Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-10-28 / 103. szám
103. szám. Pesten, szombaton October 28.1848 'HHKBOni EnMHaaMiflMMa '«winmwiMUMintii Megjelenik , hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétetnek ; négyszer halálozott sorért 3 pgő kr., kettős hasábu sorért pedig 6 pgő kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgő ft. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban : Egyetem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarékpénztár házában. A MAGYAR FŐ ARISTOCRATIÁHOZ. Lehetetlen rátok nem tekinteni, hanem büszke matadorjai, e vészes napokban , midőn úgy látszik , a pokol összeszedte minden erejét, hogy Magyarországot egy csapással megsemmítse, és lehetetlen észre nem venni, hogy, valamint a béke napjaiban e honnak dicsőségtelen heréi voltatok , úgy most gólyákká lettetek , mellyek a lángba borúló házat hitelenül és csak önmenekülésre törekedőleg elhagyták. Mi nektek Budapest, mi nektek Pécs , Fejérvár, Győr vagy Pozsonyi Csak Bécs és München, Páris és London, Nápoly és Róma álljon, s ti boldogok vagytok , nektek többé mi sem kell. Soha fő aristocratia egy nemzet történetében nem halmozott magára részvétlenség, másfelé való húzás és saját fajának megvetése által annyi gyalázatot, mint a magyar. Nincs honi semmi, mit ki nem gúnyoltatok, el nem rontottatok, vagy legalább el nem hagytatok volna. Nép nem látott példát, hogy előkelői ne tudták volna nyelvét, csak a magyart érte ezen csúf is. Csak ha fényes hivatal, ha udvari kegy, ha terjedelmes jószág vola kiadó , csak akkor jelentkeztek az egykor híres és méltán híres családok ivadékai, és megtartva a szemvakító installatiót, elfogadta a béres szónokok tömjénezéseit, átrobogtatva sebes hintón a bámész tömegen és megtéve a hivatal legkönnyebb oldalát, a hizelgők megjutalmazását, odább álltak a hivalkodás szennyes párnáin folytatni unalmas életüket. Pedig sehol a világon az aristocratia nem dicsekedhetik annyi kiváltsággal, annyi előnynyel,annyi kizáró jogokkal s olly terjedelmes birtokkal, mint a mennyi elkényeztető a magyar főrangú családokat. Nem fogjuk említeni a nemzetellenes állást, mellyben magatoknak tetszettetek, nem a háztartást, melly épen olly erkölcstelen , mint magyartalan volt, nem gyermekeitek nevelését, melly a hazának illy szomorú napokat, habár közvetve is, eredményül nyújtott; nem vesszük számba tehermentes roppant jószágaitok jövedelmeinek kezelését, melly a magyar urak hitelét a világ előtt gúny tárgyává tette; nem kutatjuk , hová fordítottátok szellemi, anyagi és vagyonerőtöket; nem kérdezzük , hol vannak kincseitek , dicsőségtek, befolyástok a civilisatio előmenetelére, hol van legközelebbi apáitok, hol van saját tetteitek nyoma vagy emléke, csak azt legyen szabad megkérdenünk: hová szándékoztok lerakni jövőtök talpkövét? Feledve legyen a múlt. A történetírás elő fogja sorolni , minden eddigi hiúságtokat porba tipró hi vonásokban fogja rajzolni a díszkoszorúkat, mellyeket a magyar korona támaszai a királyi tanácsban, a harezmezőn, a nemzet gyűléseiben és főhivatalaiban, a köz- és magánélet köreiben arattak. Fel fogja tárni a legfényesebb tettek alattomos rugóit , és a nemzet minden palládiumainak , a nemzetiségnek, tudománynak , művészetnek, az alkotmányos életnek, a közerkölcsiségnek, a hazafiságnak vagy egyenes megrontása, vagy vétkes elhanyaglása, vagy hűtlen elsikkasztása, mint főuraink csaknem kizárólagos érdeme fog tündökölni a magyar évlapok borzasztón csillagtalan egén. Övék volt minden erő , ők tehettek volna, s történetünkben az üres lapok végtelensége nem kevésbbé vádolja őket, mint a szennyes lapok sokasága. — De feledjük ezt most. Tudjuk okait, ismerjük a baj forrását, szemünk előtt áll a nagy Leopold bécsujvárosi vesztőhelye, melly a hon szeretetétől