Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-11-23 / 125. szám

útfélen, minden lehető alkalommal, férfink telhetőleg hirdetjük a népnek, a szabadság s haza szeretett evangéliumát. — Mellynek már eddig is, az a megbecsülhetetlen következése lett, hogy e nép kész élni vagy halni a kivívott szabadságért s imádott hazánkért. — Vida József, ref. oktató. — B­á­c­s­b­ó­l, octoberben. Mióta a fenevadak megyénket dúlják, többször írtak már e lapokban ennek gyászos helyzetéről, de még egyik közlőnek sem jutott, — vagy tán nem is akart eszébe jutni az, hogy e világhírű szent-tamási sánczok erede­tét és teremtő­jét leírta volna, miután a dolog itt megyénk­ben úgysem titok többé ! Mi tehát azon dicső (?) férfiút, a hazának bemutatni, fökö­­telességül tűzök ki magunknak, ki a szent-tamási sánczok létre­­jöhetésében, segédeszköze volt a vérebeknek. Minthogy két kor­mány­biztosunk egyikének sem jutott még eddig eszébe erről tu­dakozódni , ám tehát hallja meg e tényt a nemzet, s ítélje meg részrehajlatlanul és lelkiismeretesen, mit érdemel az illy ember és czimborái! A ráczlázadás első havában, t. i. június 22-én, Sz.­Tamáson bent egy krawall történt, minek következtében a vadráczok csupa emberszeretetből ottani zsidó polgártársainkat kiűzték a városból, és már ekkor nem kevésbbé tanusíták a magyarok iránti gyűlöle­teket is. E valóban szennyes tettek után, valamint már az előbbi napokban is néhányszor a szent­tamási szegény árva magyarok , az őket fenyegető veszedelemről az első alispánnak, mint a megyei legfőbb birájuknak, többször panaszt tettek; de mindannyiszor szi­dalmakkal illettettek általa, sőt mi több, őket vasra veretéssel és bebörtönöztetéssel is fenyegető, többszöri megjelenésök esetére — a szeretve tisztelt (?) alispán úr !! így hát szegény magyar testvéreinknek mit volt mást ten­­niök, mint borzasztó pillanataikkal kísérni a vadak sánczolásait, minthogy a kiköltözni akarókat agyonlövéssel, és még mi bor­zasztóbb­­ megnyúzással fenyegették a kegyetlen viperák?!!! Néhány napokig mindig csak a szent-tamásiak embertelen gaztetteikről szárnyalt a hír, míg jun. 24-kén este az ókori tábor tiszti üléseiből, felkéretvén kiküldéséit nagytekintelyi s tekintetes Enézi Antal első alispán úr a szent-tamási dolgok és hangulatok bővebb megvizsgálására. El is ment ugyan a tekinte­tes polgárzás, hanem kiküldetése fontosságát mellőzvén, mit tett ? more consveto pobratináival — rácz barátaival— leitta magát! s e közben egy pár kétségbe esett ma­gyart, néhány mámoros ráczczal össze­csókol­­tatott, s a­mint szemtanúk mondják, bizonyos jól álló le­velet is íratott volna, mellyben a vadak minden bent lakó ma­gyart sértetlenül hagyni ígértek 11 Nevetséges dolog , de különben is újra valósult a monda: graeca tides.... Knézi úr visszatérte után ismét elterjedt a hír, hogy Sz.­Tamáson „békével vannak“ de csak hamar kitűnt a szeg a zsákból. Eljötte után alig három nap múlt el, midőn a táborból arra­felé haza­menőket kaszákkal és puskákkal fenyegették a csatornán levő hídnál a vadak, és va­lóban csupán lovaik gyorsaságának köszönhették a keresztülmen­­ni szándékozók, hogy ott nem hagyták fogaikat a becsületes (?) embernyúzók és sütögetők között 11 A mi részünkről, így folytak tétlenül tovább is a napok, mi­alatt a bent levő vadak, szerencsétlen magyar testvéreink kény­­szerített segítségével a reactionarius részlelkű megyei tiszt­viselők , és gonosz schwarzgelb szellemű katona­tisztek kegyel­méből sánczaikat csakugyan tökéletesen elkészítették!! Annyi igaz mégis, hogy a sz.