal magyarjaidnak karjai közé. — E karok megvédenék a pokolnak minden kapui ellen. De bizzál bennünk; bizalmaddal tedd lehetővé, hogy e hont számodra megőrizhessük, — hogy házad’ dicsőségét megalapíthassuk és saját szerencsénkén, egy szabad nép’ szerencséjén, emelhessük fel trónodat, magasabbra, mint valaha volt. A király Budán, s a király és felséges háza mentve van, így áll a dolog ma. Miként fog holnap állani? Isten tudja. — A harcz, melly ma még a királyé volna, holnap önlétünk’ harczává lehet; s a kinek létele forog a koczkán, azt menti meg mindenek felett — megmenti úgy, a miként lehet. Egy bizonyos, bizonyos mint a halál. A pánszláv elem az austriai háznak nem ad jövendőt. Ha bukik, bukásába ragadja, ki reá támaszkodott. Ha győz, idegen’ számára győzött. — Kossuth. JELLASICSNAK INSPRUCKBANI FOGADTATÁSÁRÓL. Bécsi tudósítónk írja, hogy míg gróf Batthyány Lajos ministerelnökünk Inspruckban időzött, Jellasich már e város környékén t. Ilseidben (hol gróf Apponyi, Wirkner, b. Jósika, Pazziazi s több mások tartózkodnak) lappangott ugyan, de csak akkor ment be Inspruckba, midőn ministerelnökünknek onnani eltávozásáról hitelesen értesült. Inspruckban, úgy látszik, másként fogadtatott s más választ nyert, mint minőt várt reá nézve a jóhiszemű magyar ministerium, a junius’ lükén kelt két rendbeli proclamatio' következtében. Bécsben székbe hallani ama’ hírt, mellyet nehány ott tartózkodó hires illyr agitátorok terjesztgetnek, hogy Inspruckban Ferencz Károly félig, s a felséges nők kitűnő kegyességgel fogadák az illíreket, és hogy a királynő’ szemeiből legördült egy könycsep a Jellasich’ kezére, mellyet ő és társai lecsókolának, sőt hogy ő felsége is meghatva fogadta volna őket; de mivel Eszterházy jelen volt, a király nem volt képes arczán látható érzelme szerint szólni a küldöttséggel. A mint János fölig b. Kühner’ kíséretében jun. 24-kén Bécsbe megérkezett, az ott tartózkodó illyremissariusok azonnal ostrom alá vették hódolataikkal, contestatióikkal s hitegetéseikkel; azonnal megjelent az Allgemeine Oesterr. Zeitungban is amaz ismeretes czikk, miszerint gr. Nugent a szerbek és Hrabovszky között 12 napi fegyverszünetet eszközlött. Pétervárad a szerbeknek adatott Uj- TÁRCZA. A FRANCZIAORSZÁGI LEGÚJABB KÖZTÁRSASÁG’ KELETKEZÉSE. Nem igen olvashatni elfogulatlanabb, csendesebb, s az okokat minden oldalról helyesben nyomozó czikket az utolsó franczia mozgalomról, mint a mellyet Bilau közöl történeti évkönyveinek e perczben megjelent júliusi füzetében, mellyet azért olvasóinkkal közölni sietünk. Ha az ember, úgymond, ez évi februárig a nyilvános hangulatok után, mellyek szóval és írásban, rendi gyűlésekben, egyesületekben, kisebb nagyobb iratok és lapokban hallatták magukat, akart volna ítélni azt kellett volna gondolnia, hogy az ifjúság eszménye, a köztársaság, az érettebb kori elméjéből egészen kiesett. Az 1830-diki változás utáni első években még sokkal gyakrabban tört ki a mozgalmi pártnál az egyeduralom s ennek fejedelmi vivői ellen a bosszúság. Most ellenben az alkotmányos egyeduralom látszott a legroppantabb többséget bírni, s az ellenzék csak azt vítatá , hogy az a szárazföld legtöbb országaiban nincs helyesen fölfogva és kezelve, nincs valórá emelve, nincs minden mellé kivántató intézményekkel körülvéve. Ezt hibául nem a fejdelmeknek hanem a ministereknek rótták föl, kik „magokat a fejdelem és nép közé tolták“ s epedtek azon boldog kor után, midőn e közbülső hatalom megtöretve s fejdelmek és népek valódi alkotmányos