Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-12-03 / 134. szám
134. szám. Pesten, vasárnap december 3.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasébu sorért pedig 6 pgő kr számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz-hordéssal boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egyetem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarékpénztár házában. SS Lapunkra jövő évi januárius 1-je napjától új előfizetés nyittatik. Az előfizetési díj: Budapesten házhoz hordva boríték nélkül félévre 8, egész évre 16 ft pengő pénzben. Postán borítékban hatszor küldve . . félévre 10 „ ,, 20 „ „ „ „ „ kevesebbszer küldve . . . 9 „ „ 18 „ „ „ Évnegyedre előfizetés nem fogadtatik el. Helyben egyedül a kiadóhivatalban fizethetni elő, vidéken minden postahivatalnál. A könnyen támadható kiadási zavarok és postai késedelmek kikerülése végett a czímeket hibátlanul, tisztán, olvashatólag, valamint általában az előfizetéseket jó korán beküldetni kérjük. VIGYÁZZUNK! Mint a panoráma festett vásznai sebesen legördülnek a bámuló szemei előtt, olly gyorsan tűnnek föl és le, honunk láthatárán az idén a legváltozatosabb jelenetek. Mivel e jelenetek nem annyira Andalusia hajló tájképeihez hasonlítanak, mint amennyire visszaemlékeztetnek Dante infernojában előforduló rémítő iszonyatosságokra : lehetetlen, hogy ember , ki egy kissé kivül áll az események sodrán, s a sürgő tevékenység műhelyein, kinek elmélkedésre szánt óráit kegyetlen végzet nem zavarja, lehetetlen, hogy illyen elme ne szálljon mélyebbre, azon okok nyomozásában, mellyek a magyar ellen minden oldalról intézett megtámadást megfejteni elegendők legyenek. Mondják: ,,anyagi érdek, státusadósság, egy szóval pénz, egyéb semmi.“ Hihetetlen! Az osztrák dynastia közel hatszáz év óta szomszédunk, s ezen korszak 321 utósó éveiben, mint koronánk viselője, egyenesen főrésze lévén alkotmányos életünknek, ha más ösztön által nem hajtatnék, bár pénzvágya végtelen, e miatt még sem követte volna ellenünk azon eljárást, mellyet tavasz óta követ, s melly egykor az emberi nem történeteiben, mint páratlan botrány, mint példája álland annak, hogy az „atyai kormányok“ bizonyos esetekben roszabbak lehetnek a zsarnok önkénynél. Oh, ha a dynastiát csak pénzvágya égetné, mivel módja s ideje elég volt, a magyar természet azon oldalával megismerkedni, mellynél fogva, ha csak vele bánni tudnak, az ingét is oda adja, ha a dynastia tudná, mit cselekszik, egészen ellenkező úton indúlt volna lángoló pénzszomját hűteni. Legtermészetesb lett volna,Magyarországot az anyagi jóllét azon fokára segítgetni, mellyre parlagon hevert földművelése, ipara, kereskedése, mellyre adósságmentes állapota, mellyre szerencsés fekvése, kelet és nyugat, dél és éjszak közt, mellyre az újabb törvények jótékony hatása és több más előny által, külsegítség nélkül is , csak ne gátoltassék, rövid időn fölemelkedett volna. A minden oldalról csak vagy Austriával vagy orosz befolyás alatt nyögő népekkel körülvett magyar, drága szőrét bizonyosan inkább simogató, mint karczoló kezekben eleregette volna, s a magyar föld ismét hosszú időre éléskamrája, mészárszéke, pinczéje, mag- és pénztára leendett a többi örökös tartományoknak. Nem! Ki olly tartaléktalanul mondva banque-ot, mint a lothringi ház , az számot vetett magával, az veszni kész , azt nem vezeti okosság, hanem vak szenvedély. Nézzük e szenvedély nemét és