-tamásiak eme nagyszerű és roppant erős­ségű munkájuk csendességbeni működéseikhez b. Javics István e nagysága (!) s akkori főparancsnoka azon vidéki nemzeti őrök­nek , később pedig bokros érdemeiért eszéki várparancs­nok (!)Csernovics Péter akkori királyi biztos,nagy részben segítségül szolgálván a vadaknak, annyiból, hogy a római és egyéb rabló sánczbeli vérebeknek, hol 10, hol pedig 16 napi fegyverszüneteket osztogattak kegyelmesen , mialatt magukat mind a római sánczbeli csürhe, mind pedig a derék szent­­tamásiak(!?) igen jól ellátták mindennel bőven!! valaminthogy sánczaik erősségét eléggé igazolták a július 14., aug. 19. és sept. 21-ei napok, jóllehet hogy a két előbbinél szinte ármány műkö­dött; igazolják ezt a fenebb mondott napokban Földvár, Turia és Szent-Tamásnál ártatlan és baromilag lemészároltabott derék s lelkes harczosaink majd két ezerre menő száma! Ugy­e borzasztó s kebelrázó dolgok ezek? pedig igy van, csakhogy ez Utóbbit, a schwarzgelb szellemű generál uraknak mindig jól sikerült, kevesebb számban előadni, mint volt; de mi, kik min­denütt jelen valánk e csatákban, praeter propter ki tudjuk szá­mítani. Ez itt leirottak, mindannyi tények, s véghezvitt gaz teltek, s ha valaki ezek valóságán kétkednék, vagy hogy tán részrehaj­lóig írattak e sorok , úgy szólítsa fel bár­mellyiket, azon szeren­,­csétlen kenyér s hajlék nélküli, de a jól tevő sors keze által ki­szabadult, szegény egyefogyott szent-tamási magyarok közöl. Azok minden esetre könyhullatások között fogják nekik is sorsu­kat elbeszélni, de aligha elmulasztandják Knézi alispánnak fejére szórni a boszuló istennek átkát!! De bízván is istenben, és a magyarügy szentségében, a vész elhárultával, majd neki is üzend a számolás órája, úgy a többi reactionarius megyei tiszttársaival együtt fog lakolni! — Több nemzetöri csatárok. — Fehér megyéből. Ha visszapillantunk a martiusi di­cső napokra, ha visszagondolunk, egy hosszú tett és tapasztalás dús félévre, s ez alatt min magunkra, ha kebelünkbe nyúlva, szi­vünket tapogatjuk, meg kell vallanunk, hogy minket a martiusi dicső napok kevéssé érdekeltek; a hosszú fél év alatt honfi tisz­tünkből sokat elmulattunk, s a forradalom­ szülte magasztos ese­mények kevés lelkesedésre találtak kebelünkben. Ezért van az, hogy népünk egykedvű e terhes, de kedves időben, s ennek foly­tán , ha híveink egy vagy más helyről szomorúak, a nép kicsa­pongásait tárgyazván, mi is csak lehajtjuk fejünket, s töredelmes szívvel magunk elébe bámulunk, sopánkodunk, s pipafüst között csak a megtörténteket taglalgatjuk sok ezer v­ol­n­á­val, a nélkül, hogy a múltakból tanulságot véve, okosabbak igyekeznénk lenni jövőre. Tespedünk a szó teljes értelmében, s csak dívánainkon tanakodunk a „hogyan kellene lenni“ kérdése felett. Arról, hogy a nép közé menjünk, s honfi­tűzzel a nép szívébe tudást és lelke­sedést öntsünk, barátink körében is hanyagok vagyunk csak egy árva indítványnyal is föllépni. Ezért tudatlan, lelketlen, sőt sok helyen goromba is a nép, mi pedig szégyen-pirt érezünk arczun­­kon, ha a nép nevét csak szánkra veszszük is, mert a nép min­denért minket okol, s a nép mindig egyszerűen, de következete­sen okoskodik. Nagy nálunk az intelligensek száma, s mondhat­ni, sokan vannak közöttünk, kiknek ereje s tehetsége által egy gyönyörű iskola­kertté válnék e megye kies vidéke, csak akarat és lelkesedés ne hibáznék. Vannak e megyében helyek, mellyek­­nek lakosaival csodákat lehetne míveltetni, ha illető elöljáróik s közhivatalnokaik kitűrő szorgalommal járnának el hivatásukban, s felnyitván a nép szemét, lelkesítenék azt a nehéz időkhöz képest cselekvésre. De soroljunk elő tényeket, s rostáljuk azokat férfiasan! Bajaink legfőbb oka tiszti karunk sok dolgokbani hanyag eljárása, s számos