Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-10-28 / 103. szám

103. szám. Pesten, szombaton October 28.1848 'HHKBOni EnMHaaMiflMMa '«winmwiMUMintii Megjelenik , hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer halálozott sorért 3 pgő kr., kettős hasábu sorért pedig 6 pgő kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgő ft. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban : Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarék­pénztár házában. A MAGYAR FŐ ARISTOCRATIÁHOZ. Lehetetlen rátok nem tekinteni, hanem büszke matador­jai, e vészes napokban , midőn úgy látszik , a pokol összeszedte minden erejét, hogy Magyarországot egy csapással megsemmítse, és lehetetlen észre nem venni, hogy, valamint a béke napjaiban e honnak dicsőségtelen heréi voltatok , úgy most gólyákká lettetek , mellyek a lángba borúló házat hitelenül és csak önmenekülésre tö­­rekedőleg elhagyták. Mi nektek Budapest, mi nektek Pécs , Fejérvár, Győr vagy Pozsonyi Csak Bécs és München, Páris és London, Nápoly és Róma álljon, s ti boldogok vagytok , nektek többé mi sem kell. Soha fő aristocratia egy nemzet történetében nem halmozott magára részvétlenség, másfelé való húzás és saját fajának megveté­se által annyi gyalázatot, mint a magyar. Nincs honi semmi, mit ki nem gúnyoltatok, el nem rontottatok, vagy legalább el nem hagytatok volna. Nép nem látott példát, hogy előkelői ne tudták volna nyelvét, csak a magyart érte ezen csúf is. Csak ha fényes hivatal, ha udvari kegy, ha terjedelmes jószág vola kiadó , csak akkor jelentkeztek az egykor híres és méltán híres családok iva­dékai, és megtartva a szemvakító installatiót, elfogadta a béres szónokok tömjénezéseit, átrobogtatva sebes hintón a bámész tö­megen és megtéve a hivatal legkönnyebb oldalát, a hizelgők meg­­jutalmazását, odább álltak a hivalkodás szennyes párnáin folytatni unalmas életüket. Pedig sehol a világon az aristocratia nem dicsekedhetik annyi kiváltsággal, annyi előnynyel,­annyi kizáró jogokkal s olly terjedelmes birtokkal, mint a mennyi elkényeztető a magyar főrangú családokat. Nem fogjuk említeni a nemzetellenes állást, mellyben ma­gatoknak tetszettetek, nem a háztartást, melly épen olly erkölcs­telen , mint magyartalan volt, nem gyermekeitek nevelését, melly a hazának illy szomorú napokat, habár közvetve is, eredményül nyújtott; nem vesszük számba tehermentes roppant jószágaitok jövedelmeinek kezelését, melly a magyar urak hitelét a világ előtt gúny tárgyává tette; nem kutatjuk , hová fordítottátok szellemi, anyagi és vagyon­erőtöket; nem kérdezzük , hol vannak kincsei­tek , dicsőségtek, befolyástok a civilisatio előmenetelére, hol van legközelebbi apáitok, hol van saját tetteitek nyoma vagy emléke, csak azt legyen szabad megkérdenünk: hová szándékoztok lerakni jövőtök talp­kövét? Feledve legyen a múlt. A történetírás elő fogja sorolni , minden eddigi hiúságtokat porba tipró hi vonásokban fogja rajzolni a díszkoszorúkat, mellyeket a magyar korona támaszai a királyi tanácsban, a harezmezőn, a nemzet gyűléseiben és főhivatalaiban, a köz- és magán­élet kö­reiben arattak. Fel fogja tárni a legfényesebb tettek alattomos ru­góit , és a nemzet minden