szabadságban egyesülve leendnek. Mások a hibát Lajos Fülöp’ személyes befolyásának, a ministerek’ visszaéléseinek, a fölötte hiányosaknak talált franczia választási törvényeknek tulajdonították. Úgy látszott, Francziaország mindent elért, ha egyszer a választási törvények átalakíttattak, s ez által egy olly kamara nyeretik meg, melly szabadelmü ministeriumot eszközöljön, s a király’ személyes befolyásának óhajtott korlátokat vessen. Csak erre kell, mondok közönségesen, Francziaországban munkálni, miközben természetesen azt is állíták, hogy a rendszer már az egész népre, legalább a felsőbb és középosztályokra erkölcstelenítőleg hatott. Mikép történt, hogy ugyan e rendszer alatt s még megszorítóbb választási törvények mellett is az 1829- és 1830-diki szabadelmü kamarák s a júliusi forradalom léetre jöhettek, természetesen felelet nélkül maradt; a választási reform volt a nap nagy feladata, s erre, csupán erre intéztetett az izgatás. A követkamrában alig volt annyi egyes republicánus, ahány száz tagot az számlált, a tisztán köztársasági lapok épen nem voltak a legolvasottabbak , s közönségesen az állíttatott, hogy a köztársasági párt Francziaországban igen gyönge, s támaszt csak az alsóbb osztályok társadalmi irányzataiban, de nem politikai törekvésben talál. S lehet, hogy ez úgy is volt, bár kitűnt,hogy a mindig fenálló köztársasági párt vezérei által —lettek legyen azok a köztársaság valódi pártemberei , vagy csak saját uralkodásukra törekvők — igen jól volt rendezve, s egy jól kiszámított, hihetően Lajos Fülöp halálára készített terv létezett. Továbbá figyelmes vizsgálók már előbb megjegyezték, hogy a franczia nemzet inkább fél ugyan a köztársaságtól, mint érte lelkesül, de hogy tulajdonképen egyeduralmi vagy dynastiai rokonszenvekre ott gondolni sem lehet. A megszokás, a kénytelenség, talán bizonyos ösztön is hatott a királysághoz szitásra, s mindazok, kik a fenálló rend mellett magukat jól érzék, annak legjobb önállójául különösen Lajos Fülöpöt tartották. De tiszta s mély meggyőződés a legfőbb méltóság örökségének politicai becséről, mint mindenütt, úgy különösen Francziaországban, igen ritka volt. S a mi másfelül gyakoribb, a szeretet vagy legalább ösztönszerü ragaszkodás egy olly dynastiához, melly századok óta a nemzet történetével összeforrt, s mellynek védelme alatt nőtt fel az összes nép, még e viszony sem iíhatott fen Francziaországban, hol forradalmak s dynastiacserék váltogatik egymást, s a királyság legrégibb s legtörvényszerűbb pártja, az ép uralkodó s egyetlen még lehető dynastiának talán legelkeserültebb ellensége volt. Lajos Fülöp épen csak a biztosság őrének tekintetett, de sem nem szerettetett, sem különösen nem tiszteltetett. Leghevesebb ellenségei az anarchisták és propagandisták, kiket a júliusi forradalom’ megörökítésében meggátolt, et ellenségeskedéseikkel a nép’ szeretetétől és tiszteletétől meg nem fosztották, meg nem buktatták volna. Voltak idők, mikor ő, a pártok elleni keménysége daczára is, Francziaország és Európa’ véleményében magasan állt. De a legközelebbi években mindinkább merültek fel dolgok, mik hitelét megrontották, s ellene elfogultságot szültek. Bár azóta némelly dolog más színben mutatkozott is, mint például a külföldön letett roppant kincsekről való vélemény, melly pártkoholmánynak vagy ostobaságnak valósult be, s az látszik kitünni, hogy Lajos Fülöp Francziaországba s viszonyaiba sokkal több bizodalmat helyzett, mint várták volna: mindamellett is a pénz’ pontja neki mindenkor igen