elijesztett, előttünk állnak a kaczér királyné, a halhatatlan Mária Terézia csábító termei, mellyek mint Circe itala a magyar mágnást, a világ ezen egykori virágát, kivetkeztették emberi formájából, hogy majommá legyen, s elfeledtették vele a drága magyar hazát, mellyel apái vérrel szereztek, vérrel megtartottak vala; előttünk áll a Nagy József hatalmaskodó , erőszakos emberszeretete, melly az elpuhult és már ezopfos honatyákat félelemmel köté az idegen bálványhoz, és előttünk vannak a nagy Ferencz mesterfogásai, mellyek a hanyatló fajt végelsatnyulásra vezették. Azért készségesen vetünk fátyolt a múltra, de, ha van valaminek becse előttetek, annak nevében kérdezzük: hol akarjátok felütni jövőben sátraitok fáit ? Magyarországban-e, mellynek fölszabadítására , erősbülésére, védelmére , megtartására mit sem tettetek, mellyből megszöktetek , mellyet elárúltatok, mellynek veszte fölött talán előre is kárörömnek éreztétek pokoli gyönyörét? Magyarországban-e, mellynek nem áldoztatok talán egy árva sóhajt sem, melly nehezen facsart ki, midőn határaitól búcsút vevétek, szemeitekből egy könycseppet is ? Jószágaitokon akarjátok-e talán élvezni jövendő napjaitok késeit? Pusztáitokon, mellyeket védtelenül otthagyátok, palotáitokban, mellyek kapuin az ellenségnek zörgetni sem kellett, a honvédnek pedig könyörgésre sem feleltek? — A felső házban akarnátok még ülni, hol hűlt helyetek bizonyitá be a haza és kötelesség iránt lángoló szíreteitek érzelmeit, az irigylendő jog és befolyásnak helyes felfogását, illő méltánylását, lelkiismeretes gyakorlását ? Méltóságos méltatlanok ! Más országokban is vannak főrendek, és a főrendek ott sincsenek mind egy értelemben akár magok között, akár a napi események szellemével, de helyöket megülik és nyílt sisakkal, erős lélekkel küzdenek saját nézeteik mellett, míg a haza veszélyben nincs; de ha megkondúl a vész harangja, felejdve minden, csak a haza nem. És ti? A vármegyékben akarjátok még vinni a főhivatalokat ? A vármegyékben, hol, ha van rész szellem, közvetve vagy közvetlenül tőletek van, s ha jó nincs, hibátok miatt nincsen; a vármegyékben, hol minden rendetlenség a közigazgatásban, minden botrány a törvénykezésben, minden viszály és pártoskodás a köz- és magánéletben vagy mulasztásaitok, vagy egyenes maszlagos befolyástok mérges gyümölcse. Mert ország — világ tudja, hogy a megyékben, ha mindenhatók nem voltatok, csak tenhibátok. A nép azelőtt is tartotta kezében, romlatlan és erkölcsi érzetétől vezettetve, belső becsetek mérlegét; de ítéletét ki nem mondhatá úgy, hogy ti is meghallhattátok volna, mert istent káromolni jószágaitokon és megyéitekben szabad volt ugyan, de a föméltóságú úr ellen, vagy csak előtte is a szájat megnyitni veszedelmes lett volna. Most, midőn a néppel gaz czinkosok elhitették , hogy az urak összevesztek a császárral, s azért van a háború, látván a nép, hogy az urak martalékai hagyják ellenségnek és honvédnek a védtelen falvakat és pusztákat, és vagy városokba , vagy távol vidékekre, vagy épen a külföldre menekülnek, annál inkább meg fogja tudni egykori földi istenét becsülni, és érezvén, hogy saját magában van a súly , melly a hazát s az úri pusztákat megmentette , a tiszteletnek igen különös nemével fogja emlegetni a méltóságosak neveit. A haza pedig, mellyet épen elkényeztetett elsőszülöttei hideg érzékenytelenséggel, ocsmány gyávasággal vagy sok esetben soha eléggé meg nem büntethető gonoszsággal vagy elhagytak vagy el is árultak, veletek is számolni fog és kérdezend, mi joggal akartok befolyást olly ország törvényhozásába, mellynek megtartására, megmentésére, boldogítására és dicsőítésére, midőn ezer módotok vala, nem tettetek semmit ? Minő arczczal foghatnátok megjelenni azon teremben, mellynek szentséges falai közt székellek a vész előtt, hogy roszabbat