Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-11-26 / 128. szám

felizgatott szerencsétlen oláh­ságból álló — bősz tömeg többfelőli rohama s 11 ágyúja ellenében hallatlan bátorsággal vívott 24 órai csata s vitéz tartás ,után, részint az elfogyott munitio (különös, hogy ezzel mindig így vagyunk !) részint az áruló lakosság által ablakokból mieink* történt tüzelés miatt, kényteleníttettek azt elhagyni, s a Maros innenső partjára Aradig vonulni, vesztvén a mieink sebesültekben 41-et (kik közöl 11 foglyul esett) halottak­ban s foglyokban 4—5-öt; az ellen sebesültekben számtalant, halottakban ezeren felül,nagy részt oláhokat, kik szuronyokkal löhettek előre, s harcz után a prédáról haza vezettek. A hely és csata emlékezetes lesz nekünk örökre, mert derék Zuri­csunk egy lapot készített itt a magyar szabadságharca történetében kisded csapatának, mellyre büszkén mutatand a leg­később kor is, de emlékezetes lesz az elhagyott fészket megölt camarillabérenczeknek is, mert, mint halljuk, annyira nem hiszik magukat birtokába e véletlen nyereményüknek, hogy éjjenként is táboroznak s nappal csak rabolni járnak be, sőt legújabb hírek szerint, 10 ezer pftnyi harácsnak (sarcznak) a magyar lakosság­tól­ bevétele után oda hagyták volna Lippát. A veres pántlika e Blomberg „egy egy eleven barikádja“ lövegén (igy nevező őket Blomberg maga) még álmaikat is zavarja. Hajdan egy király térdkötő rendet alakított; új korszakunkban e veres szalag, meg a veres sapka oda lent olly érdemet vívott magának, melly ha rendjelek korába jutnánk ama térd­­kötőnél becsületesebb rend alapítója lehetne. Lippa elvesztése Arad polgárait szinte kétségbe ejté , az el­len ránk csapásának el nem maradása annyira kétségtelennek lát­szott, hogy az egész megye s vele a kormánybiztos, a szó teljes értelmében,rögtön megszökött, s nyakunkba hagytak tömérdek intézkedéseket, ezer rendetlenséggel. Volt aztán kipkedés-kapko­­dás. Néhány nyárspolgár a javából, kinyilatkoztatá az összes polgárság nevében (furcsa !) miként ők a várost feladják. Ezek közt volt — az aradi közlöny szerint — egy nemzetőri ka­pitány is (jól ismerjük e hőst !) de erélyes M á r i­á s i n­k nyomban akasztófát ígért nekik, a többit pedig capacitálni s megnyugtatni igyekezett. — A nemzetőrség felszólítaték, miként, kik magukat a közügy melletti harezra bármi okból alkalmatlanoknak érezik; fegyvereket adják be; találkozott elég, eddig több, mint 300. A 4-ik század szinte feloszlott, a harezra nyilatkozók a 3-dik szá­zadba soroztatják magukat, melly egy szívvel s szájjal nyílvánítá indignatióját, s szóval is erősítő azt, mit tettél annyiszor bizonyí­tott, mikép a közügy mellett életével is kész áldozni egytől egyig­ " " „ . Lippáról, sőt minden eddig kezünkben levő helyekről, fegy­vereseink Aradra húzattak. A várbeli gazok ezt valahogy megsza­golván kirontottak az üresen hagyott Új-Aradra, s borzasztó éh­­ségökön (mert mint 3 hozzánk szökött katona valla, már 6 lovat ettek meg, s mindennek hiányában 4—5 nappal tovább a várat le­helten vala birniok) a sebtében öszszerabolt eleséggel segítettek s magokat alkalmasint több időre ellátták. Erre a mieink ismét megszállották Uj-Aradot, és Paulisra jelentékeny erő küldetett, a szorosan netaláni átjövetelt gátolandó s az ellent szemmel tartandó. A seregnek Lippától egész Aradig hátrálása, Uj-Aradnak — melly a temesi és aradi várak egyesülhetését gátolta — üresen hagyása, az ellenség ez alatti rablása stb., Faskó Fáni termé­keny beszéde, miszerint a vár ostromra használandott létrákat Új-Aradról behordatni tán saját szemeivel is látta, és a hír , miként több szekér só és munitio