Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-11-26 / 128. szám
felizgatott szerencsétlen oláhságból álló — bősz tömeg többfelőli rohama s 11 ágyúja ellenében hallatlan bátorsággal vívott 24 órai csata s vitéz tartás ,után, részint az elfogyott munitio (különös, hogy ezzel mindig így vagyunk !) részint az áruló lakosság által ablakokból mieink* történt tüzelés miatt, kényteleníttettek azt elhagyni, s a Maros innenső partjára Aradig vonulni, vesztvén a mieink sebesültekben 41-et (kik közöl 11 foglyul esett) halottakban s foglyokban 4—5-öt; az ellen sebesültekben számtalant, halottakban ezeren felül,nagy részt oláhokat, kik szuronyokkal löhettek előre, s harcz után a prédáról haza vezettek. A hely és csata emlékezetes lesz nekünk örökre, mert derék Zuricsunk egy lapot készített itt a magyar szabadságharca történetében kisded csapatának, mellyre büszkén mutatand a legkésőbb kor is, de emlékezetes lesz az elhagyott fészket megölt camarillabérenczeknek is, mert, mint halljuk, annyira nem hiszik magukat birtokába e véletlen nyereményüknek, hogy éjjenként is táboroznak s nappal csak rabolni járnak be, sőt legújabb hírek szerint, 10 ezer pftnyi harácsnak (sarcznak) a magyar lakosságtól bevétele után oda hagyták volna Lippát. A veres pántlika e Blomberg „egy egy eleven barikádja“ lövegén (igy nevező őket Blomberg maga) még álmaikat is zavarja. Hajdan egy király térdkötő rendet alakított; új korszakunkban e veres szalag, meg a veres sapka oda lent olly érdemet vívott magának, melly ha rendjelek korába jutnánk ama térdkötőnél becsületesebb rend alapítója lehetne. Lippa elvesztése Arad polgárait szinte kétségbe ejté , az ellen ránk csapásának el nem maradása annyira kétségtelennek látszott, hogy az egész megye s vele a kormánybiztos, a szó teljes értelmében,rögtön megszökött, s nyakunkba hagytak tömérdek intézkedéseket, ezer rendetlenséggel. Volt aztán kipkedés-kapkodás. Néhány nyárspolgár a javából, kinyilatkoztatá az összes polgárság nevében (furcsa !) miként ők a várost feladják. Ezek közt volt — az aradi közlöny szerint — egy nemzetőri kapitány is (jól ismerjük e hőst !) de erélyes M á r iá s i nk nyomban akasztófát ígért nekik, a többit pedig capacitálni s megnyugtatni igyekezett. — A nemzetőrség felszólítaték, miként, kik magukat a közügy melletti harezra bármi okból alkalmatlanoknak érezik; fegyvereket adják be; találkozott elég, eddig több, mint 300. A 4-ik század szinte feloszlott, a harezra nyilatkozók a 3-dik századba soroztatják magukat, melly egy szívvel s szájjal nyílvánítá indignatióját, s szóval is erősítő azt, mit tettél annyiszor bizonyított, mikép a közügy mellett életével is kész áldozni egytől egyig " " „ . Lippáról, sőt minden eddig kezünkben levő helyekről, fegyvereseink Aradra húzattak. A várbeli gazok ezt valahogy megszagolván kirontottak az üresen hagyott Új-Aradra, s borzasztó éhségökön (mert mint 3 hozzánk szökött katona valla, már 6 lovat ettek meg, s mindennek hiányában 4—5 nappal tovább a várat lehelten vala birniok) a sebtében öszszerabolt eleséggel segítettek s magokat alkalmasint több időre ellátták. Erre a mieink ismét megszállották Uj-Aradot, és Paulisra jelentékeny erő küldetett, a szorosan netaláni átjövetelt gátolandó s az ellent szemmel tartandó. A seregnek Lippától egész Aradig hátrálása, Uj-Aradnak — melly a temesi és aradi várak egyesülhetését gátolta — üresen hagyása, az ellenség ez alatti rablása stb., Faskó Fáni termékeny beszéde, miszerint a vár ostromra használandott létrákat Új-Aradról behordatni tán saját szemeivel is látta, és a hír , miként több szekér só