forrását. Ellenünk lévén irányozva, lehetetlen, hogy ily ilyen vizsgálat ránk nézve üdvös ne legyen. Hogy a lothringi ház a szláv elemre támaszkodik, kétséget többé nem szenved. Ezt a frankfurti mysticusok is végre észre veendik, megtudatván, hogy amaz uralkodó család Magyarországot és népét minden oldalról a szlávokhoz számított fajokkal támadtatja meg, maga vezérelvén őket ellenünk irtó háborúra. A habsburgi s ettől öröklötté lothringi családnak magyarság iránti gyűlölete epochalis jelenet gyanánt fog a történetben megjelenni , mint a megrögzött, kiirthatlan gyülölségnek az emberi természetben alig sejdíthető neme. Ezen dühbe változott gyülölség egész történetünk által, melly ama család befolyása alatt lefolyt életünket elbeszéli, be van bizonyítva. Eredetével most nem foglalkozunk, csak azon észrevételre szorítkozunk, hogy bármi dühös legyen ama gyülölség , még sem elégséges magyarázata azon borzasztó tüneménynek , mellyet a világ csak bámul, de megfogni nem tud , s mellynek kijelölt áldozata mi magyarok vagyunk; nem elégséges csak azért sem, mert máig ama család a német elem által törekedett kivégzésünkre. A mint tehát a szláv elemhez fordúlt, avval működik s tán azáltal gondolja fenmaradását biztosíthatni, elhagyván a német elemet, sőt ezt is áldozatúl dobván, megadja eljárásának teljes magyarázatát, de egyszersmind rést is nyit, mellyen át a titkos rugók pokoli sötétségébe bepillanthatni. Ki valaha hallott azon lelki gyötrelemről, mellyel Mária Teréziát lelkiismerete kínozta,Lengyelország első felosztása után, az tudni fogja, hogy ezen osztásba csak kényszerítve egyezett bele. S valljon, ki kényszeríthette a hatalmas asszonyt ? ki más, mint orosz pénz által megvesztegetett udvaronczai. És azon első lépéstől a bűn sikamlós ösvényén, az osztrák ház ellenállhatlan, végzetszerű erővel sodortatik enyészete felé, melly rá az orosz karjai közt várakozik, s mellyet azon pillanatban elérend, mellyben magát végső kétségbeesésében nyíltan verendi karjai közé. E pillanat igen közelnek látszik, talán már be is következett. Orosz pénz által megvásárlott ministerek régóta készítették elő ezen catastrophát; a próbák napfénynél világosabbak s mindennap szaporodnak. Az illyrzászlók már Fiume tornyain lobognak, s az Olaszországban hóhérkodó, a Bécset pusztító hadvezéreket már nem Ferdinánd, hanem Miklós czár jutalmazza rendjelekkel, nyilvános jeleül, hogy azok, kiket mi a camarilla zsoldosainak tartunk, a camarillával együtt nem egyebek, mint orosz eszközök, a német és főképen a magyar elem leigázására és kipusztítására. Tíz , húsz, negyven, hatvan, ezrenként utaztatják a tót faj rajait Magyarországon keresztül, mintegy háztüzet nézni, mintegy kémekül, hogy kedvet nyerjenek, az ígért földért, mellynek kiességét és gazdagságát bámulva nézték, fegyvert fogni és harczolni. Az, hogy a dynastiát ezen merénye okvetetlenül megsemmisíti, minket sem kármentesíteni, sem vigasztalni nem képes. Nekünk azon kell lennünk, hogy a minket magával érvénybe ragadni akaró udvar czélját ne érhesse, és főképen, hogy szemfényvesztései által Magyarország polgárait el ne ámíthassa.