falusi jegyzőink s papjaink lelkesülés nélkül 549 tétlensége. Csak tekintsünk vissza, mit mívelt áprilisban a fehér­vári fanatizált nép! nem szomorúan töprenkedtünk-e, hogy az ár­va zsidók után a reformátusok folytatandják a népvándorlást ?! s mind­ezekért kiket vádolhat a lelkiismeret, mint azokat, kik gá­tat vethetének mindennek. Nézzük a nemzetőrök összeírását! Sok­ helyen cseppel és villával kergeté a felvilágosítatlan nép vissza a megye tiszteit, honnan jövének. Ezért történt az, hogy sok helyen csak pár hón­ap óta van nemzetőrség. S említsem-e egy kerület­­beli követválasztás iszonyúságát ? Itt is azok tették a legnagyobb hibát, kiknek az ellenkező lett vala kötelességök, mert az egy­szerű nép semmi ösztönből nem veri egymást halomra és halálra, ha gyalázatos kolomposai nem bujtogatják, vezetgetik tév­útra. Fehér megye nem szégyenlett csak 500 önkénytes nemzetőrt mu­tatni be a honnak! De ez nem lehetett máskép, mert sok schwarz­, gelbbizmussal saturált népes helyein egyetlen nemzetőr sem aján­lotta fel magát a megyének és a honnak. De hiba volt még a nem­zetőrök toborzásánál is, mert olly hanyag, lelkesedés és erély nélküli toborzás alig képzelhető. Jött az újonczok összeírása, s hány helyen találtak ellenszegülésre a tisztviselők ? ! Perkáta és Újmajor sokáig emlékezetesek lesznek egy némelly szolgabirónak s esküdtnek, mert kevésbé múlt hogy a felbőszített urasági cse­lédek halálig nem kínozák őket s a gazda­tiszteket. A dühös cse­lédség lecsendesítésére nemzetőröket kellő használni. Az isten haragja, a camarilla bűnös parancsa s több efféle meghozták Jellachichot megyénk kellő közepébe Székes-Fehérvár városába, s uram­ fia! Fehérmegye népe nem pirult, midőn öt — melly még ekkor sem kelt fel csak egyetlen faluból sem tömeges­től — a szomszéd megyei nép fárad megvédeni tűzhelyénél! Igazán mondá Kossuth : ,,Ki magát elhagyja, azt az isten is elhagyja!“ Szomorú példája ennek a fehér megyei gyáva nép, de nem a nép egészen, hanem a nép hivatalnokai, s az a megyei bi­zottmány, mellynek híre hamva is alig tudható. — Mert nem hal­lottunk abban az időben csak egy árva kurjantást is „Erre jöjet­tek !“ mért könyörgünk heteken keresztül a szolga-triónak csak láthatásáért is ? Egész havon keresztül abban sem valánk már bi­zonyosak, van-e bizottmány, van-e alispán, vannak-e szolgabirák? Csak magunkra hagyatva, mint vezérleten birka-nyáj a levegőbe kénytelenítteténk bámúlni, s birka-türelemmel várni a perczet, mellyben falvaink a dúlás, rablás és felégetés martalékai leendnek. Annyi hanyagság, annyi kötelesség-múlasztás örökre a kárhozta­ss és megvetés bélyegét süli az illetők homlokára. Csak magának a históriai emlékű Fehérvárnak olly sétálva, nevelve történt elfog­lalása, s gyalázatos elfoglalhassa a gyávaságok legnagyobbika, Sz. Fehérvár népe s a bizottmány e fényért kétszeresen felelős a közvélemény,­­ a figyelmesen gondolkodó honfi előtt. Először, mint a m­elly elég háládatlan volt az ősök szent emlékeit a vad ban­diták dühült és semmi szentséget nem ismerő tolvaj csoportjának engedni martalékét, s m­egfertöztetni hagyni a nevet, mit tisztelet­tel említett e honnak minden fia, s a helyet, melly iránt a régi időkért minden honfi keblében szent pietas élt; s másodszor, mint a melly elég gyáva volt magát, vagyonát, s hölgyei ártatlanságát e szemét csoport vágyai kielégítésére szolgailag általadél. — De elég ügyetlen a hadvezér is, ki eszélytelen volt azt gondolni, hogy ő a rablók főnökét talán majd a Fehérvár-pesti országút közepén valahol akárhol elcsípheti, minek védje azért meg Fejérvárt ? — Ez idő elmúlt a többi után. A történet­iró majd felgombolyítja ez