Kossuth Népe, 1945. április-június (1. évfolyam, 1-50. szám)

1945-04-28 / 1. szám

PAR T O N KI V U L í NAPILAP I. évfolyam 1-­3*ám Fr tisjterfecsütör Felfiaí F­e­r­e­fí­c Ift415. áprilisi 28. szomhut Ára­m_ pengő A Mk Ei:A HOITE­X Irtás­VÍ­ROS JÁNOS honvédelmi miniszter Harcbainduló honvéd bajtárs, amikor a vasúti kocsi ablakából nézed a rónát, a megtépázott fal­vakat, a gyenge igával dolgozó ve­rejtékező magyart, csontig lesová­nyodott jószágot, a fáradt szo­morú arcokat, gondolj arra hogy mindaz a sok keserű fájdalom, gond, ami ráfeküdt a magyar élet­re, az ősi ellenségnek, az ősi átok­nak köszönhető: a németnek. Most évszázadokon keresztül, most is kíméletlenül becsapott és az utolsó percig milíden erejével arra töre­kedett, hogy­ magával rántson ben­nünket a megsemmisülésbe. Nézz körül honvéd a­ sokat szenvedett földön, amelyen őseid oly sokszor mérték össze erejüket a mindig felénk terpeszkedő németekkel — nézz körül és fogadd meg, hogy elégtételt szerzel a nagy magyar családnak, annak az elnémított többségnek, amelyet a német zsolddal jól tartott és a fegyver­telenekkel szemben fegyverrel tá­mogatott bérenchad már-már a végső erkölcsi és anyagi pusztu­lásba hajszolt. Testvérem vagy, bajtárs, vér a véremből s tudom, szikrázó szemedből látom, az fáj neked, ami nekem, hogy a német imperializmus szélhámos politiká­ját támogató zsoldosok nászának költségét nekünk kell megfizetni, nekünk, az elnémított, eleinte ra­vaszsággal, később kíméletlen ter­rorral leszerelt magyar többség­nek. * A számla igen nagy — de tu­dom, nem annyira az anyagi, mint inkább az erkölcsi része fáj. Az, hogy a német terror igyeke­zett a mi nevünket is meghur­colni a világ előtt s el akarta hi­tetni, hogy az, ami történik, a magyar nép döntő többségének akarata. Ez fáj! Ennek a súlyos erkölcsi számlának a kiegyenlí­tése: a te fegyvered dolga, bás­tén. * Most fizetnünk kell — fizetünk is azzal, hogy kinyilvánítjuk a vi­lágnak a magyar nép őszinte aka­ratát. Arra fordítjuk fegyverün­ket, amerre a mi és az egész mű­veit világ ellensége védi utolsó sáncá­t. Fizetünk felszabadított, maradék erőnkkel, évszázados bű­nökért és­ azért az alattomos terv­ért, hogy a germán imperializmus ésijaiért n­ylljon bele a magyar nemzet is. Ez a harc, most a te harcod — utolsó harcod a né­mettel, aki utoljára­­ rabolta ki, mint „szövetséges" az országot és utoljára tartotta politikai járó­­,szalagján az álmagyarokkal a ma­gyarságot. Szabadságharc ez, ame­lyet Kossuth indított el — és amelyet most nektek kell befe­jezni. Kossuth nevével induljatok a harcba, amely — eszméihez hí­ven — nemcsak a végső leszámo­lást jelenti a németekkel, hanem az új világ harcát is a régivel szemben. Ez a harc — amelynek a győzelme nem kétséges — biz­tosítja az új, minden ízében de­mokratikus, független Magyaror­szág kialakulását. Ezt a harcot nem idegen érdekekért küzditek végig, hanem a boldogabb, embe­ribb berendezésű határokért. Hogy pedig ebbe a harcba elindulhat­tok, hogy részt vehettek az egye­sült nemzetek szebb és jobb vi­lágért küzdő végső csatáiban, kö­szönhetjük a diadalmas Vörös Hadseregnek, Sztálin