ne mondjak, hanyagságból, a vész alatt félelemből álljának uratlanul? Miként hangzanék szájatokban a hazafiság első törvénye : szeresd, ótalmazd, védelmezd, mentsd meg hazádat, a ti szájatokban, kik sem a felviruló hont szeretni, sem a nyomottat ótalmazni, sem a megtámadottat védeni,sem a veszélybe taszítottat megmenteni vagy nem tudtátok vagy nem akartátok? De még tovább is menend a nép, melly fillérjeivel, nyomorétt fegyvereivel és roncsolt testével, dicsőség és jutalom, kitüntetés és nagyobb befolyás reménye nélkül, minden bujtogatások daczára, pusztán természetszerű ösztönből mentette meg a haza földét, mellynek alig néhány száz ölét vagy annyit sem nevezhet sajátjának, mellyből élnie, adóznia és honvédeket nevelnie kell; tovább menend és azt fogja mondani: nem lehet, nem szabad befolynia kiváltságos joggal a törvényhozásba osztálynak, mellynek élete többnyire műveit erkölcstelenség, mellynek gazdálkodása roppant birtok után még nagyobb adósság. És a hivatalok, akár országosak, akár megyeiek, hiszitek-e, hogy ezentúl is a kinevezéssel fognak kezdődni és az installationális ebéddel végződni ? Tudjátok-e, habár csak nyelvét is az országnak , mellyben a törvények végrehajtói, a rend és béke fentartói, az igazság és kegyelem osztogatói lenni szeretnétek ? Ha eddigi életetek farsang volt, tudni fogjátok, mi szokta a farsang tivornyáit és álarczoskodásait követni. A dicső kivételek, e fejér hollók a háladatlan kakukseregben, kiket csak azért nem nevezünk , mert neveik úgy is a legszívesebb tisztelet jelei és magasztaló dicséretek közt szájról szájra járnak, annál feketébb árnyékot vetnek rátok, minél tisztább fényben ragyognak hazafiúi önfeledt, számlálatlan áldozataik, fáradalmaik és buzgóságuk. A magyar valóban mondhatja: királya, bármi legyen oka, de eladta, főpapjai némán nézték a példátlan vásárt, aristocratiája elhagyta, hivatalnokai nem bírták megtartani, szomszédai—kivéve a bécsieket—nem segítették, csak ügyének igazsága, közpolgáraiinak lelkesedése, buzgalmas ereje, fiatalságának gyönyörű önfeláldozása és a mindenható népnek súlya nem hagyták el a már merülő hazát, hanem megmentették, megtartották és megtartandják. Hogy kinek számára, úgy hisszük, igazságos biró előtt nem jöhet kérdésbe. — Barsi József. MAGYAR LOYALITÁS ÉS HISZÉKENYSÉG. Am Ende werden wir es ihnen doch gnädigst befehlen müssen, dass sie frei sein sollen. — Forster G. Annak a mi úgy nevezett atyáskodó uralkodó házunknak néhány tagja gyönyörű hínárba taszított bennünket, honnan hogy megmeneküljünk, ugyancsak össze kell szednie nemzetünknek férfierejét. A széleken köröskörül megtámadtattunk, s ezenkívül hazánk szivében belül is tápláltuk a pokoli ármányok zsoldos ördögeit. De az ügy igazsága meggyőz bennünket arról, hogy e bíboros galádok minden fondorkodásai daczára is a szabadság tricolorja győzni fog az absolutismus feketesárga zászlóin, és be fog következni a leszámolások napja. A bölcs a történtekből szed tanulságot, hogy bírjon iránytűvel a jövőben. Szükséges tehát nekünk is vizsgálni, mikép sükerülhetett az absolutismus camarillájának annyira vinni a dolgot, hogy szabadságunk veszélyezve legyen. Ez okot felfedezve, ki kell azt irtanunk gyökerestül, hogy jövőre következményeit is lehetetlenekké tegyük. Minden bajaink forrása túlzó hiszékenységünk és lojalitásunk. Ebből eredtek a magyar nemzetnek minden, de minden bajai, nem csak most, de a múltban is. Ez nyitott utat az absolutismusnak a régibb időkben, ez teremté a sanctio pragmaticát, ez volt oka, hogy midőn Napóleon a magyar nemzetet annak bilincsei széttörésére fölhívta, mi nem tettünk egyebet, mint hogy maradtunk a réginél. Ez volt a magyarnak, ellenségeinek aljas gazsága mellett, legnagyobb ellensége. A ferde nevelés által belénk vert imádása mind annak, mi fölül