vitetett be a várba, ezer és ezer gon­dolatokat termett a rémült lakosság agyába; a kávéházakban okos­­kodók serege árulást prédikált, sőt az aradi közlöny derék Má­­riásinkat resz tapintatúnak, avatatlannak stb. hirdeté. — Ugyan urak, mikor tanulu­nk már meg más dolgába értetlenül nem avat­kozni ? Hisz tán csak nem követeljük, hogy minden stratégiai ter­veket s tényeket orrunkra bigygyeszszenek! és ha egy elmés, de a köztünk annyi számmal fészkelő gazoknak megfoghatlanul éber — s épen e miatt mélyeb titkot igénylő — kémkedése által el nem sült hadi cseht elleneinknek annyira rögtön sikerül egyszer fel­használni: miért kiáltunk egyszerre bizalmatlan feszítsemeget olly egyénre —ki eddigi működéseiben a magyar bizalom rendíthetet­len alapját tette le?—Itt, hol az ezer különféle hírek annyi műhely­ben, annyi érdekből, olly mindenféle szőrvek színűek által ková­­csoltatnak, térjen ki ki saját-becsület parancsolta-köréhez; puska vagy ásó, kapa kezünkbe urak­­­s helytállás, ott, hol kell; és ha mindjárt látjuk is, hogy az Új-Aradra indított csapat ellenkező irányban a simándi úton halad, vagy piaczunkról ágyúink hirtelen eltűnnek, ne essünk kétségbe s ne kiáltsunk tüstént árulást. — Ügyünk Máriási kezében van ! s önök azt jól tudják, mikép Arad tornyán rég sárgafekete lobogó lobogna, ha a köztünk kullogó gaz­ság pillanata az ő ágyúira nem esnék. Jelenben városunk — a rémült kedélyek csillapultával — csendesnek mondható, tegnap délután néhány gránát és golyó tisz­telgett a várból, kár nélkül szinte egy lövése sem történt, de nem gyújtott. Az illyesmit már megszoktuk. Az ellenség berohanásá­­tóli félelem szűnik. A sánczolás a sűrűen zavart intézkedések mi­att aligha végre­hajtathatik. Urak­­ ott a comitéban, ne csak papi­roson rendelkezzenek önök, s ne féljenek azokat a 3 emeletes házú Haushe íreket is igénybe venni, — legalább mig a szegény izzad, a gazdag törölje az izzadást. — És ön vitézle megye ott Pécskán, ki védelmünk ügyében mind­eddig egy lépést sem tett, és ön teljhatalmú kormánybiztos ur ! hej bizony rút dolog az a háború! A hír szerint általunk bevett aradi várs agyonlövetett Ber­ger — még mindig orrunk előtt teszi infestálióit, s az ostrom alatti időkön át tán most van legvígabban. — Pár nap óta erős ké­születeket teszünk ,mire, miért? M­ajd kipattan, ha ideje lesz. Most veszszük a hírt, mikép a lippai fogságból kiszabadult néhány sebeseink megérkeztek. Sajnáljuk,hogy meg nem említhet­jük nevét azon becsületes lippainak kié szerencsétlen fog­lyokat élte koczkáztatásával kifeszített ablak­vasak közt kiszökteté, saját költségén a Maroson álla— bikáztatá, s őket fejenként 1—1 p.áttal ellátva Aradra küldő. — Ó-Bessenyő, nov. 12. Ó-Bessenyő népe az illető tisztviselőkhöz. A nyilvánosság és a közvélemény a legszigorúbb törvényhozók, legigazságosabb bírák. Ezen alap­elviül vezéreltetve, fájdalmunkat olly úton akarjuk önökkel kö­zölni, mellyen minden józan eszű megtudhassa , és meggyőződ­hessék, miszerint ügyünk szent, minden szavunk igaz, mert nem félünk a nyilvánosságtól. Mi bolgárok, ámbár kedvező úgy, mint mostoha sorsban , tántoríthatlan hűséggel viseltetünk magyar hazánk iránt, mégis fájdalom s az illetők legkevesebb gondot sem fordítottak reánk. A veszélyek legnagyobbika köztárván, elhagyatottan álltunk. Százan­ként, mint önök előtt tudva van, mentünk őrködni sok felé, s még azon vigasztalással nem távozhattunk el kesergő kedveseinktől, miszerint van fegyveres erőnk, melly őket a mostoha sors ércz­­csapásaitól megvédendi. Elárult árva hazánknak jelenleg a legparányibb erőre is vajmi nagy szüksége van. Szivünk fáj,­ha egy két írástudó