*) Németország legújabb eseményei,az ösvény, mellyre a frankfurti jóhiszemű gyűlést a legravaszabb politikai cselszövények észrevétlenül ragadták és terelték, világos bizonyságot nyújtanak arról, hogy, mihelyt sükerülendett Magyarországot elnyelni, azonnal Németország jő a terhetlen orosz autocrata konyhájába. Mint most, mesteri szakácsok gyanánt, izekre aprítják Magyarországot, részint a szláv elem, részint az orosz hit fölött pártfogást usurpálva, úgy fog az történni Németországgal, mellynek csalétkül már is oda vetették Posen egyik részét, hogy azt is bűnrészessé tegyék, mint egykor Austriát azzá tették, Gallicziát és legújabban Krakkót oda vetve neki titkos méregül. Azért újólag mondjuk, vigyázz magyar! Hogy az orosz hadvezérek nem épen legyőzhetlenek, azt Jellachich, azt Mayerhoffer táborai, azt Windischgrätz, Simonich, stb. elleni hadjárásunk már bebizonyította. De az orosz czárok egytől egyig azon macedóniai Fülöp utódaitól tekintendők, ki minden várat bevehetőnek tartott, mellybe aranyzsákokkal megterhelt öszvér befér. Nekünk örökké résen kell állnunk, mert az orosz iszonyú öntudattal halad czélja felé, s nem szabad mulasztanunk semmit, mi a köztünk lakó azon népfajok biztos és gyors megnyerésére vezet, melylyek nyelvbeli és vallásos rokonszenvére az orosz pók aggatja hálója szálait. Gondolja meg főképen a német elem, gondolja meg a magyar aristocratia és papság reactionarius része, hogy nem az a kérdés: magyar szabadság-e vagy austriai gyámság, hanem tagadhatlanul a kérdés így áll: magyar és német, olasz és lengyel szabadság és szövetség-e vagy pedig orosz kancsukakormány ? — Barsi József. PEST, NOV. 24. A Közlöny nov. 21-ki és Kossuth Hírlapja nov. 22-ki számában különös örömmel olvasandja minden hazafi, a honvédelmi bizottmány azon nemes elhatározását, melly szerint a haza védelmében tetemesben megsebesült, megcsonkúlt és tovább harczi szolgálatra vagy egyéb polgári hivatalra képtelen vitézek számára Budapesten olly intézet alapíttassék, mellyben azok, minden élelmi gondtól ment becsületes ellátást kapjanak, és nem, mint eddig szokásban volt, nyomorúságosan tengődjenek. Egy illy intézet méltányosságáról minden ember tökéletesen meg van győződve, és ezen olly fájdalmas úton szerzett érdemeket tisztelő gondoskodása a hazának minden dicséreten felül van; csak az óhajtható, hogy a honv. bizottmány e philanthropicus szelleme sohase távozzék ezen intézettől,hogy ki ki át legyen hatva általa, ki e tárgyban működendik, és ez intézet ügyeit most és jövőben kezelendi, hogy így teljes mértékben élvezhessék azon szellem jótéteményeit, kik a hazáért szívök vérét ontották, vagy testök épségét feláldozták. Hogy azon nemes szándék annál biztosabban,és korunk igényeihez képest, czélszerűbben eléressék, bátor vagyok az intézet felállítása tekintetében azon szerény indítványt tenni, hogy ezen intézet ne létesíttessék épen Budapesten, hanem valahol künn, a tartományban. Hogy a köz- és jótékony intézetek mindig csak a nagy városokban állíttattak fel, az eddig is hiba volt, de ezután még nagyobb hibává válik, mert, ha mindent kellene is centralizálni, az emésztést, a tőkét, az alapítványokat centralizálni káros, és általán ma már minden közgazdászati, politikai, philanthropiai és erkölcsi tekintetek azt követelik, hogy ezek, mennyire csak ezéljaikkal nem ellenkezik, kisebb városokban, sőt falukban és nálunk pusztákon is, mellyek erre alkalmasak, állíttassanak fel. Ez első pillanatra paradoxonnak látszhatik, de azonnal igazságnak fog tetszeni, ha megfontoljuk közgazdászilag: mennyire olcsóbb az intézet kiállítása, annak átalakulása,**) kezelése és fentartása, ha nem építetik Budapesten, hol már maga a telek, melly másutt sokkal