és munitio vitetett be a várba, ezer és ezer gondolatokat termett a rémült lakosság agyába; a kávéházakban okoskodók serege árulást prédikált, sőt az aradi közlöny derék Máriásinkat resz tapintatúnak, avatatlannak stb. hirdeté. — Ugyan urak, mikor tanulunk már meg más dolgába értetlenül nem avatkozni ? Hisz tán csak nem követeljük, hogy minden stratégiai terveket s tényeket orrunkra bigygyeszszenek! és ha egy elmés, de a köztünk annyi számmal fészkelő gazoknak megfoghatlanul éber — s épen e miatt mélyeb titkot igénylő — kémkedése által el nem sült hadi cseht elleneinknek annyira rögtön sikerül egyszer felhasználni: miért kiáltunk egyszerre bizalmatlan feszítsemeget olly egyénre —ki eddigi működéseiben a magyar bizalom rendíthetetlen alapját tette le?—Itt, hol az ezer különféle hírek annyi műhelyben, annyi érdekből, olly mindenféle szőrvek színűek által kovácsoltatnak, térjen ki ki saját-becsület parancsolta-köréhez; puska vagy ásó, kapa kezünkbe uraks helytállás, ott, hol kell; és ha mindjárt látjuk is, hogy az Új-Aradra indított csapat ellenkező irányban a simándi úton halad, vagy piaczunkról ágyúink hirtelen eltűnnek, ne essünk kétségbe s ne kiáltsunk tüstént árulást. — Ügyünk Máriási kezében van ! s önök azt jól tudják, mikép Arad tornyán rég sárgafekete lobogó lobogna, ha a köztünk kullogó gazság pillanata az ő ágyúira nem esnék. Jelenben városunk — a rémült kedélyek csillapultával — csendesnek mondható, tegnap délután néhány gránát és golyó tisztelgett a várból, kár nélkül szinte egy lövése sem történt, de nem gyújtott. Az illyesmit már megszoktuk. Az ellenség berohanásátóli félelem szűnik. A sánczolás a sűrűen zavart intézkedések miatt aligha végrehajtathatik. Urak ott a comitéban, ne csak papiroson rendelkezzenek önök, s ne féljenek azokat a 3 emeletes házú Haushe íreket is igénybe venni, — legalább mig a szegény izzad, a gazdag törölje az izzadást. — És ön vitézle megye ott Pécskán, ki védelmünk ügyében mindeddig egy lépést sem tett, és ön teljhatalmú kormánybiztos ur ! hej bizony rút dolog az a háború! A hír szerint általunk bevett aradi várs agyonlövetett Berger — még mindig orrunk előtt teszi infestálióit, s az ostrom alatti időkön át tán most van legvígabban. — Pár nap óta erős készületeket teszünk ,mire, miért? Majd kipattan, ha ideje lesz. Most veszszük a hírt, mikép a lippai fogságból kiszabadult néhány sebeseink megérkeztek. Sajnáljuk,hogy meg nem említhetjük nevét azon becsületes lippainak kié szerencsétlen foglyokat élte koczkáztatásával kifeszített ablakvasak közt kiszökteté, saját költségén a Maroson álla— bikáztatá, s őket fejenként 1—1 p.áttal ellátva Aradra küldő. — Ó-Bessenyő, nov. 12. Ó-Bessenyő népe az illető tisztviselőkhöz. A nyilvánosság és a közvélemény a legszigorúbb törvényhozók, legigazságosabb bírák. Ezen alapelviül vezéreltetve, fájdalmunkat olly úton akarjuk önökkel közölni, mellyen minden józan eszű megtudhassa , és meggyőződhessék, miszerint ügyünk szent, minden szavunk igaz, mert nem félünk a nyilvánosságtól. Mi bolgárok, ámbár kedvező úgy, mint mostoha sorsban , tántoríthatlan hűséggel viseltetünk magyar hazánk iránt, mégis fájdalom s az illetők legkevesebb gondot sem fordítottak reánk. A veszélyek legnagyobbika köztárván, elhagyatottan álltunk. Százanként, mint önök előtt tudva van, mentünk őrködni sok felé, s még azon vigasztalással nem távozhattunk el kesergő kedveseinktől, miszerint van fegyveres erőnk, melly őket a mostoha sors érczcsapásaitól megvédendi. Elárult árva hazánknak jelenleg a legparányibb erőre is vajmi nagy szüksége van. Szivünk fáj,ha egy két