Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-08-08 / 33. szám
33. szám. Pesten, kedden augustus 8.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négyszer halábozott tőrért 3 pgö kr., kettőt halálra tőrért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési dij félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10 , kevesebbszer küldve 9 pgent. Előfizethetni minden postahivatalnál, helybeni a kiadóhivatalban: Egyetem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási, most a pesti takarékpénztár házában. POLITIKAI ELEMEZÉSE A DÉLMAGYARHONI SZLÁV LÁZADÁSNAK. Az Allgemeine Oesterreichische Zeitung előbb Schwarzer, most Hübner által szerkesztett, de sokak hite szerint a Schwarzer minister orgánumának tekinthető lap, jul. 29-ről nagy figyelmet érdemlő s igen érdekes egy czikket hozott, a fentebbi czím alatt, mellyet olvasóinkkal alább közölni szükségesnek találjuk. Bizonyít ez legalább annyit, hogy Bécsben is kezdik immár felfogni a szláv mozgalmak közös irányát, s kezdik érteni, hogy az szintúgy ellenséges Austriára nézve, mint mi reánk. E felfogás, az austriai politica fordulását jelöli-e, vagy csak egy épszeműnek magános nézete marad-e ? erre a következő napok fognak felelni. — A czikk igy szól: Míg a camarilla bazilisktojása Zágrábban kiköltés végett az úgynevezett hazafiak alá tétetett, míg e helyről, ugyanazon időben számtalan emissáriusok széledtek el az összes Slavoniába, a bácsi s bánáti határőrvidékre, hogy a földet a lázadásra előkészítsék és képesítsék, addig Austriában és névszerint Bécsben, a democratia a régi Zopf s az april 24-kén újon teremtett nemesség és pairség ellen, elhatározó csapást tőn, melly a császárnak Bécsbeli ezt követő elraboltatásával egyelőre a birodalom alapjait ingatta meg; azután a reactiót, a tartományokban általánosan nyivánuló rokonszenv útján, a hir szerint személyesen sértett monarcha iránt, a május 26-ai törekvésekre bátorította. E közben a főnemesség pártja lázas ingerültségbe hozta a cseheket is, s e nép nemzeti érzéseit nyilt gyűlölséggé fokozta fel a németség ellen: következőleg az állodalom éjszaki részén a „hfl“ cseh nemzetet a democraticus német osztrákok ellen, délszakon pedig a „hfl“ horvát nemzetet s a határőrvidéket, a szabadelmes magyarság ellen állította sorompók közé. Illy körülmények közt, ha más események és okok nem léteztek volna is, a szláv fajok Csehországban s a Kárpátok alján, rokonszenvre gyultak volna a Dráva, Száva és Duna melletti szlávok iránt, s összes eredetök, úgymint jelen hanyatlásuk fel leendő idéztetve emlékezetökben. Mennyivel inkább kelle ennek történni ott, hol évek során át, egy éjszaki változatlan gondolata pánszlavismus eszméjét feltalálta, s vas következetességgel, nyíltan és titkon elterjesztette; s ott, hol a szláv népnek földje arany ekével túratott föl, s egy újra felállítandó, nagy szláv birodalom eszméjére fogékonynyá tétetett. Ki az annyira különböző s nyelv, vallás és szokások tekintetében, egymáshoz nem hasonló ivadékait Sláva anyának ismeri, tudja, mikép csak kevés évvel ezelőtt nyilt ellenségeskedésben voltak egymás közt. Az eredeti szigott idéig orthodox romai catholicus horvát, ki határkörében semmi diszentert meg nem szenvedett, gyűlölte fajrokonát, a szerbet, s az óhitil illyrt; s igy a tót a csehet, a cseh a sarmatát, s mindnyájan öszvesen az oroszt. S íme az orosz aranynak s az orosz kül- s belföldi emissáriusoknak sikerült harmóniát és testvériséget idézni elő ezen ellenséges faj rokonok közt: egy hihetetlennek látszó, s mégis kevés év lefolyása alatt olly szerencsésen végrehajtott munka volt ez, mikép csak kevéssel ezelőtt láttuk, hogy a karloviczi görög metropolita, egy catholicus horvát bánt igtatott hivatalába, s Prágában egy görög protopop görög szertartás szerinti misét mondott catholicus