nagyobb és czélszerübb alakban csekélységbe vagy épen semmibe sem kerül, tetemes összeget nyel el; hol az építési anyag, a napszám, a fuvarozás legdrágább ; hol egyszerű czélszerűséggel be nem érjük, hanem roppant „Invaliden-Paas“t költséges pompával állítunk ki; hol az igazgató és kezelő személyzet a drága városi élet igényeihez képest tetemesb járandósággal ellátandó, hol magok az ápolandók kitartására,még a legszükségesebb élelmiszerekre szorítkozva is, az országnak roppant költségeket okoz, melly ápolandók a nagy városban csak henyélő emésztők, mig azokat falun vagy pusztán, legalább az intézet számára, hasznos termesztőkké lehetne tenni, mert nagyon kevés,vagy nincs is olly béna vagy csonkult rokkant, ki valamelly kis kerti vagy házi munkát, saját egészségének legnagyobb javára, nem vihetne végbe. Politikai tekintetben még fontosabb okok vanak a városon kivüli felállítás mellett, mert a gazdagabb városok most már magukra hagyva is feltartózhatlanul terjednek és gyarapulnak. *) Igen sok ember azt hiszi, Ferdinánd segítségül fogja híni Miklóst ellenünk. Miklós eljő, megfenyít bennünket, mint a praeceptor a rosz fiút, kivel szegény jó anyja nem bír, s visszaadván minket a „gyöngéd anyának“ mindennek vége lesz. Anya és fiú elfelejtik a czivódást, és az aranjuezi napok megújúlnak. De, hajh, barátim, nem addig van ! — B. J. **) Bécsben az uj tébolyda felállítása 2 milliónyi költséget okozand, úgy hogy nem kívánatos azokat még mesterséges utakon is szerfelett nagyobbítani, és a provinciát mindazon előnyöktől ezáltal megfosztani, mellyek a vagyonosodást, kényelmet és civilisatiót különben olly hathatósan terjesztenék. Milly hathatósan eszközük illyen középületek a városok terjedését , azt Pesten leginkább láthatni. Még az üllőutczai laktanya ki sincs építve, és máris közüle a háztelkek tetemes értékre rúgtak , és hol még hét esztendő előtt egy ronda viskót húszszor is kellett árvereztetni, míg vevőre akadt, ott most a legnehezebb körülmények közt is csinos házak emelkednek, az utczák rendeztetek, tisztulnak, köveztetnek, és a műveltebb rendű lakosok a nép alsóbb rétegei közé vegyülnek, mi civilsatlói tekintetben csak üdvösen haland. Világosb tény ennél még az „új épűet“ vidéke, melly egy homokbuczkás ezudai területből hallatlan értékre szökkent fel, és most a főváros legfényesebb részévé alakul. Köztudomású dolog továbbá, hogy, mikor az itteni úgynevezett Károly-laktanya felépült, mögötte a mostani Orczyház táján egy nagy mocsár valt, mellyen a pesti polgárok még vadrészekre vadásztak, és ott hemzseg most a tömött terézvárosi lakosság. Ezen tény civilisátok hatályosságát a közadóra, vagyonosodásra és művelődésre tehát nálunk kiváltképen használni kell, hol még annyira kevés a város és ritka a helység, hogy pl. Csongrádban,Békésben öt mértföldre alig esik egy, és azért minden olly köz- vagy jótékony intézet olly helyre volna állítandó, hol politikai,közgazdászati,rendőri,kereskedelmi vagy földművelési okok egy helység vagy város keletkezését kívánatossá teszik, mert ily ilyen idővel bizonyosan épül körülé, és pedig annál szaporábban, minél czélszerűbben, folyók vagy utak mellett lesz választva a hely, mellynek természetes tulajdonságai is többé kevésbbé a gyarmatosítást elősegítik. A philanthropicus tekintetek pedig egytől egyig azt javasolják, hogy ne nagy városban épüljenek az illyen ápoldák, mellyek többnyire