palládiumainak , a nemzetiségnek, tu­dománynak , művészetnek, az alkotmányos életnek, a közerköl­­csiségnek, a hazafiságnak vagy egyenes megrontása, vagy vétkes elhanyaglása, vagy hűtlen elsikkasztása, mint főuraink csaknem kizárólagos érdeme fog tündökölni a magyar évlapok borzasztón csillagtalan egén. Övék volt minden erő , ők tehettek volna, s történetünkben az üres lapok végtelensége nem kevésbbé vádolja őket, mint a szennyes lapok sokasága. — De feledjük ezt most. Tudjuk okait, ismerjük a baj forrását, szemünk előtt áll a n­a­g­y Leopold bécsujvárosi vesztőhelye, melly a hon szeretetétől elijesztett, előttünk állnak a kaczér királyné, a halhatatlan Mária Terézia csábító termei, mellyek mint Circe itala a ma­gyar mágnást, a világ ezen egykori virágát, kivetkeztették em­beri formájából, hogy majommá legyen, s elfeledtették vele a drága magyar hazát, mellyel apái vérrel szereztek, vérrel megtar­tottak vala; előttünk áll a Nagy József hatalmaskodó , erősza­kos emberszeretete, melly az elpuhult és már ezopfos honatyákat félelemmel köté az idegen bálványhoz, és előttünk vannak a nagy F­e­r­e­n­c­z mesterfogásai, mellyek a hanyatló fajt végelsatnyu­­lásra vezették. Azért készségesen vetünk fátyolt a múltra, de, ha van valaminek becse előttetek, annak nevében kérdezzük: hol akarjátok felütni jövőben sátraitok fáit ? Magyarországban-e, mellynek fölszabadítására , erősbülé­­sére, védelmére , megtartására mit sem tettetek, mellyből meg­szöktetek , mellyet elárúltatok, mellynek veszte fölött talán előre is kárörömnek éreztétek pokoli gyönyörét? Magyarországban-e, mellynek nem áldoztatok talán egy árva sóhajt sem, melly nehezen facsart ki, midőn határaitól búcsút vevétek, szemeitekből egy könycseppet is ? Jószágaitokon akarjátok-e talán élvezni jövendő napjaitok késeit? Pusztáitokon, mellyeket védtelenül otthagyátok, palo­táitokban, mellyek kapuin az ellenségnek zörgetni sem kellett, a honvédnek pedig könyörgésre sem feleltek? — A felső házban akarnátok még ülni, hol hűlt helyetek bizonyitá be a haza és kö­telesség iránt lángoló szíreteitek érzelmeit, az irigylendő jog és befolyásnak helyes felfogását, illő méltánylását, lelkiismeretes gyakorlását ? Méltóságos méltatlanok ! Más országokban is van­nak főrendek, és a főrendek ott sincsenek mind egy értelemben akár magok között, akár a napi események szellemével, de helyö­­ket megülik és nyílt sisakkal, erős lélekkel küzdenek saját néze­teik mellett, m­íg a haza veszélyben nincs; de ha megkondúl a vész harangja, felejdve minden, csak a haza nem. És ti? A vármegyékben akarjátok még vinni a főhivatalokat ? A vármegyékben, hol, ha van rész szellem, közvetve vagy közvet­lenül tőletek van, s ha jó nincs, hibátok miatt nincsen; a vár­megyékben, hol minden rendetlenség a közigazgatásban, minden botrány a törvénykezésben, minden viszály és pártoskodás a köz- és magánéletben vagy mulasztásaitok, vagy egyenes maszlagos befolyástok mérges gyümölcse. Mert ország — világ tudja, hogy a megyékben, ha mindenhatók nem voltatok, csak tenhibátok. A nép azelőtt is tartotta kezében, romlatlan és erkölcsi ér­zetétől vezettetve, belső becsetek mérlegét; de ítéletét ki nem mondhatá úgy, hogy ti