marsallnak, aki nemes gesztussal bizonyította be, hogy a Szovjet­ Unió, ellentét­ben a németekkel, nem eltiprója a kis nemzeteknek, hanem meg­értő barátja. Ezt a nagylelkűséget­ a magyar nép soha el nem felejti. Meg kell mutatnunk, hogy mél­tók vagyunk a moszkvai biza­lomra és köszönjük, hogy az egye­sült hatalmak — Amerika, Anglia — ehhez a bizalomhoz hozzájárul­tak. Kis nép vagyunk, de meg kell mutatnunk, ha felszabadultan dön­tünk, akkor fegyvereinket Kos­suth­ népéhez méltóan, dicsősége­sen forgatjuk a haladás győzel­méért, az imperialista törekvések­kel szemben. Keményen fogunk verekedni, de nem szert, mert, szeretjük a vérontást, a háborút, hanem azért, mert szeretjük a bé­két. Békére, építő, nyugalmas bé­kére van szükségünk, hogy be­hozzuk politikai mulasztásainkat, elérjük a haladó világot. Békét óhajtunk szomszédainkkal, de el­sősorban meleg, őszinte, szoros barátságot a Szovjet­ Unióval, amelynek felszabadulásunkat és harcbavetésünket köszönhetjük. Hőn óhajtjuk, hogy Amerika és Anglia bizalmát továbbra is meg­tartsuk és reméljük, hogy tragé­diánkat a jövőben megértően ke­zelik. * Harcba indulunk , de gyógyu­lásra vágyunk. Hogy gyógyulhas­sunk, hogy odaszegődhessünk az emberibb életért harcoló világ­hoz, még egyszer fegyvert kell ra­gadnunk. Erre gondolj, bajtárs, amikor útközben szokásodhoz hí­ven, csendes elmélkedéssel kiha­jolsz kocsid ablakán és nézed a napsütötte földet, vagy a csilla­gos, holdfényes, magyar eget. Erre gondolj és lelkesítsen az a tudat, hogy a történelem legnagyobb há­borújának végső csatáiban te végre azon az oldalon harcol­hatsz, ahol mindig harcoltál a ma­gyar történelem folyamán: a ha­ladók, az új, igazságosabb világ­rendért harcolók táborában. Ez már a te harcod. Magasztos, örök emberi célokért harcolsz és me­g­­újhódott, átalakult hazádért, amelyben tiéd a föld, amelyben már esik a munka és a munka jószándékkal, nyíltsággal jóvá akarja tenni azokat . Előre, honvéd! Büszkén, magyar virtussal harcolt a világot ámu­latba ejtő győzelmes Vörös Had­sereg oldalán. Harcmozdulataito­­kat az irányítja, aki bűnbarlang­­jába kergette vissza a világ béké­jét felforgató közellenséget. Né­met földön harcolhatsz, elégtételt szerezve a megtiport, megalázott magyar földnek. * Szorítsd fegyveredet és gon­dolj a magyar főváros felrob­bantott hídjaira, egyetemeire, ragyogó középületeire, múzeu­maink elrabolt kincseire, kifosz­tott raktárainkra, Ausztriába hur­colt gépeinkre, mozdonyainkra — és a meghurcolt magyar névre. Ismerje meg a világ az év­százados német befogástól felsza­badult magyarság igazi akaratát és ismerje el végre, hogy a Duna völgyében van egy állam, amely­nek polgárai — ha szabad akara­tukból fegyvert ragadhattak — fajra, vallásra való tekintet nél­kül, ezer éven át mindig a szabad­ságért küzdöttek — és ennek az államnak a népe: Kossuth népe. eredménye lesz a mértékadó. Ezer esztendős földért harcolsz, ame­lyet — ne tagadjuk — belepett a gaz, de most kigyomlálva meg­termékenyíti a második világhá­ború­ véráldozatas leckéje. Ismer­jük el ezt férfiasan­, mert nem ve­szett el ír - nem­zet, amelyik tv - ismérvé" "tévedéseit.

Next