események szálait, de nem fölösleges azért i­lyeneket emlegetni, mert okos ember a múltakból is szedi tapasztalatait, s e múltak roppant sokat beszélnek . Megérkeztek Rott és Philippovics, főnökük nyomdokán már Fehérvár határáig nyomulva, s ekkor mit tesz a nép, mikor az annyi távolra hitt ellenséget faluja tornyából észrevevé? Egyik töredékét határtalan ingerültség, s bosszúra ragadja a pillanat hatalma, s a közös veszély gondolata, a másikat félelem lepi m­eg a kétségbeesésig; s míg ama töredék nemes elszántsággal sok százakat tesz tönkre az ellenség soraiból, addig emez s egy har­madik töredék ön haszonlesésük alattomos mesterségét űzik a za­varosban. Illy körülmények közt jött a rendelet a népfölkelésre, s Fehérmegye­­alsóbb határain fölkelt a nép tömegestől egyesülni a pestiekkel s tolnaiakkal, az ellenség agyonnyomására. Ámde a népfölkelés rendezve nem volt. A népet lelkesíteni az egy Salamon Lajos kormány­biztos úron kívül senkinek sem jutott eszébe. Nem volt igazgató , nem parancsoló, ki a rendezetlen és zabolátlan tömeget féken tartani s hazafiúi biztatásokkal buzdítani, lelkesí­teni hazafiúi kötelességének ismerte volna. A megyei tiszti karból egyetlent sem lehet­ köztünk szemlélni, pedig természetében fek­szik az az embernek, hogy a magasabb hivatalnokok iránt önkény­­telenül is nagyobb tisztelettel viseltetünk. Miért nem jött ki abból a Jellachich lakta Fehérvárból valamellyik alispán, vele fő- és al­­szolgabirák , s mért nem állottak tekintélyük és befolyásukkal a népfölkelés élére, tiz annyi lelkesedést öntendeztek a nép szivébe, szép rendtartást eszközlendeztek annak rendetlen soraiban, s megkimélendezték hatásos parancsaik által a népet a horvát fegy­verek elhordásától, s az azok beszedésekor történt, bizony né­melly helyen gyalázatos, eljárástól. Mindezek elmúltak, s Fehérmegye falvai — habár egyűl egyig magokra hagyattak is a megyei kormány által a vész idején — hála­ isten! állanak m­ég épen és pusztulatlanul;­ de megnehe­zült az idők viharos járása fölöttünk, s a jövő napra sem vagyunk biztosítva békés lakhelyünkön. Eljöhet és el is jő az idő , melly­ben ismét „talpra magyar“-t kiáltatnak a hon kormányférfiai Fehér­megye síkjain és völgyein, s hogy az idő rövidsége, a hivatal­nokok hanyagsága miatt körmünkre ne égjen a veszedelem, jó lesz az illetőknek figyelembe venni a következőket: 1- er. A megyei hivatalnokok, kiknek hatásköre több váro­sok , falvak és pusztákra terjed, miilyenek a fő- és szolgabirák, esküdtek, lépjenek fel mindenben a nép vezetőiül, s egyetértve pa­pokkal, bírókkal, és jegyzőkkel, minden országos események s politicai tények felöl tiszta hazafi buzgalommal értesítsék a hír- és bizonyosságszomjú népet, az elsők népgyűléseket hirdetve, ün­nepélyesen , komolyan szóljanak a magyar haza szent ügye fölött, míg az utóbbiak vallásos ihlettel csepegtessék hallgatóik szívébe nemzeti igaz ügyünk okvetlen győzelmi szilárd hiedelmét, nem csak vasárnapokon, hanem alkalmat csinálva a hétnek minden isten­adta napjain, nemzetöri vagy községi gyűléseken egyiránt. — Kü­lönös hatást gyakorolna a nép felvilágosulására, lelkesülésére és kedélyére 2­­or a megye székvárosából, a megye tisztviselői által alá­írott, s népszerű nyelven szerkesztett „koronként tudósító levelek“ minél nagyobb mennyiségbeni terjesztése. Sajtónk van, hozzáértő embereink Boross és Fekete megtennék azt a kötelességet. Ehhez járulva a nép­hírlapok minden falubeli népnek a jegyzők általi — kormány által is parancsolt — olvasása, szép sikert te­remtenének. — Továbbá 3- ot. A bizottmánynak bizalomszerzés tekintetéből igen ér­dekében volna havonkénti működéseiről népszerű jelentést tenni „jelentő levelekben.