is meghallhattátok volna, mert istent káromolni jószágaitokon és megyéitekben szabad volt ugyan, de a föméltóságú úr ellen, vagy csak előtte is a szájat megnyitni ve­szedelmes lett volna. Most, midőn a néppel gaz czinkosok elhi­tették , hogy az urak összevesztek a császárral, s azért van a háború, látván a nép, hogy az urak martalékai hagyják ellenség­nek és honvédnek a védtelen falvakat és pusztákat, és vagy váro­sokba , vagy távol vidékekre, vagy épen a külföldre menekülnek, annál inkább meg fogja tudni egykori földi istenét becsülni, és érezvén, hogy saját magában van a súly , melly a hazát s az úri pusztákat megmentette , a tiszteletnek igen különös nemével fog­ja emlegetni a méltóságosak neveit. A haza pedig, mellyet épen elkényeztetett első­szülöttei hi­deg érzékenytelenséggel, ocsmány gyávasággal vagy sok esetben soha eléggé meg nem büntethető gonoszsággal vagy elhagytak vagy el is árultak, veletek is számolni fog és kérdezend, mi joggal akartok befolyást olly ország törvényhozásába, mellynek megtar­tására, megmentésére, boldogítására és dicsőítésére, midőn ezer módotok vala, nem tettetek semmit ? Minő arczczal foghatnátok megjelenni azon teremben, mellynek szentséges falai közt székel­lek a vész előtt, hogy roszabbat ne mondjak, hanyagságból, a vész alatt félelemből álljának uratlanul? Miként hangzanék szája­tokban a haza­fiság első törvénye : szeresd, ótalmazd, vé­delmezd, mentsd meg hazádat, a ti szájatokban, kik sem a felviruló hont szeretni, sem a nyomottat ótalmazni, sem a megtámadottat védeni,sem a veszélybe taszítottat megmenteni vagy nem tudtátok vagy nem akartátok? De még tovább is menend a nép, melly fillérjeivel, nyomo­rétt fegyvereivel és roncsolt testével, dicsőség és jutalom, kitün­tetés és nagyobb befolyás reménye nélkül, minden bujtogatások daczára, pusztán természetszerű ösztönből mentette meg a haza földét, mellynek alig néhány száz ölét vagy annyit sem nevezhet sajátjának, mellyből élnie, adóznia és honvédeket nevelnie kell; tovább menend és azt fogja mondani: nem lehet, nem szabad be­folynia kiváltságos joggal a törvényhozásba osztálynak, mellynek élete többnyire műveit erkölcstelenség, mellynek gazdálkodása roppant birtok után még nagyobb adósság. És a hivatalok, akár országosak, akár megyeiek, hiszitek-e, hogy ezentúl is a kinevezéssel fognak kezdődni és az installatio­­nális ebéddel végződni ? Tudjátok-e, habár csak nyelvét is az or­szágnak , mellyben a törvények végrehajtói, a rend és béke fen­­tartói, az igazság és kegyelem osztogatói lenni szeretnétek ? Ha eddigi életetek farsang volt, tudni fogjátok, mi szokta a farsang tivornyáit és álarczoskodásait követni. A dicső kivételek, e fejér hollók a háladatlan kakukseregben, kiket csak azért nem nevezünk , mert neveik úgy is a legszíve­sebb tisztelet jelei és magasztaló dicséretek közt szájról szájra járnak, annál feketébb árnyékot vetnek rátok, minél tisztább fény­ben ragyognak hazafiúi önfeledt, számlálatlan áldozataik, fáradal­maik és buzgóságuk. A magyar valóban mondhatja: királya, bármi legyen oka, de eladta, főpapjai némán nézték a példátlan vásárt, aristocratiája el­hagyta, hivatalnokai nem bírták megtartani, szomszédai—kivéve