egyházban. Valóban ama csoda megtörtént, hogy a népi fajszeretet legyőzte a vallási gyűlösséget, s minden szláv népek egy nem sokára keletkezendő nagy éjszaki s délnémethoni szláv birodalomról álmodoztak. Sőt komolyan szó volt róla Zágrábban és Karloviczon: minden vallási különbséget eltörölni, s minden délmagyarhoni szlávokat, egy szláv patriarcha alatt a görög egyházban egyesíteni. Azonban, maguk a szlávok vezetői, átlátták, mikép e tervek csak a royalitás, a trón s dynastia iránti szmnleges hűség és csatlakozás zászlója alatt leendőnek kivihetők. Ezekért engedők magokat az austriai udvari s nemesség párt által felhasználtatni, s így Csehországban a német Austria s annak népministeriuma ellen léptek föl, mig Horvátországban s a határőrvidéken ugyanezt tevék Magyarhonnak úgynevezett elpártolása s elbizakodása ellen. Csehországban felmondatott az engedelmesség az austriai ministeriumnak; Horvátországban a magyarnak, — ott a császártól elpártolt nép ellen szónokoltak, — itt a királytól elpártolt egész kormány ellen, itt és ott a monarcha minden engedményeit kényszeríteiteknek , s azért semmiknek s nem létezőknek nyilvánították. Austriának Németországgal egyesülését igyekeztek meghiúsítani , hogy így, még törvényes úton is, a német Austriából szláv Austriát alkothassanak. Magyarhonban pedig, használva a régi Austriától mindig kiskorúságban tartott országnak pillanatnyi gyengeségét , hadi erővel s nyilt lázadással léptek sorompóba, hogy a szabadelmü magyar s német elemet kiirtván, a szláv hatalmat állítsák helyébe. Végre, hogy semmise hiányozzék, Magyarország s Austria közt viszálkodást s egyenetlenséget igyekeztek gerjeszteni, s e két országot, mellyek, csak egyetértve, s mindkét részről függetlenségeket nem akadályozó szövetségben lehetnek erősek, egymással összeveszíteni azáltal,hogy Horvát és Tótországot a magyar állodalom-összeségtől elszakasztani s Austriával egyesíteni akarták, minden figyelem nélkül arra, ha valljon Austria, vagy legalább az osztrákok eszélyesebb része, hajlandó-e a dannok e veszélyes ajándékát elfogadni, vagy nem? — így minden láthatólag a legjobb útban volt, hogy az udvari párt érdekében, az absolutistiustrón helyreállíttassék; valóságban pedig azért,hogy úgy Austriában, mint Magyarországban a szláv elem túlsúlyo s uralkodása a fekete-sárga lobogó védő aegise alatt biztosittassék. Az austriai nemességi pártnak szándéka, midőn a szláv népeket fellázította, világosan az volt, ezeknek vak s eddigelé pusztán szláv tevékenységét úgy használni, mikép a mesében a macska használtatott,hogy a sült gesztenyét a forró hamu alól kihúzza ; ezen jó urak bölcseségekben feledték, hogy a csodáknak e századában, még a szláv népekben is felébredhetett az önállóságra sóvárgás. De a szlávok vezetői, kik nem csak szent Venczel és Libussa történetét tanulták, mint Palacky, hanem karddal is gondoltak bánni tudni mint Jellasich, nem akarták karmaikat (Krallen) elégetni a nélkül, hogy a gyümölcsét is élvezzék. Amit ezen férfiak legtitkosabb szívvedőikbe zártak, amit Gay Lajos olly régen előkészített, s czél felé vezetett, az egy természetes sympatheticus összeköttetés útján ezer jelben és tettben nyilvánult, s nem sokára alárendeltebb vezetők ajkairól is, kik kevesebbé diplomaticusok lévén , mint főnökeik, szíveik tulajdonképi vágyait roszabbul is tudták titkolni: annyira, mikép a hűség s trónhozi csatlakozás ezer meg ezer erősítései daczára, mind monarcha, mind az egész uralkodó család azon meggyőződéshez jutott: miképp a szláv lázadás Csehországban úgy, mint Horvátországban, a monarcha és dynastiája nevét csak pajzsul használta arra, hogy mögötte bűbnöshonárulási szándékait, egy független szláv birodalom alakítására elrejthesse. Az udvari s nemes párt tehát, midőn a szláv elemet mint eszközt akarta használni, az ármányos szláv vezetőktől