“ így nem csak Fehérvár néhány lakosa, ha­nem az egész megye tenné a hallgatóságot, s e nyilvánosság által a rend, igazság és méltányosság sokat nyernének. 4- et. A nemzetőrök pontos fegyelemben és fegyvergyakor­lásban tartassanak. — Ferdinándy őrnagy úr havonkénti látogatá­sokat, szoros vizsgálatokat, s hazafias buzdító beszédeket tartani a nemzetőrök előtt,kötelességének tarthatná. — Végre 5-ör. Ha az ellenség elébe indulásra kerül a dolog, az alis­pán és egyéb tisztviselő urak ragadjanak zászlót, a nép előtt vien­dő!, s Fehérmegye nem leend utóla a hazafias tettekben s vitéz­ségben magát kitüntetni! Ezeket elmondani honfiúi kötelességemnek tartom, részint azért, hogy gyenge bár, de jószándékú s igaz szavaim a hibákat és hibásokat sújtsák a közvélemény előtt, részint azért, hogy cse­kély tehetségem szerint útat mutassak, mellyen e nép világoso­­dottabb, munkásabb és lelkesedettebb lehetend. — Á. Béla. — Az Agramer Zeitung nov. 14-ki számának úgy­nevezett hivatalos rovatában következő rendelet olvasható: Cs. kir. szerb udvari osztrák consul és ezredes Mayerholfer úr Belgrádon nov. 3-kán kelt nyilatkozata következtében a Bánáttal és Erdélylyel való biztos és gyors levelezési forgalom előidézése végett, a jelen politikai zavarok ideje alatt, Pancsova és Orsova közt, a postajáraton kívül, Plavisseviczán ,-Moldován, Új-Palán­­kon és Banavistyén át megrendelt határőri előfugatokkal minden­napi postai összeköttetés állíttatik fel, s miután e rendelkezés kö­vetkeztében egyszersmind Zim­ony és Pancsova közt, a Zágráb és Zimony közt eddig is fönállott mindennapi levélpostával legszoro­sabb összeköttetésben, mindennapi postajárás nyittatik, a cs. kir. postahivatalok erről olly utasítással értesítettek, hogy minden a Bánátba s Erdélybe szóló leveleket Zimonyon át utasítsanak. — Ugyane számban olvassuk, hogy e cxc. a bán rendelete következ­tében az eszéki föpostahivatal eltöröltetvén (azaz: Eszéken a vár­ral együtt a föpostahivatal is magyar kézben lévén) ugyanaz Zág­rábban állíttatik fel, mellynek is minden horvátországi és szlavó­niai postahivatalok alárendeltetnek, s hogy ez intézkedésre nézve a zimonyi postahivatal 2. nov. úgy nyilatkozott, hogy a királyhozi hű ragaszkodásában magát a báni tekintélynek alá­veti, s a zágrábi főpostahivatalnak csakugyan alá is vetette. Re­ményijük — úgymond — az említett lap, hogy a néhány még ed­dig elvakított slavoniai postahivatal eszére térend , és e cxc. pa­rancsának nem sokára — m­íg ön érdekükben késő nem lesz — engedelmeskedni fog. Láthatjuk ebből, hogy a reactio és katonai önkény embereinek mennyire bőrükben áll Zágrábot, a reactio egyik föfészkét, melly Bécscsel a legszorosabb összeköttetésben áll, az önkény által már is csak nem összeroncsolt erdélyi részek­kel minél szorosb összeköttetésbe hozni, de nem kételkedünk, hogy Versecz és Fehértemplom vidékén küzdő derék csapataink lelkiismeretes kötelességüknek tartandják, a gaz Maye­rholmer szá­mításán kardjaik élével ollykor olly­kor keresztet vonni. — Biharból, Mező-Keresztesről írják az Alf. Hírlapnak. Vidékünkön, Bernáth József kormánybiztos rendelete folytán, népfelkelés rendeztetik, és a nép kész fölkelni tömegesen a hon és jogai védelmére. Fegyver után kiált a nép, és nincs erő, melly legyőzni, vagy rabigába hajlani képes legyen. A bujtogatók, kik minden kis helyben hitvány gyomként tenyésztek , és elhallgatnak. Keresztesen 500 fegyverfogható egyén van, egy harmadrész kí­vántától­ a népfölkelést parancsoló kormánybiztos által, önkény­e­sekből vagy sorshúzás útján, és 170 ajánlkozott első alkalomra , s ha kell, mindnyájan