a bécsieket—nem segítették, csak ügyének igazsága, közpolgárai­­i­nak lelkesedése, buzgalma­s ereje, fiatalságának gyönyörű önfelál­dozása és a mindenható népnek súlya nem hagyták el a már me­rülő hazát, hanem megmentették, megtartották és megtartandják. Hogy kinek számára, úgy hisszük, igazságos biró előtt nem jö­het kérdésbe. — Barsi József. MAGYAR LOYALITÁS ÉS HISZÉKENYSÉG. Am Ende werden wir es ihnen doch gnädigst befehlen müssen, dass sie frei sein sollen. — Forster G. Annak a mi úgy nevezett atyáskodó uralkodó házunknak né­hány tagja gyönyörű hínárba taszított bennünket, honnan hogy megmeneküljünk, ugyancsak össze kell szednie nemzetünknek férfierejét. A széleken köröskörül megtámadtattunk, s ezenkívül ha­zánk szivében belül is tápláltuk a pokoli ármányok zsoldos ördögeit. De az ügy igazsága meggyőz bennünket arról, hogy e bí­boros galádok minden fondorkodásai daczára is a szabadság tri­­colorja győzni fog az absolutismus feketesárga zászlóin, és be fog következni a leszámolások napja. A bölcs a történtekből szed tanulságot, hogy bírjon iránytű­vel a jövőben. Szükséges tehát nekünk is vizsgálni, mikép süke­­rülhetett az absolutismus camarillájának annyira vinni a dolgot, hogy szabadságunk veszélyezve legyen. Ez okot felfedezve, ki kell azt irtanunk gyökerestül, hogy jövőre következményeit is lehetet­lenekké tegyük. Minden bajaink forrása túlzó hiszékenységünk és lojalitásunk. Ebből eredtek a magyar nemzetnek minden, de minden bajai, nem csak most, de a múltban is. Ez nyitott utat az absolutismusnak a régibb időkben, ez teremté a sanctio pragmaticát, ez volt oka, hogy midőn Napóleon a magyar nemzetet annak bilincsei széttöré­sére fölhívta, mi nem tettünk egyebet, mint hogy maradtunk a réginél. Ez volt a magyarnak, ellenségeinek aljas gazsága mellett, legnagyobb ellensége. A ferde nevelés által belénk vert imádása mind annak, mi fölül van, legyen bár jó vagy rész, legyen arany, vagy sár, a hatalom előtt letérdepeltetett bennünket, mindamellett, hogy általa zsarnokilag lábbal tapodtattunk. És e szánandó alázatosság érzetében eltévesztők szemeink elöl, hogy nem a nép van az uralkodóért, de ő a népért, hogy­­ csak eszköz , a nemzet boldogsága a czél. És ez alázatosság ér­zetében koldudunk, hol követelni, könyörögtünk, hol parancsolni kellett volna, s ha hosszas kunyerálásunk csak egy részben is tel­­jesíttetett, hálálkodtunk végtelenig, mintha mindaz egy embernek kegyelmétől függne, ki mert történetesen bíborágyon született, a haza első tisztviselője. És ez alázatosság érzetében minden iparkodásunkat oda for­dítottuk , hogy az istenért valahogy a kegyelemből ki ne essünk, és arról még csak álmodni sem mertünk , hogy az ország tisztvi­selői a nép kegyelmét elveszthetik, mihelyt elég együgyűek, vagy elég részlelkűek a maguk érdekét a nemzetével fölcserélni. A magyarnak ez önmegvetése annyira ment, hogy a leges­legújabb napokig még akkor is, midőn legszentebb jogai könnyel­műen vagy gazul csonkíttattak, előterjesztéseit „mély alázatos­sággal s jobbágyi hódolattal“ tette. Az ármány pedig nem késett e jólelkűséget fölhasználni, hogy reánk az absolutismus békéit ko­­vácsoltassa. De ez tovább így nem