Kossuth Népe, 1946. július-szeptember (2. évfolyam, 130-145. szám)

1946-09-30 / 145. szám

Elfogták a vetkőztető banda főnökét „Erzsébeti Robi“ néven ismerték az alvilágban — Letartóztatták a „cégtársat“ is — Elmebajt szimulált, majd később beismerte rablásait és egy gyilkosságot is Sióra­baton este 11 óra tájban a Népszínház utca környékén szolgá­latot teljesítő detektívek hangos szóváltásig lettek figyelmesek. Ezen a környéken nagyszámban táborozó utcai nők egy rosszul öltözött férfit vettek körül és hangosan veszekedtek vele. A detektíveknek ismerősnek­­ tűnt fel a férfi, igazolásra szólították fel és rövidesen megállapították, hogy jó fogást csináltak, mert Kadarkuti Róbert réti körözött vetkőztető került kezeik közé, akit az alvilágban „Erzsébeti Robi“ né­ven ismertek, mivel Pestszent­er­zsé­be­ten lakott és onnan járt be éjsza­kánként vetkőztető körutakra. Kadarkuti italos állapotban volt és a detektívek kérdéseire azonnal bevallotta, hogy ő az éjszakai vetkőztetések hőse. Bekísérték a főkapitányságra, ahol elmondotta, hogy mintegy 18—20 esetben követett el éjszakai vetkőz­­tetést, autólopást és fosztogatást. Ugyancsak elmondotta, hogy ezek­ben a cselekményekben bűntársa volt Morgenstein Pál foglalkozás­nélküli egyén. Morgensteinért még az éjszaka folyamán kimentek a detektívek, sikerült őt is elfogni, úgyhogy előállították őt is a fő­kapitányságra, és elrabolták ruháját, valamint ér­tékeit. Revolvert, állítása szerint, csak egy esetben használt, amikor az egyik kiszemelt áldozat ellen­állást kísérelt meg, mire lelőtték. Az áldozatai A rablott holmit rendszerint Rá­kóczi úti és Teleki téri orgazdáknál értékesítették és saját bevallásuk szerint, mintegy 45.000 forintot si­került így szerezniük. Áldozataik közül Faze­­as István magántisztviselő nevére emlékszik, valamint Klovács István gyári­­munkáséra, akiket a Városliget el­hagyott u­tjain vetkőztetek le. Be­ismerte, hogy ők törtek be a Rákóczi úti Réti Marcell-féle üzletbe is. A rendőrségen most folyik a Ka­darkuti és Morgenstein bűnlajstro­mának összeállítása. Átvizsgálják az összes vetkőztetési bejelentése­ket, melyek a felszabadulás óta a főváros területén előfordultak. (n. t.) Mese Afrikáról és az idegenlégióról A kihallgatás során Kadarkuti Róbert kijózanodott és egyszeriben tagadni kezdte a terhére rótt b­­n­­cselekményeket, majd elmebeteget szimulált. Zavaros válaszokat adott a detektí­vek kérdéseire,­­ arra hivatkozott, hogy csak szeptember 10-én jött vissza Afrikából, ahol Adisz Abbé­­bában, a négus­­udvarában töltött be magas pozíciót. Egész sereg hamis igazolóok­mányt vett elő, mellyel azt ki­­vánta igazolni, hogy három év­vel ezelőtt belépett az idegen­légióba, így jutott ki Afrikába, majd Abbessziniába költözött. A nyomozók természetesen nem adtak hitert vallomásának, rendőr­orvos elé állították, aki megállapí­­totta, hogy Kadarkuti Róbert tel­jesen épelmes jű. Mikor a vetkőztetőbanda főnöke­­ látta, hogy minden tagadás hiába­való, részletes beismető vallomást tett. Elmondotta, hogy évek óta lopásból, rablásból, az utóbbi idő­ben pedig vetkőztetésből élt. Alvilági karrierjét a Dunántúlon kezdte, ahol a Cája-cirkuszból lopott