van, legyen bár jó vagy rész, legyen arany, vagy sár, a hatalom előtt letérdepeltetett bennünket, mindamellett, hogy általa zsarnokilag lábbal tapodtattunk. És e szánandó alázatosság érzetében eltévesztők szemeink elöl, hogy nem a nép van az uralkodóért, de ő a népért, hogy csak eszköz , a nemzet boldogsága a czél. És ez alázatosság érzetében koldudunk, hol követelni, könyörögtünk, hol parancsolni kellett volna, s ha hosszas kunyerálásunk csak egy részben is teljesíttetett, hálálkodtunk végtelenig, mintha mindaz egy embernek kegyelmétől függne, ki mert történetesen bíborágyon született, a haza első tisztviselője. És ez alázatosság érzetében minden iparkodásunkat oda fordítottuk , hogy az istenért valahogy a kegyelemből ki ne essünk, és arról még csak álmodni sem mertünk , hogy az ország tisztviselői a nép kegyelmét elveszthetik, mihelyt elég együgyűek, vagy elég részlelkűek a maguk érdekét a nemzetével fölcserélni. A magyarnak ez önmegvetése annyira ment, hogy a legeslegújabb napokig még akkor is, midőn legszentebb jogai könnyelműen vagy gazul csonkíttattak, előterjesztéseit „mély alázatossággal s jobbágyi hódolattal“ tette. Az ármány pedig nem késett e jólelkűséget fölhasználni, hogy reánk az absolutismus békéit kovácsoltassa. De ez tovább így nem maradhat. Szemünk előtt kell tartanunk, hogy mi nemzet vagyunk, hogy a nép jogait semmiféle tetszésnek vagy nem-tetszésnek föláldozni nem szabad; mert a nép szava isten szava, s ezt megmásítani még az úgy nevezett,,isten kegyelméből“ azokká lett tisztviselőknek sem lehet, ha a nép kegyét elveszteni, és haragját s büntetését elnyerni nem akarják. Loyalitás csak ott erény,hol az más részről is megtartatik; de hol egy rész mindig törvénytelenségeket követ el, ott nemcsak nem erény, ott bűn. A melly nép jogokat kér (mintha jogokat adni és elvenni lehetne) az gyermek, melly apai hatalom alatt van ; a férfi nem engedi elvétetni, mi őt illeti, s ki azt mégis tenni akarná, azzal hatalmas karjának súlyát érezteti. Ne mondjátok, hogy ez alázatos, hogy ne mondjam, alacsony farkcsóválás csak formaimért az magában foglalja a szellemet; vegyétek el a formát, s a szellem is szét fog porlani; valamint szét kell porlani azon hatalomnak is, melly a népek akaratával konokul akar daczolni. A népek valahára fölébredtek, elmúlt az absolutismusnak azon boldog (!?) kora, midőn ezeket egymásra uszítva egymás által a közszabadságot meg lehetett gyilkolni. És a katonában is föléledt az előbb elfojtott ember és polgár; a katonaság sem lesz többé holt gyilok a zsarnokok kezében, mellyel a nemzeteket olül meg lehetne semmisíteni. A népek együtt kezet fogva fognak küzdeni a szabadság szent ügyéért, annak elnyomói ellen, és a fejedelmek, ha roskadozó trónjaikat még egy kis időre fen akarják tartani, ezt csak úgy tehetik, ha érdekeiket a népekéivel azonosítják. A nép tenger, mellyen a trónok hajója leng. Ha ők , — midőn amaz dagad — a leeresztett horgony lánczát megereszteni vonakodnak, el kell sülyedniök a mélységben. De nekünk nemzethez illően kell magunkat viselnünk. , Félre tehát a gyáva kunyerálásokkal. A nemzet, melly valami jogért könyörög , maga magát becsteleníti meg, és aztán nem csoda, ha azok, kiknek kezében a hatalom , maguk is elhiszik, hogy ők a népek urai, s a nemzet biztosítására szánt erőt annak szabadsága ellen fordítják. Még egyszer tehát félre a túlzó loyalitással i — Sz. Huszárjaink. Ha a történetíró honunknak a jelen időkbeni eseményeit fogja előadni, s ha — mit szentül hiszek — Magyarország régi dicsőségét s jelentőségét kivívandja , lehetetlen, hogy könyvében egy lapot ne szenteljen azon huszárjaink emlékének, kik a legnagyobb áldozattal tették ki magokat a hazájokbani visszajöhetés miatt minden veszélyeknek, s itthon férfiasan teljesítettek minden kötelességet, mit