írástudó jóakarónk néha néha szegény hajlékunkba betekint, s halljuk, hogy majd minden nagyobb községekből százanként, ezerenként sietnek most 561 sze földre is megvédni drága hazánkat, imádott szabadságunkat , s nekünk vén asszony módra itthon kell ülnünk, mert nincs fegyverünk. Olvassuk mi megváltásunk törvényeit s látjuk ott a XXII. t. et. S ha kérdezik tőlünk, miért nincs őrseregünk ? vállvonítva hallgatunk. . . ük pedig gúnymosolygva tekintenek ránk. Illyenkor szivünk elkeseredik, mert eszünkbe jut az emlitett czikk 4. §-a, s felsóhajtva gondoljuk: tán ollyaknak tartanak bennünket ! Továbbá halljuk: miként azok, kik magukat a harczban kitüntetik , földekkel is ajándékoztalak meg, s pedig kinek volna nagyobb szüksége földre, mint nekünk, kik többnyire 10—20-an egy láncz földből éldegélünk. Bizony sajnálatra méltó sorsunk, mióta egy két úr, csak hogy hirnevet szerezhessen magának, elidegenítette tőlünk pusztáinkat. Nemzetőrséget és ezzel járó fegyvereket tehát mindenek előtt ! S most tán elhallgatni kellene ?... De nem; kitárjuk szívünket, mondja bár akárki, hogy ennek nem most az ideje, mivel hazánk veszélyben van. Sőt épen azért szólunk, mert hazánk veszélyben van, s neki legtöbb kárt okoztak az egy kedvű s erélytelen tisztviselők. Volt idő, mikor megköszönve minden segedelmet százezereket költöttünk mezővárosunk középületeire s pénztárunk mégsem szűkölködött. Ámde 24 év óta középületeink romlanak, pénztárunk üres, adósságunk növekszik. 24 év óta községünk elöljárói nem számoltak velünk. Az igazság kiszolgáltatása meghalt Mátyás királylyal. Halljuk, hogy másutt népgyűléseket tartanak , nálunk erről szó sincs, sőt még mindig titkos a bíráskodás; megyénk rendeleteiből csak azok adatnak tudtunkra, mellyek szolgálatra szólítanak fel bennünket. Ha executio van, csak akkor számolhatunk egy két ritka vendégre. S mi mindezt birka türelemmel elszenvedtük, és még most sem szóltunk volna, ha nem halljuk, hogy egy két jó akarónkat, mivel a „Népbarát“ 23-ik sz. a bíróválasztásról írt czikket velünk közölni és a jegyzőt, miszerint azt nekünk magyarázná meg, felszólítani — mint ők mondák — elég vakmerők voltak, egy valaki nyilván az utczán mint lázítókat feladással és akasztással nem fenyegette volna. — No de majd megválik,ki a részlelkű lázitó. Igaz, hogy a keserűség pohara már csordultig töltve van. Elöljáróink iránt kevés, vagy tán épen semmi bizalom. Mindszent elmúlt, s mi nem választhatunk bizalmunkat biró elöljárókat. De jó az isten, eljövend a számadás ideje, s tisztelt Kossuthunk szerint: „majd számolunk!“ Tisztelt uraink ! nincs miért hímezzünk hámozzunk, magyar őszinteséggel kimondjuk: nekünk legelőször fegyver kell, hogy magyarán megküzdhessünk elleneinkkel; azután lelkes elöljárók, kiknek erélyessége s vezérlete által legyőzhessük elleneinket; végre a 24 évi történtekről szeretnénk egy kicsinyt amollyan isten igazából számolgatni az illetőkkel. Ne tessék senki előtt furcsának, hogy mi jelen időben szeretnénk számolni, sőt épen most az ideje, mert jelenleg van leginkább szüksége a hazának elveszett filléreire. ítéljen most a tisztelt közönség, valljon nem igazságos, nem méltányos-e kérelmünk? s valljon, ha mi ezeket kérjük, rebellisek vagyunk-e ? Mi legalább úgy vélekedünk, hogy — nem , sőt ezen kérelmek által rójuk le leginkább hazánknak legszentebb honfiúi kötelességünket. — Nagy Szent-Miklós, nov. 21. A boszuló Nemesis elvégre csakugyan utólérte Ha ülik e méltóságát, a hazaárulás ocsmány bűne letörölhetlen bélyegét sütvén homlokára, és a história át fogja adni nevét az utókornak, hadd lássa a késő