jóakarónk néha néha szegény hajlékunkba betekint, s halljuk, hogy majd minden nagyobb községekből százanként, ezerenként sietnek most­ 561 sze földre is megvédni drága hazánkat, imádott szabadságunkat , s nekünk vén asszony módra itthon kell ülnünk, mert nincs fegy­verünk. Olvassuk mi megváltásunk törvényeit s látjuk ott a XXII. t. et. S ha kérdezik tőlünk, miért nincs őrseregünk ? vállvonítva hallgatunk. . . ük pedig gúnymosolygva tekintenek ránk. Illyenkor szivünk elkeseredik, mert eszünkbe jut az emlitett czikk 4. §-a, s felsóhajtva gondoljuk: tán ollyaknak tartanak bennünket ! Továbbá halljuk: miként azok, kik magukat a harczban ki­tüntetik , földekkel is ajándékoztalak meg, s pedig kinek volna nagyobb szüksége földre, mint nekünk, kik többnyire 10—20-an egy láncz földből éldegélünk. Bizony sajnálatra méltó sorsunk, mióta egy két úr, csak hogy hirnevet szerezhessen magának, el­idegenítette tőlünk pusztáinkat. Nemzetőrséget és ezzel járó fegy­vereket tehát mindenek előtt ! S most tán elhallgatni kellene ?... De nem; kitárjuk szívünket, mondja bár akárki, hogy ennek nem most az ideje, mivel hazánk veszélyben van. Sőt épen azért szólunk, mert hazánk veszélyben van, s neki legtöbb kárt okoztak az egy kedvű s erélytelen tisztviselők. Volt idő, mikor megköszönve minden segedelmet százezere­ket költöttünk mezővárosunk középületeire s pénztárunk mégsem szűkölködött. Ámde 24 év óta középületeink romlanak, pénztárunk üres, adósságunk növekszik. 24 év óta községünk elöljárói nem számoltak velünk. Az igazság kiszolgáltatása meghalt Mátyás ki­­rálylyal. Halljuk, hogy másutt népgyűléseket tartanak , nálunk er­ről szó sincs, sőt még mindig titkos a bíráskodás; megyénk ren­deleteiből csak azok adatnak tudtunkra, mellyek szolgálatra szólíta­nak fel bennünket. Ha executio van, csak akkor számolhatunk egy két ritka vendégre. S mi mindezt birka türelemmel elszenvedtük, és még most sem szóltunk volna, ha nem halljuk, hogy egy két jó akarónkat, mivel a „Népbarát“ 23-ik sz. a bíróválasztásról írt czikket velünk közölni és a jegyzőt, miszerint azt nekünk magyarázná meg, fel­szólítani — mint ők mondák — elég vakmerők voltak, egy valaki nyilván az utczán mint lázítókat feladással és akasztással nem fe­nyegette volna. — No de majd megválik,ki a részlelkű lázitó. Igaz, hogy a keserűség pohara már csordultig töltve van. Elöljáróink iránt kevés, vagy tán épen semmi bizalom. Mindszent elmúlt, s mi nem választhatunk bizalmunkat biró elöljárókat. De jó az isten, eljövend a számadás ideje, s tisztelt Kossuthunk szerint: „majd számolunk!“ Tisztelt uraink ! nincs miért hímezzünk hámozzunk, magyar őszinteséggel kimondjuk: nekünk legelőször fegyver kell, hogy magyarán megküzdhessünk elleneinkkel; azután lelkes elöljárók, kiknek erélyessége s vezérlete által legyőzhessük elleneinket; végre a 24 évi történtekről szeretnénk egy kicsinyt amollyan isten igazából számolgatni az illetőkkel. Ne tessék senki előtt furcsá­nak, hogy mi jelen időben szeretnénk számolni, sőt épen most az ideje, mert jelenleg van leginkább szüksége a hazának elveszett filléreire. ítéljen most a tisztelt közönség, valljon nem igazságos, nem méltányos-e kérelmünk? s valljon, ha mi ezeket kérjük, rebellisek vagyunk-e ? Mi legalább úgy vélekedünk, hogy — nem , sőt ezen kérelmek által rójuk le leginkább hazánknak legszentebb honfiúi kötelességünket. — Nagy Szent-Miklós, nov. 21. A boszuló Neme­sis elvégre csakugyan utólérte Ha ülik e méltóságát, a hazaáru­lás ocsmány bűne letörölhetlen bélyegét sütvén homlokára, és a história át fogja adni nevét az utókornak, hadd lássa a késő nem­zedék, milly ártalmas