polgár csak tehet. Adatot kell tehát szolgáltatnunk a történetíró tolla alá, s gyűjtsük össze névjegyzékét azon polgártársainknak, kiket—ha eljövend a számolás napja — meg tudjunk különböztetni a gonoszoktól s kétszínüektől, mert kell a kötél antidotumának is lenni, mire az áldozatokat tevők méltán számíthatnak. A Vilmos-huszároknak egy százada Gallicziában Csolkó nevű városban feküdt, kiknek értésére esvén Kossuth proclamatiójában felfedett állapota honunknak, eltökélték magukat 45-en egy őrmesterrel, 4 tizedessel a hazajövetelre, mi az elöljáróknak értésére esvén, minden utat elkövettek a letartóztatásra, sőt Auner százados, mivel a felkészült katonák visszatérni nem akartak, közüjök lett, s egy közvitézt elejtett. Ezen százados szász eredetű. Azonfelül Souvan vezérőrnagy az útban levő lakosokat fellázíttatta ellenük, s általok útjukat elzáratta, s megöletésükre a rendeletet kiadta, s ha egy becsületes lengyel vezető Droboszky Béla nemes ezeknek élére nem áll, s nem figyelmeztetnek egy szoros helyen tett azon intézkedésekre, hogy a hegytető kövekkel meg van rakva, a hazatérő huszárok összezúzatására, 40-en fölül levő lelkes huszárjaink áldozatai lettek volna a camarillának, holott minden bűnök az volt, hogy hazájukat szerették, s a törvényhozás rendeletét — gaz elöljárók ellenében is — teljesítették Azon hír szárnyal, hogy a huszárok elfogott őrmesterét, — hogy ezeknek élére állott — katonai törvényszék által felakasztatták volna, — borzasztó volna e merészség, ha a törvényhozás, sőt ő felségének egyenes rendelete ellenére, a törvényesen hazatérők esküszegöknek tekintetvén, halállal fenyíttettek volna. Legyünk készen mindenre, s ha itt az óra, jutalmazzunk, de büntessünk is szigorúan. — Szigeten oct. 19. Szöllösi Balázs. A KÖZLÖNY UTÁN. Rendeletek. I. Miután a komáromi várerősség részint már eddig is elegendő eleséggel vagyon ellátva, részint a további beszerzés iránt a kellő intézkedések megtétettek, az országos honvédelmi bizottmány által ezennel közhírré tétetik, hogy a Dunán felfelé vonuló hajókban lévő gabona többé letartóztattatni nem fog. — Kelt Budapesten, oct. 25. 1848. Az orsz. honv. bizottmány. Nyáry Pál elnök. II. Tolna megyében Szegszárdon most alakult, és 41-dik számmal megjegyzett honvédi zászlóaljhoz következendőleg kinevezett tisztek szoros kötelességeknek tartják tüstént Szegszárdra menni, és állomásukat ottan azonnal elfoglalni, úgymint: századosokéi: Auerhammer Alajos, Petrovich Imre, Perczel Pál, Latkóczy Rezső. Főhadnagyokul:Forster Zsigmond, Perczel Oskár, Forster Béni, báró Viemmersperg Ferdinánd, Poroszlay Károly. Hadnagyok Ii: Vigyázó Rudolf, Orosz Elek, Kristóf László, Szigethy Mihály, Ágosy, Bognár Gyisztáv, Igmándy Károly, Ruzitska Ignácz, Dufland Adolf, Grabarits János, Svartits Sándor, Angyal Imre, Náray Kálmán, Mészáros Lázár hadügyminiszer. III. A honvédelmi bizottmány elnöke, mostani útjában kellemetlenül tapasztalá, hogy a honvéd zászlóaljak főtisztei még most sincsenek rendeltetések helyén. Ezennel mindazok, kik még tova vannak, szigorúan felszólíttatnak, hogy zászlóaljaikhoz legnagyobb sietséggel utazzanak , ki ezt elmulasztja, mint engedetlen, tisztségétől elmozdíttatik, helyébe más ollyan neveztetik ki, ki a haza mostani perczeiben, a hareztéren keresi élvezetét. Pesten, oct. 25. 1848. Nádosy Sándor. — Ismételve a honvédzászlóaljak parancsnokainak meghagyatik, hogy az országos honvédelmi bizottmány meghagyásából a századok létszáma a fő és altiszteken s doboson kivűl 200 közhonvédre emelendő, mihez magukat mind a régibb, mind az alakulásban álló újabb zászlóaljak alkalmazni kötelességüknek tartják. Pesten, oct. 26. 1848. Nádosy Sándor. — Budapestre hivatalból érkezendő honvéd, vagy más hadtestületek fő és altisztjei s más egyéb egyénes szállást a két vá ■k. 1