nemzedék, milly ártalmas viperát ápolt , benne is a szegény magyar haza vérig szopott emlőjén. A nevezett hűtlen püspök bánsági jószágát, a roppant jövedelműt, immár az állodalom kezeli, a honvédelmi bizottmány lelkes tagjai kicsapták e kelmét belőle. Azonban még egy teendő hátra van, s úgy hiszem, igénytelen szózatom viszhangra találand a tisztelt honvédelmi bizottmánynál. A nevezett püspök ugyanis néhány évek előtt, a volt uradalmában fekvő Perjámos mezővárosi nyomásból egy darabot kisajátítván, arra egy csinos falucskát telepített, s lakosait, mint egyik leghívebb zsoldosa az absolutismusnak, mostoha szerződés alapján a legzsarnokibb egyedárúság alá helyezte, sokalván azoknak a volt úrbér kedvezményeit, s ezen falvat, hogy nevét megörökítse, Halikfalvának keresztelte, nem sejtvén a jámbor! hogy a nép átkának tintája, nevének fényét leöntendő, lelkével ugyanazonosítandja. Ha azon nyomasztó állapotot tekintjük, mellybe e falucska lakóit a mostoha szerződés sujtá, úgy a püspök úr nevét méltán viselhetné a telepítvény, úgy de az átalakúlt hazában rabszolgák hazája többé nincsen, Haulik uram pedig épen nem érdemli azt, hogy a magyar nemzetnek, amellyet ő elárult, birtoka, legyen az bár egy babszemárú, az ő honáruló nevét viselje; s ekkép, azon csinos faluból a püspök nevét óhajtanám kiküszöböltetni, és mivel — mint emlitém — a Perjámos óvárosi nyomásra épült, s lakosai jelenleg is azon város hatósága alá tartoznak, legczélszerűbbnek vélném Hanákfalvának, ezen minden igaz hazafi által gyűlölt névnek, Új-Perjámosra leendő változtatását. — Tót-Megyer, nov. 23. Folyó hó 21-én reggel egy Komáromból megszökött cseh fourier, hogy az őröket, kik az útilevelek vizsgálata végett vannak kiállítva, kijátszhassa: az érsekséghez tartozó bajcsi pusztán a Komáromból Nagy-Szombatba menő 11,000-nyi sereg számára rendeléseket tevő futárnak adván ki magát, olt az ágyúk elhelyezése iránt, Újvárban pedig a sereg élelmezése felől tett rendeléseket, s a polgármestert annyira elámította , hogy ez a főbírót is behiváa, egész Újvár város estig talpon volt, a szükséges készületek megtételével foglalkozva. Főztek sütöttek minden felé; az uraság házánál nemzetőrök voltak Mészáros hadügyminister és a tábornoki kar tiszteletére kiállítva kiknek szinte kellett volna a hamis hír szerint érkezniök; midőn azonban sem a kitűzött 12 1 óra közt, sem később nem jött senki, Sulyovszky tiszttartó és az ügyész Komáromba mentek, s ott tudták meg a várparancsnokságtól, hogy az egész ámítás, és hogy a nevezett egyén onnét szökött meg. — Azonban mint tegnap estve értesítettem, Szereden nem hittek olly könnyeden a jó madárnak, hanem befogták, még mielőtt czimboráinak hirt vihetett volna a komáromi vár állásáról. — A dráván túli kerületből. Jellachich nagyszerű ígéretei, czimboráinak vérrendszere, az egész átkos pártütés szemtelen ámításai képesek voltak ugyan egy időre a horvát nép jobb szellemét elaltatni, hogy hozzá a szabadságot hirdető igazság szózata ne férhessen. De kezdi már sokalni a veszedelmes játékot és ébredez álmából, mellybe Jellachich fondorkodásának mákonya sülyesztette. De lássunk tényt, hogy ez örvendetes hír nem csupa ábránd. A Zágrábtól éjszak felé fekvő Gracsina helység lakosai megtagadták a pártülöknek az adót, midőn azt behajtani kívánták. Erre katonaság küldetett oda, melly a fölkelteket valószínűleg elnyomta ugyan; de örvendetes minden esetre, hogy a nép magától kezdi ismerni a rajta elkövetett méltatlanságokat. A szikra megvan, melly csekély bár, de azért mégis elegendő, hogy meggyujtsa a szabadságvágy szövétnekét, melly az absolutismus