orvosokkal, gyógyszertárral, alapítványokkal vannak összekötve, és mellyeket országunkban szerte terjeszteni kötelesség. De magokra a városokra nézve szinte tanácsos , mert itt minden közremunkál, hogy az emberek összecsoportozása a fölöttök levő légkört az alattuk levő kútvizet mindinkább elrontsa, úgy, hogy nemcsak az ápolandók, hanem még inkább az egészségesek java követeli, nehogy a nagy városokban amúgy is tisztátalan levegő ezer meg ezer betegek és nyomorékok által, kik hely szűke miatt, veszélyes miasmaticus focusokra szoríttatnak össze, még inkább a nagy épületek cloncái által, mellyek másutt szinte haszonvehetök, szerfelett rontassék és ez által a nagy halandóság okai még folyvást szaporodjanak. Bécsben a vagyonos lakosok közt minden 22-ik hal meg átmérőleg, Austriában általán csak minden 37—ik, Stájerországban minden 38—ik, Carinthiában csak minden 42—ik, Dalmatiában minden 45—ik. Még iszonyatosb az arány a betegek közt, mert, daczára a segítség minden nemes és a legkitűnőbb orvosok minden elméleti és gyakorlati ügyességének, a kórházakban minden hetedik hal meg, míg a provinciákban, hol az orvosi segítség bizonyára nem kínálkozik olly mértékben, általán csak minden 11- ik hal el, Galliciában minden 13-ik, felső Austriában minden 25-ik.Nevezetesen a bécsi katonai kórodéban minden 18-ik hal el, Csehországban minden 38-ik, Styriában minden 48-ik, Galliciában minden 62-ik, Tyrolban minden 90-ik. Erkölcsi tekintetben is figyelmet érdemel, hogy az ily ilyen ápolandó a városban sok csábításnak van kitéve, azért többnyire iszákos, már kényszerűti benyélésénél fogva is; elégedetlen, hogy még több mindenütt kínálkozó élvezettől el van zárva, minthogy mindazokra a mégis csak mindig krajczárokban nyújtható nyugdíj nem elégséges. Az ilyen intézet fentartása pedig nevezetes különbséget tesz, ha nagy városban vagy ezen kivűl van. Bécsben a betegek ápolása, 1842-iki hivatalos adatok nyomán, került fejenként 156 ftba, Tyrolban csak 130 , Galliciában csak 118 ftba. A bécsi katonai kórodában tesz a fejenkénti átmérőleges költség 131 ft, felső Austriában csak 101, Galliciában 82 ftot. Egy lelenet Bécsben okoz 33 pftnyi költséget, felső Austriában csak 29, Styriában 15 ftnyit, jóllehet itt is többnyire a fővárosban van az intézet, mi egyátalában nem szükséges, mert a tudományos intézetek számára lesz mindig egy kórház, minden községben, hol az evés, ivás fűtés, csak maga a szalma is nem olly drága, mint a városokban; hol egy öl fa 30—50 ft, mig az péld. Budától 3 órányira csak 12— 20 ft és ugyanazon arány vagy még sokkal nagyobb, a hús és egyebeknél tapasztalható. De legnyomatékosabb ok az, hogy, ha ezen intézetek a nagy városokban összecsoportoztatnak, a henyélő emésztők száma a városokban tetemes összegre rúg, így hivatalos adatok szerint, 1842-ben, Bécsben 93.306 személy ápoltatott, vagy közköltségen, élt a nyilvános intézetekben , mi természetesen az életet ott általánosan megdrágítja, és kiknek fele bizonyosan falu helyen egy gazdasággal ellátott intézetben dolgozhatott és bizonyosan az intézet számára burgonyát, répát, zöldséget, gyümölcsöt, tejet, szalmát stb. termeszthettek volna, mi által még saját egészségének is a szabadbani mozgás által használ, és a közköltségek egy tetemes része megkiméltetik, ezen kívül pedig egy ronda helység vagy bitang földterület vétetik mívelődés alá és megnyeretik az adófundusnak, miről egy másik czikkben részletesen.I V.