maga mint eszköz használtatott szászedetett,ami bizonyítja, mennyire ügyetlen e párt még cselszövényekben is , bár előbb ezek által uralkodott, mellyeknek szövéséből állt a régi diplomatia s politica egész mestersége. Alig szükség fejtegetni, május 26-kának — e Bécsre nézve örök dicsőségű napnak — minő fontossága volt a szláv kérdés kibonyolodására. Ha a népügy máj. 26-án megbukott volna, akkor Prága és Karlovicz ágyuztatása is elmaradandó, s a máj. 7-ki, s jun. 10-ki manifestumok is alig látandanak világot. De aztán mi történt volna ? s valljon a dynastia a szláv özönvíz hullámain egy bárkát s egy Ararát hegyet talált volna-e, mellyen magának uj tanyát üssön, e fölött még az avatlan sem lehet kétségben. Hol, mint a szláv fölkelésnél a mozgalmak élén, dicsvágygyal teljes, de jellemtelen férfiak állanak, ott a história jancsárok és praetoriánusokra elég példát kaphat. Erről egy szót se többet. Keveset kell még mondanunk, hogy feladatunkat bevégezzük, de e kevés szón hosszú darab jövő függ. A trónok, nemzetiségek, s vallás védelmére, a tömegeket szállították, s a nép söpredékét izgatták föl. De aztán, ha a trónnak e védőkre szüksége nem leend, ha a szlávok nemzetiségét s vallását biztosítja, le fogják-e velök a fegyvert létethetni ? lehetend-e azt a tömegek kezeiből kifacsarni, s a fellázadt óceánt puszta szavakkal lecsillapítni ? De akarni fogják-e a fegyvert letenni, vagy pedig, most, miután a fátyol elesett, nem fognak-e nyíltan a szláv birodalom mellett, s monarcha ellen, mikép az Zágrábban s Pancsován kimondatott, sorompóba lépni ? Milly kárpótlást leendnek képesek a néptömeg legalitásáért ajánlani, hogy azt csatára vezethessék ? — Hm! én azt hiszem, hogy Rajasich patriarcha, a népnek a mennyei örömöket, a világi főnök pedig az ország kizsákmányolását igérendi, s akkor el fog a proletáriusok harcza a birtokosok ellen kezdetni. Ki leend a harczban győztes, a felett kétség nincsen, mert ez egyszersmind a servilismus és liberalismus csatája leend, miképen már ezt más helyen kifejtettük. Azonban,az ultima ratio regum már fölemelte szavát; Prágában, Karloviczon, Verseczen mint Perleszen embervér áztatta a földet. — Mind e pontokon a szlávok kudarczot vallottak. De hogy e részben áttekinthető rajzot nyerjünk, s hogy még a legutóbbi időkben is kétértelmű politikáját az udvarnak megítélhessük, s abból következtetéseket hozhassunk, e czikk folytatásában tartjuk föl magunknak a további fejtegetést. Végezetre még hangom egész hatalmával kiáltom az osztrákoknak és magyaroknak: Legyetek ébren és készen, mert ellenségeitek nem alszanak. Ugyanazon ellenség, ki a némettől Austriában a levegőt lélekzésre, a földet lakásra irigyli, nem más, mint az, a ki Magyarhonban a magyar s német fajt kiirtani, a szabadságot megsemmisítni, sokan csak a kormányát behozni akarja. — Ezen ellenség hatalmas és ravasz palotákban és kolostorokban lakik, s mindent gyűlöl, a ki nem hisz az absolut monarchia s egyedül üdvözítő hierarchia szükségessége és csalhatatlanságában. — J. W. — Az Agramer Zeitung augustus elsői száma, piacát alakban kitűnő öreg betűkkel hirdeti k. Jellasichnak bécsi fogadtatását. E szerint a bánt, mint őt az Agramer Z. nevezi, a Bécsben szállásoló német, lót és olasz sorkatonaság tisztei ugyancsak megtisztelők; e lap szerint soha Bécs olly fáklyás zenét még nem látott, mint a melly július 27-én a bárónak, mint Ausztria emberének adatott. E nap örökre nevezetes leend a horvát krónikákban. Aztója továbbá e czikk, mintha a magyarok e nagyszerű tiszteletet macska zenével kívánták volna paralisálni, de ami nem sükerült, mert a nemzetőrség védelmére állt a vendégnek. Maga Doblhoff minister állt estre őrt a báró laba előtt, kit később b. Jellasich maga személyesen vezetett a katonatisztekkel, nemzetőrökkel s bécsi küldöttekkel és polgárokkal