baglyait meg fogja vakítani , hogy többé ne árthassanak. Lássunk egy más esetet. Az Agram. Zeitungnak Vínkovczeról írják, miszerint nov. 13. tudták meg, hogy a péterváradiak, egy osztálya (a golubincziak és pasuaiak) Vuka melletti helyét elhagyván, Neudorf felé indult. Erre 50 határőr, szorezsánok és föluszított nép küldettek elfogásukra. A nevezett helyen nem találván őket, 20 nemzetőr Nustár felé indult, hol a szökevényeket utol is érték, de megtámadni nem merték, hanem a lődözések és harangozás által összecsődített nép segítségével a nagyobb részt hatalmukba kerítették, így állnak a dolgok a pártütök közt. És minthogy már az Agramernél vagyunk, mutassunk föl belőle egy nevezetes curiosumot. Szerinte a karlóczi főbizottmány 5 ftos assignatákat bocsátott ki, mellyeknek a magyarokkali háború utáni beváltásáért a szerb nemzet kezeskedik. Szerb nyelven vannak nyomva és Suplikácz aláírásával ellátva. No, aki menekülni akar pénze súlyától, csak adja oda a karlóczi comité assignatáiért, mert azok ugyan tökéletesen vannak biztosítva. Ugyan hol van az a szerb nemzet ? ki az a Suplikácz, és mi ? Arról azonban , valljon találkozott-e annyira együgyű ember, ki Suplikácz czéduláiért pengő érczet ad, vagy azokat ennek értékében elfogadja, hallgat az Agramer krónikája. Alkalmasint ő maga is megköszönné , ha előfizetői csupa Suplikácz-rongyokkal fizetnék. — Fiumében f. hó 14-kén Bunyik nagy ünnepélyt tartatott, az absolutismusnak a bécsi democratia fölötti győzelme ünnepét. A te deum elénekeltetett, s ennél nagyobb istenkáromlás alig történt valaha. Ez alkalmat egyszersmind arra használták, hogy az illyr zászló kitüzetett. Ne neked autiriai császár! Ezek a te hűséges szolgáid, a te zászlóiddal foglalták el Fiumét, s most ott díszük a tornyokon és magánépületeken az osztrák császár tricolorja, a vörös, fejér, kék zászló. És ez mind csak a monarchia egységének föntartására szolgál, valamint a spanyol inquisitio ad majorem dei glóriam öldöstetett ezereket. Egyébiránt Fiumében a magyar ügy, melly a szabadság ügye, most is bír sympathiával, mert Gal Lajos lapja, melly a fenebbi ünnepélyt részletesen leírja, erősen kel ki az ott levő „magyar és olasz lázítók“ ellen. Az „Ungar“ szerkesztőjének! Mellyik számában olvasta ön a Kossuth Hírlapjának az „Ungar“ 46. számában SS jegy alatt elmondottakat? Sem időnk, sem kedvünk polemizáláshoz, de több elővigyázatot vártunk öntől, valamint elvárjuk, hogy legközelebbi számában a kérdéses kettős paragraphust rendre utasítsa. A democraticai elvek alkalmazásáról adott leczkéket pedig tartsa meg magának, mi nem szorultunk rájok. Az egyetemi orvoskar , e folyó hó 28-án délelőtti főórakor az orvoskari épületben közgyűlést tartand. Pesten, nov. 25-én, 1848. Halász Géza, az orvoskar ideigl. jegyzője. ír jíj KÜLFÖLD. AUSTRIA. Bécs, nov. 15. Weiden az uj kormányzó megérkezvén, következő proclamatióval üdvözlé a főváros lakosait: „Bécs józan és okos lakosaihoz. Egy irtóztató anarchia minden következései a legiszonyúbb képekben vonultak el elöltelek s mindenkinek egész családi üdvéig dúltak. Illy állapotnak rögtön meg kell szűnni, a jó elvnek, a jognak ismét el kell helyet foglalni, különben mindnyájan elvesztünk. Mert az egyesek háztartása, valamint a státusé,csak úgy állhat fenn, ha renden és törvényen alapszik. Csak ezen a pályán mozog a föld is, mellyet isten olly szépnek teremtett. A legkínosabb tapasztalások, miket eddig elé szenvedünk, szerencse volna, ha elégségesek volnának azokat kebleitekbe vésni, akkor bizton számíthatnék segélytekre. Ez feltét, hogy hatásomnak eredménye legyen. Csak