lovat, amit Szombathelyen adott el. Később a lókötést nem tartotta ki­fizetődő foglalkozásnak, ezért a csempészésre tért át és nagy csempészüzleteket bonyolí­tot le Ausztria és Magyarország határán. A felszabadulás utáni idők meg­lazult közbiztonsági viszonyait ki­használva, társával Morgenstein Pállal együtt a „vetkőztetésre“ tért át, amelyet mindig ketten követ­­­ őfiüniinniinnimifüiHiiiiinininiüiiniüiniiiiiinnniniüiiüiiSí. tek el, főleg­ a Városliget és a XIII. kerület elhagyott részein Egyikük rendszerint tüzet kért a kiszemelt áldozattól, ezalatt a másik leütötte Reménye van, ha még ma vesz vagy rendel osztálysorsjegyet Húzás már pénteken Sorsjegyárak: . Egész .... 24 | Negyed . 11.— Fél............12 | Nyolcad . 3.— forint Jugoszláv jegyzék Amerikához London, szeptember 39. Az angol rádió jelenti: Az amerikai Egyesült Államok külügymi­nisztériuma jegyzéket kapott a jugoszláv kormánytól néhány jugo­szláv dunai hajó legénységével szemben tanúsított eljárása miatt. Ezek a jugoszláv hajók jelenleg Ausztria amerikai övezetében van­­nak őrizetben. („MTI­) Megnyílt a Mezőgazdasági Művelődési Társaság kiállítása A Magyar Mezőgazdasági Műve­lődési Társaság kiállítását, most nyitották me­g, az Álltkertben ünne­pélyes külsőségek között Tildy Zol­tán köztársasági elnök jelenlété­ben. A kiállításon nagy szám­ban vettek részt a legnagyobb magyar vállalatok. Impozál a MOL Rt, a Magyar- Szovjet Olajművek Rt. bemutatója, amely általános feltűnést kelt. Ez a vállalat nagy érdemeket szerzett az újjáépítők terén. A desztilláló és a kazánháza épen maradt ugyan a bombázások után, a többi épülete azonban romokban hevert, amikor elkezdték az újjáépítést és rend­kívüli erőfeszítéssel sikerült is a romokból teljesen életre támasztani. Az elsők között volt, amely teljes kapacitással dolgozik. 1600 munkást foglalkoztat a vállalat, ezek részére modern lakást épített, fürdővel, Ali­­gán pedig üdülőtelepet. A MOLAJ gyára 200 holdas területen fekszik és a vállalatnál 50 százalékos érde­keltsége van a Szovjetnek, melynek kiküdöttje Oplacskó mérnökvezér­­igazgató-őrnagy, a grosni vegyé­szeti egyetem volt dékánja. A vál­lalatot Nádor utca 25. szám alatti központjában Oplacskó vezér­igaz­gat­ó, magyar részről Sferner Imre b. vezérigazgató irányítja. Most épülnek ki a vállalat képviseletei az egész országban. A szovjet 600 tartálykocsit bocsátott a MOLAJ rendelkezésére és ezzel Magyaror­szág leg­szállítóképesebb vállala­tává tette. Olajgyártmányainak minősége már a pennsylvaniai olaj­­fajtákkal is vetekszik azzal a kü­lönbséggel, hogy olcsóbb amazok­nál. Tildy Zoltán köztársasági el­nök hosszabb időt töltött a MOLAJ bemutatóján és melegen gratulált az elért eredményekhez. Igen nagy sikere van a vásáron a­ Dohányjövedék pavilionjának. Tildy köztársasági elnök ezt a ki­állítást is hosszabb figyelemre mél­tatta. Rács Jenő pénzügyminiszter, K­ubanyecz Balázs miniszteri osz­tályfőnök, vezérigazgató és Petro­­vics Simon igazgatóhelyettes fogad­ták az elnököt, adtak neki felvilá­gosítást a Dohányjövedék munká­járól. Elmondották az elnöknek, hogy a Dohányjövedé­k ma már békebeli kapacitással dolgozik és a békebeli minőségben is állítja elő gyártmányait. Az eddigiek mellé most szivarka, pipadohány és opera-cigarettákat­ is bocsát forga­lomba és rövidesen más gyártmá­nyokkal is meglepi a dohányzó kö­zönséget A Dohány­jüvedék ma már­­nemcsak a belföldi fogyasztást tudja kielégíteni, hanem a legtávo­labbi külföldi államokba is expor­tál. A köztársaság elnöke meleg szavakkal gratulált az eddig elért eredményekhez. 