megtelt vendéglőbe. A magyarok által bérbefogadottak cravallt akartak csinálni, de elfogattak, s egyről még a nemzetőri köntöst is lehúzták, mert „pereat Jellachich“ kiáltani bátorkodott. E nagyon istenhangon s nagy betűkkel irt dicsekvések után nevezetes az Agramer Zeitungnak a következő czikkecskéje is melly azonban már valamivel kevésbbé kitűnő betűkkel van írva ; ebben köszönet mondatik a szabad Austriában levő szabad horvát, szerb nemzet részéről Bécsnek a bán iránt tanúsított szives fogadtatásáért, s e köszönetben a több phrasisok közt az is mondatik, hogy Bécs falai közt tartózkodik jelenleg az ő Messiásuk, ki talán Austriának is Messiása. És utoljára magának a bárónak rá kell lőni a gondolatra, hogy ő csakugyan valódi Messiás, ha csak azokról értesíttetik, miket a bécsi kormánylap, az osztrák Lloyd és az Agramer mondanak felőle, mert ezeknek mindenik száma a legkeresettebb bókokkal hódol neki, ellenben a magyarokat a legkeserűbb rágalmakkal illeti. Ha valahol, itt bizonyul be ama régi közmondás: „Jólét helyébe jót ne várj.“ Kérdjük, midőn a martiusi napokban kimondák az egyenlőség, szabadság és testvériség elvét, s kivívtuk a régibb alkotmánynak átalakítását, vérrel fertőztettük-e utczáinkat, volt-e bántása csak egynek is, ki más nemzetbeli köztünk lakott, nem hirdettünk-e békét minden népeknek, s nem szentül megtartottuk-e szavainkat, és ime felkel b. Jellasich Horvátországban, és elkezdődik az ottan lakó magyarok ellen az üldözés, és vérszemet kapnak a hazánk déli részein lakó szláv népek, és foglalás vágya szállja meg köblöket, és kegyetlenség, pusztítás és rombolás bélyegzi útjukat. Ezt nevezitek ti civilisatio terjesztésének, s ez iszonyatosság első főindítóját nevezitek ti Messiásnak. A bécsi „Constitution“ szerint, midőn az exbán b. Jellasich aug. 1-én János főherczeg előszobájában várta bebocsáttatását, egy udvaron az eme szavakkal mutatá be őt a belépő spanyol követnek: „Íme b. Jellasich egyike ama három férfiaknak, kik Ausztriát fentartják.“ A czikkíró kérdést tesz, ki lehet e 3 férfiús felel rá: Radeczky, Windischgrätz, és Jellasich, és miután elmondá a két első jelölt nézeteit, azt kérdi: miként lehet ez utóbbit Austria gyámolának tartani. Ez úgymond megfoghatlan! kinek feltűnte a legmagasb körök chronique scandaleuse-ében fog megemlíttetni, ki a Metternich- Apponyi protectiójának utolsó maradványa, ki egy mart. 13-kára visszadatált rendeletnél fogva horvát bánná neveztetett a magyar ministeriumnak daczára, kinek tehetségi köre hűtlen pártütés, kinek érdemei csak a sárgafekete reactio számára készített machinatiók, s e férfi egyike Ausztria gyámolóinak! Gyalázat azon feketesárga udvaron ez rá, ki a fenebbi szavakkal mutatta be őt. Bezzeg mást mondanak azon vagyonos horvát családok tagjai, kik mint becsületes férfiak a Jellasich-májféle camarillával nem tartván kiraboltattak, s ha Grätzbe nem menekülnek, azóta már függnének. Jellasich föl is kéré a Pillersdorf-ministeriumot ezeknek kiadására, mi azonban föherczegünk közbenjárása miatt meg nem történt. — Ugyancsak a Constitution figyelmessé teszi Bécs polgárait, kik b. Jellasichnak fáklyazenével tisztelegtek, vigyázzanak, nehogy a camarilla megbízásából ő adjon majd nekik egy nagyobbszerfi fáklyázást. — Sz. F. ORSZÁGGYŰLÉS. Aug. 4. 