maradhat. Szemünk előtt kell tarta­nunk, hogy mi nemzet vagyunk, hogy a nép jogait semmiféle tet­szésnek vagy nem-tetszésnek föláldozni nem szabad; mert a nép szava isten szava, s ezt megmásítani még az úgy nevezett,,isten kegyelméből“ azokká lett tisztviselőknek sem lehet, ha a nép kegyét elveszteni, és haragját s büntetését elnyerni nem akarják. Loyali­­tás csak ott erény,­hol az más részről is megtartatik; de hol egy rész mindig törvénytelenségeket követ el, ott nemcsak nem erény, ott bűn. A melly nép jogokat kér (mintha jogokat adni és elvenni lehetne) az gyermek, melly apai hatalom alatt van ; a férfi nem en­gedi elvétetni, mi őt illeti, s ki azt mégis tenni akarná, azzal ha­talmas karjának súlyát érezteti. Ne mondjátok, hogy ez alázatos, hogy ne mondjam, alacsony farkcsóválás csak formaimért az magában foglalja a szellemet; vegyétek el a formát, s a szellem is szét fog porlani; valamint szét kell porlani azon hatalomnak is­, melly a népek akaratával konokul akar daczolni. A népek valahára fölébredtek, elmúlt az absolutismusnak azon boldog (!?) kora, midőn ezeket egymásra uszítva egymás ál­tal a közszabadságot meg lehetett gyilkolni. És a katonában is föl­éledt az előbb elfojtott ember és polgár; a katonaság sem lesz töb­bé holt gyilok a zsarnokok kezében, mellyel a nemzeteket olül meg lehetne semmisíteni. A népek együtt­ kezet fogva fognak küzdeni a szabadság szent ügyéért, annak elnyomói ellen, és a fejedelmek, ha roskado­zó trónjaikat még egy kis időre fen akarják tartani, ezt csak úgy tehetik, ha érdekeiket a népekéivel azonosítják. A nép tenger, mellyen a trónok hajója leng. Ha ők , — midőn amaz dagad — a leeresztett horgony lánczát megereszteni vonakodnak, el kell sü­­lyedniök a mélységben. De nekünk nemzethez illően kell magunkat viselnünk. , Félre tehát a gyáva kunyerálásokkal. A nemzet, melly valami jogért kö­nyörög , maga magát becsteleníti meg, és aztán nem csoda, ha azok, kiknek kezében a hatalom , maguk is elhiszik, hogy ők a népek urai, s a nemzet biztosítására szánt erőt annak szabadsága ellen fordítják. Még egyszer tehát félre a túlzó loyalitással i — Sz. Huszárjaink. Ha a történetíró honunknak a jelen időkbeni eseményeit fogja előadni, s ha — mit szentül hiszek — Magyarország régi dicsőségét s jelentőségét kivívandja , lehetet­len, hogy könyvében egy lapot ne szenteljen azon huszárjaink emlékének, kik a legnagyobb áldozattal tették ki magokat a hazá­­jokbani visszajöhetés miatt minden veszélyeknek, s itthon férfia­san teljesítettek minden kötelességet, mit polgár csak tehet. Adatot kell tehát szolgáltatnunk a történetíró tolla alá, s gyűjtsük össze névjegyzékét azon polgártársainknak, kiket—ha el­­jövend a számolás napja — meg tudjunk különböztetni a gonoszok­tól s kétszínüektől, mert kell a kötél antidotumának is lenni, mire az áldozatokat tevők méltán számíthatnak. A Vilmos-huszároknak egy százada Gallicziában Csolkó ne­vű városban feküdt, kiknek értésére esvén Kossuth proclamatió­­jában felfedett állapota honunknak, eltökélték magukat 45-en egy őrmesterrel, 4 tizedessel a hazajövetelre, mi az elöljáróknak ér­tésére esvén, minden utat elkövettek a letartóztatásra, sőt Auner százados, mivel a