viperát ápolt , benne is a szegény magyar haza vérig szopott emlőjén. A nevezett hűtlen püspök bánsági jó­szágát, a roppant jövedelműt, immár az állodalom kezeli, a hon­védelmi bizottmány lelkes tagjai kicsapták e kelmét belőle. Azon­ban még egy teendő hátra van, s úgy hiszem, igénytelen szózatom viszhangra találand a tisztelt honvédelmi bizottmánynál. A neve­zett püspök ugyanis néhány évek előtt, a volt uradalmában fekvő Perjámos mezővárosi nyomásból egy darabot kisajátítván, arra egy csinos falucskát telepített, s lakosait, mint egyik leghívebb zsol­dosa az absolutismusnak, mostoha szerződés alapján a legzsarno­kibb egyedárúság alá helyezte, sokalván azoknak a volt úrbér kedvezményeit, s ezen falvat, hogy nevét megörökítse, H­a­l­­­i­k­­falvának keresztelte, nem sejtvén a jámbor! hogy a nép átká­nak tintája, nevének fényét leöntendő, lelkével ugyanazonosítand­­ja. Ha azon nyomasztó állapotot tekintjük, mellybe e falucska la­kóit a mostoha szerződés sujtá, úgy a püspök úr nevét méltán vi­selhetné a telepítvény, úgy de az átalakúlt hazában rabszolgák hazája többé nincsen, Haulik uram pedig épen nem érdemli azt, hogy a magyar nemzetnek, amellyet ő elárult, birtoka, legyen az bár egy babszemárú, az ő honáruló nevét viselje; s ekkép, azon csinos faluból a püspök nevét óhajtanám kiküszöböltetni, és mivel — mint emlitém — a Perjámos óvárosi nyomásra épült, s lakosai jelenleg is azon város hatósága alá tartoznak, legczélszerűbbnek vélném Hanákfalvának, ezen minden igaz hazafi által gyűlölt név­nek, Új-Perjámosra leendő változtatását. — Tót-Megyer, nov. 23. Folyó hó 21-én reggel egy Komáromból megszökött cseh fourier, hogy az őröket, kik az úti­levelek vizsgálata végett vannak kiállítva, kijátszhassa: az érsek­séghez tartozó bajcsi pusztán a Komáromból Nagy-Szombatba menő 11,000-nyi sereg számára rendeléseket tevő futárnak ad­ván ki magát, olt az ágyúk elhelyezése iránt, Újvárban pedig a sereg élelmezése felől tett rendeléseket, s a polgármestert annyira elámította , hogy ez a főbírót is behiváa, egész Újvár város estig talpon volt, a szükséges készületek megtételével foglalkozva. Főztek sütöttek minden felé; az uraság házánál nemzetőrök voltak Mészá­ros hadügyminister és a tábornoki kar tiszteletére kiállítva kiknek szinte kellett volna a hamis hír szerint érkezniök; midőn azonban sem a kitűzött 12­ 1 óra közt, sem később nem jött senki, Su­­lyovszky tiszttartó és az ügyész Komáromba mentek, s ott tudták meg a várparancsnokságtól, hogy az egész ámítás, és hogy a nevezett egyén onnét szökött meg. — Azonban mint tegnap estve értesítettem, Szereden nem hittek olly könnyeden a jó madárnak, hanem befogták, még mielőtt czimboráinak hirt vihetett volna a komáromi vár állásáról. — A dráván­ túli kerületből. Jellachich nagyszerű ígéretei, czimboráinak vérrendszere, az egész átkos pártütés szemtelen ámításai képesek voltak ugyan egy időre a horvát nép jobb szellemét elaltatni, hogy hozzá a szabadságot hirdető igazság szózata ne férhessen. De kezdi már sokalni a veszedelmes játékot és ébredez álmából, mellybe Jellachich fondorkodásának mákonya sülyesztette. De lássunk tényt, hogy ez örvendetes hír nem csupa ábránd. A Zágrábtól éjszak felé fekvő Gracsina helység lakosai megtagadták a pártülöknek az adót, midőn azt behajtani kívánták. Erre katonaság küldetett oda, melly a fölkelteket valószínűleg el­nyomta ugyan; de örvendetes minden esetre, hogy a nép magától kezdi ismerni a rajta elkövetett méltatlanságokat. A szikra meg­van, melly csekély bár, de azért mégis elegendő, hogy meg­­gyujtsa a szabadságvágy szövétnekét, melly az absolutismus bag­lyait meg