24-ik ülés a képviselőknél. (Folyt.) Tárgy a nevelésügyi törvényjavaslat. Folytattatván a vita, Eötvös József oktatási miniszer a törvényjavaslat tárgyalását azért, mivel az illető hitfelekezetek meg nem hallgattattak, nem tartja elhalaszthatónak, mert nézete szerint a törvényhozás, ha szükségesnek látja, rendelkezhetik a nevelés dolgában, anélkül hogy egyes hitfelekezeteket kihallgasson, minthogy a nevelés az egész országot, és nem egyes hitfelekezeteket illeti. Magyarországban a nevelésügy, bármilly rész is, de nem tabula rasa. Ha semmi nem volna, akkor a nevelésügy tárgyalását még lehetne egy esztendeig halasztani; de most ha halásztjuk, nevelés nélkül marad a nép, hanem marad a régi rosz nevelésben, marad olly állapotban, melly sokkal roszabb, a semminél. — A közös iskolákat czélszerűbbeknek tartja, de azért nem initiálta, mert némellyektöl tanácsot kérvén, azt mondák, hogy az könnyen ingerültséget idézhet elő. Tisztelt barátjának, Palóczy Lászlónak köszönetet mond e tekintetben adott felvilágosításáért, és ezen lényeges elv kimondásáért, hogy a községeknek befolyása legyen a nevelésbe. Ez utóbbi oknál fogva nem csak mint minister, de mint catholicus itt ellenzi a törvényjavaslat elhalasztását. A község befolyását egy jó iskola megalapítására elkerülhetlenül szükségesnek tartja; a protestáns községek befolyással bírnak a népnevelésre, a catholicusok nem, és nem is bírhatnak, míg az a törvény által meg nem adatik, azért kívánja, hogy a cath. községeknek népnevelésre való befolyása törvény által minél előbb kimondassék: Madarász László. Azért kívánok én átalánosan, nem pedig szakaszonként szólni a tárgyhoz, mert midőn a kérdés úgy áll, hogy egy festészi akadémiában akarunk-e festőt nevelni, vagy mázolót, akkor inkább festőt akarok kétnapi várakozással, mint rögtön mázolót. Ezen törvényjavaslatban két hiányt látok. Első az alaphiány, második az elv kérdésének beszövése. Az alaphiány a „nervus rerum gerendarum“ az, mire nézve a múlt országgyűlési törvény megnyugvást adhatna. Nézzük Magyarország helyzetét otthon falukon, látni fogjuk: hozzuk bár a legjobb törvényeket elvileg, azok nem fognak otthon nyugalmat szerezni, mert azt mondja a nép, melly a közálladalmi ellátást várta, „hát most is én fizetem az iskolát, sőt még többet, mint előbb.“ Méltóztassanak a 1848-ks törvényre visszamenni. A 20. t.cz. 3-ik §-ában megrendelte, miként a vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei a közálladalom által fedeztessenek. Már most ezen törvény azon kérdést hozza magával, mikor fedeztetnek ezen költségek az állomány által. — A múlt országgyűlés eloszlása után nem találkozott ember, ki ne hitte volna, hogy novemberre meglesznek azon készületek, mellyeket a törvény parancsol, s a költségek 1-jő januártól az állomány által fognak fedeztetni. Máris igen sok ember kérdezte tőlem: mondja meg uram, meddig fizetjük papunkat, mert ez nekünk nagy teher, s azt kellett mondanom: úgy hiszem, a novemberi országgyűlés fog rendelkezni e felett. Menjünk tovább ezen kérdésben. Azt hiszem az 1848:20. t.cz. 3-ik §-ában letette azon alapot, melly a jelen törvényjavaslatból hiányzik, nevezetesen megmondta, minő javakat értett az egyház és iskola ellátására. Értette azon javakat, mellyek a státus javai lévén, jelenleg az egyházi személyek kezein vannak. Azonban, hogy ez nincs ezen törvényjavaslatban, nem vádolok érte senkit, mert látom, hogy ezen szerkezet olyan, mellynek következtében , ha a budget-et tekintjük, ezen évben 825.000 forint iskolai nyereséggel bírunk, nevezetesen négy kinevezést: Hám János, Lonovics stb., s midőn a hazának pénzviszonyai jönek kérdésbe, mikor azt halljuk, nincs pénz, akkor a megüresült helyek üresen hagyása által csak a haza javát látom előmozdítva, és csak ha a haza biztosítva van, akkor lehet arról szó, miilyen legyen a haza. Tovább nem avatkozom ezen törvényjavaslatba, mert miután látom , hogy a reactiónak igen sok személyzete — amint a budget elővételekor kérni is fogom a ministériumot, hogy ezen személyzetnek elszámlálása által hozzá lehessen annak helyén nyomatosan szólni, kinek és mennyi kell? De engedjék meg ha nem hibásíthatom azért, mert látom, hogy egyenesen a pesti egyetemre 74,000 s néhány százért van egy évre. Látom továbbá, hogy mindenről van gondoskodva, s mi legfőbb tekintet, a népiskolák jó karban tartására nincs több, mint