érzékeny oldalát képezte, melly megalacsonyítására s kedvezőtlen világba állítására sok anyagot szolgáltatott; azonkívül benne különösen azon fris, természetes szívesség és egyenesség hiányzott, melly által a nép’ szeretetét az uralkodók legbiztosabban megnyerik, meghódítják s megtartják. Bízzuk a mesteries kiszámításokat, eszélyes eszközöket s utakat a ministerekre; az örökös fejedelemnek kedély által kell leginkább hatnia, a nép’ szeretetét ennek szelídsége, őszintesége s természetessége, a’ nép’ tiszteletét s becslését ennek szilárdsága s önérzete érdemli ki. Egyik legszebb feladata a királyságnak: az állodalmi életben a kedélyt képviselni, s annak kifejezését, mitől végre is sokkal több függ, mint minden eszélytől és lelkességtől, a legfelsőbb állásban is biztosítani. Lajos Fülöpnek külügyministernek kellett volna lenni, nem királynak. Benne mindig valami eltaszító, számító, hideg volt, bizodalmat benne egyéb mint eszélyessége nem vívott ki, s épen mivel olly ügyesnek és ön-is cselekvőnek tartatott,tulajdoníthattak a rendszer eszközeiből és szabályaiból - sokkal többet vétkéül, mint mennyit személyesen s közvetlenül vétkezett. Mindenesetre igazságos és méltányos itélőnek nem lehet el nem ismerni, hogy Lajos Fülöp a rendes, szabályszerű kormányzói kötelességeket, mellyeknél a szó’ szorosabb értelmében vett politicai érdek hatalma’ megalapításának érdekével össze nem ütközött, s mellyek csak a megállapított rendeletek’ egyalaku tovább vitele körül forogtak, lelkiesméretesen, belátással, értelmesen és méltósággal gyakorolta. Épen így lehet őt némelly ellene tett leghangosabb szemrehányások ellen némelly tekintetben védelembe venni. Vádolják őt, hogy Francziaország’ érdekét a dynastia’ érdekének alárendelte. E vádat gyakrabban hozzák föl, mint valódi jelentésében kimutatják és bebizonyítják. Tán azt értik alatta, hogy főczéljává tette az átvett hatalmat magának s örököseinek megtartani s szilárdítani ? Nos, ha ebben semmi törvény és alkotmányellenes eszközökkel nem élt, ha a hatalmat törvény és alkotmány ellen sorompókba nem vezette, úgy a dolog magában igen természetes, s a hiba nem neki, hanem azoknak rovandó föl, kik alkotmányszerinti hatalmát fenyegették. Azon dynastiai érdek közt: a dynastia’ érdeke számára annak törvényes hatalmát föntartani, és a nép’ érdeke közt semmi összeütközés nincs. Hol a népben párt nincs , melly törvény és alkotmány’ ellenére a dynastia’ jogszerű hatalmát megtámadja s el akarja venni, mi annak épen olly joga és tulajdona, mint minden polgárnak a maga joga és tulajdona, ott semmi alkalom nem adja magát elő, ezen dynastiai érdekre a nyilvános ügyekben valahogy gondolni. De hol a viszonyok olly szerencsétlenül alakultak, hogy az ellenzék a trón megbuktatására ezélot, ott az is természetes, hogy az magát megerősítői teljes komolysággal törekszik. Ha ennek képviselője e törekvéseiben a jogi korlátain vidéken és II. Kikindán a statárium fölfüggesztetett, Csernovics pedig Pestre menekült volna. Az Inspruckból Bécsbe ment illyrek ismét visszakészülnek oda, s azon reményben vannak, hogy miután János félig van a kiegyenlítésre megbízva, ő felsége a junius tökén kelt proclamaliót egy újabbal, szelidebbel fogja fölváltani. Illy hírek legyenek valók, vagy nem, szorgalmasan terjesztetnek, az Agramer Zeitungnak jelenleg Bécsben tartózkodó szerkesztője s több hasonérzelmü izgatók által. Az illyreknek insprucki utjából az „Agramer Zeitung* egyik közelebbi száma elég koholmányokat közöl ugyan, mellyel a „Közlöny“ 201k számában eléggé meg vannak czáfolva; de az Agramer Zeitung’ szavai még igen lágyak azon kihívó hanghoz képest, mellyel a „dalin. horv. Slavonske Novine“ zágrábi lapnak f. hó 21. száma leírja a bánnak inspruckbani fogadtatását; — az említett czikk’ szavai ezek: „íme ismét örvendetes hírek Inspruckból, miként már elöb beni lapunkban megjövendölénk, sikerült a bánnak jun. 19-kén a királyné és Ferencz Károly fölig’ jelenlétében kihallgattatást nyerni , ö felségénél, becsúszott ide az ismeretes Eszterházy magyar kül- Ügyek’ ministere is, ki mindekkorig ügyesen tudta gátolni a Horvát-slavon küldöttsége elfogadtatását, ö felségénél. A bán ékes szónoklattal mondá el azon hű ragaszkodást, mellyel a horvátok, a király és az uralkodó ház iránt viseltetnek, mire ő felsége igen szelíd hangon felelt, és a többi közt János föhát bizá meg, hogy lenne közbenjáró a magyarok és a három királyság közt.A magyarok azonban már kiküldetek ismeretes útonálló Hrabovskyjukat.) A cs. kir. föhgsége János, annyiszor tanúsító szeplőtelen emberszerető jellemét, mindenütt igazságos viseletét az egész világon,’ főképen slavoniai polgártársunk s nem kevésbé irányunkbana magunkat tehát közbenjárására bízhatjuk. Mit érezhetett vallja ezekre Eszterházy, látván a fényes fogadtatást, .(mennyire kinő** háttá öt ez, fökép visszaemlékezvén nemtelen cselédeteire, a Vnifestre (hol ő aligha a kártyákat maga keverte): jj0rMr nekünk ti tunkra nem adatott, mindazonáltal képzeljük magt sok, tovább budapesti gonosztevők is szemeiket meresztend... Inspruck levő kémjök által tudósítatni fognak, miben áll a dolog. A kegyelmes királyi audientia után a bán bemutató a küldőséget Ferencz Károly félignek s hősies nejének Zsófiának (ki lel többet tett Metternich’ megbuktatására) kik előtt, midőn a Horvátország’ állapota és kérelmei felöl szólott, kifejezvén uralkodó ház iránti hűségüket, szavai annyira hatoltak ö fölös ge* szivére, hogy magát alig tudván tartóztatni, könnyek gördült halvány arczára szemeiből, és miután a küldöttség iránti hajlam s jó szándékát számtalanszor megemlítené, még e következő szavakra fakadt „szívem nálatok van!“ A küldöttség ezek ut: Ferencz József férignek, Ferencz Károly’ legidősb fiának és Csehország helyettesített királyának tévé tiszteletét. - -----■/—1-v És így valamint ezen hírekért kezeskedünk, úgy mindazon mende-mondákat, mintha a mi szeretett bánunk a király’ kegyeiből kiesett volna, alaptalanoknak s minden illy értelemben koholt leveleket véletlen hazugságoknak nyilvánítunk. Mi különben is fogunk jövő lapjainkban ezekről bővebben szólani, mostanra hallgatunk, míg a dolgok egészen világosságra jönek, jelenleg a mondottakról biztosítunk benneteket. Nyugodjatok meg szeretett hazánkfiai! valamint a mondottakból szembetűnöleg kiviláglik, kik okai ezen mindenféle híreknek. Reményijük, hogy a bán még ma utjából visszatérend, mint úgy fogadjuk, mint még senki sem fogadtatott, mióta rosa létezik. Ugyanis Inspruckból azon jó hírt hallok, mintha a pápa küldöttje a császárral az olaszországi frigy iránt egyezkednék. Egy tekintélyes egyén említé, hogy nem sokára meg fog szűnni a háború, adja isten, hogy ez mielőbb megtörténjék, hogy testvéreink segítségünkre mielőbb visszajöhessenek. Ugyanazon lap szerint „Mitroviczán 2000 dunántúli szerb parancsolatot vár aziránt, hol üssenek a magyarokra. Hrabovszkit a királyi biztost fenyegetik, és ha meg fogják jaj neki, de érzik ezt, mert már a magyar ministériumtól kérte nyugalmaztatását.“ Zágráb’va-