a jóknak szövetkezése mentheti meg a status és minden egyes józan családatyát. Status nélkül neki sincs,hová fejét lehajtsa. Mit a gonoszok akarnak, nyíltan áll: pusztítás az s mindnyájunk veszte. Azért tehát mindnyájatoknak kezet nyújtok a nagy munkához. Fogjunk hozzá gyorsan, mielőtt a forrongó idő a puszítást szaporítja. Ne lökjétek vissza e kezet. Végerőmmel áldozom föl magamat hivatásomnak. Bizalom bizalmat szül, így jövök élőtökbe. Nektek értenetek kell engem. Az ész és érzelem szavát meg fogjátok érteni, s nem kényszerítőtök , hogy az ágyúk dörgései közt hirdessem ki a rendet.“ Közlöttük a híres és nagyszerű proclamatiot szóról szóra , mikint azt Weiden úr teremtette. Nem tettünk sem elébe, sem közibe csak egyetlen kis észrevételt is , meglevőn győződve , hogy nem találkozik ember, ki ennél valaha pimaszabb, üresebb, gőgösebb és élhetetlenebb proclamakiót olvasott volna. Ha pedig mégis léteznék valahol, akkor készek vagyunk Weiden tábornokot a nagy hadvezérek közé sorozni. — A szerencsétlenek száma, így ír egy bécsi levelező, kik az octoberi események következtében minden vagyonukat elveszték, tetemes. Különösen a jägerzeiliak közöl igen sokan jutottak koldusbotra. A néphymnus hosszú szünet után újra felhangzott a birodalmi fővárosban. Kradt. 28, 29. és 31. a bombák által meggyújtott épületek lángoszlopait látta, az nem is hitte hamarjában ezt hallhatni. „Ez az atyai üdvözlet, mellyet hozzánk szeretett császárunk minden manifestumában küldött, ez a szeretet, mellyet Ferdinánd szülővárosa iránt érez“ — ezt mondá egy nemzetőrliszt oct. 29-én a Biberbástyán, a Mack és Zinner czukorgyárak pusztító tűzoszlopait szemlélve. Az idők változnak. A katonaság látásától már szinte elszokott a bécsiek szeme. Hogy tehát a tiszturaknak a városbani tartózkodás minden módon kedvessé tétessék , az operaház megnyittatott, hova a tisztek 4 pokrért mehettek be, használták is az alkalmat, mert a földszint kirekesztőleg csak ők törték meg. Az első fölvonás után egy illyetén uracs csak elkiállja magát: excellenz baron Jellachich, zsivio! A potgárrendnek bámultak, a katonatisztek kardjai csörögtek és az excellenz meghajolt. Most egy hang harsant meg: Volkshymne.— És az orchestrum, hosszú vonakodás után bár, eljátszá a néphymnust. — Prága. A „Slovenská apa“-ban indítványoztatott, hogy Jellachich tiszteletére emlékpénz veressék. Mi egyhangúlag elfogadtatván, 100-ra azonnal előfizettek. Az emlékpénz egyik oldalán Jellachich képe, a másikon „Szláva“ lesz, mint hullnak le róla a békék. És még is vannak emberek, kik állítják, hogy a panslavismus, melly ma már rokon az absolutismussal, alaptalan vád. NÉMETORSZÁG. Berlin. A katonai kényuraság és ostromállapot által elfojtott berlini mozgalom félelmesen terjed a vidéken. A király, mint az egyszeri sváb, azt hitte, hogy elállítja a habok folyását, ha forrására teszi lábát, de az élet kineveli ollykor a zsarnokok theóriáját. Berlin elnémult, de minden megyei város egy egy Berlin leend, és Solon törvénye, miszerint egy polgárnak sem szabad a hazában közönyösségben maradni, általánossá lett. Forradalmi comiték alakulnak majd minden városban, Halle és Mörscburgban a vasutak lerongáltattak, és ezáltal akadályt vedettek a katonák elindulásának; az ekként visszatartott katonaság a csak e vidéken is 40,000 főnyi népfelkeléshez csatlakozott, hasonló népfelkelések rendeztetnek mindenik megyében, egyik kerületitartalék-sereg parancsnoka egyenesen megtagadd a népellenes kormánynak az engedelmességet. „Nem adózunk“ hangzók a feladatának megfelelő nemzetgyűlés határzata, „nem adózunk“ hangzik is