felkészült katonák visszatérni nem akartak, kö­­züjök lett, s egy közvitézt elejtett. Ezen százados szász eredetű. Azonfelül Souvan vezérőrnagy az útban levő lakosokat fellázít­­tatta ellenük, s általok útjukat elzáratta, s megöletésükre a rende­letet kiadta, s ha egy becsületes lengyel vezető Droboszky Béla nemes ezeknek élére nem áll, s nem figyelmeztetnek egy szoros helyen tett azon intézkedésekre, hogy a hegytető kövekkel meg van rakva, a haza­térő huszárok összezúzatására, 40-en fölül levő lelkes huszárjaink áldozatai lettek volna a camarillának, hol­ott minden bűnök az volt, hogy hazájukat szerették, s a törvény­­hozás rendeletét — gaz elöljárók ellenében is — teljesítették Azon hír szárnyal, hogy a huszárok elfogott őrmesterét, — hogy ezeknek élére állott — katonai törvényszék által felakasz­tatták volna, — borzasztó volna e merészség, ha a törvényhozás, sőt ő felségének egyenes rendelete ellenére, a törvényesen haza­térők esküszegöknek tekintetvén, halállal fenyíttettek volna. Legyünk készen mindenre, s ha itt az óra, jutalmazzunk, de büntessünk is szigorúan. — Szigeten oct. 19. Szöllösi Balázs. A KÖZLÖNY UTÁN. Rendeletek. I. Miután a komáromi várerősség részint már eddig is elegendő eleséggel vagyon ellátva, részint a további beszerzés iránt a kellő intézkedések megtétettek, az országos hon­védelmi bizottmány által ezennel közhírré tétetik, hogy a Dunán felfelé vonuló hajókban lévő gabona többé letartóztattatni nem fog. — Kelt Budapesten, oct. 25. 1848. Az orsz. honv. bizottmány. N­y­á­r­y Pál elnök. II. Tolna megyében Szegszárdon most alakult, és 41-dik számmal megjegyzett honvédi zászlóaljhoz következendőleg kine­vezett tisztek szoros kötelességeknek tartják tüstént Szegszárdra menni, és állomásukat ottan azonnal elfoglalni, úgymint: százado­sokéi: Auerhammer Alajos, Petrovich Imre, Perczel Pál, Latkó­­czy Rezső. Főhadnagyokul:­­Forster Zsigmond, Perczel Oskár, Forster Béni, báró Viemmersperg Ferdinánd, Poroszlay Károly. Hadnagyok Ii: Vigyázó Rudolf, Orosz Elek, Kristóf László, Szi­­gethy Mihály, Ágosy, Bognár Gyisztáv, Igmándy Károly, Ruzitska Ignácz, Dufland Adolf,­ Grabarits János, Svartits Sándor, Angyal Imre, Náray Kálmán, Mészáros Lázár hadügyminiszer. III. A honvédelmi bizottmány elnöke, mostani útjában kelle­metlenül tapasztalá, hogy a honvéd zászlóaljak főtisztei még most sincsenek rendeltetések helyén. Ezennel mindazok, kik még tova vannak, szigorúan felszólíttatnak, hogy zászlóaljaikhoz legnagyobb sietséggel utazzanak , ki ezt elmulasztja, mint engedetlen, tisztsé­gétől elmozdíttatik, helyébe más ollyan neveztetik ki, ki a haza mostani perczeiben, a hareztéren keresi élvezetét. Pesten, oct. 25. 1848. Nádosy Sándor. — Ismételve a honvédzászlóaljak parancsnokainak megha­­gyatik, hogy az országos honvédelmi bizottmány meghagyásából a századok létszáma a fő és altiszteken s doboson kivűl 200 köz­honvédre emelendő, mihez magukat mind a régibb, mind az ala­­kulásban álló újabb zászlóaljak alkalmazni kötelességüknek tart­ják. Pesten, oct. 26. 1848. Nádosy Sándor. — Budapestre hivatalból érkezendő honvéd, vagy más had­­testületek fő és altisztjei s más egyéb egyénes szállást a két vá­ ■k. 1

Next