Kossuth Népe, 1946. július-szeptember (2. évfolyam, 130-145. szám)
1946-08-19 / 138. szám
Ára 1 forint M. évf. 138. szám 1946 augusztus 19 Nagy tűz a Józsefvárosban Hatszáv nyilas garázdálkodása egy ausztriai kolostorban Súlyos zavargások Görögországban Megkezdődött a magyar békeszerződés tárgyalása Hétfőn tárgyal a területi bizottság — Ötvenegyoldalas a béketervezet szövege — Franciaország szavazati jog nélkül részt vesz a magyar vitában A Kossuth Népe párizsi tudósítójának vasárnapi telefonjelentése Szombaton délután megkezdődött a magyar békeszerződés érdemi tárgyalása is, amagyar területi és politikai bizottságiban. Tizenhárom nemzet képviselői foglaltak helyet a Luxembourg-palota Berthelot-tertőében elhelyezett hatalmas, ellipszis alakú asztalnál. Ebben a sorrendben: Kanada, Fehér-Oroszország, Ausztrália, USA, Jugoszlávia, Dél-Afrika, Szovjet-Unió, Ukrajna, Csehszlovákia, Újzéland, India, Anglia és Franciaország. Közülük tizenketten hadiállapotban voltak Magyarországgal. Franciaország részvétele, illetőleg szavazati joga körül pedig még folyik a vita. Az elnöki emelvényen ideiglenesen a békekonferencia főtitkára foglal helyet, előtte a gyorsírók és tolmácsok. A sajtó részére fenntartott rész zsúfolásig megtelt. A 38 delegátus közül Mamuilszky, az ukrán küldöttség vezetője, Guszev washingtoni szovjet nagykövet, Beddelschmidt, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete és Clementis csehszlovák külügyi államtitkár az ismertebbek. Mindenki előtt ott fekszik a négy külügyminiszter által kidolgozott bétervezet 51 oldalas nyomtatott szövege. Először az elnököt válastják. Feláll Kanada képviselője (az egyetlen katona a bizottság tagjai között) és javasolja Simeka Sztankovics jugoszláv kiküldöttet. Senkinek nincs ellenvetése. Általános taps kíséri a maga , szemüveges, belgrádi egyetemi professzort, amint elfoglalja az elnöki széket. Megköszöni az egyhangú bizalmat, majd javasolja, hogy elnököt hétfőn válasszanak. Most előadóban állapodjanak meg. Ausztrália vázáról a csehszlovák delegáció egyik tagját indítványozzák. Ezt is egyhangúlag fogadják el. Rövid tapstól kísérve feláll Clementis és angol nyelven közli, hogy hétfőn megnevezi az eladó személyét. A napirendnek vége. Mart önszerű szovjet kiküldött elvi deklarációt tesz , ami már a többi bizottságban is elhangzott Franciaország részvételével kapcsolatosan —: Franciaországot kapcsolják bele a magyar bizottság munkájába, de csak szavazati jog nélkül. Beddelschmidt az Egyesült Államok nevében ellenvéleményt jelent és csatlakozik hozzá az angol delegátus is. Háromnegyed óráig tart a magyar területi bizottság első ülése. Hétfőn délelőtt megválasztják az alelnököt, majd megkezdik a vitát a békeszerződéstervezet egyes pontjai felett. Kósa György AKI AKAR, MENJEN EL — MI ITT MÁM ARUNKI A magyarországi szlovákok tiltakozó nagygyűlése az áttelepítés ellen — A gyűlés táblái:„Tiltakozunk az erőszak ellen“, „A sovinizmus a demokrácia ellensége“, „Kisebbségi jogot Szlovákiában a magyaroknak“ — A Kossuth Népe kiküldött munkatársának telefonjelentése — Békéscsaba, augusztus 18. Masaryk beszédére Csehszlovákia Párizsban előterjesztett követelésére Békés és Csanád megye szlovák népe hangos választ adott, vasárnap. Népes gyűlésre gyűlt öszsze a két megye szlováksága, hogy tiltakozzanak a tervezett demokráciaellenes kitelepítéseik ellen. Vasárnap reggel megindult a két vármegye népe. Külön vonatokon jöttek egymásután Békéscsabára. Pitvaros, Csati a dalharti, Ambróziásvá, Kovácskomlós, Medgyesegyháza, Csabacsűd, Szarvas, Kondoros Mezőberény és a többi községek szlovák ajkú lakossága. Zeneszóval, magyar és szlovák nemzeti színű zászlók alatt érkezett a tömeg a csabai hatalmas Szabadság térre. Táblákat is hoztak magukkal, amelyeken tiltakozó felírások voltak és amelyek össántón fejezték ki érzelmeiket: «Éljen a magyar-szlovák egység! Aki akar, menjen el! Mi itt maradunk!“ fis Alleit a táblákon. Az egyik tábla felírása ez volt: „Tiltakozunk a sovinizmus, az erőszak elleni A sovinizmus a demokrácia ellensége. Majdnem minden faluból hoztak olyan táblát, amely élteti a szlovák-magyar barátságot és tiltakozik minden erőszakos kitelepítés ellen. A nagygyűlés délben kezdődött. Legalább 30 eger. ovtbor, volt már Attila. „Kisebbségi jogokat követelünk Magyarországon a szlovákoknak — Színváltóban a magyaroknak!" ekkor együtt, de gyűlés közben érkeztek még újabb tömegek. A gyűlést Hrka János szlovák komlósi gazda nyitotta meg: — Tiltakozásunkat jelentjük itt be az ellen, — mondotta —, hogy egy pár héttel ezelőtt Békéscsabán tartott antifasiszta grüv áttratilig Egyre seregük a tömeg...