fogja vakítani , hogy többé ne árthassanak. Lássunk egy más esetet. Az Agram. Zeitungnak Vínkovcze­­ról írják, miszerint nov. 13. tudták meg, hogy a péterváradiak, egy osztálya (a golubincziak és pasuaiak) Vuka melletti helyét elhagyván, Neudorf felé indult. Erre 50 határőr, szorezsánok és föluszított nép küldettek elfogásukra. A nevezett helyen nem ta­lálván őket, 20 nemzetőr Nustár felé indult, hol a szökevényeket utol is érték, de megtámadni nem merték, hanem a lődözések és harangozás által összecsődített nép segítségével a nagyobb részt hatalmukba kerítették, így állnak a dolgok a pártütök közt. És minthogy már az Agramernél vagyunk, mutassunk föl belőle egy nevezetes curiosumot. Szerinte a karlóczi főbizottmány 5 ftos assignatákat bocsátott ki, mellyeknek a magyarokkali­ há­ború utáni beváltásáért a szerb nemzet kezeskedik. Szerb nyelven vannak nyomva és Suplikácz aláírásával ellátva. No, a­ki menekül­ni akar pénze súlyától, csak adja oda a karlóczi comité assigna­­táiért, mert azok ugyan tökéletesen vannak biztosítva. Ugyan hol van az a szerb nemzet ? ki az a Suplikácz, és mi­­ ? Arról azon­ban , valljon találkozott-e annyira együgyű ember, ki Suplikácz czéduláiért pengő érczet ad, vagy azokat ennek értékében elfo­gadja, hallgat az Agramer krónikája. Alkalmasint ő maga is meg­köszönné , ha előfizetői csupa Suplikácz-rongyokkal fizetnék. — Fiumében f. hó 14-kén Bunyik nagy ünnepélyt tartatott, az absolutismusnak a bécsi democratia fölötti győzelme ünnepét. A te deum elénekeltetett, s ennél nagyobb istenkáromlás alig történt valaha. Ez alkalmat egyszersmind arra használták, hogy az illyr zászló kitüzetett. Ne neked autiriai császár! Ezek a te hűséges szolgáid, a te zászlóiddal foglalták el Fiumét, s most ott díszük a tornyokon és magánépületeken az osztrák csá­szár tricolorja, a vörös, fejér, kék zászló. És ez mind csak a mo­narchia egységének föntartására szolgál, valamint a spanyol in­­quisitio ad majorem dei glóriam öldöstetett ezereket. Egyébiránt Fiumében a magyar ügy, melly a szabadság ügye, most is bír sympathiával, mert Gal Lajos lapja, melly a fenebbi ünnepélyt részletesen leírja, erősen kel ki az ott levő „m­agyar és olasz lázítók“ ellen. Az „Ungar“ szerkesztőjének! Mellyik számá­ban olvasta ön a Kossuth Hírlapjának az „Ungar“ 46. számában SS jegy alatt elmondottakat? Sem időnk, sem kedvünk polemizá­láshoz, de több elővigyázatot vártunk öntől, valamint elvárjuk, hogy legközelebbi számában a kérdéses kettős paragraphust rend­re utasítsa. A democraticai elvek alkalmazásáról adott leczkéket pedig tartsa meg magának, mi nem szorultunk rájok. Az egyetemi orvoskar , e folyó hó 28-án délelőtti főóra­kor az orvoskari épületben közgyűlést tartand. Pesten, nov. 25-én, 1848. Halász Géza, az orvoskar ideigl. jegyzője.­ ­ ír jíj­­ KÜLFÖLD. AUSTRIA. Bécs, nov. 15. Weiden az uj kormányzó megérkezvén, következő proclamatióval üdvözlé a főváros lako­sait: „Bécs józan és okos lakosaihoz. Egy irtóztató anarchia min­den következései a legiszonyúbb képekben vonultak el elöltelek s mindenkinek egész családi üdvéig dúltak. Illy állapotnak rögtön meg kell szűnni, a jó elvnek, a jognak ismét el kell helyet foglal­ni, különben mindnyájan elvesztünk. Mert az egyesek háztartása, valamint a státusé,csak úgy állhat fenn, ha renden és törvényen alapszik. Csak ezen a pályán mozog a föld is, mellyet isten olly szépnek teremtett. A legkínosabb tapasztalások, miket eddig elé szenvedünk, szerencse volna, ha elégségesek volnának azokat kebleitekbe vésni, akkor bizton számíthatnék segélytekre. Ez fel­tét, hogy hatásomnak eredménye legyen. Csak a jóknak szövetke­zése