90 pincér versenye a Szabadság tértől az Apponyi térig Vasárnap reg**1­9 órakor a feh­érkarmtus pincér startol* a Szabadság téren és ver­senyt gyalogolt tálcává­, férfisü­veggel kezé­ben az Apponyi térig. A verseny győztese Rónai Egon vándordíjáért és a „legjobb pincér“ címéért küldöttt, illetve talpalt vé­gig a 11 perces útvonalon­. Tic gyenge ,61 pincér is erősen­ igyekezett a cél felé. A célba Hajmás! Kerenc, as Országház-kávé­­ház, pincére futott, de elsőnek. Hajmás! egyébként az ESC távgyaloglója. Az elmúlt év pincérbajnoka, Tejes ist­ván, az idén lemaradt, mint a borravaló. claridge kávéhá VI. Oktogon tér­i Telefon: 20­095 Október 1-től Lantos Olivér cam­tis — Régen azt mondtad, hogy aranyom. — Igen, de újabban csak 30 gr-ig becézhetlek. Balogh István államtitkár vizsgálatot rendelt el a szeretetcsomagok ügyében Illetékes helyről közült: Egyik lap vasárnapi számában „Viszgálatot rendelt el a tárcaközi bizottság többszáz eltűnt szeretetcsomag ügyében“ címmel közlemény jelent meg. A téves adatokat tartalmazó cikkel szemben, amelynek szövegé­ben nincs szó arról, hogy csomagok eltűntek, a tényállás a következő: " A vizsgálatot nem a tárcaközi bizottság, hanem annak elnöke, dr Balogh István miniszterelnökségi államtitkár rendelte el. 2. Egyetlenegy szeretetcsomag sem tűnt el, hanem annak szét­osztása a miniszterelnök személyes intézkedése, illetve a tárcaközi bi­zottság döntése­ alapján történt ki­zárólag arra illetékesek között. 3. A csomagok egy részének ki­osztása körül valóban volt késede­lem. Hogy ennek okát megállapít­sák, ebből a célból Balogh István államtitkár vizsgálatot rendelt el Cseley Rezső miniszteri tanácsos, az ügy eddigi előadója tevékenysé­gének megállapítására. A Nemzeti Bank kötetnyi vastag szakvéleménye tisztázza a Leszámítoló Bank ügyét Döntő stádiumba jutott a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank m­éretes bűnügye. Szombaton a késő déli órákban a Magyar Nemzeti Bank eljuttatta szakvéleményét az államügyészségre, dr Kreitsch Imre, a valutaügyészség vezetőjéhez. A valutaügyészség vezetője a szakvé­lemény beérkezése után dr Berzse­nyi Géza ügyészségi alelnök társa­ságában dr Auer György főállam­­ügyészt kereste fel és megkezdődtek a tanácskozások, melyek során mér tiszta kép alakult ki a vádhatóság részéről, milyen álláspontot foglal­janak el a további teendőket illető­leg. A Nemzeti Bank szakvéleménye kötetnyi terjedelmű. Annyi kétségtelenül kiderü­lt, hogy a bank a törvényes be­jelen­­tést eszközölte, ezt a nem vitás tényt az illetékes fórumok már megállapították, a kérdés csupán azt, hogy azzal a ténnyel, hogy csupán lábjegyzetben jelezte a Le­számítoló Bank a svájci frank kö­vetelésének arannyá való átalakí­tását, jó- vagy rosszhiszeműség ve­­zette-e. * Méku Mútíi ésí kaa

Next