fölkelünk. LEGÚJABB. Pozsonyból tegnap, nov. 22-én érkezett egy katona liszt, a következő érdekes híreket hozta­. Simunichnak serege nagy éhséggel küzd, mi miatt Szeniczé­­ről 33 lovasa jött át hozzánk Nádasra. Nov. 21-én éjjel nehány ágyúlövést lehet­ hallani Giczefalva és a közelében levő nagy kocsma közt, hol az ellenség előcsapa­­tai elrejtve valának; az összeütközés eredményét értesítőnk még nem tudja. Neudorfnál a Morva folyamon levő hidat a mieink leégetni akarták, hogy ekként is az ellenség betörését gátolják; végre hosz­­szas sükeretlen kísérletek után szurkos szalmával gyújtották fel azt, mit az ellenség észrevevén, 13 ácsot küldött a tűzoltásra, de a szerencsétlen küldöttek ugyancsak meglakoltak, mert a mi ré­szünkön levő vadászok a hid mollotli rejtekekből puskacsőre vevén az oltókat, mind a 13-at lelövöldözék, erre az ellenség s a mi fiú­csapataink közt megkezdődött az ütközet, mellynél mi két halottat, az ellenség húsznál többet veszített. KÜLFÖLD. AUSTRIA. Triesti tudósítások szerint e város elhatározó,hogy Frankfurtba nem akar többé követeket küldeni.­­ A Bécsből Steyerországon keresztül Horvátországba utazott 600 szerezsánok közt némellyek,úgy látszik, kezdik átlátni,hogy or­ruknál fogva vezettetnek a veszedelembe.Többen közölök megtagad­ták az engedelmességet, és a maguk feje után indultak útnak. A re­­actionariusok, valamint a szabad mozgás minden nyilatkozatát, ezt is magyar emissariusoknak tulajdonítják. Nem tudják a rövidlátók, hogy ez által csak dicséretet mondanak a magyarról, ki az önkény békéit mindenfelé igyekszik széttörni. Csalatkoznak azonban, ha azt hiszik,hogy más népekben nincs hajlam a jóllét levegője, a sza­badság után. Annyi bizonyos, hogy Jellachichnak e legerősebbek­nek vélt oszlopai és seregének állítólagos védbástyái nem a legna­gyobb sympathiával viseltetnek iránta, mint azt több rendbeli nyi­latkozataik elég kézzelfoghatólag tanúsították. NÉMETORSZÁG: A wahre Ungar szerkesztője egyik tegnap Boroszlóból érkezett ismerőse által az ottani Oder Zeitung nov. 13-diki számát vette. Külföldi hírlap csak egy száma is vajmi kincs ez ujságárva időkben! Köszönet tehát kollegánknak, hogy az em­lített lapot használatunkra átengedte, még mielőtt azt saját lapja számára kizsákmányolta volna. Hamarjában csak annyit írhatunk ki, hogy a porosz király szintoliy fogással kezd élni alattvalói irá­nyában, a martiusi engedményeket illetőleg, mint Ferdinánd, s a berlini nemzetgyűlést valami porosz Kremzlibe fenyegetőzik át­tenni, de a nemzetgyűlés tagjai, még a jobboldaliak is — Prágá­juk nem lévén — maradásra határzák el magukat, s e határoza­toktól csak fegyveres erőszak következtében állandanak el. A már egyszer megugratott, de újra visszatért, s mindenkitől — tán csak a soldateskától nem — gyűlölt Prinz von Preussen újra kezdi a kis autocratát játszani. A forrongás átalános és Siléziában már nyílt zendülésben tört ki. — Blum Robert meggyilkoltatása — így nevezik Win­­dischgrätznek e gyalázatos tettét— leírhatatlan indignatiót szült egész Németországban; a frankfurti gyűlés azonnal két tagjának Bécsbe küldetését halázza el, a többi ott lakó németek védel­mezésére (a gyűlés tehát, s pedig helyesen, az összes austriai németséget látja veszélyben forogni). . . Lipcsében, a szerencsétlen meggyilkolt Bl­u­m hazájában, az utált kétfejű sas lelépetett az austriai consul lakáról, s egy ut­­czai lámpásra akasztatott. (Ezen operalicit Blum gyilkosán kellene véghez vinni). , NAGYBRITANNIA és IRLAND. Kimondhatatlan és jól esik a méltatlanság s félreismerés sebzette honfi kebelnek, ha a messze távolból egy baráti szózatot hal­, kétszeresen jól esik, ha olly él-

Next