mentheti meg a status és minden egyes józan család­atyát. Status nélkül neki sincs,hová fejét lehajtsa. Mit a gonoszok akar­nak, nyíltan áll: pusztítás az s mindnyájunk veszte. Azért tehát mindnyájatoknak kezet nyújtok a nagy munkához. Fogjunk hozzá gyorsan, mielőtt a forrongó idő a puszítást szaporítja. Ne lökjétek vissza e kezet. Vég­erőmmel áldozom föl magamat hivatásomnak. Bizalom bizalmat szül, így jövök élőtökbe. Nektek értenetek kell engem. Az ész és érzelem szavát meg fogjátok érteni, s nem kény­szerítőtök , hogy az ágyúk dörgései közt hirdessem ki a rendet.“ Közlöttük a híres és nagyszerű proclamatiot szóról szóra , mikint azt Weiden úr teremtette. Nem tettünk sem elébe, sem kö­zibe csak egyetlen kis észrevételt is , meglevőn győződve , hogy nem találkozik ember, ki ennél valaha pimaszabb, üresebb, gő­gösebb és élhetetlenebb proclamakiót olvasott volna. Ha pedig még­is léteznék valahol, akkor készek vagyunk Weiden tábornokot a nagy hadvezérek közé sorozni. — A szerencsétlenek száma, így ír egy bécsi levelező, kik az octoberi események következtében minden vagyonukat el­veszték, tetemes. Különösen a jägerzeiliak közöl igen sokan jutottak koldusbotra. A néphymnus hosszú szünet után újra felhangzott a birodal­mi fővárosban. Kr­adt. 28, 29. és 31. a bombák által meggyújtott épületek lángoszlopait látta, az nem is hitte hamarjában ezt hall­hatni. „Ez az atyai üdvözlet, mellyet hozzánk szeretett császárunk minden manifestumában küldött, ez a szeretet, mellyet Ferdinánd szülővárosa iránt érez“ — ezt mondá egy nemzetőrliszt oct. 29-én a Biberbástyán, a Mack és Zinner czukorgyárak pusztító tűzoszlo­­pait szemlélve. Az idők változnak. A katonaság látásától már szinte elszo­kott a bécsiek szeme.­­ Hogy tehát a tiszturaknak a városbani tartózkodás minden módon kedvessé tétessék , az operaház meg­­nyittatott, hova a tisztek 4 po­krért­ mehettek be, használták is az alkalmat, mert a földszint kirekesztőleg csak ők törték m­eg. Az első fölvonás után egy illyetén uracs csak elkiállja magát: e­x­­­cellenz baron Jellachich, zsivio! A potgárrendnek bámultak, a katonatisztek kardjai csörögtek és az excellenz meg­hajolt. Most egy hang harsant meg: Volkshymne.— És az orche­­strum, hosszú vonakodás után bár, eljátszá a néphymnust. — Prága. A „Slovenská apa“-ban indítványoztatott, hogy Jellachich tiszteletére emlékpénz veressék. Mi egyhangúlag elfo­gadtatván, 100-ra azonnal előfizettek. Az emlékpénz egyik olda­lán Jellachich képe, a másikon „Szláva“ lesz, mint hullnak le róla a békék. És még is vannak emberek, kik állítják, hogy a pansla­­vismus, melly ma már rokon az absolutismussal, alaptalan vád. NÉMETORSZÁG. Berlin. A katonai kényuraság és ostro­mállapot által elfojtott berlini mozgalom félelmesen terjed a vidéken. A király, mint az egyszeri sváb, azt hitte, hogy elállítja a habok folyását, ha forrására teszi lábát, de az élet kineveli olly­kor a zsarnokok theóriáját. Berlin elnémult, de minden megyei város egy egy Berlin leend, és Solon törvénye, miszerint egy polgárnak sem szabad a hazában közönyösségben maradni, általánossá lett. For­radalmi comiték alakulnak majd minden városban, Halle és Mörsc­­burgban a vasutak lerongáltattak, és ez­által akadályt vedettek a katonák elindulásának; az ekként visszatartott katonaság a csak e vidéken is 40,000 főnyi népfelkeléshez csatlakozott, hasonló nép­felkelések rendeztetnek mindenik megyében, egyik kerületitarta­­lék-sereg parancsnoka egyenesen megtagadd a népellenes k­or­­mánynak az engedelmességet. „Nem adózunk“ hangzók a felada­tának megfelelő nemzetgyűlés határzata, „nem adózunk“ hangzik is

Next